2017. május 20., szombat

30 - Következő évünk

Halihalloo,
ah, újabb édes rész, jelen van az egész csapat és egy izgalmas szilveszteri bulinak néznek elejébe. ;) A részt, mikor Palmer a modellekről és "csoportokról" beszél, természetesen én találtam, tehát az egész teljesen a képzeletem alapján lett leírva. Fogalmam sincs amúgy hogyan működik az egész, sajnos a Palmert alakító Taylor telefonszáma még mindig nincs meg, szóval nem tudtam utána kérdezni. :D Remélem minden érthető lett, és hogy tetszeni fog a rész! ^^ Jó olvasást! Xx♥



PALMER TONKIN


Teljesen elbeszélgettük az időt, persze az albumok újra és újra átlettek lapozva, én meséltem nekik Hollyról, a srácok pedig végighallgattak és kérdeztek. Még mindig láttam Niallen, hogy rosszul érzi magát, de persze egyetlen perc sem volt rá, hogy kettesben tudjunk beszélni. Végül a lányok felrángattak az emeletre, miután nassoltunk még egy kicsit, csak hogy mindenki jól bírja majd az alkoholt. Én korántsem terveztem annyit inni, főleg mert a legutóbb is borzasztóan jöttem ki belőle és nem szándékoztam magam újra leégetni, ezúttal mindenki előtt. A lányoknak mondtam, hogy használjanak, amit csak akarnak, én pedig a fürdőszobába zárkóztam a céllal, hogy lezuhanyozok. Megmostam a hajamat is, aztán epiláltam és bekentem testápolóval a testemet. Amíg az száradt, addig rendet tettem a fürdőszobában, majd magamra kapva a bolyhos köntösömet, melynek elején a nevem kezdőbetűi voltak, kicaplattam a fürdőből. Nyitva hagytam az ajtót, hogy jól kiszellőzzön a helyiség, aztán körbe néztem a szobában, de bent senki sem volt, csak a beats hangszórókból szólt a zene. A lányokat persze a gardróbomban találtam meg, melyet egyáltalán nem bántam, sőt örültem is neki, amiért feltalálták magukat és nem szégyenlősködnek. És itt persze nem Sarara gondolok, hiszen őt évek óta ismerem, úgy mozog a lakásomban, mintha itt élne, ami az enyém, az az övé is. És ez fordítva is így van, úgy hogy miatta egyáltalán nem aggódtam. Annak viszont örültem, hogy Danielle sem fogta vissza magát, hanem teljesen elengedte magát velünk és olyan volt, mintha ő is évek óta a barátnőnk lenne. Örültem neki, amiért így kijövünk vele Saraval, hiszen már most imádtam a lányt.
- Na, mit veszel fel? – pillantott rám Sara, míg én ledobtam magam Danielle mellé a fotelbe.
- Fogalmam sincs. Szabad a fürdő, valaki bemehet.
- Én már otthon elvégeztem mindent, csak átöltöznöm meg sminkelnem kell, szóval – vont vállat Dani, amint Sarara néztem, aki bólogatva felállt a szőnyegről.
- Igen, én megyek is mindjárt, csak előbb kiakarok választani valamit Palmernek.
- Menj, fürödj le, nélküled nem választok semmit, nyugodj meg – kuncogtam fel. – Addig elkészítem Daniellet – vigyorogtam a lányra.
- Ah, rendben. De tényleg ne válassz nélkülem – mutatott rám a mutatóujjával, én pedig bólogattam, hogy tudomásul vettem kérését. Kiment a gardróbból, én pedig felálltam és Danire pillantottam.
- Na? Átöltözöl? – kérdeztem mosolyogva, ő pedig bólintott és felállt utánam. Nem szégyenlősködött előttem, simán levetkőzött fehérneműre, én pedig segítettem levenni a ruhájáról a zsákot. Danielle egy rövid fekete ruhát vett fel, melynek középen egészen a hasáig lenyúlt egy mély v alakú dekoltázs. Nyakában hagyta két arany láncát, amiket Louistól kapott karácsonyra, és előszedte a neszesszeres táskáját is, hogy sminkelni tudjon. Végül megengedte, hogy én sminkeljem ki, valamint a haját is kivasaltam és a végeredmény elképesztően dögös lett. Magas sarkúja még az ágy mellett várt rá, egyelőre nem szerette volna felvenni, és meg is értettem, hiszen egész este abban fog járkálni. Ezután én ültem le a sminkes asztal elé, leszedtem a turbánt a fejemről és megszárítottam a hajamat. Addigra Sara is elkészült a fürdéssel, egy másik köntösöm került rá, és azzal magán jött ki a fürdőszobából.
- Wow csajszi. Elképesztően nézel ki – vigyorgott Daniellere, én pedig a tükörből figyeltem őket mosolyogva, míg leraktam a hajszárítót és megráztam a hajamat.
- Palmer érdeme.
- Ugyan már – forgattam meg a szemeimet, míg kifordultam a széken és rájuk néztem. – Louisnak le fog esni az álla – vigyorogtam. – Tényleg, remélem ők is készülődnek.
- Ah, tuti, hogy még meg sem mozdultak – sóhajtott fel Dani, én pedig felkuncogtam és felálltam az asztal elől. – Így hagyod a hajadat? – kérdezte.
- Mhm, nem hiszem. Majd felkontyolom szerintem.
- Na, keressünk neked egy ruhát, aztán én is megszárítom a hajamat – mondta Sara és a gardróbom felé indult, mi meg követtük őt. Míg ők válogattak, addig én a fotelben ültem és Ladyt ölelgettem, aki időközben feljött hozzánk. Orromat selymes, finom illatú szőrébe fúrtam és több puszit nyomtam a fejére, amire csak vakkantásokkal válaszolt. Végül Sara és Danielle is kikötötték, hogy ha tetszik, ha nem muszáj lesz azt felvennem, amit ők kitaláltak nekem, így történt, hogy a Daniellehez hasonló fekete jumspsuitot vettem fel. A nadrág alja egy kicsivel a bokám alatt végződött, míg a dekoltázsa ugyanolyan mélyen ki volt vágva, mint Danielle ruhájának. Dani kivett hozzá egy magas sarkút a cipők közül és egy fekete YSL táskát mellé. Nyakamban persze maradt a N betűs nyakláncom, míg fülembe nem raktam semmilyen fülbevalót és a kezemen sem volt semmilyen karkötő. Miután beszárítottam Sara haját és a tincsek végét enyhén behullámosítottam, én is megcsináltam a hajamat, úgy ahogyan azt már elképzeltem. Felkontyoltam a fejem tetejére, pár szálat pedig kihúzkodtam, hogy lazább legyen. Sminknek csak szempillaspirált egy kis
pirosítót és egy halvány nude árnyalatú rúzst vittem fel az arcomra. Sara egy ezüstszínű hosszú ruhát hozott magával, aminek az anyaga direkt kicsit gyűrött volt, hiszen így nézett ki jól. A háta teljesen szabadon volt, két vékony pánt tartotta középen a nyakánál a ruhát össze. Sminkét ő sem vitte túlzásba, eltekintve a vörös rúzstól, ami tökéletesen passzolt a kinézetéhez. A lányok gyönyörűek voltak és már izgatottan vártam az estét, annak ellenére, hogy még mindig volt bennem egy kis félelem érzet. A szoba parfüm illatban fürdött utánunk, cipőink pedig hangosan kopogtak a folyosón amint kiértünk a szobánkból. Odafent végig jártam még mindenütt a szobákat, hogy biztosan be van –e zárva minden, aztán Ladyt magam előtt lefelé terelve mentem le a lépcsőn. Ekkora már a srácok is készen voltak szerencséjükre, és taxit is hívtak. Vigyoromat alig bírtam visszafogni, amint megpillantottam Niallt. Elképesztően helyes volt, legszívesebben az ölébe ugrottam volna és szétcsókoltam volna az arcát. De mielőtt még a közelébe kerülhettem volna, adtam enni és inni Ladynek, aztán bezártam a kutyaajtót és utoljára megölelgettem, mielőtt elmentünk volna. Féltettem a tűzijátékok miatt, noha tavaly sem volt vele semmi gond. Remélem idén is ügyesen kibírja az estét.

- Oké, mehetünk. Lady, légy jó kiskutya – mondtam még neki utoljára, aztán adtam egy puszit a fejére és felálltam. A többiek kiindultak a házból, és Niall is megvakargatta utoljára Lady fejét, aztán mindketten kiléptünk a házból. – Minden oké? – kérdeztem halkan, míg bezártam az ajtót. A kulcsot a táskámba süllyesztettem, aztán Niall felé fordultam.
- Igen, persze – bólintott, aztán a kezét a derekamra csúsztatta és közelebb húzott magához. – Gyönyörű vagy – suttogta mosolyogva, mire én is elmosolyodtam és végre megcsókoltam.
- Te is elég helyes vagy – mondtam vigyorogva, amint elváltunk egymástól, ő pedig kuncogva egy puszit nyomott még a számra, aztán a kezét az enyémre csúsztatta és összekulcsolta az ujjainkat. Sara, Liam, Louis és Danielle ültek egy taxiban, mi pedig beültünk a másodikba Harry mellé és elindultunk a szórakozóhely felé, ami a tengerparton volt. Az ég sötét volt és jó néhány tűzijátékot lőttek fel máris. Az úton feltöltöttem két képet instagramra, amiket még a lányokkal csináltunk a szobámban, mielőtt lementünk volna. Az egyiken Daniellevel nevetünk, az ölünkben Ladyvel, a másikon pedig Saraval pózolunk, szorosan átölelt kezét a fenekemre csúsztatta, míg én direkt kinyomtam azt. Romee rögtön kommentelt alá, melyen csak vigyorogni tudtam. A klub előtt rengeteg paparazzi volt, akik ráérősen tudtak fotókat készíteni rólunk, hiszen sor volt a bejáratnál és egy kicsit várakoznunk kellett.
- Palmer! – kiáltottam mögöttünk Romee, így rögtön megfordultam aztán tárt karokkal vártam barátnőmet, aki mögött a barátja közeledett.
- Szia csajszi – öleltem át nevetve.
- Dögös vagy – vigyorgott. – Hol van Sara?
- Itt vagyok, tudom, hiányoztam – furakodott át Sara rögtön Liam és Harry között, aztán átadtam neki Romeet, míg visszaálltam Niall mellé. Kezét rögtön a derekamra csúsztatta, mely miatt nem tudtam abba hagyni a vigyorgást. Ránéztem, mire ő is felém fordította a fejét.
- Mi az? – kérdezte mosolyogva.
- Semmi – ráztam meg a fejem, majd az alsó ajkamba haraptam, felkuncogtam és nyomtam egy puszit borostás arcára.
- Már találkoztam Josephinenal és Jasminnel, meg láttam Stellat is, de ő nem vett észre – mondta Romee. – Gigiékről, meg Kendallékről tudtok valamit? Mert Matt már a képekkel zaklatott, ahogy megérkeztünk és őket még nem láttam – forgatta a szemeit.
- Agh, jesszus, Mattnek kéne már egy üveg pezsgő és lenyugodna – horkantott fel Sara, mire nevetve bólogattam.
- Gigiék csak később jönnek, a többiekről nem tudok – mondtam.
- Szuper, akkor, ha Matt megint megtalál, hozzád irányítom, jó?
- Ah, nehogy megmerd! Komolyan Romee – néztem rá, ő pedig csak nevetett.
- Ki az a Matt? – kérdezte Niall.
- Egy szervező. Elég sokat dolgozunk vele VS miatt, és egy agyrém az a pasi – forgattam meg a szemeimet. – Azért keresi a lányokat, mert ugye mi vagyunk az ő amerikai „csapata” a modellek közül – magyaráztam a srácoknak.
- És a reklám nem maradhat el – mosolygott Niall, én pedig bólintottam.
- Viccelsz? Matt külön fotózást levezényelne, ha hagynánk neki.
- Hát még jó, hogy nem hagyjuk neki – szólalt meg Sara. – Mehetünk tovább – biccentett előre, mire megindultunk aztán végre bejutottunk a szórakozóhelyre. Az asztalaink a kinti részlegekre szóltak, így hát átvágtunk a tömegen odabent és a terasz felé siettünk. Nagyon hangulatos volt az egész, több bár volt odakint, ahogy dj pult is. Pálmafák és növények vették körbe a táncteret, az után pedig a tengerpart volt és a végtelenbe nyúló víz. Egy itt dolgozó elvezetett az asztalainkhoz, ahova aztán lepakoltuk a cuccainkat és már fel is vették az első rendelést. Én alkoholmentes koktélt szerettem volna, de mikor ezt Romee meghallotta, körbe röhögött és rendelt egy ugyanolyat nekem, mint magának. Mosolyogva megforgattam a szemeimet, de eldöntöttem, hogy a következőek csak alkoholmentesek lesznek, és majd éjfélkor iszok pezsgőt mindenki mással. Hátradőlve a fonott székeken beszélgettünk és nevetgéltünk, Niall keze egész végig a combomon volt és hüvelykujjával folyamatosan simogatott. Ez sokszor leterelte a figyelmemet a témáról, ráadásul Romee is nyaggatott azzal a rohadt koktéllal, ami lassacskán fogyott a poharamból. A többiek már mind a negyedik kör italuknál tartottak, de nem is bántam, sőt kíváncsi voltam rá, Niall mégis mennyit fog inni és, ha részeg lesz, akkor majd milyen lesz.
- Palm hogy is van akkor ez az amerikai csoportos dolog a modellek között? – kérdezte Louis, mire rákaptam a fejem.
- Hát van egy csapatunk és mi szoktuk nagyobb közös bemutatóknál Amerikát képviselni. Mondjuk, sokan közülünk más országokból származnak, de mivel például Hollandiának nincs egyáltalán csapata, Romee hozzánk tartozik. Vagy Sara Portugáliából – magyaráztam.
- Nem is beszéltek akcentussal – mosolygott Liam rájuk.
- Oh, én nagyon régóta élek itt – legyintett Sara.
- Ahogy én is – mondta Romee, miközben beleszívott az italába.
- Várjatok, itt jön Stella, figyeljétek meg, hogy ő hogyan beszél – mondtam gyorsan mosolyogva a srácoknak, mielőtt még Stell ideérhetett hozzánk. Kerített egy széket és néhány mondata után a srácok szinte egyszerre szólaltak fel, hogy a lány ír.
- Mi? – kérdezte mosolyogva Stella, én pedig nevetve bólogattam.
- Csak a srácoknak ezt az egészet magyaráztam a különböző nemzetiségű csoportokkal, és azt mondták, hogy Saranak meg Romeenak nincs akcentusa, mire mondtam, hogy figyeljék meg, hogy te hogyan beszélsz – vigyorogtam a szőke lányra.
- Oh, megy nekem az amerikai is, csak lusta vagyok hozzá – nevetett fel Stella. – De honnan tudtátok egyből?
- Niall miatt – válaszolt Harry. – Ő is lusta a brithez – vigyorgott, mire Niall megforgatta a szemeit és kortyolt egyet a söréből.
- Fárasztó, ugye? – sóhajtott fel Stella, mire mindannyian felnevettünk.
- És akkor kik vannak benne a csapatban? – kérdezte Liam.
- Mi, Josephine, magas szőke hajú, még én sem láttam itt őt – néztem körbe. – Jasmine, Martha, tényleg hol van Mar? – fordultam Romee felé, míg ő csak felhúzta a vállait válaszként.
- Fogalmam sincs, még nem láttam.
- Gigiékkel jön majd – felelte Stella.
- Akkor ugye Gigi, Bella és Kendall – soroltam tovább. – És például volt ugye most is a VS show, amire eljöttetek – néztem Louisra, meg Danire, akik csak bólintottak – és ott is nem tudom figyeltétek –e, de az elején, meg a finálén, mi így mindig együtt voltunk, tehát egy csapatként, tulajdonképpen országként mozogtunk. Vagyis van még egy másik csapat is, aki Amerikát képviseli, de ők egy másik korosztály – fejeztem be.
- Oh, már értem – bólintott Louis.
Nem sokkal később csatlakozott még hozzánk Josephine, a barátja Alex akivel újra együtt vannak, de folyamatosan szétmennek és Jasmine, utánuk pedig megérkezett Martha, Bella, Gigi, Zayn és Kendall. A fiúknak még csak reagálni sem volt idejük, mintha Matt csak erre várt volna, hogy mind ugyanazon a helyen legyünk egy időben, felbukkant és rögtön kiszakított minket a srácok mellől. Megszorítottam Niall kezét, aztán felálltam és Zaynre mosolyogtam, míg kimentem a székek közül. Gigi és Kendall rögtön kézen fogtak, aztán már el is húztak tőlük, a lányok pedig mögöttünk hangosan nevetve valamin követtek.
- Mi az? – kérdeztem Gigitől.
- Csak örülök, hogy összehoztuk a fiúkat – vigyorgott. – Zayn örült neki és Lousival is tervezett kibékülni.
- Komolyan?
- Igen.
- Akkor én sem aggódom többet – vigyorodtam el, majd a fehér fal elé álltunk, ami a homokban volt felállítva direkt a fotók miatt. Ezerféle képen pózoltunk, aztán megköszöntük Matt egész éves munkáját, kezébe nyomtunk egy pohár whiskyt és azt mondtuk neki, hogy most már lazítson és hagyjon békén minket. Mire visszaértünk a fiúkhoz, már nevettek és beszélgettek, aminek mi Gigivel és Daniellevel nagyon örültünk.
Később a lányok elrángattak táncolni is, az éjfél közeledtével pedig mind lementünk a partra, ahol aztán lekerültek a cipők is hamar. Matt még mindig nem volt ittas állapotban, ezért készült rólunk pár fénykép a tenger felé pózolva, végül meguntam és belerángattam Niallt is a fotókba. Több sem kellett Romeenak, Bellanak és Giginek, a fiúk pedig már egyáltalán nem ellenkeztek az alkohol hatása miatt. Visszaszámolva, táncolva és nevetve vártuk az újévet. Niall keze a derekamon pihentek, míg az enyéim a nyaka körül, és egymásra vigyorogva dülöngéltünk jobbra és balra, hiába szólt gyors szám a hangszórókból.
- Boldog vagy? – kérdezte egy apró mosollyal az arcán.
- Igen. És te?
- Én is. Szerinted ilyen lesz a következő évünk is?
- Száz százalék – feleltem, míg a fejemet a vállára döntöttem. – Része leszel Holly életének, ahogy az enyémnek is. Segítek neked lakást venni New Yorkban. Eljárunk majd kirándulni és nyaralni és remélhetőleg ott leszek életem első One Direction koncertjén – suttogtam a fülébe, mire ő felnevetett.
- Szépen eltervezted.
- Tetszik? – emelkedtem fel a válláról, hogy ránézhessek.
- Kihagytad a tömérdek bemutató, amire mind elmegyek majd és azt, hogy elviszlek Írországba és bemutatlak anyáéknak – mosolygott, én pedig kicsit meglepődtem kijelentésének második felén. Az ő családjáról még soha nem is nagyon beszélgettünk.
- Elmondtad nekik Hollyt?
- Igen, persze, hogy elmondtam – bólintott. – Voltam otthon ebben a hónapban. Nagyon szeretnének már veletek találkozni – mosolygott.
- Hát én is alig várom – nyomtam az ajkaimat az övéi ellen. Észre sem vettem, hogy már visszaszámoltak, habár Niall tényleg sokkal jobban lekötött. Őt csókolva fejeztem be 2016 –ot és őt csókolva kezdtem 2017 –et.
- Boldog új évet – kuncogtam fel, amint elvált tőlem, homlokát az enyémnek döntötte. A tűzijátékok hangja
versengett a zene és az emberek kiáltozásaival, az égen milliónyi színes rakéta durrant. Fejemet mosolyogva az ég felé fordítottam, míg Niall egy puszit nyomott az arcomra. Boldog új évet kívántunk a többieknek is, és vettünk pezsgőt a tálcákról, amiket folyamatosan osztogattak dolgozók.
- Én idén megfogadom, hogy végig zabálom magamat egy divathetek alatt – kiáltotta mellettünk Sara, mire felnevettem és megforgattam a szemeimet.
- Úgy sem csinálod meg! – kiáltottam vissza.
- Oh, csak figyelj. Ha nekem sikerül, az azután lévőn te is megcsinálod.
- Nem rossz ötlet – szólt bele rögtön Niall, mire megforgattam a szemeimet és felé fordultam. – Ha te végig csinálsz egy divathetes őrületet diéta nélkül, akkor én helyetted fogok diétázni. Na, mit szólsz? – kérdezte mosolyogva.
- Leszedik érte a fejem – haraptam az alsó ajkamba.
- Nem tudják meg. Na – noszogatott, miközben csókokat nyomott az arcomon mindenhova. – Benne vagy?
- Ah, oké, legyen – nevettem fel. – De akkor végig csinálod te is!
- Naná, hogy végig csinálom.
- Fogadtál még meg valamit? – kérdeztem mosolyogva.
- Mhm, nem igazán gondolkodtam ezen. Na és te?
- Én sem – ráztam meg picit a fejemet.
- Nem akarok semmit sem változtatni az életemben – mondta, kék szemei úgy ragyogtak akár a csillagok, amik most eltörpültek a tűzijátékok mellett.
- Én sem – ismételtem el magam mosolyogva, aztán nem bírtam tovább és ajkaimat újra az övéire nyomtam. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése