07 - Kettőnkről

Halihalloo,

okay guys, az eddigi leghosszabb és legédesebb rész meg is érkezett!:3 Majdnem hat teljesen oldalon keresztül csak Nalmer, Nalmer és Nalmer és gyerekek, imádtam írni! Yeah, yeah, a Little Thingset és az Oliviat muszáj a rész közben hallgatnotok, hiszen én is így tettem végig és aw!:3 Remélem nektek is legalább annyira fog tetszeni a rész, mint nekem tetszik és leírjátok a véleményeteket róla.:) Boldog új évet kívánok mindenkinek!:3 Jó olvasást! Xx♥

PALMER TONKIN

Niallel megcsináltuk a lasagnet, és amíg az sült a sütőben, addig mi kibontottunk egy üveg vörös bort és azt kortyolva beszélgettünk a nappaliban. Körbevezetett a házban is, megmutatta a gitárjait, az eszméletlen szép kertjét és kilátást onnan a városra, és megcsodáltam magamnak a falakon lógó bekeretezett cd –ket, fényképeket, és szekrényekre kiállított szobrokat, melyeket a One Direction nyert az évek során. Persze nem az összes volt nála, hiszen elosztották a fiúkkal, elmondása szerint nála és Zaynnél lapult a legtöbb ilyen nyeremény.

- Na és… mikor is tér vissza a banda? – kérdeztem, majd megfordultam és Niallre néztem, aki éppen az egyik gitárját igazgatta.

- Erm... igazából fogalmam sincs – felelte. – De mindenki azt hiszi, hogy, csak mert szüneten vagyunk, eltávolodunk egymástól vagy nem is tudom, aztán nem fogunk visszajönni többé – ráncolta a homlokát.

- Gondolom ez hatalmas hülyeség, hiszen ti a többiekkel most is beszéltek.

- Persze! Louis ott volt a szülinapi bulimon is, és nem egyszer futottunk már össze LA –ben, mikor ott tartózkodtunk mindannyian. Én nem is félek attól, hogy ez történik. Lehet, kicsit eltűnünk a rajongók és a világ szeme elől, viszont nagyon hosszú idő után most van először ilyen hosszú szabadságunk, szóval én ki szeretném élvezni. Mondjuk a zenélés hiányzik.

- Hát zenélj. Úgy értem, ülj le és kezdj el énekelni meg gitározni.

- Jó, de az nem ugyanaz – mosolygott rám.

- Miért?

- Mert egészen más érzés a színpadon énekelni, több ezer ember előtt, azért hogy boldoggá tedd őket, vagy egyedül otthon az üres lakásban – magyarázta, és egy kis szomorúságot véltem felfedezni a hangjában.

- Ez igaz – értettem vele egyet, hiszen tudtam, hogy igaza van, anélkül is, hogy tapasztaltam már volna, milyen érzés a színpadon állni és énekelni.

- Hiányzik a fiúkkal közös zenélés is. Vagy, hogy menjünk a stúdióba, felvegyük a dalokat. Az az izgatottság, mikor az új albumon dolgozunk, és alig várod, hogy mindenki hallhassa. A kételkedés egyes daloknál, vajon tetszeni fog a rajongóknak, átjön az az érzés, amit kiakartál fejezni a dallal. Vagy a nyafogásunk, hogy kutya fáradtak vagyunk, de még egyszer utoljára beállunk a mikrofon elé. Kiröhögjük a másikat, elküldjük, egymást a búsba aztán mikor végzünk, jön az őrült ötlet valamelyikünktől. Srácok, menjünk már el iszogatni. Szükségem van egy sörre. Kutya fáradtak vagyunk, de azért is bemegyünk valahova. Vagy valamelyikünkhöz, leülünk, sörözgetünk, és a téma persze nem más, mint az új album – mesélte beleéléssel, én pedig mosolyogva hallgattam, miközben az íróasztalnak dőltem. – A munkánk elkísér minket mindenhova. Bárhová velünk jön. Nem kell sem hangszer, se mikrofon. Csak kinyitod a szád és énekelsz. Megadod a ritmust a lábaddal. Ránézel a többiekre és mosolyra görbül a szád, de nem nevethetsz, különben elrontod a dallamot.

- Sosem láttam még senkit ennyire nagy örömmel a munkájáról beszélni – mondtam halkan, Niall pedig elnevette magát, majd felállt és felém nyújtotta a kezét. Ellöktem magamat az asztaltól, majd mosolyogva megfogtam a kezét és újra az alsó szint felé indultunk. A konyhát már belengte az isteni illat, egyszerre szippantottunk mélyet a levegőből, majd néztünk egymásra és nevettük el magunkat. Már igazán nagyon éhes voltam, de Niall elterelte minden figyelmem. Kimentünk a nappaliba, majd visszahuppantunk a kanapéra. A kezembe vettem az üvegpoharat, mely a kisasztalon pihent és belekortyoltam a hűs és ízletes borba. Amíg el nem készült a vacsora, tovább beszélgettünk, most leginkább én meséltem a munkámról. A lasagne nagyon finom lett, lányhoz nem méltó adagot ettem meg, de nem igazán érdekelt. Éhes voltam, és volt bőven, ráadásul nagyon finomra sikeredett, aminek örültem. Niall is imádta és majdnem el is pusztítottuk az egész tepsivel. A divathetek miatt szigorú diétát szabtak ki, e mellett pedig mindennapos edzést természetesen. A mai nap pont egy pihenőnap volt, így edzőterembe sem kellett mennem, a diétával pedig csaltam egy icipicit. Oké, elég nagyot, de az édességet visszafogom utasítani, persze, ha Niall megkínál desszerttel. Miért ne kínálna meg?

Megráztam a fejem ezzel elhessegetve az idióta gondolataimat, majd miután segítettem Niallnek elrámolni a piszkos edényeket – mely miatt természetesen tiltakozott, de nem bírtam volna, ha csak ő csinálná meg, hiszen én is főztem – visszamentünk a nappaliba, és amint belesüppedtem a kényelmes kanapéba, úgy éreztem, kész, végem van, fel nem bírok innen többet kelni. Gondolataimat megosztottam Niallel is, aki felnevetett, és egyetértett velem.

Nem sokkal később, mikor már nem éreztem magam annyira telítődöttnek az étellel, támadt egy remek ötletem.

- Gitározol nekem? – kérdeztem hirtelen Niallt, mire kicsit meglepődve pillantott rám, az arcán viszont máris hatalmas mosoly játszadozott.

- Persze – bólintott, majd felállt és el is ment a gitárjáért, én pedig izgatottan vártam, hogy visszatérjen. Amint visszaért a gitárjával, oldalasan leült mellém a kanapéra, hogy velem szemben legyen, majd egyik lábát felhúzta és combjára fektette a gitárt. – Mit játsszak? – kérdezte szélesen mosolyogva.

- Nekem mindegy mit! Amit szeretnél – mondtam mosolyogva, amint a húrok felett várakozó ujjait figyeltem. Máris úgy tartotta a kezében a hangszert, mintha az egy hozzátartozó rész lenne. És valószínűleg így is van, hiszen a gitár Niall hangszere. Olyan, mintha kiegészítenék egymást. És még csak nem is hallottam élőben és szólóban játszani és énekelni.

- Hát rendben – vett mély levegőt, majd tekintetét levezette a gitárjára aztán elkezdett játszani. A dallama lassú, fülbemászó és elképesztően gyönyörű volt. A lélegzetem is elakadt, mikor bekapcsolódott hozzá a hangja, először nem is figyeltem a szövegére, hanem csak elkerekedett szemekkel és tátott szájjal hallgattam színtiszta hangját és a gitár gyönyörű dallamát. Életemben nem hallottam még ilyen gyönyörű hangot, dallamot, dalt. Habár a szövegre még mindig nem figyeltem oda, és mire feleszméltem Niall már megint nem énekelt. Kezével profin pengette a húrokat, szerintem nem is kellett volna odanéznie, csak zavarban volt, ezért nem nézett fel rám. Mármint ezt csak én gondoltam és nem is tudtam azzal foglalkozni azzal, hogy zavarban van –e vagy nem. Még mindig elnyílt ajkakkal néztem az előttem ülő fiút, akinek az arca egészen komoly volt. Alaposan megfigyeltem minden egyes kis centiméterét, szemeimmel végigkövettem minden vonalát és végeredményként még mindig az jött ki, hogy elképesztő egy helyes és dögös srác, aki minden lány álma. Már az enyém is.

Niall újra énekelni kezdett én pedig próbáltam a szövegre koncentrálni, habár amint a száját néztem, mikor mozgott, megint elfelejtettem, hogy mit szerettem volna megfigyelni. Gondoltam, hogy csak a refrén van meg a dalból, hiszen közte csak gitározott és megint ugyanazt énekelte, mint az előbb. Azért ezt megtudtam állapítani, még ha nem is teljesen figyeltem oda.

- Everything comes back to you – énekelte újra egyszer, majd még egyszer és hirtelenjében csönd lett. Hallottam a saját szapora lélegzetvételem és szívverésem, mely egyáltalán nem volt egyenletes vagy normális gyorsaságú. Niall akkora hatást mért rám a hangjával, hogy nem bírtam semmit sem kinyögni.

Niall felemelte a fejét, majd összetalálkozott a tekintetünk. Még mindig szótlan voltam, fogalmam sem volt, hogy mit kellett volna csinálnom, vagy mondanom. Egyszerre akartam Niall nyakába borulni, visongani és újra kérni őt, hogy játssza el megint és megint és megint. Az örökkévalóságig tudnám hallgatni gyönyörű hangját, amint nekem énekel.

- Um, a dal még nincs, kész igazából csak a refrén van meg. És a dallamán is kell még csiszolgatnom – mondta, miközben elnevette magát, közben éreztem tekintetét az arcomon. – De azért tetszett? – kérdezte reménykedve, én pedig elmosolyodtam és egyre szélesebb mosollyal megráztam a fejem.

- Niall, a dal több, mint tetszett, ez… egyszerűen elképesztő volt! Nem találok szavakat… - suttogtam a végét, ő pedig elnevette magát.

- Hű, tényleg ennyire tetszett? Pedig ez csak egy kis részlet volt, és mint már mondtam, van még mit rajta javítani.

- Niall, ez úgy, ahogy van, gyönyörű – szakítottam félbe, ő pedig felnézett rám és az arcán egy boldog, széles mosoly terült el. – Nem számít, hogy csak a refrén van meg, hogy te úgy gondolod, még nem az igazi a dallama, vagy talán szakmailag gondolod így. Én nem értek hozzá úgy, viszont őszintén mondhatom, hogy elképesztően szép volt.

- Köszönöm Palmer, ez nagyon sokat jelent nekem, és nagyon boldog vagyok, hogy tetszett.

- Te jó ég, eljátszod még egyszer? – kérdeztem, ő pedig elnevette magát és bólintott egyet.

- Persze, ha akarod. Te hallottad egyébként először.

- Tényleg?

- Igen – bólintott, miközben azzal a gyönyörű szép kék szemeivel vizslatott.

- Játszd, megint kérlek – suttogtam mosolyogva, ő pedig mosolyogva lesütötte a szemeit, aztán újra neki kezdett a dalnak.

- Oké, akkor most valami mást. Mit szeretnél hallani? – kérdezte, miután én újra lesokkolódtam a dal után. Elég nehezen találtam meg a hangomat és időbe tellett, mire válaszoltam neki. Niall persze tudta miért, hiszen látta rajtam, hogy eléggé lenyűgözött a dallal.

- N- nekem mindegy, játssz, amit csak akarsz – nyögtem ki halkan.

- Ne már, mondd, mit szeretnél hallani.

- Nekem igazából mindegy mit énekelsz, mert nagyon szívesen hallgatlak – vallottam be, közben pedig éreztem, hogy az arcom felmelegedik, ezáltal Niallre pillantani se mertem. – De ha, ennyire akarod, hogy mondjak valamit, akkor legyen egy dal tőletek. Amit a srácokkal írtatok.

- Mhm, rendben. A dal már régebbi, de én nagyon szeretem.

Rám mosolygott, majd elkezdett játszani a gitárján. Már a dallamról felismertem a számot, hiszen rengeteget hallottam a rádióban. A címére nem emlékeztem, viszont tudtam, hogy ez is egy gyönyörű szerelmes dal. Elvarázsolva hallgattam Niallt, amint énekelt nekem. Az egész annyira különleges volt és nem tudtam volna megmondani, miért. Úgy éreztem, mintha minden, amit énekelne, rólunk szólna. A refrénnél már tudtam, a dal címét, és emlékszem, hányszor hallgattam a rádióban a Little Things –et. Már akkor is nagyon tetszett a dal, a szövege különösen, hiszen elképesztőnek tartottam és tartom is még mindig, hogy képesek voltak egy ennyire igaz dalt megírni. Mert hiszem, hogy ez igaz legalább a rajongóik háromnegyedére. Hiszen, ha megkérdezel egy tinédzsert, majdnem mindegyikőjük azt válaszolná, hogy nem elégedett magával, ha a tükörbe néz. Néha még én is így érzek, pláne, ha meglátok egy fotót, amin tudom, hogy nem így nézek ki, viszont a képen más vagyok, tehát teljesen szét photoshopolták az egész testemet.

A szám végére már egészen különösen éreztem magam. A vérem zubogott az ereimben, az arcom teljesen felvehette egy paradicsom árnyalatát, miközben az alsó ajkamra újra és újra ráharaptam. A hasamba egy furcsa feszítő érzés költözött, és ha Niallre pillantottam újra meg újra görcsbe rándult, miközben nagyon zavarba jöttem. Nem akartam elhinni, hogy beindultam így rá, a semmitől. Hiszen csak énekel nekem! Megijedtem a hülye reakciómtól, és legszívesebben a fürdőbe zárkóztam volna, de akkor túl egyértelmű lett volna Niallnek, hogy valami nem stimmel velem. Ez egyáltalán nem rám vallt, istenem még soha sem indultam be így egy srácra.

Niall befejezte a dalt, én pedig mély levegőket véve próbáltam lenyugtatni magam.

- Hogy tetszett? – kérdezte aranyosan mosolyogva, én pedig újra az ajkamba haraptam.

- Gyönyörű volt. Nagyon tetszett. A hangod… eszméletlen – mondtam halkan.

- Örülök neki, hogy tetszett – mosolygott. – Te tudsz valamilyen hangszeren játszani?

- Ha így lenne, már eldicsekedtem volna vele, csak, hogy ne nézz ilyen zenei analfabétának – nevettem, ő pedig csatlakozott hozzám.

- Egyáltalán nem nézlek zenei analfabétának – kuncogott. – Akkor van kedved kipróbálni a gitárt? Azt mondják, elég jó tanár vagyok.

- Akkor mutasd meg, mennyire jó vagy – vigyorogtam, majd a párnát, mely az ölemben volt kivettem.

- Erm, a legjobb lenne, ha ide ülnél elém – mondta, miközben felemelte a gitárját, én pedig felálltam, majd leültem elé és felhúztam a lábaimat úgy, ahogyan az előbb ő is tette. Az enyémek vékonyabbak voltak, mint az övéi, ezért elfért még az ő lába is körülöttem. Elém helyezte a gitárt, majd megtámasztotta a combomon, közben pedig átkarolt, így teljesen a mellkasának simultam. Ami nem volt jó, mert féltem, hogy elvonja a figyelmem a gitározásról, és ha nem figyelek rá, az tuti feltűnik majd neki. – Így rakd a kezeid – mutatta meg, én pedig átfogtam a gitárt a jobb kezemmel. – Szuper. Fogd le az ujjaiddal ezt a két húrt. Csúsztasd egy kicsit bentebb az ujjaid, mert akkor nem fogsz hozzá több húrt – magyarázta halkan, lehelete nyaldosta a bőrömet. A gyomromban a feszítő érzés mellett egy lepkeraj is volt, a szívem össze vissza vert és féltem, hogy Niall észreveszi, milyen hatást vált ki belőlem.

Megmutatta a Little Things elejét, és mivel állandóan bénáztam, mindig nevettünk, ami miatt újra és újra elrontottam az egészet. A feje közel volt az enyémhez, mellkasa a hátamnak nyomódott, a lábai körbe ölelték az enyémet. Közelebb voltam hozzá, mint bármikor eddig. Nagyon élveztem a közelségét, testmelegét és a leheletét a bőrömön, ezért szomorú voltam, mikor elválltunk egymástól. Ő elment kibontani egy újabb adag bort, én pedig próbáltam uralkodni magamon és az érzéseimen. Természetesen sikertelenül.

Megcsipkedtem néhányszor az arcomat, hátha magamhoz térek, közben pedig ügyeltem az egyenletes légzésre, és lassú számolással magamban, próbáltam lelassítani a szívverésemet. Épp hogy sikerült volna, mikor Niall újra a szobába lépett, a szívem pedig újra összevissza kezdett dübörögni a mellkasomban. Megtöltötte a poharainkat, majd odanyújtotta nekem és leült mögém, ugyanúgy ahogyan az előbb. Rögtön vigyor csúszott az arcomra, ezért egy kis korty után leraktam a poharat az üvegasztalra és a gitár nyakát fogva és azt átkarolva vártam, hogy történjen valami. Lehet, a bor miatt vagyok ennyire szétszórt? Máris megártott volna? Nem kellene akkor többet innom.

- Na, mi az, megint neki akarsz futni? – kérdezte mosolyogva, noha az arcát nem láttam, de a hangjából kihallottam, hogy mosolyog. Poharát lehelyezte az enyém mellé, majd felegyenesedett és közelebb csúszott hozzám, aztán átkarolt erős kezeivel. A fejemet legszívesebben a vállára hajtottam volna és csak csodáltam volna a markáns vonalakkal ellátott arcát.

- Mutatsz egy másik dalt is tőletek? – kérdeztem halkan, ő pedig a kezeit a gitárra csúsztatta.

- Persze. Azt hiszem meg is van. Viszont kelleni fog a kotta – mondta, majd elengedett és felállt, aztán az emelet felé sietett. Vigyorogva meredtem magam elé, miközben pengettem egyet, kettőt a gitáron, viszont amint meghallottam lépteit, abba hagytam. – Itt van – mondta, közben leült mögém, aztán közelebb csúszott hozzám és átölelt újra. A vigyorom levakarhatatlan volt az arcomról. – Szerencséd van, hogy a kupac tetején volt, különben keresgethettem volna órákat érte. Mondjuk akkor eléd raktam volna a telefonon a dalszöveget.

- Miért, már elfelejtetted? – kuncogtam el magam.

- Nem, te viszont nem ismered, és most velem fogsz énekelni – ismertette a tervét velem. – És hé, oké, lehet azt mondtam, hogy lusta vagyok, de dalszöveget még életemben nem felejtettem el – nevetett fel. – Majd én gitározok, te neked csak énekelned kell.

- Azt hittem ketten éneklünk. Egyedül nem fogok – néztem hátra rá, így szembesültem széles vigyorával. Istenem, egyszerűen gyönyörű volt. Gyönyörű mosolya, gyönyörű szemei, az egész arca, a bőre, az orra. Nem bírtam betelni a látványával.

- Oké, ketten éneklünk – mondta halkan, még mindig borzasztóan széles mosollyal, miközben az arcomat vizslatta.

- Nem is tudom a dallamot – suttogtam és kétségkívül zavarba jöttem. Szemeim néhány másodpercre az ajkaira vándoroltak, de aztán gyorsan vissza a szemeibe, vagy legalábbis az arcára, nehogy rajta kapjon, amint sóvárgok a csókja után. Annyira közel van. Mi ez, ha nem egy csókpillanat?

- Mintha azt mondtad volna, tudsz kottát olvasni – suttogta ő is, én pedig elpirultam és lesütöttem a szemeimet. Tudta, hogy lódítottam. Mentségemre mondom, elég egy kiszámítható pillanatban csúszott ki a számon a hülyeség. Még csak észre sem vettem akkor, hogy kimondtam.

- Azt csak azért mondtam, hogy imponáljak neked – motyogtam és tudtam, hogy szörnyen ég az arcom.

Közelebb hajolt hozzám, én pedig már visszatartottam a levegőt. Esküszöm, azt hittem, hogy meg fog csókolni. Ehelyett viszont a fülemhez hajolt, de olyan közel, hogy miközben beszélt, szája érintette a bőrömet.

- Imponáltál vele – suttogta, majd elhúzódott vigyorogva, én pedig visszafordultam előre a gitár felé és mély levegőkkel próbáltam nyugtatni magam. Elképesztően zavarban voltam. – Szóval Olivia – mondta, közben pedig újra átölelt. Kezdtem azt hinni, hogy mentőt kell hozzám hívni az este végére.

- Ki? – nyögtem ki zavartan. Mikor említettem neki a középső nevemet?

- A dal – nevetett fel. – Eléneklem az első két versszakot és a refrént, aztán itt Liam versszakánál bekapcsolódsz te is, oké? – magyarázta, közben pedig hosszú ujjaival mutatta, hogy mit énekel, és hol kell nekem is. Válaszul bólintottam, hiszen nem bíztam a hangomban, ő pedig neki is kezdett. A hangja és a gitár majdnem egyszerre szólalt meg. - Remember the day we were giving up when you told me I didn't give you enough And all of your friends were saying I'll be leaving you – énekelte ritmusosan, nekem pedig rögtön vigyor kúszott az arcomra. Alig énekelt el három sort, és már éreztem, azt a különös érzést, mintha ez a dal is kettőnkről szólna. – She’s lying in bed with my t-shirt on, just thinking how I went about it wrong This isn’t the stain of red wine, I’m bleeding love – miközben énekelt, lehelete a csupasz vállamra csapódott, és éreztem, hogy ha nem gitározna a felsőmre és a borospoharakra mutatna az asztalon. – Please believe me, dont you see The things you mean to me? Oh I love, I love you, I love, I love, I love Olivia – énekelte a refrént, én pedig széles vigyorral és felhevült arccal meredtem a szövegre. Elénekelte Harry részét, vagyis a refrént, de olyan profin, mintha csakis ő énekelte volna egyedül az egész számot már vagy milliószor. El sem akartam hinni, hogy egy bandában van, ahol nem csak ő énekel egyedül. Elképesztően tehetséges volt.

Miután befejezte a refrént, száját egy pillanatra a vállamra nyomta ezzel nekem jelezve, hogy most már én is vele éneklek. Mindez lényegtelen volt, mert amint hozzámért olyan tűz lobbant a testemben, hogy legszívesebben azonnal összezártam volna a lábaimat. Te jó ég, énekelnem kell vele!

- Say what you're feeling and say it now cause I got the feeling you're walking out – vele énekeltem halkan, és bizonytalanul és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érdekelt, milyen volt a hangom, vagy, hogy Niall is velem együtt halkult, csak, hogy engem halljon, mert nem így volt. Viszont ezek a gondolatok valahogy nem sokáig cikáztak a fejemben, mert oda voltam, hogy vele éneklek. Szinte láttam magam előtt magunkat, amint a kanapén ölelkezve énekelünk egy szerelmes dalt.

És mivel a szám gyors volt, szinte észre sem vettem, hogy már újra a refrénnél tartunk. Elkuncogtam magam, amint Niall egyedül befejezte a refrént, és tovább pengette a gitárját.

- Gyerünk Palmer, hallani akarom a hangod – mondta mosolyogva, én pedig vigyorogva neki kezdtem a következő soroknak. Belékönyököltem, mikor ő nem énekelt, mire elnevette magát és csatlakozott hozzám. A végére már- már felszabadultan és sokkal hangosabban énekeltem, persze Niallnek meghagytam a végén a magas hangot. Egyszerre döbbentem le gyönyörű hangján és akartam kántálni, hogy még egyszer énekeljük el.

- Megint – kértem Niallt. – Elénekeljük megint?

Niall egy szó nélkül bele is kezdett, én pedig a vigyorogva a szöveget fixírozva énekeltem vele.

Az Olivia után megkértem Niallt, hogy mutasson még pár dalt, ő pedig mondta, hogy melyiknek keressem a szövegét a telefonomon, így hát együtt énekeltük valamennyit. Mindegyik számnál éreztem azt a különleges vonzást kettőnk között, mely teljesen elvarázsolt. Kicsattantam a boldogságtól Niall miatt és azt akartam, hogy ennek sose legyen vége. Magába bolondított. Kész. Pont.

Tizenegyig énekelgettünk, viszont aztán abba hagytuk, mert kezdtünk mindketten berekedni. Niall elszokott az énekelgetéstől, én meg amúgy is, sosem énekeltem még ilyen sokat egyfolytában. Kínzó álmosság tört rám, miután Niall elrakta a gitárját, legszívesebben lekuporodtam volna a kanapéra és megkértem volna, hogy feküdjön mellém és aludjunk.

- Na, mi az? Álmos vagy? – kérdezte, mikor visszaért hozzám, majd leült közvetlen mellém és a kezét átvetette a vállaim felett. – Oké, persze, hogy az vagy, teljesen elfelejtettem, hogy ma jöttél New Yorkból – mondta halkan, miközben a másik kezével a homlokomhoz nyúlt, és kisimított néhány hajtincset onnan. Elmosolyodtam, lehunytam a szemeim aztán a fejem a karjára raktam és felé fordítottam, majd újra kinyitottam a szemeim.

- Nem éreztem magam egészen idáig fáradtnak, most viszont bármelyik percben eltudnék aludni – mormoltam, ő pedig mosolyogva egy csókot nyomott a homlokomra.

- Hát sanszos, hogy ha autóba ülnék, és elindulnánk, rögtön elaludnál, szóval szerintem maradj itt. És reggel visszaviszlek a hotelhez – mondta halkan, én pedig válaszol felhümmögtem és már arra sem volt erőm, hogy szétvessen az izgatottság belülről amiért felajánlotta, hogy töltsem nála az éjszakát. Habár erősen kétlem, hogy bármi történne kettőnk között. – Adhatok pár ruhát, és átöltözhetsz, hogy kényelmesebb legyen.

- Igen, mhm, az jó lenne – mormogtam még mindig csukott szemekkel.

- Akkor ne aludj el – kuncogott fel. – Gyere fel az emeletre, adok neked ruhát, aztán aludhatsz – mondta, majd megmozdult, mire én is kinyitottam a szemeim és felemeltem a fejem. Felmentünk az emeletre, és miközben én a nem régiben vásárolt fogkefét szorongattam a kezemben, addig Niall a szekrényében turkált. Végül kivett egy szürke pólót és szintén szürke mackónadrágot. – Tessék, kell még valami? – kérdezte aranyosan, én pedig elpirulva elvettem tőle a ruháit.

- Megmutatod a fürdőt? Kiszeretném mosni a fogaim.

- Persze. Rögtön ez az ajtó – nyitott be a szekrény melletti fa ajtón, majd felkapcsolta a lámpát, mire hunyorogva meredtem körbe.

- Köszi – mondtam, ő pedig mosolyogva megfordult és visszament a szekrényéhez, míg én becsuktam az ajtót. Átöltöztem, aztán odaálltam a hatalmas kagyló elé és kimostam a fogamat, miközben magamat néztem a tükörben. Hát persze, hogy össze fogkrémezem Niall pólóját! Bah, miért is öltöztem előbb át?

Lemostam a pólót vízzel, amivel persze csak azt értem el, hogy a folt nagyobbodjon. A fogkefémmel és az összehajtogatott ruháimmal kimentem, és miután lehelyeztem őket a komódra Niall felé fordultam, aki éppen egy pólót húzott át a fején.

- Véletlen össze fogkrémeztem a pólódat, ne haragudj.

- Semmi baj – nevetett fel. – Gyere – nyújtotta ki a kezét felém, mire én megfogtam, majd az ágyhoz vezetett. Felhajtotta a takarót, én pedig leültem rá, majd egy kis hezitálás után ő is így tett. A másik oldalára mászott és elfeküdt, én pedig mosolyogva néztem, végül mély levegőt véve lábaimat felraktam az ágyra, bedugtam a takaró alá és azt megfogva felé fordultam és elfeküdtem, miközben a takarót is húztam magamra. Ő is magára húzta a takaró másik felét, majd a fejét a mosolyogva párnára rakta és közelebb csúszott hozzám. Persze én is ficánkoltam, végül én is közelebb csúsztam hozzá, míg nem felemelte a kezét, és a karjai közé bújtam. Fejemet a nyakához dugtam, közben egyik kezemmel én is átöleltem, úgy ahogy ő engem.

- Bocsánat, hogy nem vittelek el a London Eyehoz. Így legalább garantáltan együtt töltjük a holnap estét is – suttogta a fülembe, én pedig elmosolyodtam, válaszolni viszont már nem volt erőm. – Aludj jól virágszálam – suttogta, aztán puszit nyomott a halántékomra, én pedig hatalmas mosollyal az arcomon hunytam le a szemeimet. 

06 - Virágszál

Halihalloo,

meglepetés!!:3 Gondoltam, hozok ma egy részt, mert szünet van és mert miért ne?:3 But eléggé összefolytak a napok, soo ezért jön későn a rész.xd Szóval remélem örültök neki és tetszeni fog a fejezet. Ami azt illeti, nekem tetszik, bc Nalmer ah. Cute rész lett.:3 Remélem nem gondoljátok, hogy egy kicsit túl gyorsan haladnak, vagy valami. Elég sokáig filóztam ezen, végül arra jutottam, hogy ha elhúznám a kapcsolatukat és nem lenne Niallnek sok szerepe benne, lehet elmenne tőle a kedvetek és nem olvasnátok. Szall, lehet gyorsan haladnak, but őszintén? Nem izgat, bc nekem erről más a véleményem, és jól éreztem magam, miközben írtam a fejezetet.:D Egyébként még nem is kérdeztem tőletek, hogy mit gondoltok a karakterekről és személyiségekről. Szall tetszik nektek Palmer személyisége? Niallé? Saraé esetleg? Kedvelitek őket? Írjátok meg nekem mindenképpen kommentben, vagy akár a csoportban, hogy mit gondoltok róluk.^^ Remélem jól telt a karácsonyotok, mesélhettek is esetleg, ha van kedvetek lolz.:3 Na nem csacsogok tovább, szombaton érkezik a következő rész, most pedig jó olvasást kívánok! Xx♥

PALMER TONKIN

Késő délután szállt le a gépem London egyik repülőterére és annak ellenére, hogy keveset aludtam, fáradtnak kellett volna lennem és valószínűleg karikásak voltak a szemeim is. Ehhez képest eléggé izgatottan mentem a csomagomért, majd ültem be Brian mellé az autóba, amit a biztonsági őr társaság, melynél Briant is szerződtették New Yorkban, biztosított. Egyenesen a hotelhez mentünk, ahol miután elfoglaltam a szobámat a hatalmas franciaágyon elterülve a névjegyzékbe léptem a telefonomon, végül tétovázás nélkül nyomtam Niall nevére a hüvelykujjam.

Gigi bemutatója után Niall már vissza is repült ide Londonba, telefonon viszont végig tartottuk a kapcsolatot. Oké, igazából állandóan azt vártam, hogy mikor csörren meg a telefonom ezzel jelezve, hogy Niall üzenetet küldött. Eszméletlen boldog voltam mikor csak úgy rám írt és pár kedves sorral rögtön feldobta az egész napomat. Mikor hulla fáradtan estem be az ágyamba esténként, ő mindig megkérdezte, van –e kedvem facetimeolni, nem –e vagyok fáradt hozzá, viszont, ha így is volt mindig rábólintottam, hiszen ragyogó mosolyától nekem is mosolyogni támadt kedvem. Alig egy hónapja ismerjük egymást, de már biztosan állíthatom, hogy mindent tud rólam és ez így van fordítva is.

Mikor nem azt vártam, hogy Niall üzenjen, akkor vagy dolgoztam, vagy edzettem, vagy Alexáékkal pihentem. Apropó Alexa. Saranak hála tudtam, hogy volt valami kis dolog köztük Niallel, Gigi showja után pedig felkerült mindenhova a paparazzik által készített fotók rólunk Niallel, így Alexa is megtudta aztán pedig közölte velem, hogy vigyázzak a sráccal és ne nagyon éljem bele magam a dolgokba. Az állam kis híján a földet súrolta, ő viszont halál komolyan gondolta mondanivalóját. Többet persze nem árult el a kettőjük kapcsolatáról, engem viszont szinte utasított, hogy hagyjam az egész dolgot Niallel, mert elmondása szerint nem éri meg. De, hogy mi nem éri meg arról fogalmam sem volt.

Alexa ezután nem hozta fel az egészet, én pedig nem is hoztam szóba. Saranak meséltem el egyedül mit mondott Alexa, amin ő is kiakadt, aztán egyenesen az ellenkezőjét kezdte belém diktálni, mint ahogy unokanővérem tett. Mindketten elültették a gondolataikat a fejemben, aztán egyszer csak arra jöttem rá, hogy minek vívok magammal belülről csatát, mikor annak, amit ők mondtak nincs értelme. Hiszen nem voltam szerelmes Niallbe, amiért ezeken kellett volna őrlődnöm! Szerelmes nem voltam, viszont szépen lassan rájöttem, hogy tetszik nekem a szőke hajú srác, aki megmentett egy részeg tag mocskos kezei közül. Minden klappolt, hiszen úgy vártam az üzeneteit, mint egy szerelmes tini lány, a mosolyom fültől fülig ért, és ha egésznap üzeneteket váltottunk, akkor egésznap vigyorogtam, mint a vad alma. Nem egyszer bambultam el egy- egy rólunk készült kép fölött, nem egyszer tekertem mindent vissza a fejemben és aludtam el úgy, hogy az első közös esténket elevenítettem fel közben magamnak.

- Szia Niall! – szóltam bele talán túlságosan izgatott hangon a telefonba, mire rögtön nevetést kaptam válaszul.

- Miért vagy ilyen izgatott virágszálam? – kérdezte, nekem pedig még jobban szélesedett a vigyorom, amint meghallottam, hogyan becéz. Egyszer egy jó reggelt sms –ben küldte először, utána pedig mindig felhozta, úgy hogy eléggé rám ragadt a becenév. Igazából nekem tök mindegy volt, hogyan hív, viszont elképesztő édesnek találtam, hogy becézni kezdett, és egy kicsit talán jobban meg is dobogtatta a szívemet, mikor így hívott. Elvégre nem mindenkinek mondja azt, hogy virágszálam, nem igaz?

- Nem is vagyok izgatott! – mondtam, majd lebiggyesztettem a számat is hozzá, habár ő ezt nem láthatta. – Eléggé unatkozom, ami azt illeti, úgy hogy gyerünk, szórakoztass!

- Oh, nem tudsz átverni, de jól van – mondta és kihallottam a hangjából, hogy vigyorog. – Mégis mit szeretnél, mit csináljak?

- Mondjuk, megemelhetnéd a hátsódat és eljöhetnél értem a Park Grand Londonba – mondtam, közben pedig az alsó ajkamba haraptam ezzel elfojtva a vigyorom. De kit is áltatok? Igen, majd kicsattanok a boldogságtól.

- Tessék? – kérdezte döbbenten, én pedig felnevettem és a hasamra fordultam az ágyon.

- Jól hallottad királyfi – kuncogtam.

- Ne szórakozz velem Palmer.

- Én nem szórakozom! Itt fekszek az ágyon, baromira unatkozom, és már látni akarom végre élőben is azt a szőke fejedet. Szóval gyerünk, indulj.

- Nem találom a kocsi kulcsot – szólt bele pár pillanat után a telefonba, mire belőlem kitört a nevetés. – Ne nevess már, hanem inkább segíts!

- Mégis hogy kellene segítenem, Niall? – nevettem, mire ő is elnevette magát, majd a hangját újra közelebbről hallottam.

- Szerencséd van – mondta, közben pedig kulcsok zörgését hallottam.

- Lent várlak az aulában Nialler – nyújtottam el a nevét, ő pedig felnevetett.

- Rendben, sietek – mondta, majd le is rakta, én pedig még egy ideig vigyorogva bámultam a telefonomra, aztán felpattantam és készülődni kezdtem. Fehér farmert húztam a lábaimra, aztán kikaptam egy bordó felsőt és azt vettem felülre. A tükör elé állva letoltam a vállait úgy, ahogyan állnia kellett, majd a fürdőszobába mentem a neszeszeres táskámmal és felraktam egy alap sminket. A hajammal fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek, úgy hogy miután felkötöttem, majd újra leengedtem, beletúrtam párszor és hagytam az eredeti hullámos állapotában a vállamra omolni. Kikerestem egy fehér farmerkabátot a szereléshez, majd felvettem a fekete bokacsizmáimat. A nyakamba egy fekete chokert raktam, pár hosszú lánccal párosítva, majd fogtam egy kis fekete táskát, és belepakoltam a fontosabb dolgaimat. Befújtam magam a kedvenc parfümömmel, aztán végig mértem magam újra a tükörben. Visszavigyorogtam saját magamra, majd visszaültem az ágyamra és előhúztam a telefonomat. Mindenképp idefent szerettem volna megvárni, amíg Niall vagy a recepciós feltelefonál, hogy itt van, hogy az első pillanatban Niall azt higgye, tényleg átvertem. Tűkön ülve vártam, hogy megcsörrenjen a mobilom, esetleg a vezetékes a dohányzó asztalon, aztán mikor az utóbbi hangot adott ki, végül szinte rávetettem magamat. A recepciós tájékoztatott, hogy Niall megérkezett, én pedig megköszöntem, aztán gyorsan elhagytam a hotel szobát. A lift elég lassan haladt, én pedig kissé idegesen doboltam a lábammal, ami miatt a többi vendég elég csúnya pillantásokat lövellt felém. Amint ezt észre vettem, leálltam a lábammal, aztán még jobban vártam, hogy kiszabaduljak a liftből. Mikor ez megtörtént alig láttam először valamit, mert persze mindenki utánam szállt be, így a lift leghátuljába kerültem. De aztán kiszúrtam Niallt a pult mellett ácsorogni, és olyan széles mosoly kúszott az arcomra, hogy megfájdult. A fejét ide- oda ingatta, míg végül ő is kiszúrt engem. Én persze már azelőtt végigmértem, hogy ő észre vett volna engem. Felül egy fehér felsőt viselt egy fekete farmerdzsekivel, lábait kék farmer takarta és egy pár bársonyos csizmával párosította. Kezében egy sapkát tartott, és összességében annyira jól nézett ki, mintha egy magazin címlapjáról lépett volna le. Ő is elindult felém, és amint végre elé értem karjaimat mosolyogva a nyaka köré fontam.

- Szia, szépség. Gyönyörű vagy – nyomott puszit máris felhevült orcámra, majd amint elhúzódott kicsit tőlem, hogy rám tudjon nézni, elnevette magát, én pedig még jobban elpirultam.

- Szia Niall. Te is jól nézel ki – rebegtem szégyellősen, ő pedig nyomott még egy puszit a homlokomra, majd elengedett és megfogta a kezem.

- Mehetünk?

- Igen – bólintottam, aztán elindultunk a kijárat felé. A szívem úgy dübögött a mellkasomban, érintése miatt, hogy féltem kiszakad a helyéről. Egyáltalán nem volt furcsa, hogy a kezemet fogta, mindinkább úgy éreztem, hogy természetes a dolog. Ez a gondolat pedig kicsit megrémisztett. Hogy jut egyáltalán ilyen az eszembe?

- Úgy örülök, hogy itt vagy – nézett rám, miközben a járdán sétáltunk valamerre, gondolom a kocsijához. – Miért nem mondtad, hogy jössz?

- Hogy így mosolyogj rám – csúszott ki a számon, de aztán végül is nem bántam.

- Miért, hogy mosolygok? – kérdezte.

- Jókedvűen. Boldogan. Mert megleptelek – fűztem hozzá gyorsan.

- De én máskor is így mosolygok rád – nevetett. – Legalábbis ezt érzem, mikor rád mosolygok.

Mosolyogva lesütöttem a szemeimet és elgondolkoztam a hallottakon. Akkor ő is annyira örül nekem, mint én neki.

Amíg meg nem érkeztünk az autójához csendben mentünk egymás mellett, aztán megállt egy nagy fekete Range Rover mellett. Elmosolyodtam, hiszen illett hozzá a kocsi. Amikor meglátta a mosolyom ő is elmosolyodott, miközben megnyomott egy gombot, így kinyitotta az autót.
- Min mosolyogsz? – kérdezte, miközben megkerültem és beültem az anyósülésre.

- Csak illik hozzád ez az autó – mondtam, miközben bekötöttem magam az övvel. – És, hol volt a kocsi kulcs?

- A kanapé mögött – válaszolta, én pedig felnevettem.

- Hova megyünk? – kérdeztem.

- Nem tudom, tőled függ. Mihez lenne kedved?

- Um, elmehetnénk a London Eyehoz? Felszeretnék ülni rá.

- Persze – bólintott mosolyogva. – Még nem ültél rajta?

- De igen, csak szeretnék még egyszer.

- Akkor szerintem mehetnénk egy kicsit később.

- Miért? – kérdeztem, miközben a kezemet megtámasztottam a kéztartón, az államat pedig beleejtettem és úgy néztem rá.

- Mert este sokkal szebb lesz – mondta mosolyogva, miközben ránézett és egy picit mindketten meglepődtünk, hirtelen milyen közel voltunk egymáshoz. Ezért hát kicsit hátrébb húzódtam, mikor újra az út felé fordította a fejét.

- Rendben van, akkor um… neked mennyire baj amúgy, ha lefotóznak minket együtt? – kérdeztem hirtelen magam sem tudom miért.

- Egyáltalán nem zavar – nevetett fel. – Gyors témaváltás. De tényleg nem zavar.

- Úgy értem nincs belőle bajod a menedzsmenttel, meg semmi, nem?

- Miért lenne? Mármint élem az életem, azt csinálok, amit akarok.

- Igen, igazad van, magam sem tudom, miért kérdeztem, vagy, hogy jutott az eszembe. Butaság volt – ráztam meg a fejem, miközben lefektettem a kezem a bőr kéztartón.

- És, téged nem zavar? – kérdezett vissza mosolyogva.

- Persze, hogy nem!

- Hát akkor ezt megbeszéltük – mosolygott rám. – Szóval akkor merre? – kérdezte.

- Mhm, mennyi az idő? – kérdeztem, de közben már az órára pillantottam a digitális kijelzőn ezzel a kérdésem megválaszolva. – Az az igazság, hogy éhes vagyok – sóhajtottam fel, Niall pedig felkuncogott. – Mi lenne, ha mi főznénk? – vetettem fel. – Nem kell hozzád mennünk, főzhetünk a hotelben is…

- Dehogy, miért ne mehetnénk hozzám? Szóval, akkor, bevásárlóközpont? Mit szeretnél enni?

- Igen és ne én válasszak már mindent ki! Mit szeretnél te enni?

- Tudod, hogy én mindent megeszek – vigyorgott rám.

- Én is – vágtam rá.

- Ez nem igaz! – nevetett fel. – Mi van, ha azt mondom, hogy spenótot akarok enni tükörtojással és főtt krumplival?

- Bleh, oké, én választok – nyújtottam ki a nyelvem, ő pedig tovább nevetett rajtam. – Csinálhatnánk lasagnet – jutott eszembe.

- Mhm, azt sem tudom mikor ettem utoljára lasagnet.

- Én sem. Tudod, hogy kell csinálni?

- Ööö…

- Gondoltam – nevettem fel. – Ne aggódj, ha kell, én most is visszamondom neked a receptet fejből – vigyorogtam, ő pedig felvont szemöldökkel pillantott rám.

- Nocsak, egy stréberrel van dolgom? – kérdezte játékosan.

- Nem vagyok stréber, csak hamar jegyzek meg dolgokat. Nem is tudod, milyen jó volt ez a tulajdonság, mikor még iskolába jártam.

- Oh, én már akkor is lusta voltam, és ez mára sem változott.

- Gondolom, kitűnő lehettél akkor – nevettem.

- Persze, anya minden év végén kirakta a hűtőre a bizonyítványomat – nézett rám azzal a kisfiús vigyorával, engem pedig rázott a nevetés.

Megálltunk bevásárolni és bár az eredeti terv a hozzávalók megszerzése a lasagnehoz volt, amint az első polcok elé kerültünk mindent borítottunk a bevásárlókocsiba, amiről úgy gondoltuk, hogy szükségünk van ezen az egy estén. Mikor már tele volt a kocsi, de még mindig bent kígyóztunk a sorok között, mert a tisztálkodós részleget kerestük, akaratlanul is megakadt a szemem az óvszereken, aztán mindenféle perverz, rám nem valló dolog öntötte el az agyamat és egy kicsit, tényleg egy kicsit, talán elkalandoztam. Az első gondolatom az volt, hogy jó lenne, ha szükségünk lenne arra is az este folyamán. Aztán jött minden szépen sorban, és azon kaptam magam, hogy azon ábrándozom, milyen ízűek lehetnek Niall tökéletesen ívelt, puhának kinéző, rózsaszín ajkai. Fogalmam sincs, mi ment akkor keresztül rajtam, de valószínűleg eddig én magam sem fogtam fel, hogy mennyire vonzódom Niallhez. És hogy mennyire tetszik. Ilyen pedig még sosem történt velem, hogy ilyen konkrét gondolataim voltak a szexszel kapcsolatban, ráadásul egy olyan fiúval, akihez jó formán semmi közöm.

Mondanom sem kell, hogy totál zavarba jöttem, éreztem amint a fejem ég, és ha ez még nem lenne elég, alig hallottam meg Niall hangját, amint többször is egymás után a nevemen szólít. Megálltam, majd hátranéztem, és ekkor vettem észre, hogy Niall áll a bevásárló kocsi mellett egy édes mosollyal az arcán, mellette egy lány, aki nem is próbálja leplezni az izgalmát, remegő kezekkel és fültől fülig érő vigyorral várja, hogy Niallt átölelhesse.

- Várj egy picit – mondta nekem mosolyogva, mire én is magamra erőltettem egy mosolyt és bólintottam, aztán a polcok felé fordultam. Fogalmam sem volt, mit kellett volna csinálnom. Ha odamentem volna hozzájuk kellemetlen lett volna, és itt állni és a fogkeféket bámulni is elég ciki. Végül levettem egy lila fogkefét és egy kis tubus fogkrémet, majd azzal együtt indultam meg Niall és a lány felé. Nem tudtam, hogy mit kellett volna mondanom, ezért aztán köszöntem neki mosolyogva, miközben a kocsi tetejére raktam a fogkefét és a fogkrémet. Ők még váltottak pár szót, majd Niall újra átölelte a lányt, aki aztán hatalmas mosollyal az arcán hagyott minket újra magunkra. – Ne haragudj – mondta Niall.

- Nem kell bocsánatot kérned, ez természetes – nevettem fel. – Um, meg van, ami kellett, szóval szerintem mehetünk a kasszához.

- Oké – bólintott mosolyogva, majd megfordultunk és beálltunk egy sorba. A kasszánál kinevettük saját magunkat a sok dolgon, kitárgyaltuk, hogy biztosan nem fogunk ennyi mindent megenni, sőt valamitől már most elment az étvágyunk, szóval fogalmunk sincs, miért került a kocsiba. Aztán eljött a fizetés ideje. Egyszerre nyúltunk a pénztárcáink felé, és egy fél perces civakodás után döntöttünk, és közösen fizettünk. Az eladó és a mögöttünk álló emberek is elég csúnyán pillantgattak felénk, ezért gyorsan kitoltuk a bevásárlókocsit az autóhoz. Miután bepakoltunk az autóba, visszavittem a kocsit, aztán beszálltam gyorsan Niall mellé és elindultunk felé.

Nem sokkal később egy modern ház előtt húzódtunk fel a kocsibejáróra. Kiszálltunk mindketten, majd annyi táskát fogtunk meg amennyit csak bírtunk és bementünk a kiskapun át, amely a kocsi feljáró mellett volt, az előkertbe. Mivel Niall kulcsai a zsebeiben voltak, de mindkét kezünk tele volt, ezért újra lekellett raknia mindent, hogy ki tudja nyitni az ajtót. Végül csak bejutottunk a házba, mely belülről is ugyanolyan jól nézett ki, mint kívülről. Nem is vártam mást, tudtam, hogy Niallnek remek ízlése van. Rend volt és tisztaság, és valahogy én is arra vártam, hogy valami kis kedvenc lerohanjon majd, amint meghallja, hogy megérkeztünk. Persze tudtam, hogy Niallnek nincs háziállata, hiszen mondta már, mégis teljesen eltudtam volna képzelni egy kutyával, vagy akár valami kisebb terráriumi állattal. Lepakoltunk a konyhába, majd ő még kiment a maradék táskákért, addig nekem azt mondta, szolgáljam ki magam.

- Ha nem baj, akkor inkább elkezdenék kipakolni és előkészülni. Tényleg nagyon éhes vagyok – kiáltottam utána, majd hallottam amint nevetni kezd. Elmosolyodtam és neki láttam kipakolni az élelmiszereket, miközben azon gondolkoztam, hogy milyen jó kis estének nézünk elébe. 

05 - Fashion show

Halihalloo,

ugh szünet ezaz!!! És karácsony, omfg.:3 Boldog karácsonyt mindenkinek!:3♥ Soso, it's Nalmer chapter!! Also felbukkannak új szereplők is, még ha csak egy kis rövid időre is. But biztos vagyok benne, hogy még lesz szerepük későbbi fejezetekben.:) A képen Palmert láthatjátok, milyen outfitben vonult fel, gondoltam megemlítem, hogy minden tiszta legyen nektek lolz. A cím már úgyis elárult mindent, szall.:3 Umum, nézzetek be a másik blogomba, ha még nem tettétek meg. Aaand, ne felejtsetek visszajelezni a rész végén!:3 AND OMFG!!! HAPPY BIRTHDAY TOMMO!!! I LOVE U♥ Okay, ennyit belőlem.:3 Jó olvasást babies! Xx♥

PALMER TONKIN

Mosolyogva ébredtem fel, majd lustálkodás helyett rögtön kiugrottam az ágyból. A nap sütött, mely újabb lapátot tett a jókedvemre. Miután elvégeztem a reggeli teendőimet, mamuszba dugtam a lábamat – mert bár a nap süt, az idő lehűlt, és a kő iszonyat hideg – majd leindultam az alsó szintre. A nappaliban a gyerek csatorna ment, előtte a szőnyegen ült Holly és egy babájával játszott. Amint felé közeledtem, észrevett, felemelte a fejét és szélesen vigyorogva felállt.

- Jó reggelt prücsök – guggoltam le elé, majd hagytam, hogy egy nyálas puszit nyomjon az arcomra. Utána én is összepuszilgattam, miközben a kezemmel próbáltam a helyére igazítani az elaludt haját, több kevesebb sikerrel. – Jól aludtál?

- Nem fájt a szám – mondta aranyosan, én pedig elnevettem magam és még egy puszit nyomtam az arcára.

- A fogad nem fájt kicsim. Örülök neki. Anya a konyhában van?

- Ebédet… főz – gondolkozott el a mondat közben, engem pedig újra kuncogásra késztetett aranyosságba.

- Most reggel van, és mikor reggel eszünk, azt úgy hívják reggeli. Anya reggelit csinál.

- Reggeli – ismételte el, de közben már újra lekötötte a figyelmét a baba a földön. Ügyesen lehajolt érte, majd visszaült a kis fenekére.

- Megnézem anyát, és mindjárt jövök vissza – simítottam végig az arcán, majd a konyhába indultam. Alexa az alvó köntösében, kócos hajjal, nekem háttal állt, miközben Holly reggelijét készítette.

- Jó reggelt nővérkém – öleltem át őt hátulról szorosan, az arcomat pedig a hátára fektettem.

- Szia Palmer. Hogy aludtál?

- Mhm jól. Holly mondta, hogy nem fájt már a foga.

- Igen, azt hiszem hivatalosan is vége van a fogfájós időszakának. Jövő héten el is viszem egy gyerek fogorvoshoz, biztos, ami biztos, nézzen rá, hogy minden rendben –e, aztán veszünk neki fogkefét.

- Hát amennyire szereti a kezeit mosni, szerintem annyira szeret majd fogat mosni is – kuncogtam, majd elengedtem, ő pedig oldalra tolta a bögrét, melyben friss kávé gőzölgött. – Köszönöm – vettem fel, majd megfújtam és óvatosan belekortyoltam.

- Ma a Tommy Hilfiger show lesz, igaz?

- Igen, Gigi új kollekciója. Izgulok is miatta. Habár nem kellene, hiszen elképesztő ruhadarabok lettek. Majd hozok neked is el valamit, oké?

- Palmer, tudod, hogy nem kell – rázta meg a fejét mosolyogva unokanővérem, én pedig újabbat kortyoltam a kávémból.

- Te meg azt tudod, hogy nekem elég nagy kedvezménnyel adják. Szóval, de, kell. Tényleg nagyon jó darabok lettek.

- Elhiszem, hogy jók lettek, de…

- Nincs semmi de – löktem meg a csípőmmel az övét, mire elmosolyodott és felém pillantott.

- Palmer! – kiáltotta a nevemet elnyújtva Holly, mire elvigyorodtam és elindultam a nappaliba.

- Mit kérsz reggelizni? – kérdezte még gyorsan Alexa, mielőtt kiléptem volna a folyosóra.

- Oh, um majd eszek müzlit, meg gyümölcsöt. Ne fáradj vele – legyintettem és visszamentem a kishableányomhoz a nappaliba. Mindketten odavagyunk a rajzfilmért, így hát néha így becézem őt.

- Itt vagyok – mondtam, noha Holly nem eszmélt fel, tátott szájjal nézte a mesét. Leraktam az üveg asztalra a bögrémet, majd leültem elé, Holly után nyúltam és hátrébb húztam, hogy ne hátra tartott fejjel nézze a tévét. Lábaimat összezártam körülötte, ő pedig tovább nézte a mesét.

*

Egészen délutánig otthon voltam Alexáékkal, mikor aztán értem jött Brian és mentünk a helyszínre. Mivel szabad tér volt, sátrakban voltak a ruhák, sminkesek és fodrászok. Hatalmas volt a nyüzsgés, mint mindig én leginkább Gigit próbáltam nyugtatni, hogy minden rendben lesz, és az emberek imádni fogják a kollekcióját. Majd eljött az idő a sminkeléhez, szóval beültem a tehetséges kezek alá, és hagytam, hogy olyan kinézetet varázsoljanak nekem, mint amilyet Gigi megálmodott.

Miután végigvonultam elsőnek a kifutón, jobban mondva hídon, melyen meg volt tartva az esemény, Gigi mellé álltam és sunyin pillantgattunk kifelé.

- Anyukád merre van? Nem látom – álltam lábujjhegyre és Gigi válla mögül próbáltam kilesni, viszont még mindig nem vettem észre a nőt.

- Bal oldalt első sor közepén ül Zayn mellett – informált, én pedig tekintetemmel kutakodni is kezdtem utána, ami viszont hamarabb feltűnt az egy igen ismerős helyes arc volt, szőke hajtincsekkel és elbűvölő mosollyal. Te jó ég, az ott Niall! Éppen mosolyogva mondott valamit volt bandatársának, aki nevetve válaszolt neki. Niallel szinte minden nap váltottunk pár üzenetet, melynek mindig nagyon örültem, hiszen kicsit rosszul éreztem magam, miután közöltem vele még Los Angelesben, hogy egész szeptemberben nem érek rá.

Ezután már én is elkezdtem izgulni, melyet Sara kiszúrt és persze, hogy közölnöm kellett vele, Niall a közönség soraiban ül. Sőt, mi több, az első sorban, premier kilátásban ránk. Sarat is lázba hozta a dolog, végül mindkettőnknek átkellet öltöznünk az utolsó közös outfithez. Így, hogy most már tisztában voltam Niall jelenlétével, végig éreztem magamon a tekintetét. Nem tudom, hogy, vagy miként tudtam, hogy ő az, egyszerűen csak éreztem és tudtam. A végén bevonult még Tommy és Gigi, megtapsoltuk őket, majd vége lett a bemutatónak. A lányokkal visítoztunk egy sort, megölelgettük Gigit és gratuláltunk neki, majd mindenki elment gyorsan készülődni az after partyra. Egy szürke, egy vállas selyemruhát húztam magamra, egy fekete magas sarkúval, amihez egy pár arany karika fülbevalót és egy levéltáskát párosítottam. A sminkemet fent hagytam, a hajamba pedig beletúrtam párszor, aztán hagytam, hogy a hullámos állapotában a vállamra hulljon. Átpakoltam a fontosabb cuccaimat a táskámba, majd összepakoltam a cuccaimat és Brian kezébe nyomtam, aki egy puszi után el is indult Alexáék felé. Ezután én is küldtem egy smst az unokahúgomnak, hogy a show remek volt, most pedig megyünk ünnepelni, így ne várjon rám, valamint jó éjszakát kívántam még. Ezután Gigi elkapta a kezemet, majd egymásba karolva indultunk meg kifelé. Persze rengetegen jöttek oda hozzánk gratulálni, többek között Gigi anyukája is, aki miután elmondta a lányának, mennyire büszke rá, hazament, mondván fáradt, de hajtsunk fel egy két pohárkával helyette is. A nyüzsgésben és ismerős arcok között annyira elterelődött a figyelmem, hogy mikor Sara belém csapódott oldalról, egyáltalán nem értettem, miért lökdös és bökdös, meg pisszeg a fülembe. Aztán megláttam Niallt és Zaynt felénk közeledni, a vendégeket kikerülve. A tekintetünk Niallel azonnal összekapcsolódott, ajkaimra egy mosoly kúszott, a szívem pedig egy kicsit hevesebben kezdett dübörögni a mellkasom ellen, amint közelebb és közelebb értek hozzánk. Persze amint Gigi is észrevette őket, elszakadt tőlem, és Zayn nyakába vetette magát, és hirtelen a másik oldalamról is eltűnt Sara. Még volt időm tetőtől talpig végig mérni a srácot, anélkül, hogy túl feltűnő lett volna. Fehér tornacsukát viselt, egy fekete farmerrel, egy sima fehér felsővel és egy sötét kék dzsekivel. Haja, mint mindig most is tökéletesen az ég felé meredezett, aztán amint körém fonta a karjait megcsapott kellemes aftershavejenek illata.

- Szia Palmer – köszöntött előbb ő, majd elhúzódott tőlem, én pedig reméltem, hogy meglepő közeledése után nem látszik az arcomon lévő pirosítótól, hogy valóban elpirultam.

- Szia Niall! Nem is tudtam, hogy jössz – mosolyogtam rá, ő pedig vállat vont, majd lesütötte a tekintetét. Most zavarba jött tőlem?

- Úgy éreztem nem bírok októberig várni, mire újra látlak – mondta halkan, és most én pirultam el. Az érzéseim kavarogtak, az egyik pillanatban elakartam olvadni, a következőben pedig újra a nyakába vetni magam.

Megeresztettem felé egy mosolyt, mire elnevette magát, majd oldalra nézett és újra rám.

- Gyönyörű vagy – mondta, én pedig, ha lehet még jobban elpirultam.

- Köszönöm – suttogtam.

- Szia, Palmer – rántott ki minket Zayn és Gigi, akik egymást átkarolva meredtek ránk.

- Szia Zayn – köszöntem neki barátságosan, majd visszapillantottam Niallre, aki csak engem nézett.

- Nahát, ti ismeritek egymást? – kérdezte Gigi.

- Elnézést, készíthetnék egy fotót? – jelent meg egy fotós, mire Gigi bólintott, aztán a kamera felé fordultak Zaynnel.

- Miss Tonkin? Mr Horan? – nézett ránk kérdőn a férfi, mire Niall hamarabb kapcsolt, mint én, megfogta a kezem és Gigiék mellé húzott. Szőke hajú barátnőm mellett álltam, Niall pedig félig mögöttem, egyik kezét a derekamon pihentetve, a másikat pedig hátulról a kezemre csúsztatta. Mindannyian a kamerába vigyorogtunk, majd miután a tag kattintgatott párat, megköszönte és odébb állt. Ekkor vettem csak észre, hogy a levegőt is visszatartottam izgalmamban. A szívem eszeveszettül vert a mellkasomban, és igazából fogalmam sem volt miért. Nem tudom, miért éreztem ilyen különösen, akár hányszor megpillantottam Niallt, miért fogott el bugyuta öröm, hogy beszélgethetek vele, hogy egyáltalán kiélvezhetem a társaságát. Máris zúgott a fejem, pedig egy kortyot sem ittam, és ilyet általában akkor szoktam érezni, ha megárt a bor vagy a pezsgő.

- Palmer? – hajolt közelebb Niall hozzám, mire feleszméltem és rákaptam a tekintetem. Feje elég közel volt az enyémhez, mindez nem érdekelt, mert elvesztem a tekintetében. – Jössz? – kérdezte apró mosollyal az arcán, mire bólintottam, bár fogalmam sem volt, hogy hova hívott, hiszen azt sem tudtam, miről beszél, vagy, hogy hova tűntek Gigiék. Eléggé elmerültem a gondolataimban, ezáltal nem vettem észre semmit és a beszélgetésről is lemaradtam.

Niall meleg ujjai közre fogták az enyémeket, majd a kezemet fogva, húzott maga után a tömegben. Egy mosolyt erőltettem magamra, de közben totál úgy éreztem magam, mint aki részeg. És még csak nem is ittam semmit.

Végül aztán hamar leesett, hogy megindultunk a parti helyszínére. Észre sem vettem, hogy Niall egy másik autóhoz vezetett, sokkal inkább elvoltam foglalva azzal, hogy ne bukjak orra, vagy valami. A paparazzik egyfolytában kattintgattak, mely miatt alig láttam köszönettel a vakunak, és még mindig elég kábultan éreztem magam. Kezdtem azt hinni, hogy volt valami a levegőben.

Megkönnyebbülten sóhajtottam, amint a puha ülés szinte magába nyelt, ahogy hátra dőltem benne, és a fejemet a fejtámlának döntöttem. Niall beült mellém, majd becsapta az ajtót és rám nézett. Egészen eddig észre sem vettem, hogy nem voltunk már a többiekkel. Sehol nem volt Gigi, Zayn, Sara vagy akármelyik lány. Kettesben voltunk, vagyis hármasban a sofőrrel, aki csak némán indított, így nem sok port kavart.

- Palmer, mi az, nem érzed jól magad? – kérdezte Niall aggódó hangon, mire felnyitottam a szemeimet és rögtön magamra erőltettem egy mosolyt.

- Dehogy, minden rendben – mondtam, miközben szemeimmel próbáltam beinni a látványát. Mondjuk nem volt világos a kocsiban, de így is tökéletesen láttam az arcát. Annyira közel volt az enyémhez.

- Biztos?

- Igen, persze – bólintottam.

- Oké – suttogta. – Mi újság veled?

- Erm, minden oké – pillantottam le a kezemre, amivel a táskámat birizgáltam. – Talán egy kicsit szétcsúszottnak tűnhetek, de ez csak a fáradtság. Amit amúgy nem is értek, hiszen nem keltem korán, és öt szerelésben sem sétáltam végig a kifutón, de valamiért így érzem magam – nevettem el magam, majd megráztam a fejem és újra Niall szemeibe pillantottam.

- Oh, hidd el, tudom milyen érzés. Van, amikor egész nap nem csinálok semmit, mégis kutyafáradtnak érzem magam.

- Nem hiányzik, hogy mindennap legyen valami dolgod? – kérdeztem mosolyogva, ő pedig egy kicsit a előre meredt, majd megvonta a vállát és újra rám nézett.

- De igen, néha nagyon is hiányzik. Olyankor viszont mindig eszembe jut, hogy én is akartam a szünetet, szóval össze kéne szednem magam és kihasználni egy kicsit. Tudod, a családra és a barátokra fordítani az időt.

- Meg magadra. Magadat ne felejtsd el, hiszen jár neked a nyugi és a relax.

- Igen, tudom, és nincs nagyon belőle hiányom – nevetett fel. – De van olyan is, mikor néha csak ülök otthon egyedül és unatkozom.

- Hát, az ilyen pillanataidban nyugodtan felhívhatsz, mert tudom, milyen érzés – mondtam mosolyogva. – Én is elég régóta egyedül élek, aztán mikor mindenkinek van valami dolga, vagy csak senkihez sincs kedvem és otthon ülök egyedül, néha a hajamat tudnám tépni – nevettem el magam, mire ő is csatlakozott hozzám és ez igazán megmosolyogtatott.

- Mióta élsz egyedül?

- Mhm, lassan három éve. Muszáj volt hamar Los Angelesbe költöznöm a munka miatt, mert miután felfedeztek, párosával kaptam a munkalehetőségeket. Innen New Yorkból pedig nem igazán sikerült mindent intézni, tehát a menedzserem javaslatára gondolkoztam el komolyabban az egészen, végül a családom segítségével elköltöztem – meséltem.

- Itt New Yorkban születtél? – kérdezte.

- Igen, az egész családom innen származik.

- És nincs gyakran honvágyad?

- Oh, de igen. Olyankor mindig kerítek rá módot, hogy beszélhessek a szüleimmel, vagy a testvéreimmel, vagy az unokanővéremmel – mosolyodtam el.

- Vannak testvéreid?

- Basszus, most elszóltam magam. Általában letagadom őket – mondtam nevetve, mire ő is elnevette magát.

- Miért, olyan rémesek?

- Hah, a nevük a szótárban is szerepel az idegesítő szó alatt – forgattam meg a szemeimet, amint a két nővéremre gondoltam. Niall nevetve megcsóválta a fejét, majd újra kérdezett.

- Kisebbek?

- Nem, én vagyok a legkisebb.

- Oh, ahogy beszéltél róluk, azt hittem, hogy fiatalabbak nálad – nevetett.

- Nem, két nővérem van. És neked? Van testvéred?

- Egy bátyám.

- Szóval akkor te is kistesó vagy.

- Ahogy mondod.

Észre sem vettem, hogy megérkeztünk a hotelhez, melynek a teteje lett kibérelve a parti számára. A vigyorom fültől fülig ért, hiszen Niallel már megint belemerültünk a beszélgetésbe, és ez, mint már említettem, fogalmam sincs miért, de boldogsággal tölt el.

- Hát itt már megint tornyosulnak a fotósok – mondta Niall, amint kinézett az ablakon. A kocsi megállt alattunk, ő pedig visszafordult felém. – Mehetünk?

- Persze – bólintottam, ő pedig kinyitotta az ajtót. Benyújtotta nekem a kezét, mire mosolyogva megfogtam és mosolyomat aztán a kamerák elől sem próbáltam titkolni. Amint becsapta a kocsi ajtót, kezét a hátamra csúsztatva kezdett el tolni maga előtt, minden kiabálást ignorálva, amit neki vetettek. Két testes biztonsági őr felénk sietett, így hamar bejutottunk az épületbe, ahol senki mást nem láttam tőlünk, így minden bizonnyal már felmentek. Megköszöntük a biztonságőröknek, majd átvágtunk a hatalmas aulán és megálltunk a szépen kovácsolt lift rácsai előtt. Utánunk érkezett még pár ember, de őket nem igazán ismertem, így ketten folytattuk a társalgást Niallel.

Odafent a tetőn már javában ment a buli, a zene hangosan dübögött a hangszórókból, az emberek táncoltak, pincérek pezsgős poharakkal jártak körbe, és amint mi is kiléptünk a liftből és előrébb mentünk pár lépést, már minket is megkínáltak. Niall rám nézett egy kérdő tekintettel, mire mosolyogva bólintottam, ő pedig leemelt kettőt a tálcáról, majd felém nyújtotta az egyik üvegpoharat.

- Mire koccintsunk? – kérdezte mosolyogva.

- Gigire kellene, de inkább koccintsunk arra, hogy nem bírtál októberig várni – mondtam apró mosollyal az arcomon, mire felragyogtak a szemei, aztán a poharát az enyémhez koccintotta.

- Csirió! – vigyorgott, majd a szájához emelte az üveget, én pedig követtem a példáját és belekortyoltam a hűs italba.

- Palmer! Na végre, hogy megérkeztél! – hallottam már messziről Sara barátnőm hangját, mire elnevettem magam és megforgattam a szemeim, aztán arra fordultam, amerről ő is közeledett felénk. – Oh, hello Niall, nem is láttalak. Tudod mit Palmer, nem érdekes, érezzétek jól magatokat – torpant meg előttünk pár méterrel, majd rám kacsintott és megfordult. Felnevettem, és még egyet kortyoltam a pezsgőből, közben próbáltam palástolni a pirosságomat Niall előtt, aki szintén csak mosolygott.