21 - Múlt

Halihalloo,

következő rész, végre, ezaz!:3 Én is alig vártam már, hogy közé tehessem és az előző fejezet alá érkezett kommentjeitekből szerintem ti is izgatott vagytok már a részt illetően. ;) Szeretném megköszönni újra a pipáitokat és kommentjeiteket, hogy mindig szántok rám egy kis időt és írtok nekem pár kedves sort!:) Remélem ez a rész is tetszeni fog nektek.:3 Jó olvasást! Xx♥

PALMER TONKIN

Egy kicsit lesokkolódtam, mikor Niall közölte velem, hogy Alexával jegyesek voltak. Csak az járt a fejemben, hogy akkor nagyon szerethették egymást, ha úgy döntöttek, hogy összeházasodnak. Niall nagyon szerethette az unokanővéremet, ha képes volt letérdelni elé. És mégis ketté mentek. Mi történhetett, amiért annyiba lett a nagy szerelem? Miért nem maradtak együtt, vészelték át közösen a nehéz időszakot és házasodtak végül össze? Mi történhetett, amiért felbontották az eljegyzést és Alexa ennyire megharagudott Niallre? És Niall miért mondta, hogy nem érti, miért haragszik rá Alexa, mikor neki lenne meg minden joga haragudni Alexára?

- Körülbelül én is így nézhettem ki, mármint ekkora kérdőjelek voltak az arcomra festve, mikor Alexa megjelent a kórházban – szakított ki Niall a gondolataimból. Figyeltem amint megtörli a kezét, aztán kicsit arrébb tolja a tányért, hogy feltudjon könyökölni a kőre. Ujjaival a körmeit piszkálta, és tudtam, hogy legszívesebben, most azokat rágná, de mégsem teszi.

- N- nagyon szerethetted, ha megkérted a kezét – suttogtam bizonytalanul, mire felnézett rám és halványan elmosolyodott.

- Így volt. Szerettem is, talán túlságosan is, amiért képes lettem volna úgy elvenni, hogy tudtam, nem boldog mellettem.

- T- tessék? – kérdeztem vissza újra döbbenten és most már elképzelni sem tudtam, hogy mi történt a múltban.

- Elég lehetetlennek hangzó sztori…

- Azért próbáld meg elmagyarázni, kérlek – kérleltem halkan.

- Annak idején egy szerződést kötöttem Alexával, arról, hogy három évig el kell játszanunk, hogy együtt vagyunk. Mindketten be lettünk fenyítve, hogy repülünk… Én a bandából, ő pedig szintén elveszti az állását. Így hát belementünk és úgy tettünk, mintha szeretnénk egymást. Csak eközben én tényleg belé szerettem, míg ő… nos, ő Harry után érdeklődött. És Harry is szerelmes volt Alexába. De a srácok persze nem tudták, hogy volt a szerződés, így hát Harry sem mondta el egy nagyon hosszú ideig, hogy szerelmes belé. Aztán borult a bili, mert Alexa nem bírta tovább, és elmondta Harrynek a szerződést, aki mérges lett ránk, amiért átvertük – mesélte, én pedig az ajkamat rágcsálva hallgattam és nem akartam elhinni, hogy teljesen kimaradtam Alexa életének ezen szakaszából. Persze valahol legbelül örülök is neki, hiszen akkor, most biztosan nem lennék együtt Niallel. – Aztán mi is összevesztünk Harryvel, és bár soha nem mondtam el a srácoknak, hogy én is beleszerettem Alexába, Harry tudta. Úgy hogy nem jött össze Alexával, amiért borzasztóan becsülöm őt. Az én boldogságomat előrébb tette az övénél, és akkor rádöbbentem, hogy mekkora is szerencsém van, amiért az életemben tudhatom őt, mint a legjobb barátomat, gyakorlatilag testvéremet – mondta, majd felpillantott rám egy halvány mosollyal az arcán.

- Miért érzem, hogy nincs még vége? – kérdeztem halkan.

- Mert tényleg nincs – nevette el magát kínosan. – Harry és Alexa megszakították a kapcsolatot, de nekünk ugye továbbra is el kellett játszanunk, hogy együtt vagyunk, szóval nagyon sok időt töltöttünk együtt. Ami arra volt jó, hogy minél jobban belé szeressek, és akkor még azt gondoltam, hogy talán az ő érzései változtak és felerősödtek irántam. Így hát megkértem a kezét. Ő pedig igent mondott.

Eszméletlen fura volt ezt hallani, hiszen az eljegyzés nem kis dolog. Niall valamikor jegyben járt az unokanővéremmel. Ez nem olyan dolog, amit az ember csak úgy elfelejt. Akkor sem, ha új személy lépett az életébe.

- Nem sokkal később azután, hogy megkértem a kezét – folytatta – felbukkant Harry. Visszaakarta szerezni Alexát, aki közölte vele, hogy eljegyeztem, így hát újra sikerült összetörnünk Harry szívét. Akkor már Harry sem volt egyedül, hanem megismerkedett egy lánnyal, aki támogatta őt és bíztatta, hogy beszéljen Alexával. Szóval mikor elmentünk Londonba, hogy elmondjuk a fiúknak, hogy eljegyeztük egymást, ott volt Lola is, Harry barátja. És úgy tettek, mintha együtt lennének. Szó nélkül elhittem, mivel Alexa nem számolt be róla, hogy Harry tett egy kis látogatást nála itt New Yorkban. Őszintén örültem Harrynek és Lolanak, csak közben azt nem vettem észre, hogy Alexa féltékeny a lányra. Egyáltalán nem volt túl Harryn, hiába hitte azt, vagy nem gondolt rá, mikor velem volt. Még mindig szerette őt, amire Lola döbbentette rá egy veszekedés során. Így hát egyik éjjel, mikor aludtam, Alexa összeszedte a cuccait és a gyűrűjét egy levélben hátra hagyva visszajött New Yorkba. Azóta nem láttam őt – fejezte be, én pedig könnybe lábadt szemekkel hallgattam őt. Sajnáltam Niallt, sajnáltam Harryt és sajnáltam Alexát is.

Lecsusszantam a székről, aztán a lábai közé álltam és átöleltem őt. Kezeimet a nyaka körül kereszteztem, míg arcomat puha bőréhez nyomtam és mélyet szippantottam édes, férfias illatából. Ez nem csak egy fellángolás volt Alexával, még csak nem is egy kamaszkori szerelem. Kemény múltjuk van kettejüknek, sőt hármójuknak, amin én semmit sem tudok változtatni. Niall szerette őt, talán Alexa volt az első igazi szerelme. És tök mindegy, hogy a mai napig nem találkozott vele. Az első szerelmet nem lehet csak úgy elfelejteni.

- Palmer, ez mind a múltban történt és egyáltalán nem érzek már így Alexa iránt. Évekkel ezelőtt volt az egész, és teljesen komolyan gondolom a kapcsolatunkat. Te vagy a barátnőm és te vagy az, akit boldoggá akarok tenni – suttogta a fülembe, míg én elmosolyodtam, majd letöröltem egy kibuggyanó könnycseppemet és felemeltem a fejem, hogy ránézhessek. – Elhiszed nekem, ugye? – simította kezeit az arcomra, én pedig mosolyogva bólintottam, majd ajkaimat sietősen az övéire nyomtam. Ami történt az megtörtént, rajta már nem lehet semmit sem változtatni. Arra kell törekednünk, hogy a jelent és a jövőt, együtt töltött közös perceinket boldogságban töltsük el, és semmi más nem számít.

- Sajnálom ezt az egészet veled és Harryvel. Kibékültetek aztán, igaz? – kérdeztem amint elhúzódtunk egymástól.

- Persze. Eleinte nehezen ment, de ma már nem is emlékszünk rá.

- Akkor jó – mosolyodtam el.

- Nem hiszem el, hogy még most is a Harryvel való kapcsolatomon aggódsz – nevetett fel.

- Miért? Csak nem akarom, hogy rosszban legyetek.

- Jaj, baby – kuncogott, majd az ajkait újra az enyémekre nyomta egy rövid időre. – Ne aggódj, nem vagyunk rosszban – döntötte a homlokát az enyémnek. – Menjünk fel, fáradt vagyok és biztosan te is az vagy. Sok dolgunk lesz holnap – nyomott egy csókot a homlokomra, aztán elhúzódott tőlem.

- Tényleg? Mit fogunk csinálni?

- Hát te mész anyukádhoz a kórházba, addig én itthon elszórakozom Ladyékkel – ismertette a tervet. – Aztán elviszel az éttermetekbe és tele tömjük magunkat apukád főztjével.

- Rendben – nevettem fel.

*

Másnap reggel Niall ölelő karjai között ébredtem. Lassan felé fordultam, ekkor viszont ő már mosolyogva nézett rám.

- Jó reggelt – suttogtam, aztán nyújtózkodtam egyet, majd felé fordultam és fejemet a nyakához nyomtam.

- Jó reggelt – hangja egy kicsit rekedtes volt, de nagyon jól állt neki, arcomra rögtön vigyor kúszott és nem bírtam ki, muszáj volt egy csókot nyomnom meleg bőrére.

- Hogy aludtál? – érdeklődtem csendesen.

- Mhm, nagyon jól – szorított ölelésén, mire még szélesebben elmosolyodtam és még egy csókot nyomtam a nyakára. – Nocsak Palmer, elakarsz csábítani? – kérdezte, hangjában játékosság bújt meg.

- Hogy én? – tettem a hülyét, és még jobban nyomtam a fejem a nyaka és válla közé.

- Igen, te – kezei csípőmre csúsztak, aztán lenyomtak a matracba, ezzel egy időben ő megemelkedett, így hamar felettem volt és nem tudtam tovább a nyakához bújni. Szemeivel végig pásztázta az arcomat, míg egyre jobban közelítette a fejét, ajkait végül először az arcomra nyomta, mire csalódottan felnyögtem. – Legális egyáltalán valakinek ennyire gyönyörűnek lenni? – mormogta, miközben csókokkal szórta be az arcomat, államat és szám sarkát, viszont egyszer sem csókolt meg.

- Bolondságokat beszélsz – sóhajtottam fel újra, hiszen nagyon is tetszettek kényeztető puszijai.

- Lehet. Az viszont akkor is egy tény, hogy gyönyörű vagy – mormogta, aztán megcsókolt, mielőtt bármit is válaszolhattam volna neki. Kezeimmel átöleltem a hónalja alatt, tenyereimet a hátára simítottam, bár nem tetszett, hogy póló volt rajta, sokkal inkább taperoltam volna sima bőrét. Lábaimat felhúztam mellette, mire teljesen azok közé hasalt, végül a derekán összekulcsoltam őket és próbáltam befogadni heves csókját. Végül nem bírtam tovább és egy mosoly kúszott a számra, mire elszakadt tőlem és ő is elmosolyodott, de továbbra is apró puszikkal hintette be a számat. Azt hiszem ez volt az első olyan eset, mikor ennyire elmélyedtünk egymásban, a csókolózásban és a reggeli közös perceinkben. Már majdhogy nem intim volt az egész, mindketten kipirultunk és a szívem úgy vert a mellkasom ellen, hogy féltem, hogy kiszakad. Eléggé zavarba jöttem, miután lehiggadtunk, szóval kimentem a közös fürdőszobába, amin a nővéreimmel osztoztunk, mikor még mindannyian itt laktunk. Rendbe szedtem magam, aztán hagytam, hogy Niall is elvégezze a teendőit, míg én elkezdtem kirámolni a ruháimat, hogy megnézzem, mik vannak nálam. Persze a rengeteg fürdőruha elvette a bőröndben a sok helyet, pár short és felső volt még nálam, valamint strandruha és ennyi. Ezeket aligha vehetem fel a mínusz fokokba, így hát tudtam, nem marad más hátra, mint hogy el kell, menjek Alexáékhoz. – Mi az? – kérdezte Niall, amint kijött a fürdőből és szembe találkozott gondterhelt arcommal.

- Semmi csak, nincsen semmi meleg ruhám, szóval el kell ugranom Alexáékhoz.

- Oh – mindössze ennyi volt, amit válaszolt. Felálltam a földről, majd elkezdtem visszavenni a tegnapi ruháimat.

- Lemegyek, csinálok reggelit, majd gyere le, ha elkészültél – mosolyogtam rá, ő pedig bólintott, aztán magában hagytam a régi szobámban. Lebattyogtam az emeltről, és mint ahogy számítottam rá, az alsó szinten is csend honolt. Apu bizonyára már elment dolgozni, míg Mack ugye nem ide jött haza anyától, hanem a saját apartmantjába ment. Köszöntöttem Ladyéket, adtam nekik friss vizet és száraz tápot, majd neki láttam egy kiadós reggeli elkészítésének. Tudtam, hogy Niallt feltudom majd az étellel vidítani, még ha nem is volt kifejezetten rossz kedve, így hát mindent megcsináltam, amit csak találtam a hűtőben.

- Ugye tudod, hogy jöhetsz velem anyához a kórházba? Sőt, első kérdése rögtön te leszel. Szerintem csalódott is lesz, hogy nem jössz – mondtam, miközben az ajtóban álltunk, ajkaimat lebiggyesztettem, hátha mégis csak meggondolja magát és velem tart.

- Abban biztos vagyok – felelte mosolyogva –, de nem akarok zavarni. Majd itthon megvárlak. Addig felhívom a srácokat, vagy nem tudom. Esetleg folytatom a dalomat.

- Hát rendben – sóhajtottam nagyot. – De azért velem ebédelsz, ugye?

- Naná – hajolt hozzám, aztán egy csókot nyomott a számra. – Apukádnál.

- Mhm rendben. Szia – suttogtam a szájába, aztán adtam neki még egy csókot, majd mosolyogva elválltam tőle, megfordultam és elindultam a garázs felé. Leakasztottam a kulcsot a tartóról, aztán már be is pattantam a piros Mini Morrisba. Rögtön megcsapott anyu illata, ami miatt elmosolyodtam, aztán bekötöttem magam és indítottam is a motort. Integettem Niallnek amint kiálltam a garázsból, aztán kihajtottam a kapun is, és el is indultam Alexáék felé. Idegességemben görcsbe rándult a gyomrom, de próbáltam magam lenyugtatni. Természetesen elmondom Alexának, hogy Niall elmondott mindent, aztán kibékülök vele és kifaggatom egy kicsikét, hogy miért haragszik Niallre, végül pedig meggyőzőm őt, hogy tökéletesen megvagyunk, és nem kell miattam aggódnia. Már előre kigondoltam, hogy mit fogok mondani, mégis mikor leparkoltam a ház előtt, úgy éreztem, hogy elfelejtettem mindent. Kiszálltam a kocsiból, lezártam azt, aztán a számkódot beütöttem a dobozba, mire a kapu zúgva jelezte, hogy nyitva van. Átvágtam a kocsi feljárón, majd a kulcsaimmal bementem a házba. Alexa feje rögtön kint volt a konyhából, amint beléptem az ajtón én pedig elmosolyodtam és becsuktam az ajtót.

- Szia – köszöntem neki, aztán levettem a cipőmet, és nagy hévvel átöleltem. Éreztem amint meglepődött, de rögtön visszaölelt, aminek örültem. Válla mögött ráláttam a nappalira, ahol Holly éppen színes építőkockákból épített és észre sem vette, hogy megjöttem. – Hiányoztál – suttogtam Alexa fülébe.

- Te is hiányoztál nekünk Palm – sóhajtotta, majd elengedett és homlok ráncolva mért végig.

- Nincs nálam meleg ruha – magyaráztam, aztán elnevettem magam és egy puszit nyomtam az arcára. – Főzöl?

- Mhm, Hollynak ma kívánságai voltak az ebédet illetően.

- Hűha – vigyorodtam el, aztán rögtön a nappaliba indultam a szőke kislány felé. A bolyhos szőnyegen ült, lábain halvány lila harisnya volt virágokkal mintázva. Felül egy baba rózsaszín hosszú ujjút viselt, melynek az alja fodros volt, így úgy nézett ki, mint egy kis ruha. A póló elején egy balerina volt, akinek csillogó tütü szoknyája volt. Ölembe kaptam, mire felsikított és édes baba hangon nevetni kezdett, miközben én a vállamra raktam és szétcsókoltam a kis arcát.

- Palm, Palm! – visítozott és nevetgélt, én pedig ott halmoztam el puszikkal, ahol csak tudtam. Végül normálisan az ölembe vettem, mire vigyorogva nézett rám, aztán a mellkasomnak dőlt és átölelt.

- Aw kicsikém, te is hiányoztál nekem – forogtam vele ide- oda miközben még mindig öleltem magamhoz.

- Maradsz? – kérdezte, és újra rám nézett.

- Egy kicsikét mindenképp maradok. Utána viszont mennem kell.

- Hova? – görbült le rögtön a szája.

- Anyukám beteg és meg kell látogatnom.

- Ou – mondta, én pedig felkuncogtam és megpuszilgattam.

- De majd találkozunk még, oké? Lehet nem ma, hanem csak holnap, de még fogunk találkozni. Tudod, most jön Hálaadás, aztán nem sokára karácsony, úgyhogy egy ideig nem repülök el – magyaráztam neki mosolyogva, ő pedig felnevetett és összecsapta két kis kezét. – Na, mit építesz? Segíthetek? – kérdeztem amint leraktam a földre, aztán letérdeltem és leültem a sarkaimra. Egy ideig kettesben játszottunk és beszélgettünk, aztán viszont megjelent Alexa és leült szintén mellénk a földre.

- Gondolom, Niall kitálalt, ha csak meg nem tette már korábban – kezdte, én pedig lassan bólintottam egyet.

- Ami azt illeti, nem tudta, hogy rokonok vagyunk – pillantottam rá, ő pedig felvont szemöldökkel nézett vissza rám, miközben odanyújtott a kislányának egy sárga építőkockát. – Nagyon meglepődött, mikor bejöttél a kórterembe. Tényleg nem tudott róla. Aztán amint hazaértünk elmesélte, hogy mi volt köztetek – mondtam halkan.

- Remek, gondolom, most én vagyok a világ legnagyobb ri… Ah, mindegy – rázta meg a fejét, aztán Hollyra mosolygott, megsimította az arcát és végül puszit nyomott oda neki.

- Nem dehogy, hogy mondhatsz ilyet? Egy percre se gondoltam ezt! És ő sem így vélekedik rólad, sőt mi több, nem érti, miért haragszol rá.

- Nem? Hm – bólogatott én pedig értetlenül néztem rá.

- Alexa, senki sem ítél el, vagy hord el mindennek a hátad mögött. Inkább azt nem hiszem el, hogy totál kimaradtam az életed ezen szakaszából.

- Akkor volt Lisa beteg és csak nem akartalak az én problémáimmal nyaggatni, hiszen neked voltak nagyobbak is.

- Alexa nyugodtan elmondhattad volna! Meghallgattalak és segítettem volna – raktam a kezem a térdére, míg ő csak megrázta a fejét.

- Most már mindegy, ami történt az megtörtént. Nem vagyok a legbüszkébb rá, de hát szerettem őket. Mindkettejüket – nevette el magát és feltűnően kerülte a tekintetemet.

- Tudom. És nem is tartalak hibásnak, meg sem fordult a fejem, hogy… tudod, minek tituláljalak.

- Oké – bólintott és mosolyogva rám nézett, míg én csak átöleltem őt. Holly egy édes hangot hallatott magából, aztán felállt és közénk bújt. Elnevettem magam és nyomtam egy puszit a hajára, majd kiegyenesedtem és hátra dobtam előre hullott hajamat.

Egy ideig csendben ültünk egymás mellett és játszottunk tovább Hollyval, végül rákérdeztem arra, ami a legjobban bökte a csőrömet.

- Te miért haragszol Niallre?

- Én nem haragszom rá, csak… nem tudom megmagyarázni. Fura az egész.

- Érzel még valamit iránta? – bukott ki belőlem, mielőtt még visszafoghattam volna, Alexa pedig kissé elkerekedett szemekkel nézett rám.

- Hogy kérdezhetsz ilyet Palmer? Persze, hogy nem érzek iránta semmit! Már nagyon régóta nem! Jó ég, hiszen évekkel ezelőtt volt az egész. És különben is, ő beléd szerelmes, te meg belé. Nem érzek iránta már régóta semmit – nevette el a végén magát, aztán még mindig döbbenten megrázta a fejét.

- Ne haragudj, csak úgy kicsúszott a számon. Hülye vagyok.

- Semmi baj Palmer – kuncogott fel. – Megértem, miért kérdezted, hiszen fülig szerelmes vagy belé – nézett rám vigyorogva, én pedig elpirultam.

- Nem gondolod, hogy… beszélnetek kéne? Hiszen már mindketten lezártátok az ügyet, szóval lehet, jó lenne, ha beszélgetnétek.

- Nem tudom miről kéne beszélgetnünk – mondta kicsit nyersen, ami rögtön szíven ütött.
- Oh, rendben. Akkor nem szóltam semmit – válaszoltam halkan, és tovább építettem Holly lábai között. Örültem volna neki, ha a kedvemért beszélnek, és akkor talán nem lenne kínos, ha találkoznánk, vagy mikor az asztalnál majd éppen a Hálaadási ebédünkre készülünk. De Alexa láthatólag nem akar Niallel találkozni, én pedig ezt tiszteletben tartom. Nem fogom emiatt nyaggatni, ha nem szeretné. 

20 - Kínos

Halihalloo,

hűha, Niall szemszög, Alexa visszatért és ráadásul még Palmer családja is bekavart. Vajon mit fog tenni Niall? És hogyan hat majd ki mindez a kapcsolatukra Palmerrel? Sok a kérdés, és sehol semmi válasz. :3 Remélem felcsigáztalak titeket és izgatottan várni fogjátok a következő részeket. Mert hogy van mire várni. ;) Írjátok le a véleményeiteket kommentben és ne felejtsetek el pipálni sem! Jó olvasást! Xx♥

NIALL HORAN

Éppen Ladyvel szórakoztam, amikor egy ismerős hangra kaptam fel a fejemet a folyosó végén. Felnéztem, de aztán vissza is le Ladyre, aki az ujjaimat nyalogatta, majd újra felkaptam a fejem, mert nem akartam elhinni, hogy éppen Alexa közeledik felém nagy hévvel. Tekintetünk összetalálkozott, az arcomra valószínűleg kiült egy őszinte döbbentség, míg ő egyáltalán nem tűnt meglepődöttnek. További pillantások és egyetlen szó nélkül hasított el mellettem, aztán tépte fel pontosan Palmer anyukájának, a kórtermének az ajtaját és lépett be a szobába. Totál ledöbbenve és hatalmas kérdőjelekkel az arcomon néztem az ajtóra továbbra is, ami már csukva volt. Mit keres Alexa itt? Miért ment be Palmer anyukájához? Annyira össze voltam zavarodva, hogy azt sem vettem észre, amint Lady játékosan az ujjaimra harapott, csak utána éreztem, hogy egy fáj kicsit. Visszacsuktam a ketrec ajtaját, majd a hajamba túrtam a másik kezemmel, amelyik nem volt kutya nyálas. Ladynek egyáltalán nem tetszett a helyzet, így morogni kezdett, mire újra lehajoltam hozzá és csitítgattam, több kevesebb sikerrel. Egyszer csak felugatott, mire a ketrec ajtaját újra kinyitottam és megpaskoltam a fejét, hogy csendben legyen. Nem sokkal később kinyílt az ajtó, mire felkaptam a fejem, és Palmerre néztem, közben pedig megfordult velem a világ, hiszen így, hogy miután nem régen láttam Alexát, rá pedig Palmert, ijesztően hasonlítanak egymásra. A bőrük és hajuk színe egyezik, és még az arcukon is van egy kis hasonlóság. Oh, te jó ég.

- Lady nem bírja már, igaz? – kérdezte, amint mellénk sétált. – Um, beszeretnélek mutatni anyáéknak. Utána mehetünk haza, mielőtt még Lady ugatni kezd, és kidobnak innen – mondta mosolyogva, majd a kezét kinyújtotta felém. Magamra erőltettem egy mosolyt, és bólintottam, majd felálltam és kezemet az övébe csúsztattam. Éreztem amint a gyomrom megremegett, és a mű mosolyt is eléggé nehezen sikerült fent tartanom. Belülről újra és újra a számba haraptam, míg Palmer előttünk gurította Ladyt a ketrecben, aztán kitárta az ajtót és betolta oda azt. Palmer mögül rögtön ráláttam az anyukájára, aki szintén nagyon hasonlított Palmerra, vagy inkább Palmer rá és az arcán egy szeretetteljes mosoly ült.  Jobb oldalt az ággyal szemben Alexa ült egy széken és minket nézett, aztán amint bentebb mentünk a kórteremben felfedeztem Palmer édesapját és nővérét, akin úgyszintén látszott, hogy Palmerrel testvérek.

- Jó estét – szólaltam meg egy kedves mosollyal az arcomon, habár a gyomrom görcsben volt, és legszívesebben kiszaladtam volna a kórteremből. Hát ezt rohadtul benéztem.

- Szervusz Niall! De örülök, hogy itt vagy és megismerhetlek. Szólíts csak nyugodtan Lisanak – mondta rögtön vidáman Palmer édesanyja, én pedig hozzá léptem és óvatosan megráztam a kezét.

- Én is nagyon örülök Lisa. Hogy tetszik lenni? – kérdeztem.

- Oh, ne viccelődj már, nyugodtan tegeződjünk – nevette el magát. – Köszönöm kérdésed, jól vagyok. Csak Palmer fújta fel az egészet ennyire – pillantott mosolyogva a lányára, aki csak megforgatta kék szemeit és rám nézett. Láttam rajta, hogy legalább ugyanannyira ideges, mint én, pedig ezt odakint nem is mutatta felém. Ahogy viszont beléptünk a szobába, lehullott a lepel és tudtam, hogy tudja, amit én eddig nem tudtam.

- Apa, ő itt Niall, a barátom, Niall ő itt az édesapám Charlie – mondta mosolyogva és az apukája felé fordultunk, aki eddigre felemelkedett a fotelből, amiben eddig ült. Mellette állt Palmer nővére is.

- Örülök, hogy megismerhetem Mr…

- Horan – válaszoltam gyorsan és felé nyújtottam a kezemet. – Niall Horan.

- Apu! – ripakodott rá Palmer, mire a férfinek egy vigyor terült el az arcán.

- Csak szívatlak fiam, de komolyan beparázott, amiért piros pont jár. Jó fej kölyök – vigyorgott, én pedig kínosan elvigyorodtam. Palmernek az egész családja ilyen jókedvű? Úgy tűnik.

- Ah, te jó ég, kérlek, apa – nyögött fel Palmer. – Muszáj ezt? – sziszegte.

- Most mi van? – kérdezte vigyorogva Charlie, közben a feleségére pillantott mögöttünk. – Szólíts csak Charlienak – rázta meg a kezem mosolyogva.

- Rendben – habogtam mosolyogva, aztán Mackinleyre néztem.

- Szia Niall, Mack vagyok, Palmer egyik nővére és sok szépet hallottam már rólad – nyújtott szintén kezet vigyorogva.

- Szia Mack – mosolyogtam rá, aztán lepillantottam Ladyre, aki újra felmordult és nyüszíteni kezdett.

- Lady, maradj csöndben – szólt rá Palmer, míg Mack megfogta a ketrec fogantyúját és maga elé húzta, hogy köszönni tudjon a kutyának. Idegesen Palmerre pillantottam, hiszen komolyan nem akartam, hogy Alexának is bemutasson. Ugyanakkor még mindig nem voltam tisztában, hogy a volt menyasszonyom milyen kapcsolatban áll a barátnőmmel. Ez aztán jól hangzik.

Láttam Palmeren, hogy ő is mérlegeli, bemutasson –e neki, vagy ne, végül nem tette, ami miatt, ha lehet még kínosabb lett a szituáció. Lisa és Mack Ladyről kezdték faggatni Palmert terelésképpen, míg én álltam mellette és Charlie mellett és legszívesebben elsüllyedtem volna a talajba.

- Szóval, ha jól informált vagyok, énekelsz, igazam van? – fordult felém egy picit Charlie, mire rögtön ránéztem és már- már majdnem megköszöntem neki, amiért beszélgetést kezdeményezett velem, és ezzel eltereli a figyelmem.

- Igen – köszörültem meg a torkom, miután erőtlenül válaszoltam neki. – De nem egyedül, hanem bandában. Illetve már egyedül is – habogtam, Charlie pedig mosolyogva pillantott rám.

- Értem én, habár nem sokat konyítok a zenéhez.

- Mi a foglalkozása? – kérdeztem mosolyogva.

- Szakács vagyok. Van egy kis éttermünk a város azon negyedében, ahol lakunk, majd mondd meg Palmernek, hogy ugorjatok be egyik nap vacsorázni.

- Rendben, mindenképp – bólogattam mosolyogva.

Ekkor Lady, újra ugatni kezdett, mire Palmer sóhajtott egyet és felém fordult. Rá mosolyogtam, ő pedig visszanézett az anyukájára aztán elindult felé, így nem takarta tovább előlem Alexát. Rögtön elkaptam róla a tekintetem, hiszen úgy éreztem, hogy még csak rá néznem is helytelen itt mindenki előtt.

- Megyünk, mert Lady nem bírja tovább, és még kidobnak minket innen – mondta Palmer, aztán lehajolt az anyukájához és arcon csókolta. – Anyu, majd holnap reggel jövök, meg szeretnék beszélni az orvosoddal is – tájékoztatta édesanyját.

- Jól van, jól van, gyertek csak. Várlak titeket. Még tegnap csináltam süteményt, a hűtőben van, kínáld meg Niallt. És majd apád küldet haza ebédet. Reggelire is találtok biztosan valamit. Oh és mutasd meg Niallnek a családi albumokat is – nézett rám mosolyogva a nő, mire viszonoztam a gesztust.

- Hogyne, persze – nevetett fel Palmer, és valamiért éreztem, hogy esze ágában sem lesz megmutatni a családi albumokat.

- Ne aggódj anya, arról majd gondoskodok én – szólalt fel Mack, mire elnevettem magam Palmer mérges fújtatásán.

- Nem hiszem, de mindegy. Holnap reggel találkozunk. Aludj jól, szeretlek – puszilta meg Palmer Lisat újra, aztán átölelte még az apját is, Mack és Alexa felé pedig intett egyet, végül kézen fogott, ahogy Lady ketrecét is megragadta, és kihúzott a kórteremből.

- Jó éjszakát! – köszöntem el szintén, míg Palmer bőröndje után nyúltam, ami kint várt az ajtó mellett. Elengedte a kezem, így megtudtam fogni az enyémnek is a fogantyúját, ő pedig Ladyt húzta maga után. Elköszöntünk Palmer családjától, majd becsukódott az ajtó és a folyosóra újra csend borult egy pillanatra. Csak a lépteink zaja és a bőröndök gurulása visszhangozódott, amint végig haladtunk egészen a liftig.

- Nagyon kedves családod van – törtem meg a köztünk elnyúló csendet, amint magunk voltunk a tágas liftben.

- Ah, egy kicsit égők, de így szeretem őket – kapta fel a fejét és rám mosolygott. – Komolyan, gondolhattam volna, hogy apa majd valami ilyen hülye dumával áll elő. Mondjuk ahhoz képest, még nem is volt olyan rossz – nevetett.

- Hát, meg kell hagyni, elég vidám család vagytok. Anyukád, apukád és a nővéred is úgy vigyorogtak rám, mintha legalábbis rajonganának értem, vagy valami – nevettem el magam.

- Oh, hát az sem kizárt – húzódott közelebb hozzám, kezét a hátamra csúsztatta és félig nekem dőlt. Mosolyogva átkaroltam és egy puszit nyomtam a fejére, majd el is engedtem, hiszen leérkeztünk a földszintre. Fogtunk egy taxit, aztán Palmer lediktálta a címet és el is indultunk. Hátra dőlt és felém fordult, majd egy sóhaj szökött ki a száján és fejét a fejtámlának döntötte. – Ne nézz így – mondta.

- Hogyan? – kérdeztem vissza.

- Úgy, mint aki nem tudott az egészről semmit.

- Nem tudtam az egészről semmit – válaszoltam csendesen.

- Mhm – hümmögött fel Palmer, aztán előre pillantott, majd vissza rám, én pedig bólintottam egy aprót. Tudtam, hogy egy szót sem akar tovább erről beszélni egy idegen előtt, és meg is értettem, sőt örültem is neki. Nem kellett, hogy máris az újságban és interneten végezzünk ezzel az egésszel, és kellett a hazafele út, hogy összeszedjem a gondolataimat. Nem kicsi magyarázattal tartoztam Palmernek, és görcsbe rándult a gyomrom, ha csak erre gondoltam.

Elég hamar megérkeztünk a családi ház elé, amit bántam, végül a figyelmem egy kis időre elterelődött. Az utca ki volt világítva, ahogy a ház kertjében is égtek a kerti lámpák, így nem voltunk teljesen sötétben. Ráláttam a rácsok között a hatalmas előkertre, és a házra, szép volt és családias, pont, ahogyan elképzeltem. Palmer kinyitotta a fekete vaskaput, és bementünk a sima felületű úton. Visszazárta rendesen a kaput, aztán elindultunk befelé a kocsi feljáró szélén. Két oldal füves terület húzódott egy részen keresztül, utána viszont az út elkanyarodott jobbra és balra. Jobb oldalt egy garázs állt, míg a ház bal oldalán tovább lehetett haladni a kert felé, vagyis csak gondoltam, hogy így volt. Az üveg bejárati ajtó felett volt egy kisebb erkély, az ablakok mellett virágok és elegánsra vágott bokrok lapultak. Megálltunk az ajtó előtt, és míg Palmer a kulcsait kereste, addig én kiengedtem Ladyt a ketrecéből, mert Palm megkért rá. Lady rögtön futkározni kezdett, aztán el is tűnt a ház baloldalán.

- Meg vagy? – kérdeztem Palmert kedvesen.

- Ah, mindjárt meglesz – felelte, miközben könyékig elmerült a táskájában. Több ugatás hallatszódott a kert felől, mire riadtan néztem Palmerre, aki csak felkuncogott és kihúzta a kulcsokat a táskájából. – Van két

kutyánk Cody és Honey. Mindjárt itt lesznek Ladyvel feltehetőleg – mosolygott Palmer, aztán a zárba dugta a megfelelő kulcsot, én pedig meg is láttam a kutyákat amint felénk futottak. Egy rövid szőrű barna tacskó és egy szintén aranybarna színű Cocker spániel fékeztek le a lábaink előtt Ladyvel együtt. Mindkét kutya rávetette magát Palmerre, míg Lady csak körülöttünk körözött és lihegett. – Hát, sziasztok – mondta nekik, amint kinyitotta az ajtót, majd le is guggolt melléjük és nevetve simogatta a kutyusok fejét. – Ő itt Cody, ő pedig Honey – mondta Palmer, és először a tacskóra mutatott, majd a spánielre.
- Nagyon aranyosak.

- És nem olyan mogorvák, ha idegennel találkoznak, mint Lady volt – nevetett fel, amint felegyenesedett és beindult a ketreccel, ami most már üres volt. Cody és Honey is körbeszaglásztak, míg én megsimogattam a fejüket, aztán már újra magunkra is hagytak, hiszen mentek Ladyvel játszani. Palmer kapcsolt villanyt az előszobában, beállította egy gardróbba a ketrecet, aztán levette az egyik pulóveremet és a cipőjét is. Követtem a példáját, majd a bőröndöket megragadva indultunk bentebb. – Mhm, de régen voltam már itthon – mosolyodott el. – Általában, ha New Yorkban vagyok, mindig Alexáéknál lakom – fordult felém mosolyogva. – Elég régen aludtam már itt, vagyis azt hiszem legutóbb, mikor apu születésnapja volt. De az ünnepekre mindig itthonra gyűlünk össze, mivel Alexáék mennek az ő anyukájáékhoz és… mindegy. Gyere, körbe vezetlek – mondta, aztán már be is indult. Megmutatta a tágas nappalit, étkezőt és konyhát, végül kimentünk a teraszra.

- Wow, ez aztán a kilátás – füttyentettem, amint lesétáltam a teraszról és a távolba meredtem. A kilátás lenyűgöző volt, ráláttunk a város egy nagy részére. Korom sötét volt már, így a fények elképesztően verődtek vissza. Egy lefedett medence, nyugágyak és kanapék díszpárnákkal voltak elszórva, míg bal oldalt húzódott egy kerítés és hatalmas pázsitos rész fogadott. Ott voltak a kutya házak is, amik előtt a három

kutya játszott, továbbá két hatalmas ketrec pihent egy fa asztalon.

- Van két nyulunk is, Bonnie és Donnie, majd holnap megmutatom őket, most már, biztosan alszanak és nem is igazán látnánk őket – mondta mögülem, aztán hallottam amint elindult felém, végül kezeit hátulról körém fonta és nekem dőlt. Elmosolyodtam azon, ahogy átölelt, és azt kívántam, bár csak lefotózna minket így valaki, ezzel a lenyűgöző kilátással és meghitt pillanatban. – A ház mellett egy tóban van két teknősünk is – kuncogott fel. – Ez most inkább néz ki egy kisebb állatkertnek, mint a helynek, ahol felnőttem – nevetett, én pedig mosolyogva felé fordultam.

- Nagyon is tetszik, hogy ennyire állatbarát vagy. Talán még egy dolog, amivel magadba habarítottál – mosolyogtam, és ő is felpillantott rám. – Menjünk be, mert rohadt hideg van, és még megfázol. Majd holnap megmutatod a nyuszikat és a teknősöket.

- Rendben – fordult meg, aztán visszamentünk a házba. – Na, kérsz anyu sütijéből? Fogalmam sincs mi az, de biztosan isteni – mondta és a modern konyha felé vette az irányt, én pedig követtem.

- Igen, persze – bólintottam, ő pedig a hűtőhöz ment.

- Ülj le a pulthoz – mondta, majd kivette a tányért, ami le volt takarva fóliával. – Mmm, nyami. Kérsz hozzá tejet? – lépett vissza a hűtőhöz.

- Igen, köszönöm – ültem le a bárszékre. Öntött nekünk egy- egy bögrébe tejet, aztán azokkal, a sütivel és két tányérral odajött hozzám. – Mindjárt jövök én is, csak adok Ladynek vizet meg kaját – nyomott puszit az arcomra. – Nyugodtan vegyél a sütiből – mondta még, mielőtt magamra hagyott volna. Úgy tettem, ahogy mondott, és vettem a csokis finomságból, majd bele is haraptam és kortyoltam egyet a hideg tejből. Isteni volt a kettő együtt, így a bögrém hamar kiürült és már a harmadik szelet sütit vettem el, de erről Palmernek nem kell tudnia. – Na, itt vagyok – tájékoztatott, majd megmosta a kezét és felült mellém egy bárszékre. – Milyen?

- Isteni – válaszoltam teli szájjal, mire felkuncogott és ő is beleharapott. Egy ideig csendben ettünk, fogalmam sem volt, hogy nekem kellett volna hozzá látni, beszélni, vagy neki. Végül aztán rám pillantott, majd lerakta a sütit a kezéből és megtörölte a kezét egy szalvétába.

- Alexa az unokanővérem – mondta, én pedig lehunytam a szemeimet, aztán bólintottam egy aprót. Hogy hogy nem esett le? Pedig Palmer nem egyszer említette már őt. – Komolyan nem tudtál róla? – kérdezte csendesen, én pedig ezúttal megráztam a fejemet.

- Nem. Fogalmam sem volt róla.

- Hát most már tudod – sóhajtott fel. – És igazából örülök neki, mert már régóta akartam róla veled beszélni, csak sosem mertem neki kezdeni. Mondjuk ez így sokkal rosszabb volt. Mármint elképesztő kínos volt az egész helyzet – sóhajtott fel.

- Tudom. Főleg mert, köpni, nyelni nem tudtam. Fogalmam sem volt, hogy miért viharzott be utánad anyukád kórtermébe.

- Sajnálom. Eddig tényleg nem mertem felhozni, mert ah… az egész annyira bonyolult. Mikor megismerkedtünk és elmeséltem Saranak, ő mondta, hogy ti régebben… Szóval, hogy ti régebben együtt voltatok, de én erről elfeledkeztem, mert akkoriban volt, hogy kiderült, hogy anya beteg. Úgy hogy nem igazán találkoztam Alexával, aztán mikor anyu meggyógyult és volt egy kis időm újra rá, annyit mondott, hogy nem akar róla beszélni, mert szakítottatok és ennyi. Szóval én sosem faggattam, ő meg sosem mondott semmit. Egészen odáig, hogy lekaptak minket Gigi showján, mert azóta viszont állandóan veled zaklat. Rosszban is vagyunk – mondta, miközben a bögréjében bámul.

- Miattam? – döbbentem le.

- Igen. Mert Alexa állandóan azt hajtogatja, hogy nem kéne veled lennem, meg hogy vigyáznom kell veled, és hogy nem éri meg, meg hogy ne éljem bele magam és minden féle hülyeség. De mint láthatod, nem hallgattam rá – terült el egy kisebb mosoly az arcán.

- Wow, de még mennyire örülök neki, hogy nem.

- R- rosszban váltatok el?

- Azt hiszem. Vagyis… ez egy ősrégi és hosszú történet. Te jó ég, nem hiszem el, hogy erről kell, meséljek, ráadásul komolyan véve, hiszen Alexával rokonok vagytok – sóhajtottam fel, míg a fejemet a kezeim közé temettem.

- Ezt nem nagyon értem…

- Tudom. Huh, az út alatt már ezerszer átgondoltam, hogy mit fogok mondani, de nem igazán tudom, hogy kezdjek bele. Alexa neked nem mondott semmit?

- Nem, és éppen ez az, ami bosszantott, és amiért úgy döntöttem, hogy nem érdekel, amit mondd. Nem fairen vádaskodott feletetted és a kapcsolatunk felett, de közben egy szót sem szólt arról, hogy mi volt köztetek, vagy, hogy miért gondol rád ennyire… negatívan.

- Igazából, nem is értem, hogy miért haragszik rám. Azt hiszem, minden okom meglenne nekem rá haragudni, noha már rég nem érzek így, hiszen a történet lezárt és elfeledett. Remélem, nem fogsz ezek után megijedni és szakítani velem, persze annyira rossz dolog nem történt, hogy így kéne tenned – fűztem hozzá gyorsan. – Oké, nem kerülgetem tovább a forró kását. Alexa és én… nos, én annak idején megkértem a kezét. 

19 - Megijesztettél

Halihalloo,

gondoltam hozok ma egy részt, mert otthon ünnep van, aztán ti sem vagytok suliban és van időtök elolvasni a részt meg minden.:3 Plusz nem bírtam magammal, alig vártam, hogy kirakjam a fejezetet.:3 Ermmm, nem mondanék róla semmit, különben elspoilerezném az egészet. Annyit említenék meg, hogy a lentebbi képen Palmer és az egyik nővére, Mackinley van.:) Na nem húzom tovább az időt, remélem a végéért nem nyírtok ki. ;) Szombaton érkezik a következő rész!(: Jó olvasást! Xx♥

PALMER TONKIN

Másnap reggel napsütésre és szuszogásra ébredtem fel. Arcomra rögtön mosoly kúszott, amint megéreztem Niall kezeit a derekam köré fonva, lábai az enyémek között pihentek és szorosan simult hátulról hozzám, míg fejét a nyakamhoz nyomta. Lassan a hátamra fordultam az ölelésében, és ránéztem. Arca békés volt és ránc mentes, szája csukva volt, szempillái az arcát simogatták. Szemöldöke bozontos volt, állkapcsa mentén borosta nőtt, mely még szexibbé tette őt, már ha ez még lehetséges volt. Egy ideig kémleltem az arcát, míg az ujjaim fedetlen mellkasán és vállain játszottak, végül lassan kibújtam az öleléséből és kimentem a fürdőbe. Miután pisiltem, arcot és fogat mostam, visszamentem a szobánkba és eltoltam a teraszajtókat. Rögtön megcsapott a friss levegő, amitől még a hideg is kirázott ezért gyorsan visszabújtam Niall mellé a takaró alá. Felé fordultam és a kezemet átdobtam a derekán, míg közelebb húzódtam hozzá. Újra elmélyültem a tanulmányozásában, éppen ezért halálra ijedtem, mikor felnyitotta a szemeit és az arcán egy vigyorral rám gördült, így teljesen belepasszírozott a matracba. Fejét a nyakamhoz nyomta és belefújt, ami csiklandozott és még hangos hangot is adott ki, ami miatt Lady másodpercek alatt fent volt mellettünk az ágyon. Egy sikkantás hagyta el a számat, utána pedig nevetni kezdtem, míg kezeimet Niall hátára simítottam. Miután kiszórakozta magát, nyomott egy nedves puszit a bőrömre és felemelte a fejét.

- Megijesztettél – biggyesztettem le a számat, mire csak egy mindent tudó vigyorral nézett vissza rám. – Mi az? – mosolyodtam el én is.

- Bámultál – hajolt le újra hozzám, fejeink között jó pár centiméternyi távolság maradt.

- És? Nem szabad, vagy mi? – húzódott egy vigyor a számra.

- Oh, dehogynem. Nagyon is szabad – vigyorgott, utána pedig csak nézett a szemeimbe. Kissé türelmetlenül vártam, hogy végre összekapcsolja ajkainkat, mert egy kisebb sóhaj szökött ki belőlem. Pajkos vigyora még szélesebb lett, mire megforgattam a szemeimet, aztán kezemet a tarkójára csúsztattam és lehúztam magamhoz, hogy végre érezzem a száját az enyémen. A csók lágy és finom volt, és majdnem elolvadtam Niall gyengédsége miatt. Halk cuppanással váltak el ajkaink, és mint egy végszóra Lady felugatott. Elkuncogtam magam, aztán oldalra fordítottam a fejem, hogy rálássak kiskutyámra, míg Niall még mindig felettem helyezkedett el és egy puszit nyomott az arcomra. Kinyújtottam a kezem Lady felé, mire fejét lerakta a lepedőre és úgy kúszott közelebb hozzám. Niall leszállt rólam, én pedig magamhoz öleltem Ladyt és megpuszilgattam a fejét. Észre sem vettem, hogy Niall kiment a szobából, Lady annyira lekötött. Hamar harcteret varázsoltunk az ágyból, takarók és párnák a földre kerültek, míg én és Lady a matracon birkóztunk. Néha vakkantott egyet, én pedig nevettem rajta vagy válaszoltam neki. Végül aztán hagytam nyerni, hiszen borzasztóan kimelegített. Felálltam az ágyról és Niall mellett elslisszolva a bőröndömhöz mentem.

- Ah, ki kéne pakolni, mégis csak egy hetet leszünk itt – nyögtem fel, amint letérdeltem a földre és leültem a sarkaimra. – Mindegy, most biztos nem fogok – beszéltem meg magammal hangosan, aztán a fürdőruháim közül kivettem egy fekete fehér pálmafás mintásat arany csatokkal, majd ledöntöttem a bőrönd tetejét és felálltam. Niall elkapta a derekamat, mielőtt kiindulhattam volna a fürdőbe és magához húzott, míg az én számon egy kuncogás csúszott ki. – Engedj el, melegem van – mondtam még mindig nevetve, míg ő csak szorosan tartott és átölelt hátulról.

- Rendeljek reggelit? – mormogta a vállamba.

- Igen – simítottam a kezemet az övére, majd oldalra fordítottam a fejemet, hátra dőltem a vállára és puszit nyomtam az arcára. Maga felé fordított, aztán rögtön megcsókolt. Mivel a fürdőruha a kezemben volt, nem tudtam átölelni és különben is kettőnk közé szorította a kezeimet, ugyanis ő nagyon is átölelt engem. Akárhányszor ölelkeztünk olyan érzésem volt, mintha elakarna nyelni és ez megmosolyogtatott, sőt még jobban bújtam hozzá. A hosszú csók után elengedett, rám mosolygott, én pedig szintén egy vigyorral az arcomon az alsó ajkamba mélyesztettem a fogaimat, aztán megfordultam és kiszaladtam a fürdőbe. A szívem hevesen dobogott, miközben képtelen voltam visszafogni kislányos viháncolásomat. Becsuktam az ajtót, aztán neki dőltem egy pár pillanatra, végül leraktam a fürdőruhát a pultra és lehúztam magamról Niall fehér pólóját. Letoltam a bugyim, aztán felvettem a fürdőruhát, de a melltartó csatjával sehogy sem boldogultam, így körbe- körbe forogtam a tágas fürdőszobában, és valószínűleg úgy nézhettem ki, mint Lady, kiskorában, mikor a saját farkát próbálta elkapni. Végül feladtam és a nyakamban lógva hagytam az anyagot, míg a hajkefém után nyúltam és néhányszor átmentem vele a hajamon. Mikor a tükörbe pillantottam egy igen ismeretlen énem nézett vissza rám. Az arcomon még mindig széles vigyor ült, arcom kipirult volt, az ajkaim is vöröslöttek és egy kicsit duzzadtak is voltak. A testem lángolt, de ezt letudtam annyival, hogy melegem van. A szívem még mindig hevesen dübörgött a mellkasomban, ami ellen nem tehettem semmit, egyszerűen ezt hozza ki belőlem Niall. Miután leraktam a hajkefét, magamra fogtam a melltartót, aztán a két kezemet szorosan az oldalamhoz fogtam és kiindultam a fürdőből. Niall akkor rakta le a vezetékes telefont, mikor kiértem, így rögtön rám nézett. Éreztem, ahogy az összes vér az arcomba tódult, végül néhány méterrel arrébb megálltam előtte és megfordultam.

- B- betudnád kapcsolni a kapcsot, nekem nem sikerül – dadogtam égő fejjel, Niall pedig szempillantások alatt mögöttem volt. Kirázott a hideg, amint ujjai a hátamhoz értek, és rögtön meztelennek éreztem magam előtte, pedig nem sokkal többet láthatott belőlem, mint eddig. Bekapcsolta a csatot, aztán száját a vállamra nyomta, én pedig megfordultam és egy apró mosollyal megköszöntem. Ezután kiindultam a teraszra, majd a barna kör alakú kanapé mellett elhaladva, felálltam a kőkerítésre és beleugrottam a medencébe. Hajamat hátra simítva jöttem fel a hűs víz alól, majd néztem vissza a szobánkba, ahol Niall még mindig mosolyogva állt és figyelt. Lady persze már két lábon volt, első két lába a kőkerítésen támaszkodott, míg a másik kettővel a földön állt. Hátrébb úsztam és a vastag üvegnek dőltem, így egy kicsi víz kilöttyent a medencéből. A szintén hideg üvegnek dőltem, míg a fenekemet lehelyeztem a beépített ülőkére. – Gyere Lady. Gyere bele – szólítgattam a kiskutyámat, aki inkább megkerülte a kanapét és a lépcsőn jött bele a vízbe. Ekkor jobbra kaptam a fejemet, mert valaki a nevemet kiáltotta. Romeet láttam meg egy pólóban, ami felvolt kötve a hasán és bugyiban, haja egy kócos kontyban ült a feje tetején, arcán egy vigyor ült és felém integetett.

- Jó reggelt – kiáltottam vissza vidáman.

- Mindjárt átmegyünk, jó? – kiabálta vissza, én pedig válaszul bólintottam és néztem amint visszamegy a házba. Niall ekkor már nem állt a szobában, nem sokkal később pedig csobbant mellettem a medencében.

*

A testem remegett és sehogy sem tudtam lenyugtatni magamat. A szemeimből némán folytak a könnyek, és ha Niall nem szorította volna magához rázkódó testemet és nem suttogott volna a fülembe édes kis semmiségeket, fogalmam sincs mit csináltam volna. Féltettem anyát, arról nem beszélve mennyire megijesztett engem újra. Azonnal hazaakartam repülni, erre viszont aligha volt most esélyem; a következő gép, ami New Yorkba repül az három óra múlva indul. Éppen a rövid klipforgatása végén jártunk, mikor megcsörrent a telefonom és Niall tájékoztatott, hogy Mackinley az, a nővérem. Nem tudtam felvenni, viszont ahogy elhallgatott a készülék, újra rá is zendített így Dan, a fotós, vagyis akkor kamerás megengedte, hogy felvegyem. Mack elhadarta, hogy anyunak ma vérzett az orra és összeesett és, hogy éppen a kórházba tartanak vele. Senki sem tudta, hogy mi van vele, egyik pillanatról a másikra rosszul lett és elájult. Első gondolatom rögtön az volt, hogy a daganat visszatért és újra megtámadta anyát, a fülemben úgy zúgott a vér, hogy alig hallottam meg amit Mack mondott nekem. Megnyugtatott, bár szavai édes keveset értek akkor. Több ezer kilométerre voltam anyától, nem tudtam, mi baja van és azzal sem voltam tisztában, hogy mikor lehetek végre mellette New Yorkban. Niall rögtön levette, hogy valami nem oké, pedig még a telefont sem raktam le a nővéremmel. Dan elengedett, mondván úgy is készen vagyunk már, így rögtön repülőjegy után kezdtünk kutatni. Vagyis Niall, hiszen én még arra sem voltam képes, hogy kivegyem az iPademet a bőröndömből. Másik oldalamon Romee ült szorosan és szintén próbált megnyugtatni, de nem ment. Csak az járt a fejemben, hogy anyának talán újra meg kell küzdeni a mellrákkal és ezúttal lehet, hogy nem sikerül neki. Borzasztóan féltem, hogy borús gondolataim majd beigazolódnak, és nem akartam ilyenre gondolni, mégsem tudtam kikapcsolni, vagy valami másra fókuszálni. Végül miután Romee a fülemhez szorította a telefonját ahol a vonalban Sara volt, valamennyire sikerült lehiggadnom. Lady is minduntalan bújt a lábaimhoz, ő is megérezte rögtön, ha valami nem volt rendben. Miután beszéltem Saraval és lebeszéltem arról, hogy ide repüljön, jobban éreztem magam és könnyeket sem hullattam többet. Romee rendbe szedte a fejemet, hiszen az összes sminkemet, amivel kikentük egymást lesírtam, utána pedig lecseréltem rövid ruháimat kényelmes leggingsre és pólóra, útra készen állva. Romeeval bepakoltunk a bőröndömbe, aztán ágyba bújt velem, és bíztatott az alvásra, de egy percre sem tudtam lehunyni a szemeimet. Újra és újra átcikáztak az évekkel ezelőtti események a fejemen, mikor elmentem anyával a szűrésre, és kiderült, hogy mellrákja van. Rögtön kezelésbe vették és elég jó esélyei voltak, hiszen a daganat időben lett észre véve. Persze a jó esélyek és a nyolcvan százaléka annak, hogy anya felépül egyáltalán nem nyugtatott le senkit a családban, engem pedig pláne nem. Borzasztóan féltem, hogy elveszítem anyát, ezért aztán minden munkámat visszamondtam arra az időszakra és végig otthon maradtam mellette. Megszakítottam a kapcsolatot a külvilággal, volt, hogy napokig volt lemerülve a telefonom, mert másra nem használtam, csak hogy egyszer- kétszer telefonáljak Saraval és Kimberlyvel. Minden figyelmem a családomra irányult, anya betegsége pedig közelebb hozott minket egymáshoz. Az előtt sem voltunk eltávolodva vagy valami, de abban az időszakban, kétszeresen támogattuk egymást. Biztos voltam benne, hogy, ha anyának esetleg kiújult volna a daganata, le fogja a győzni, mert már egyszer sikerült, másodjára pedig gyerekjáték lesz. Mégis ott voltak a kellemetlen gondolatok, amik elől legszívesebben fülemet befogva és sikítva menekültem volna.

*

Az órák csigalassúsággal teltek el, végül teljesen megkönnyebbültem mikor Mack hívott, miután megvizsgálták a kórházban anyát. Valamilyen vírust kapott el, ami most a levegőben terjeng, tipikus tünete pedig az ájulás. Az orrvérzésre nem tudott az orvos semmit sem mondani, de az nem is volt olyan vészes, hiszen amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment. Természetesen rögtön átvizsgálták a daganat miatt, azokra az eredményekre viszont még várni kellett pár órát, addigra mindenesetre már meglesz, mire én is megérkezek New Yorkba. Az orvos viszont azt mondta, hogy csak tíz százalék esélyét látja arra, hogy a daganat esetleg kiújult volna. Ez valamelyest megnyugtatott, arról persze viszont szó sem volt, hogy nem megyek New Yorkba. Niall egy szó nélkül foglalt két jegyet, egyet nekem és egyet magának, valamint még Ladyt is elintézte, amiért borzasztóan hálás voltam neki, még akkor is, ha ezt nem mondtam ki hangosan. Teljes vállszélességgel mellettem állt, és vígasztalt, én pedig elképesztően örültem, hogy mellettem van.

Egyre jobban csökkent a nyomás a mellkasomról, amint a repülőgépen ültünk és arra várakoztunk, hogy felszálljunk. Niall a kezemet fogta, míg a fejem a vállán pihent, és éreztem, ahogy a fejemet hinti be puszikkal.

- Álmos vagy? – kérdezte halkan.

- Mhm, nem igazán. A villában sem sikerült elaludnom – válaszoltam suttogva.

- Majd most hátha sikerül. Bár szerintem várd, meg míg felszállunk, hogy utána tudj enni valamit. Nem lehetsz étlen Palmer, valamit muszáj enned, akkor is, ha nem kívánod. Nem kell, hogy te is elájulj majd az éhségtől – mormogta a hajamba.

- Tudom, igazad van. Majd veszek egy szendvicset, ha felszálltunk – feleltem és a fejemet csak jobban a nyakához nyomtam.

- Héj, nyugodj meg – simogatta a karomat, ami az ő pulóvere alá volt bújtatva. Mivel nálam semmilyen hosszabb dolog nem volt, mint egy leggings, hiszen nem terveztük ezt az utat New Yorkba, Niall rám adta egy pulóverét és kikészített nekem még egyet, amit majd leszállás után felvehetek. Ő meg ugye azokat a dolgokat hozta magával Mexikóba, amit hozott Londonból Los Angelesbe, szóval az ő bőröndjében mindenféle ruhadarab lapult. – Nem lesz semmi baj. Anyukád meg fog gyógyulni.

- Tudom. De attól még aggódom érte.

- Persze, ez érthető. De ne kínozd magad felesleges, buta gondolatokkal. Az orvos megmondta, hogy kizártnak tartja, hogy kiújult volna anyukád betegsége.

- Az orvos azt mondta, hogy tíz százalék esélyt lát rá, és nem zárta ki, hogy esetleg az van a háttérben. De persze, tudom, az a tíz százalék nagyon kevés. És anya mindig lelkiismeretesen eljárt minden kontrollra, ahol mindig jók voltak az eredményei, szóval minden rendben lesz vele… Csak akkor is nagyon megijesztett, és azt hiszem, ez még mindig bennem van. Tudod, mikor kiderült évekkel ezelőtt, hogy mellrákja van, borzasztóan megijedtem. Nem csak én, hanem ő és apa, meg a nővéreim és, lényegében az egész család. És bár aztán csillapodtak a kedélyek, mikor az orvos elmondta, hogy nagyon korán lett észrevéve a növekvő daganat, így nagyon jó eséllyel kezelhető anya, én mégis nagyon féltem, hogy nem sikerül legyőznie a betegséget. Azt hiszem talán hármunk közül, mindig is én voltam a leganyásabb, szóval borzasztó volt számomra az a pár hónap.

- Oh Palmer – sóhajtott fel, én pedig lehunytam a szemeimet és erősen összeszorítottam őket, nehogy még egy könnycsepp kiforduljon a szememből. – Annyira sajnálom.

- De aztán minden rendben lett és anya meggyógyult. Soha nem éreztem még életemben akkora megkönnyebbülést – folytattam, és a végén egy apró mosoly kúszott a számra.

- Elhiszem. Biztos vagyok benne, hogy ezt a kis vírust is simán leküzdi.

- Én is. Köszönöm, hogy mellettem vagy.

- Baby, ez csak természetes. Nem hagynálak magadra akkor, mikor a legnagyobb szükséged van rám.

Elmosolyodtam, aztán másik kezemmel is átöleltem őt, míg ő egy puszit nyomott a fejemre, és megcirógatta a kezemet.

*

Nem sokat aludtam az út alatt, ami jelenleg nem is izgatott. Niallel elbeszélgettük az időt, elterelte a gondolataimat, aminek örültem, így nem idegeskedtem vagy szomorkodtam egész idő alatt. Amint leszálltunk, rögtön megnéztem a telefonomat, ahol már várt egy sms Macktől. Anya eredményei megvoltak, és minden rendben volt, így az orvos száz százalékosan kizárta a daganat kiújulását. Olyan volt, mintha több kilós súlyok estek volna le a vállaimról és a mellkasomról. Persze még mindig ideges voltam, de már tudtam, hogy anyának nincs nagy baja és hamar megfog gyógyulni.

Amint a Lady és a bőröndjeink is megvoltak, taxiba ültünk és rögtön a kórház felé vettük az irányt. Megfagytam a körülbelül öt fokban, de az sem igazán érdekelt akkor. Inkább csak azt reméltem, hogy Ladyvel minden rendben, hiszen azért neki sokkal nagyobb változás a harminc fokból a hidegbe utazni. Bőröndökkel és Lady utazó ketrecével csörtettünk be a kórházba, rögtön fel a második emeletre ahol anyunak a kórterme volt.

- Menj csak be, majd én, itt kint megvárlak Ladyvel – mondta Niall, amint kiszálltunk a liftből és sietősen elindultunk a folyosón.

- Oké, köszi – mondtam, majd elengedtem a kezét és berontottam rögtön a huszonkettes szobába. Minden fej az ajtó felé fordult, hiszen nem kis hévvel téptem fel azt.

- Palmer, drágám – mosolyodott el rögtön anyu, aki az ágyban ült egy pizsamájában, amit tőlem kapott. Barna haja egy lófarokba volt fogva, orrán ott csücsült a szemüvege.

- Oh, anyu, úgy megijesztettél – sóhajtottam fel, majd átszeltem a szobát és a karjai közé bújtam. Fejemet a vállára fektettem és mélyet szippantottam jellegzetes illatából, amit annyira szerettem. Éreztem amint teljesen ellazulok és egy mosoly kúszott az arcomra, amint a tekintetem összetalálkozott apuéval.

- Drágám, nem kellett volna az egész kontinenst átutaznod miattam. Jól vagyok, ez csak egy kis vírus.

- Jó, de attól még nagyon megijedtem – motyogtam. – Jól érzed magad? Van valamire szükséged? – húzódtam el tőle, hogy rálássak az arcára, amin egy mosoly ült.

- Jól vagyok, ne aggódj annyit – nevetett fel és csókot nyomott az orcámra. – Nézzenek oda, rajtad férfiruha van? – szaladt ráncba a homloka, mire lenéztem magamra és éreztem, amint elvörösödök.

- Micsoda? – kérdezte rögtön apa. – Milyen férfiruha? Hagy nézzelek csak kislányom!

- Erm, ez egy hosszú történet – nevettem el magam és vörös fejjel apára néztem, végül felálltam anya ágyáról és az ölébe ültem, majd átkaroltam a nyakát. – Szia, apa, hogy vagy? – kérdeztem hízelegve és a fejemet a nyakába nyomtam, közben hallottam amint Mack felkuncogott, nem sokkal később pedig apa másik combjára ült, így mindketten rácsimpaszkodtunk szegényre.

- Nem vagytok már olyan könnyűek, hogy mindkettőtöket elbírjalak – nyögött fel apu és hátra dőlt a fotelben. Elengedtem a nyakát, aztán kinyújtottam a kezeim Mack felé, majd átöleltem a nővéremet is.

- Logan hol van? – kérdeztem, amint elváltam tőle és körbe pillantottam a kórteremben. Még egy ágy állt anyué mellett üresen, a falon vele szemben egy kisebb tévé volt, az ablakok mellett pedig egy ajtó.

- Londonban. Szóltam neki is, de akkor már tudtuk, hogy anya csak egy vírust kapott el, szóval lebeszéltük róla, hogy eldobjon mindent, úgy ahogyan te és idejöjjön. Majd hétvégen repül egyedül, mert Chrisnek még valami dolga akadt, aztán jövő héten pedig majd csatlakozik ő is – magyarázta Mack, én pedig bólogattam.

- Nem dobtam el mindent. Éppen akkor végeztünk a forgatással, mikor hívtál. Az út pedig ugyanannyi volt, mint Los Angelesből.

- Miért, hol voltál? – kérdezte homlok ráncolva apu, mire visszanéztem rá.

- Mexikóban – mosolyodtam el. – Romeeval volt egy kisebb klipforgatásunk, aztán úgy terveztük, hogy a hetet ott töltjük, és majd hétvégén repülök ide.

- És akkor most pontosan miért is vagy férfiruhákban? – kérdezett rá anyu újra vigyorogva, mire elpirulva rápillantottam, aztán vissza apára. Ő is és Mack is engem néztek felvont szemöldökkel, én pedig az alsó ajkamba haraptam aztán felálltam és visszaültem anyu mellé.

- Hát mert nem volt nálam meleg ruha, és itt már mínusz fokok vannak – válaszoltam lassan és jól megfontoltan, persze tudtam, hogy sokáig úgy sem titkolhatom a családom előtt, hogy Niallel jöttem. Meg persze nem is akartam.

- És akkor kinek a ruhái ezek? – kérdezte apa.

- Oi, én tudom – szólalt fel vigyorogva Mack, mire egy gyilkos pillantást vetettem rá, ekkor viszont újra kivágódott az ajtó és egy kissé zilált Alexa jelent meg a kórteremben.

- Oh, istenem, Lisa, jól vagy? – sóhajtott fel, majd becsukta az ajtót és anyu másik oldalára sietett. Mosolyogva hátrébb húzódtam, hogy unokanővérem áttudja ölelni anyát.

- Igen Alexa, minden rendben van. Csak egy kis vírus – válaszolta anyu mosolyogva.

- Nagyon megijedtem, mikor megláttam Mack üzenetét – sóhajtott fel és leült az anya melletti lévő ágyra.

- Na, látod. Nem csak én dobtam el mindent, hogy ide rohanjak – néztem vissza anyára.

- Előbb nem tudtam jönni, mert Hollyval uszodában voltunk és csak most láttam az üzenetet.

- Semmi baj drágám. Hollyt hol hagytad?

- Gyorsan elvittem anyához. Jobbulást kíván ő is.

- Köszönöm – mosolygott anyu, én pedig visszabújtam a karjai közé. A tekintetünk összetalálkozott Alexával, és ekkor esett le Niall, aki kint ül a kórterem előtt és rám vár.