17 - Freddie

Halihalloo,

ah imádom ezt a fejezetet, és szerintem a címből kilehet következtetni, miért.:3 Um a részt pontosan akkor írtam, mikor lesújtott a rossz hír, hogy Jay már nincs köztünk, úgy hogy az elején kicsit voltak vele nehézségeim, de a végére belejöttem és ez szerintem csakis a Just Hold On -nak köszönhető.:) Amit a dologgal mondani akartam az az, hogy a történet nem megy a valóság után, tehát Jay nem beteg, hanem egészséges és még sok-sok éve van hátra amit a férjével, gyerekeivel és unokájával eltölthet. Nem lett volna szívem leírni az egészet amin Louisék mennek keresztül, tehát a történet ebben eltér a valóságtól. Remélem tetszeni fog és, ha így van, ne felejtsetek el visszajelezni.(: Jó olvasást! Xx♥ 

PALMER TONKIN

Reggel a telefonom ébresztőórájának halk zenéjére ébredtem és próbáltam gyorsan kinyomni Niall nehogy felébredjen rá. Fejemet visszahelyeztem a mellkasára, de mivel a szemeim még mindig nehezek voltak és egyre jobban csukódtak volna vissza, inkább felemeltem a fejem, nehogy visszaaludjak. Niall még mélyen aludt, arca kisimult volt és egy picit borostás. Elmosolyodtam, miközben az államat megtámasztottam a kezemen, ami az ő szőrös mellkasán pihent. A gondolataimba újra az oda nem illő gondolatok kúsztak, amik tegnap csak elalvás után tűntek el az elmémből. Fogalmam sincs, mi van velem, miért gondolok ilyen dolgokra mikor Niall közelében vagyok. Tudom, hogy garantált a lebukásom, mivel állandóan elpirulok, mégsem tudok a gondolataimnak parancsolni. Vonzódom Niallhez, talán túlságosan is, ahhoz viszont nincs merszem, hogy előhozakodjak az Alexa témával. Vagy, hogy egy szinttel fentebb emeljem a kapcsolatunkat.

Egy halk sóhaj csúszott ki a számon, miközben vékony ajkaival szemeztem. Már csak a csókja is bolondját járatta velem. Mélyen alszik, csak nem fog felébredni, ha egy apró puszit nyomok a szájára, nem igaz? Az alsó ajkamba haraptam, végül megembereltem magam és odahajoltam hozzá. Rövid csókot nyomtam puha szájára, majd mosolyogva néztem továbbra is békés arcát. Csendesen szuszogott továbbra is, aminek örültem; valószínűleg nagyon zavarba jöttem volna, ha rajta kap, hogy álmában csókolgatom.

Óvatosan lecsusszantam róla, hiszen fél testtel rajta feküdtem. Kiszálltam az ágyból, aztán visszadobtam rá a takarót, aztán halkan a fürdőszobába mentem. Lady nem volt a helyén, ami nem lepett meg; odalent mindig is jobban szeretett aludni, mint idefent. Kivéve, mikor az én ágyamba fészkelte be magát. Mert természetesen neki is az a kedvenc helye. Miután pisiltem és arcot mostam, felfogtam a hajamat egy rendezetlen kontyba a fejem tetejére utána a gardróbomba mentem. Kinyitottam az ablakot, majd kezemet csípőre téve álltam a beépített szekrények előtt és jártattam a szemeimet a tartalmon. Végül egy hatalmas lyukakkal ellátott farmert vettem fel, melynek szára jóval a bokám fölött végződött, egy kék fekete kockás inggel, amin az első pár gombot szabadon hagytam, így az ing lecsúszott a vállamon azt szabadon hagyva. Ujjait felhajtottam, míg lábamra a krémszínű Puma Fenty cipőmet húztam, és mivel a cipőfűző hosszú volt, egyszer a bokám köré tekertem, miután masnit kötöttem rá. Egy baba kék táskát vettem magamhoz, amibe aztán belepakoltam a kellhető dolgaimat. Egy fekete chokert tettem a nyakam köré, aztán kikaptam egy fekete vastag keretes napszemüveget a fiókból, ahol tartom őket. Sminkkel nem foglalkoztam, hiszen amint beérek, úgyis legalább ketten esnek majd az arcomnak, a hajamról nem is beszélve. A szemüveget a fejem tetejére raktam, aztán írtam egy üzenetet Niallnek, amit mellé helyeztem a párnámra. Nyomtam az arcára egy óvatos puszit, majd halkan elhagytam a szobát. Miután agyonbabusgattam Ladyt, adtam neki friss vizet, és a kutyaajtón keresztül visszament a kertbe. A kocsi kulcsomat a lakás kulccsal együtt a konyha pulton hagytam, hogy Niall megtalálja és mivel Brian már üzent is elhagytam a házat.

*

Az idő elrepült a fejem felett, már csak azt vettem észre mikor délután fél ötkor Niall üzenetekkel bombázott, hogy végeztem –e már. Elnézést kértem a fotóstól, aztán félreszaladtam és felhívtam Niallt.

- Szia, ne haragudj, nem néztem az időt és elhúzódott a fotózás.

- Oh, szia, semmi baj – nevetett fel. – Akkor nem zaklatlak, és majd írj, ha érted menjünk.

- Indulhattok, mert körülbelül még egy beállás lesz és mire ideértek pont végzünk.

- Rendben.

- Utána hova megyünk, mit csinálunk? – kérdeztem mosolyogva, miközben a csípőmmel az ajtófélfának dőltem.

- Um Louisnak pelenkát kell vennie, szóval egy bevásárló központba megyünk. Onnan meg passz. Még kitaláljuk.

- Oké. Akkor nem sokára! Puszi.

- Szia – köszönt el én pedig a számat elhúzva pillantottam a képernyőre. Komolyan úgy köszöntem el tőle, hogy puszi?

Persze nem számítottam rá, hogy az egy beállásból még kettő lesz, éppen ezért meg sem lepődtem, mikor az ajtóban feltűnt Niall és Louis, Louis ölében pedig egy kisfiú nézegetett tátott szájjal. Elmosolyodtam, pedig nem kellett volna, mire a fotós is leállt és kipillantott a gépe mögül, ezzel együtt pedig az eddig hangos zene is lehalkult.

- Bocsánat – kértem elnézést vigyorogva. – Sziasztok, mindjárt végzünk, ígérem – integettem feléjük, mire Niall mosolyogva visszaintett és Louis is megfogta a fia kezét, amivel aztán felém kalimpált. Elnevettem magam, aztán elrendeztem a vonásaimat és visszapillantottam a fotósra.

- Emeld fel légy szíves a kezed és tégy úgy, mintha a hajadba túrnál – mondta, én pedig tettem, ahogy kérte.

– Egyenesen a kamerába nézz, és ne mosolyogj. Igen, így jó – mondta, miközben visszapillantott a gépre, és lőtt még pár képet. – Oké, köszönöm szépen, végeztünk.

Felültem, hiszen az oldalamon feküdtem, aztán felálltam majd kezet fogtam a fotóssal, aki megkért, hogy holnap is jöjjek be. Ezután Niallék felé vettem az irányt, akik még mindig ugyanott álltak egy mosollyal az arcukon. Freddie nagy szemekkel és még mindig tátott szájjal nézett rám.

- Hát, szia Freddie. Jaj de édes vagy – csikiztem meg a hasát, mire vigyor kúszott a szájára és Louis mellkasának dőlt. – Mindjárt jövök, csak még átöltözök. Utána tényleg mehetünk – mondtam felváltva a srácokra pillantva, aztán egy gyors puszit nyomtam Niall arcára, megfordultam és elsiettem az öltöző felé. Miután visszavettem a saját ruháimat, még egyszer megkérdeztem az asszisztens lányt, hogy felírta –e, hogy szeretnék egy olyan bőrkabátot, ami rajtam volt legutoljára, ő pedig mosolyogva biztosított róla, hogy felírta és kifognak nekem egyet postázni. Elköszöntem a sminkesektől és fodrászoktól, aztán a műtermen keresztül haladva visszasiettem a fiúkhoz. – Oké, mehetünk. Tényleg ne haragudjatok, amiért ennyire elhúzódott, egyáltalán nem így terveztem. Csak hát a fotóst sem ismertem és nem a legkedvesebb kolléga volt – suttogtam halkan a végét, mire a srácok elnevették magukat.

- Semmi baj, nem sok mindenről maradtál le – vigyorgott rám Louis.

- Ugh, éhen halok. Ti nem vagytok éhesek?

- Én nem igazán. Freddievel ebédeltünk – felelte Louis.

- Nekem mindig van hely a gyomromban, szóval – mondta vállat vonva Niall, mire felkuncogtam. Elmosolyodtam mikor megláttam a gyerekülést hátul a kocsimban, aztán csak sietősen beültünk az autóba, mivel két paparazzi bukkant fel. Persze addig nem indultunk el, amíg Louis be nem kötötte Freddiet biztonságosan. Elvigyorodtam, amint Niallre néztem, aki elképesztően helyes volt a fekete napszemüvegében. Mindkét keze a kormányon volt, haja tökéletesen állt, mint mindig. Olyan szélesen vigyorogtam, hogy már fájt az arcom, de nem bántam. Niall egyszerűen rohadt helyes volt, amint az autómat vezette.

Louis zökkentett ki bambulásomból. Rögtön elfordítottam a fejem, megtámasztottam a kezemben az államat, míg jobb karommal az ablakpárkányon könyököltem. Éreztem amint pírba borult az arcom, bár reméltem, hogy ezt egyikük sem vette észre. Louis a kisfiához beszélt, miközben Niall is beleszólt mosolyogva. Én csak hallgattam, mivel még mindig eléggé zavarban éreztem magamat.

- Palmer? – kérdezte Niall, mire felé fordítottam a fejemet mosolyogva.

- Hm?

- Minden oké?

- Persze – bólintottam. – Daniellet merre hagytátok? – kérdeztem, miközben hátrapillantottam a srácokra. Louis még mindig a kisfiát igazgatta az ülésben, amin muszáj volt nem mosolyognom.

- Nocsak, mi nem vagyunk elegek neked? – kérdezte szemtelenül Louis, aztán rám nézett, végül persze rögtön visszafordult Freddie felé.

- Nem is tudom, egyedüli lányként három fiúval… - húztam el a számat, persze mindez csak játék volt, hiszen Louis is csak azért kérdezte az előbb a kérdését, hogy az agyamat húzza.

- Hát peched van, Dani még mindig forgat – mondta Louis, én pedig lebiggyesztettem a számat.

- És mikor végez?

- Fogalmam sincs, azt mondta, hogy majd hív. De ha úgy jár, mint te, akkor nem hiszem, hogy azelőtt fog hívni, hogy hazamegyünk – mondta Louis, én pedig mosolyogva megráztam a fejemet.

- Már kértem bocsánatot, na – játszottam tovább, Niall pedig elnevette magát mellettem, ami miatt felé fordítottam a fejemet.

- Freddiet egy almapéppel, engem pedig egy jégkrémmel tudsz kiengesztelni – mondta, mire én is felnevettem.

- Rendben, észben tartom – kuncogtam. Amint megérkeztünk a bevásárlóközponthoz, Niall parkolt a mélygarázsban, aztán mindannyian kiszálltunk. Niall elővette az összehajtott babakocsit a csomagtartómból, Louis pedig hagyta őt szenvedni, hogy hogyan kell kinyitni. Végül aztán meghallotta, hogy mennyire hangosan korog a gyomrom, így megkért, hogy álljak be az ajtóba, és figyeljek Freddiere, aki az ülés szélén feküdt még mindig a bébi hordózóban. Odaálltam a kissráchoz, és mosolyogva megsimogattam a kis duci kézfejét, közben pedig beszéltem hozzá, ezért észre sem vettem, hogy Louis már szétnyitotta a babakocsit. Félre álltam, mire Louis megfogta Freddiet babahordozóstul, aztán a babakocsiba helyezte őt, én pedig becsuktam a kocsi ajtaját. Niall lenyomta a gombot, így az lezáródott, majd a zsebébe rejtette a kulcsot és mellém állt. Kezét észrevétlenül az enyémbe csúsztatta, amin elmosolyodtam és hagytam, hogy összekulcsolja az ujjainkat. Rápillantottam, hiszen éreztem, hogy ő is engem néz, majd csent egy puszit tőlem, míg Louis nem figyelt.

- Mehetünk? – kérdezte aztán Niall, Louis pedig bólintott és tolni kezdte Freddiet. Lifttel felmentünk rögtön az első emeletre, ahol a bababolt található és arra felé vettük az irányt. Én egy kicsit leragadtam a lányos részlegen, hiszen rengeteg édes dolog volt, amik mind Holly jutatták az eszembe. Kezembe vettem egy mesekönyvet, melyben belül egy plüss delfin volt, és ahogy lapoztam, a delfin mindenütt ott volt. Eldöntöttem, hogy megveszem Hollynak, és bár sok ilyen mesekönyve van, mindig szereti, ha olvasok neki ezért egy újabbnak biztosan örülni fog. – Palmer, jössz? – kérdezte Niall pár sorral arrébb, mire felkaptam a fejem, bólintottam és elindultam féljük. A kassza felé levettem még egy almás bébiételt Freddienek, és az üvegcsével, valamint a könyvvel a kezemben mentem Niall mellé. – Mit veszel? – kérdezte mosolyogva, miközben a kezemben tartott könyvre nézett.

- Ezt a könyvet veszem az unokahúgomnak. Tök aranyos, és Holly eléggé szereti, ha olvasok neki.

- Az pedig Freddienek? – kérdezte nevetve az almapépre mutatva.

- Hát, valahogyan ki kell engesztelnem őket – nevettem fel, aztán Louis és Freddie után beálltunk a sorba.

- Ugye tudod, hogy vicceltem a kiengeszteléssel kapcsolatban? – kérdezte Louis szórakozottan, amíg vártunk a kasszánál.

- Igen – válaszoltam könnyedén mosolyogva. Louis megcsóválta a fejét, aztán a kasszában ülő nőre nézett, mivel ő került sorra. Amint megvoltunk a fizetéssel, a táskámba raktam a tasakot, míg az almapépet a kezemben hagytam.

- Na, most pedig mehetünk kajálni, mert én is hallom, ahogy a gyomrod korog – ugratott Louis.

- Igen, végre, köszönöm – nyögtem fel, a srácok pedig felnevettek. Freddie is engem nézett egy vigyorral az arcán, én pedig nem bírtam megállni, hogy ne csikizzem meg újra a hasát. Erre persze édes baba hangot adott ki, és összehúzta magát a babakocsiban. Lifttel felmentünk a második szintre, ahol egészen sok étterem volt. A választásom egy olasz étteremre esett, mivel borzasztóan megkívántam a salátás, mozarellás, oliva bogyós, paradicsomos pizzát. Így hát amint leültünk egy asztalhoz, rögtön rendeltem is egyet egy diétás kólával, míg Niall egy négysajtosat sima kólával. Louis kivette Freddiet a babakocsiból és az ölébe ültette velünk szemben. A kisfiú rögtön a szórólapok után nyúlt, amik az asztal közepére voltak kirakva, Louis pedig előre hajolt és odaadott egyet neki.

- Na, Freddie van kedved egy kis almapéphez? – kérdeztem a kissrácot, aki persze rám se hederített. Nem is vártam, hogy válaszoljon, leginkább az édesapjának tettem fel a kérdést.

- Mit szólsz Freddie? Palmer nagyon teper neked – nézett le Louis rá, én pedig felkuncogtam. – Niall leakasztanád a táskát a babakocsiról és kivennéd belőle a műanyag kanalat? – kérdezte, Niall pedig cselekedett is. Miután szerencsésen feltúrta a táskát a kiskanál kutatva, visszaakasztotta a táskát a babakocsira. – Szeretnéd megetetni? – kérdezte Louis rám nézve.

- Persze! – vágtam rá rögtön, mire Niall felállt és kiengedett a bokszból. Kicsit arrébb toltam a babakocsit, aztán leültem Louis mellé és átvettem tőle Freddiet. Ő persze rögtön vigyorogva nézett fel rám, miközben a zöld műanyag kanál már a kezében volt. Louis kinyitotta az üvegcsét, aztán elvette Freddietől a kanalat és persze, hogy beleevett. A kisfiú értetlenül nézett az apukájára, míg Louis szélesen vigyorogva és a fiával incselkedve kanalazott az almapépbe. – Ha mondtad volna, kettőt vettem volna – kuncogtam fel, Louis pedig mosolyogva megrázta a fejét, majd odaadta nekem az almapépet. Vettem egy kicsit a kanálra, aztán Freddie szája felé fordítottam, mire rögtön kinyitotta én pedig mosolyogva adtam a szájába.

- Csak azt néztem, hogy milyen hideg – mondta eközben Louis.

- Hát persze – mondta vigyorogva Niall. A srácok beszélgetni kezdtek Niall albumjáról, bár én egyáltalán nem figyeltem oda rájuk, mert Freddie túlságosan lekötött. Eszméletlen aranyos kissrác volt, és miatta nem egyszer jutott eszembe Holly és Alexa. Hiányoztak nekem, de tudtam, hogy nem sokára úgyis megyek haza és együtt töltjük az ünnepeket. Telefoncsörgésre felkaptam a fejemet, de, csak mert azt hittem, hogy az enyém csörög. Kiderült, hogy Louisé volt és egy vigyor kúszott az arcomra, amint beleszólt egy „Szia, Dani” mondattal. Danielle tehát mégsem dolgozik olyan sokáig, mint ahogyan azt Louis állította. A beszélgetésükre persze nem figyeltem oda, Freddie újra megkaparintotta a figyelmemet. Viszont elég furán néztem, mikor Louis felsóhajtott és egy „Hello Briana” mondatra váltott át. Niallre pillantottam, aki csak rám mosolygott, aztán Freddiere mutatott, aki már a kanál után kapott, hiszen véleménye szerint túl régen adtam neki az utolsó falatot. Eközben megérkeztek a pizzáink is, ezért Louis hamar befejezte a beszélgetést.

- Komolyan ez a nő mindig mindenről tud – sóhajtotta Louis amint lerakta a telefont, majd Freddieért nyúlt és az ölébe ültette. Felálltam és visszaültem Niall mellé, hogy neki kezdhessek a pizzámnak.

- Miért, mi történt? – kérdezte Niall, utána pedig jó étvágyat kívánt.

- Oh, kérdőre vont, hogy te mégis ki vagy – nézett Louis rám, én pedig lenyeltem a falatot, mielőtt meglepődötten visszakérdezhettem volna.

- Hogy én?

- Igen, csak mert már látott pár képet twitteren rólunk – forgatta a szemeit.

- Oh, értem – válaszoltam egy bólintással kísérve.

-  Állandóan féltékenykedik és ezzel az agyamra megy – folytatta Louis.

- Féltékenykedik? Palmerra? – nevetett fel Niall.

- Hát most éppen igen. Nem bírja ki, hogy ne tudja, kikkel találkozom, míg Freddie nálam van.

- Csak aggódik – védtem be mosolyogva a lányt.

- Persze, de ő túlzásba viszi, nem is kicsit. Nincs vele bajom, de komolyan, ezzel az állandó ellenőrizgetésével kikészít. Mintha nem bízna bennem, hogy jól bánok Freddievel. Mikor legutóbb találkoztunk a srácokkal, tudod – intézte szavait Niall felé, aki egy bólintással jelezte, hogy tudja, miről beszél – velünk akart jönni, hogy megismerjen titeket.

- És megmondtad neki, hogy nem jöhet, vagy mi? – nevetett fel Niall.

- Hát… igen – válaszolta Louis, mire én is felkuncogtam. Őt is és Brianát is tökéletesen megtudom érteni, habár abban semmi kétségem, hogy Louis nem bánik jól Freddievel. – Freddie, Palmer most eszik, majd utána visszamehetsz hozzá – mondta a kisfiának, aki engem nézett eltorzult arccal és felém nyújtózkodott.

- Lehet, hogy nem is engem akar, hanem csak pizzát – nevettem fel.
- Nahát, azt meg végképp nem szabad kisfiam. Majd ha idősebb leszel, ne aggódj, viszlek én majd eleget pizzázni. Annyit, hogy eleged is lesz belőle – mondta Louis, mi pedig felnevettünk. – Egyébként Danielle jön ide – nézett fel ránk. Mosolyogva bólintottam, aztán visszanéztem Freddiere, aki még mindig engem vizslatott nagy szemeivel, miközben kezébe akadt egy papír és azt gyűrkészelte.