55 - Négy hónapos kis szörnyeteg

Halihalloo,

3 444 szó, öt és fél oldal. Az eddigi leghosszabb rész Nalmerben, és hát nem hiába az egyik kedvencem.:3 Újabb időugrás, és hát dolgok történtek az alatt az eltelt három hónap alatt, szóval remélem felkészültetek! ;) Élvezzétek ki a nyár utolsó napjait és mindenkinek szeretnék sok sikert kívánni az iskolakezdéshez!:) Jó olvasást! Xx♥

PALMER TONKIN

Három hónap elteltével...

Pislogva nyitottam fel a szemeimet, aztán csuktam is vissza rögtön, hiszen a hirtelen fény bántotta őket. Mint szinte minden reggel, most is a hatalmas ablakok felé fordulva ébredtem meg, amiért minden egyes alkalommal kiégettem a retináimat. A hátamra fordultam, majd újra az oldalamra, és megint felnyitottam a szemeimet. Hunyorítva meredtem Niallre, aki még halkan szuszogott mellettem, szája egy picit nyitva volt, homloka ránctalan volt, szempillái pedig az orcáját simogatták. Elmosolyodtam, aztán a kezemet az arcára csúsztattam és megcirógattam. Újra növekvő borostája szúrta a tenyeremet. Nem akartam felébreszteni, így hát megint el is vettem a kezemet, majd újra a hátamra fordultam és felültem. A homlokomat ráncolva néztem körbe a szobában, ahol hatalmas rendetlenség fogadott. Ruháink szanaszéjjel lehányva a padlóra, bőröndjeink a szekrény sarkában álltak egymás mellett. Megdörzsöltem a szememet, a gyűrűm felhevült arcomnak nyomódott, emiatt pedig hidegnek tűnt az ékszer. Kinyújtottam a kezemet és egy mosollyal az arcomon vizsgáltam az eljegyzési gyűrűm fölötti karikát, mely hasonlított Nialléhez, mindenesetre az övé sima karika volt, míg az enyémben apró gyémántkövek voltak. A keze után kaptam, ami az oldalán pihent és felemeltem, majd elvigyorodtam, ahogy ujjaim a karikába ütköztek. Nem gondoltam volna, hogy ennyire vonzó, ha egy férfi karikagyűrűt visel és valószínűleg ez nem is volt így, nekem viszont mindennél jobban tetszett.

A vigyorom innentől kezdve levakarhatatlan volt az arcomról. Mikor felálltam egy kicsit még mindig olyan volt, mintha ringatózott volna alattam padló, úgy, mint ahogy a jachton hozzászoktam, ahol majdnem két hetes nászutunkat töltöttük. Egyikünk sem egy hajón képzelte el a semmi közepén, de kisbabánk nem hagyott rá más választás. Egyik pillanatról a másikra döntött úgy, hogy végre megmutatja magát, éppen ezért gömbölyödő pocakkal semmilyen tengerparton, hotelben, vagy városban nem mutatkozhattam. Mivel anyán és Niallen kívül még mindig nem árultuk el senkinek, hogy gyerekünk lesz, ezért muszáj volt az utolsó percekben változtatni az eredeti terven – és így kötöttünk ki a fényűző jachton. Nem mintha panaszkodni szeretnék. A nászutunk gyönyörű volt és pihentető és totálisan feltöltődtünk mindketten. E hónapunk főszereplői rohanás, stressz és vállat nehezítő titkok voltak, éppen ezért úgy éreztük magunkat, mikor megérkeztünk a jachtra, mint akin átment egy úthenger. Az első két napban nem is nagyon csináltunk mást, az ágyban fekvésen kívül. Nem mintha utána olyan nagyon sok mindent csináltunk a hajón, de azért rendesen kiélveztük a csendességet, ami körbe vett minket a feneketlen óceánon.

Amint kiléptem a hálószobából, szembe találtam magam az esküvői ruhámmal, ami egy próbababán állt Holly szobájának közepén. Az esküvőnk pontosan olyan gyönyörű és tökéletes volt, mint ahogy azt elképzeltük.

És bár volt egy kis probléma Niall öltönyével, valamint a rossz terítőkkel, amiket kiszállítottak, mindent sikerült megoldanunk. Írország fővárosában lett megtartva a ceremónia és természetesen az utána való parti is, ahogyan kívántam. Dublin külvárosában a tengerpartot kerítették le nekünk és rendezték be, míg a szertartás nem messze egy domb tetején volt. Ezután mindannyian mezítláb sétáltunk le a homokban, ahol aztán kezdődhetett a parti. Nem akartunk nagy esküvőt és nem akartunk sok embert meghívni. Legalábbis nem olyan sokat. De mikor aznap végig néztem az összegyűlt családtagjainkon és barátainkon, akik azért jöttek el, hogy velünk ünnepeljenek, tudtam, hogy ez egyáltalán nem jött össze. Mármint, hogy is jöhetett volna? Mindkettőnknek rengeteg barátja volt, munkatársakról már nem is beszélve. Az esküvőnkön egy kicsit megint olyan érzésem volt, mint a VS fashion showokon szokott lenni. Hiszen a barátaim megint mind összegyűltek egy eseményre és olyanokkal volt esélyem beszélgetni és szórakozni, akikkel nem minden nap látjuk egymást.

A fürdőszobába mentem végül ahol pisiltem, arcot és fogat mostam, noha ezután reggelizni készültem, utána pedig hányni. Mivel hogy a reggeli rosszullétek még mindig megvoltak. Egyik nap jobb volt, másik nap rosszabb és volt olyan is, hogy egyáltalán nem voltam rosszul. Csak remélni mertem, hogy a mai is egy ilyen nap lesz, noha azt sem bánnám, ha most már végre abba hagyná a testem a tiltakozást a picinyemre, aki egyébként már nem is olyan picike. Vagy legalábbis a pocakomon ez látszódott, hiszen már azért tényleg kerekedett. Fogalmam sincs, hogy mit fogok ma felvenni Liam születésnapi partijára, ami Saranal lesz megtartva, mivel meleg volt és kötött kardigánt csak nem húzhattam magamra.

Oldalra fordultam, aztán felemeltem a trikómat és úgy vizslattam tovább a hasamat. Végig simítottam rajta a kezeimmel, aztán az egyiket az alján hagytam, míg a másikat a tetején és úgy méregettem magam tovább. Olyan volt, mintha lenyeltem volna egy pöttyös gumilabdát a gyerekkoromból, amivel mindig a kertben játszottam. Tudtam, hogy lassan a sárgadinnye stádiumba fogok lépni, ami után a sütőtök-, végül pedig görögdinnye fázis következik. Nem titkolhattuk tovább sokáig, a mai nap pedig azt hiszem tökéletes lesz, hogy elmondjuk a srácoknak. Holnap amúgy is anyuékhoz megyünk vacsorára, ahogy Alexa, Holly és Walter is jön, úgy hogy holnap ők is értesülni fognak róla, utána pedig már csak Niall szülei és a többi lány maradt hátra, akik biztos kinyírnának, ha az internetről tudnák meg. Úgyis közeleg az őszi divathetek, így hát alkalmam lesz őket beavatni.

Leengedtem a fehér felsőmet, aztán kiindultam a nappaliba, ahol rögtön a konyhába vettem az irányt, és felraktam vizet főni a reggeli zöld teámnak. Még a terhesség elején szoktam át rá a kávéról, kíváncsi vagyok, hogy miután megszületett a kisbabánk, fogok –e tovább teázni. Szemeim az üres kajás és vizes tálakra csúsztak, amik magányosan hevertek a földön. Lady és Tate Saranal és Liamnél vendégeskedett a nászutunk alatt és még mindig náluk is voltak, mivel tegnap éjjel érkeztünk haza. A bögrémmel együtt visszaindultam a hálószobába, majd visszafészkeltem magam Niall mellé és lassan kortyolgatni kezdtem a meleg italt. Niall még mindig aludt, ezért a telefonom után nyúltam, ami mindjárt lemerült, ezért feldugtam tölteni. Elolvastam anya üzenetét, amit reggel írt válaszként az én éjjeli jelentésemre, miszerint rendben megérkeztünk. Ezután Saraét olvastam el, aki pár perccel ezelőtt üzent és érdeklődött, hogy felébredtünk –e már és, hogy minden oké –e. Rögtön válaszoltam neki, hogy én most ébredtem fel és hogy rendet kéne pakolnom, de semmi kedvem hozzá, mire nevetős emojikkal válaszolt, majd küldött egy képet a kiskutyáimról. Niall mocorgása zökkentett ki a chatelésből. Láttam, hogy ébredezik, ezért leraktam a már félig üres bögrémet valamint a telefonomat is, majd lentebb csusszantam az ágyon és mellé feküdtem. Nyújtózkodott egyet, aztán a karját átdobta a derekamon és egy puszit nyomott a fejemre. Mosolyogva viszonoztam a pusziját, amit meztelen mellkasára nyomtam. Egy sóhaj hagyta el a száját, én pedig elhúzódtam tőle, hogy ráláthassak.

- Jó reggelt – köszöntöttem halkan, miközben az ő kezei a pocakomra csusszantak. Mosolyogva figyeltem, ahogy kipattantak a szemei, aztán egy gyönyörű mosoly terült el az arcán.

- Szia – suttogta vissza. – Hogy vagy? – kérdezte, majd egy puszit nyomott a homlokomra.

- Jól. Hogy aludtál?

- Mhm – hümmögött válaszul, én pedig újabb puszit nyomtam a mellkasára. – Mennyi az idő? – kérdezte rekedtes hangon, majd megköszörülte a torkát és újabb puszit nyomott a hajamba.

- Tizenegy óra – sóhajtottam fel. – Éhes vagyok.

- Én is – vágta rá szinte rögtön, aztán elhúzódott tőlem és mosolyogva lenézett rám. – Hogy van a kisbabám? – kérdezte egy apró mosollyal a szája sarkában.

- Jól.  Napról napra növekszik.

- Akkor jó. Ma elmondjuk a srácoknak Liam szülinapján, nem? – hangja megütötte az izgatottság mérő tetejét, ami engem kuncogásra késztetett.

- Igen – bólintottam. – Így se tudom, hogy addig mit vehetnék fel? Mármint nem akarom rögtön azzal kezdeni, csak elvonnánk a figyelmet a szülinaposról.

- Oh, ne aggódj, Liam biztosan nem bánná. Azon kívül így is úgy is minket fognak kérdezgetni a nászútról.

- Az igaz. Nem baj, azért majd ne azzal kezd, oké? – simítottam a kezem az arcára.

- Jójó, nem fogom azzal kezdeni – sóhajtott fel. – De azért már alig várom az arcukat, mikor elmondjuk nekik – mondta izgatottan, én pedig újra felnevettem, aztán felé fordítottam a fejemet és felnyújtózkodtam hozzá, hogy ajkainkat összetapaszthassuk.

*

Egy világoskék nyári ruhát vettem végül magamra, egy fehér kar nélküli farmermellénnyel. A ruha viszonylag lenge volt, ezért nem lehetett látni a hasamat, egészen odáig, amíg le nem ültem. Viszont mivel két hete nem láttam a kiskutyáimat, valószínűleg végig őket fogom ölelgetni, még ha Lady nem is bírja majd sokáig az ölemben, Tate garantáltan nem fog ellenkezni, hogy összebújhat velem. Mégis az idegesség hullámokban öntötte el a testemet, mikor Sara feltépte az apartmanjának a kapuját és visítva a nyakamba borult. Mosolyogva visszaöleltem, és egy ideig jobbra-balra dűlöngélve ölelkeztünk a kapuban. Végül aztán beszólogatásokat és fütyüléseket kaptunk a kert hátsó részéről, így Sara vigyorogva elengedett, majd gyorsan átölelte Niallt is és beindultunk. Ezek szerint nem vette észre…

- Az ifjú pár! – kiáltotta vigyorogva Louis, ahogy befordultunk a sarkon és szembe találtuk magunkat velük a kerti bútorokon terpeszkedni. Újra elöntött az idegesség, ahogy sorban felálltak és átöleltek. Felköszöntöttük Liamet, majd Niall lehúzott a kanapéra maga mellé. Szinte rögtön Tate után nyúltam, aki már fel is ugrott közénk, és míg ő Niall ölébe akart menni, addig én magam felé húztam. Szegényke megadta magát nekem és hagyta, hogy a hasam elé húzzam őt, miközben a fejét és a nyakát vakargattam. Niall ugyanígy tett Ladyvel, aki két lábán állt és másik két mancsát pedig Niall térdein pihentette. – Tessék, tessék, mindenkinek egy pohár. Elvégre Liam huszonhét éves tata lett, míg Mr és Mrs Horan visszatértek a nászútjukról, szóval csirió! – emelte a poharát a magasba Louis, én pedig az ajkamba harapva elvettem Nialltől a pezsgős poharat, miközben egy ijedt pillantást vetett rám. Szegény, nem hiszem, hogy valaha is fog még pezsgőzni életében, hiszen az esküvőnkön minden poharamat ő itta meg, meg ugye a sajátjait is, így történt az, hogy mást nagyon nem is tudott fogyasztani, természetesen a buborékos víz és pár csésze feketekávé mellett, amik a földön tartották őt… amíg még lehetett. Miután összekoccintottuk a poharainkat és Liam kikérte magának a huszonhét éves tata jelzőt, úgy tettem, mintha szintén kortyolnék az italból, amit persze nem tettem. Ebben a hónapban komolyra fejlesztettem a színészi technikámat, hiszen nem csak a leánybúcsúmon kellett eljátszanom a könnyen becsiccsentett menyasszonyt, hanem aztán még az esküvőn is. És bár jól szórakoztunk utána az egészen Niallel, mikor kettesben voltunk, megfogadta, hogy soha többet nem iszik pezsgőt. Most pedig itt várt rá… újabb két pohárral.

- Én a helyedben nem beszélnék Tomlinson, de te tudod – vigyorgott Niall, miután lerakta a poharainkat a kis asztalra. – Mert még mindig te vagy a legidősebb közöttünk, de ne is zavartasd magad – dőlt hátra lazán, én pedig követte a példáját. Átdobta a karját a vállam felett, aztán Liamre nézett és egy dögös vigyor kúszott az arcára. – Mizu? – kérdezte.

- Ugh, hiányoztatok. Milyen volt a nászút? – kérdezte rögtön Sara, míg belőlem egy sóhaj szakadt fel. Egyikük sem tudta, hogy az eredeti terv helyett végig egy hajón voltunk.

- Kellemes és csöndes – válaszolta sejtelmesen Niall, aztán fél szemmel rám nézett, én pedig az alsó ajkamba haraptam, hogy elfojtsak egy egyértelmű mosolyt.

- Csöndes? – vonta fel a szemöldökét Liam.

- Hát nem voltak a körülöttünk lévő házakban, a városba pedig nem sokat mentünk be. Úgy hogy nem sokat voltunk emberek között.

- Ja, észrevettük. Se egy kép, se friss poszt, fogadom a telefont se akartátok felvenni – durrogott Louis, én pedig felkuncogtam.

- Neked, direkt nem Louis – válaszoltam szemtelenül mosolyogva. – De nem amúgy, én úgy éreztem magam amint megérkeztünk, mint akin átment egy úthenger, szóval az első két napban csak aludtunk.

- Ja, totál kicsinált minket ez a sok stressz az esküvővel meg minden.

- Hát, kipihentnek látszotok, az biztos – mosolygott Danielle.

- Oh, azok is vagyunk – válaszolta Niall. – És itthon mi történt?

- Nem sok – vont vállat Harry. – Mármint tovább dolgoztunk az albumon.

- Hirtelen rengeteg szabadidőm lett, amit eddig az esküvő szervezés meg stressz vett el, szóval a fiúk agyára mentem Danival – folytatta Sara.

- Oh, meg voltunk egyszer Holly edzésén – fejezte be Louis.

- Ja, igen – bólintott Harry. – Kihasználtuk a havi „Most megnézheti a gyerekét” alkalmadat és beültünk egy edzésre – vigyorgott.

- Még szerencse, hogy hónap vége van – sóhajtott fel Niall.

- Ja, van szerencsétek vissza szokni a régi kerékvágásba, garantálom csajszi, hogy készítheted a lábaidat a sok járkálásra a kifutón, a következő hónapunk kemény lesz – mondta Sara.

- Már várom. Hiányzik, hogy dolgozzak – vigyorodtam el, míg Louis hitetlenül megrázta a fejét.

- Képtelen vagyok felfogni, hogyan örülhet valaki ennyire annak, hogy visszamehet dolgozni – cüccögött a barna hajú kék szemű, mire csak megforgattam a szemeimet, aztán nyelvet öltöttem rá.

Vacsorakor teletömtem magam minden félével, ezért a hányinger jött rám, mikor Sara kihozta Liam tortáját. Noha ezt senkivel nem osztottam meg, és nem is utasítottam vissza a sütit, egy újjal sem értem hozzá, hiszen biztosan a vécé fölött kötöttem volna ki.

- Na, mi az Palmer, nem csúszik már a torta? – kérdezte vigyorogva Harry.

- A-a – ráztam meg a fejem, miközben az asztal alatt észrevétlenül végig simítottam gömbölyödő pocakomon. – Tele vagyok, már nem bírok enni, köszönöm.

- Hűha, ilyet sem éltem még meg, Palmer visszautasítja az édességet – motyogta Sara, mire megforgattam a szemeimet, ő pedig egy vigyorral ajándékozott meg. Előre hajoltam a poharamért, amiben víz és pár jégkocka volt, hogy hidegen tartsa, majd kortyoltam egyet belőle. Sara ráncolt homlokkal nézett rám, mégis egy ideig nem szólalt meg, mivel tele volt a szája. – Egész este csak vizet ittál, mi van Palm, Niall máris befenyített? – kérdezte, amit nevetés követett.

- Nem, de meg van kötve a kezem – válaszoltam, aztán Niallre pillantottam, aki szintén elvigyorodott, majd hátra dőlt és a kezét a hasamra csúsztatta. Tudtam, hogy alig várta, hogy elmondjuk, így úgy döntöttem, nem húzom tovább az időt, meg nem kellett, hogy valamelyikőjük kiszúrja.

- Mi az, hogy meg van kötve a kezed? – kérdezte Liam, én pedig elmosolyodtam és az alsó ajkamba haraptam, míg visszaraktam a poharat az asztalra.

- Hát, úgy ahogy mondom. Erm, valaki tényleg nem hagyja, hogy igyak, de az nem Niall… - motyogtam, és végig pillantottam rajtuk, de egyikőjük arca sem árulkodott túl nagy megvilágosodásokról. Mindinkább mindannyian furán meredtek rám.

- Miről beszélsz? – kérdezte Sara, miközben lenyalta a villáját, aztán visszarakta a tányérjába.

- Körülbelül egy négy hónapos kis szörnyetegről, aki nem engedi, hogy alkoholt fogyasszak, plusz úgy teleettem magam miatta, hogy jelenleg a torta látványától is felfordul a gyomrom – mondtam lassan, miközben hátrébb toltam magam a székkel az asztaltól, hiszen számítottam a harmadik világháború kitörésére. Sara nagyon ki fog akadni, amiért nem mondtam el neki.

Az összes evőeszköz megállt a levegőben, mindenki megállt a rágásban és hirtelenjében csend lett. Felváltva váltattam közöttük a tekintetemet, és mindenki döbbent arcába ütköztem.

- Ugye, nem azt akarod mondani, hogy… - kezdte Sara, de aztán félbe maradt a mondata közepén és nagy szemekkel bámult rám.

- Ó, de – simogattam továbbra is a hasamat, miközben már fájt a szám, annyira vigyorogtam.

- Na, ne már srácok, annyira vakok vagytok, majd kiszúrja a szemeteket! – szólalt meg végre Niall, és ő is hátrébb tolta magát az asztaltól. – Duh, javaslom egy szemorvos felkeresését mindannyiótoknak.

- Ne már Niall, azért elég jól elrejtettem, nem? Különben is mindben van alkohol, ne várd, hogy egyenesen lássanak – kuncogtam.

- Te jó ég – suttogta Sara.

- Terhes vagy? – kérdezte őszinte döbbentséggel a hangjában Louis.

- Dong, dong, dong túl sokáig vártál a válasszal Tommo – ingatta csüggedten a fejét Niall.

- Édes istenem! – kiáltott fel Sara, aztán már is talpon volt, mire én is, hiszen tudtam, hogy képes lenne felborítani, ha ültemben ugrott volna rám.

- Tudom, oké? – visítottam én is, aztán másodpercek alatt a karjaim között volt és szorosan öleltem magamhoz. Annyira megkönnyebbültem, hogy végre tudtak róla és nem kell többet titkolóznunk, vagy takargatnom magam.

- Menjetek a fenébe! – nevette el magát Louis, és fél szemmel láttam, ahogy átölelte Niallt.

Hirtelenjében olyan hangzavar lett, ami azelőtt is volt, hogy elmondtuk volna, hogy kicsi csöppség lapul a hasamban. Sara úgy szorított magához, hogy könnyek gyülekeztek a szemeimbe, amik aztán ki is csordultak a helyéről, és tudtam, hogy ezt is a kisbabámnak köszönhetem, hiszen a feje tetejére állítja az érzelmeimet. Mikor aztán Sara is megrázkódott a karjaim között, jöttem rá, hogy ő is sír és ezért nekem is jobban kellett. Te jó ég, azt se tudom mikor láttam utoljára Sarat sírni, erre tessék, egyetlen egy mondat, egyetlen egy tényező, egy pici csöppség kell ahhoz, hogy megríkassam. Oh, édes, drága, egyetlen barátnőm…

- Nem hiszem el, hogy idáig eltitkoltad – zokogta a fülembe, én pedig az ajkamba haraptam és lehunytam a szemeimet.

- Haragszol? – kérdeztem.

- Viccelsz? – tolt el magától, és ezzel együtt letörölte a könnyeit, mire én is így tettem. – Kibaszottul viccelsz velem, ugye? – sipította, mire elnevettem magam, ő pedig újra magához húzott.  – Ezt mégis hogy képzelted? És… te jó ég – tolt el újra magától, és láttam rajta, hogy lassan kezdett neki összeállni a kép. Eközben muszáj volt átadnia Daniellenek, aki egyik lábáról a másikról dülöngélve várta, hogy Sara elengedjen, és mikor ez megtörtént, szintén a nyakamba vetette magát.

- Oh Palmer, annyira örülök nektek, gratulálok – suttogta a fülembe.

- Köszönöm – mondtam mosolyogva, aztán erősebben szorítottam magamhoz, majd nyomtam egy puszit az arcára, mire elengedett volna.

- Nem hiszem el, a kicsi Palmer anyuka lesz – bukkant fel következőként Louis vigyorgó feje, én pedig elnevettem magam és a karjaimat a nyaka köré fontam. – Gratulálok – kapott az ölébe, és megpörgetett egyszer, mire újra kuncognom kellett.

- Köszönjük – ahogy kimondtam, máris Harry karjai között voltam.

- Oh, oh, tényleg bök a hasad – nevetett a fülembe. – Gratulálok Palmer. Annyira örülök nektek – nyomott egy puszit az arcomra.

- Ha nem lenne ennyire temperamentumos barátnőm, hidd el, hogy tőlem is kapnátok, de azt hiszem, ő elintézi – vigyorgott Liam, mire hátra hajtva a fejem felnevettem és végül megöleltem őt is. Tökéletesen igaza volt, mire végeztünk a gratulációkkal, szerintem Sara ezer halált halt szívinfarktus, idegösszeomlás és oxigén hiány miatt.

- Mutasd a pocakod – tört újra utat magának, aztán a kezeit rögtön oda simította, mire a ruha kirajzolta a körvonalait. – Ezt nem hiszem el – rázta meg a fejét hitetlenül, miközben újra folytak a könnyei, mire a kezeimet az arcára raktam és letöröltem azokat.

- Basszus, hogy tudtátok idáig eltitkolni? Ez egyáltalán nem kicsi – tátotta el a száját Louis, aztán egyszerre ezer kéz volt a hasamon, míg Niall a derekamat ölelte át, és nekem támaszkodott hátulról.

- Hát nem volt könnyű – sóhajtott és eközben a lehelete a nyakamat csiklandozta.

- Nagyon nem – fűztem hozzá és jelentőség teljesen Sarara néztem.

- Nem hatsz meg ezzel a nézéssel! Nem is merek rákérdezni, mióta titkolod előlem! – csattant fel, én pedig elvigyorodtam. Végül mind visszaültünk az asztal körére, és egyszerre öt magyarázatot váró szempár meredt ránk.

- Szerintem sem akarod tudni – válaszoltam Sara előző mondatára.

- Halljam!

- Hát…

- Már három hetesen tudta, hogy terhes – közölte Niall, én pedig ledöbbenve néztem rá, mire ő csak bocsánatkérően elmosolyodott és nyomott egy puszit az arcomra.

- Palmer Olivia Ton- argh! – visította Sara, mi pedig felnevettünk. – Miért nem mondtad el? – kérdezte letörten.

- Oh, baby, ne haragudj, de tudod a tizenkettedik hét előtt nem szokták elkiabálni és csak Niall meg anya tud róla. Szóval ti vagytok az elsők, akik értesültök róla!

- Azt hiszed, érdekel? Július, június… május óta titkolod? – kérdezte tátott szájjal, én pedig félve bólintottam. – Azt a rohadt-

- Ne haragudj – biggyesztettem le a számat. – De tényleg nem tudott róla más!

- Basszus Palmer. Egész idő alatt… És te… Te eljátszottad, hogy részeg vagy a leánybúcsúdon?

- Oh, Oscar díjas alakítás – sóhajtottam fel, mire a többiek felnevettek.

- És én még azt hittem ismerlek! – fakadt ki legjobb barátnőm.

- Sara, kérlek, ne fújd fel ennyire – könyörögtem.

- Igen, inkább mondd már el, hogy derült ki! – sürgetett Louis.

- Hát csak úgy megéreztem.

- Megérezted? – kérdezett vissza Liam, én pedig bólintottam egyet.

- Aha – bólintottam újra mosolyogva. – Öltözködtem és akkor a tükörben a hasamra néztem és akkor csak úgy éreztem, hogy valami nem oké. És akkor aztán rosszul is voltam, mire rögtön mentem a nőgyógyászhoz.

- Akkor nem is csináltál előtte tesztet? – kérdezte Danielle.

- Nem – ráztam a fejem. – Nem akartam azzal húzni az időt, szóval rögtön az orvoshoz mentem.

- És akkor már három hetes voltál? – kérdezte Harry, én pedig újra bólintottam. – Aztán meg rohantam anyához.

- Anyudnak mondtad előbb és nem Niallnek? – kérdezte döbbenten Liam.

- Hát igen, mert Niall dolgozott és… nem akartam ilyet csak úgy a stúdióba berontva közölni. Szóval előbb anyának mondtam el.

- De aztán rögtön Niallnek, nem? – kérdezte Louis.

- Aha – bólintottam és Niallre néztem, aki megrázta a fejét. Tudtam, hogy megint arra gondolt, mikor nem jött haza időben a megbeszélt randinkra, mikor elakartam mondani neki. De erről a többieknek nem kellett tudniuk.

- És mikorra vagy kiírva? – kérdezte Dani.

- Január nyolc.

- Nem hiszem el, hogy egész végig nem szóltál róla – mondta újra Sara.

- Aw, Sara, ne haragudj, kérlek, oké? Csak úgy beszéltük meg, hogy majd az esküvő után elmondjuk.

- Azóta eltelt két hét – vágott közbe.

- Tudom, és igazad van, de most mindent elmondok! Sőt – ültem fel, aztán a táskám után nyúltam, ami a szék karfáján lógott. Előhúztam a határidőnaplómba csúsztatott fényképet, aztán feléjük nyújtottam. – Itt még csak egy hónapos volt – mondtam, miközben Sara elvette és rögtön mindenki odahajolt. Elképesztően boldoggá tett, hogy a kicsi csöppségünk ilyen szerethető emberek közé fog megszületni, és hogy már most hogy imádta őt mindenki. És még öt hónap van előttünk. 

54 - Két hónap

Halihalloo,

awww okay idk írtam -e már valaha ennél édesebb részt!:3 Mikor kezdtem a blogot, Holly még egy édes kisbaba volt, mostanra pedig már nagylánnyá csepredett és miközben írtam a részt, akaratlanul is azt kívántam, hogy bárcsak még kisbaba lenne.:D Szóval a mai részben Holly, Nalmer és baby Horan 2.0.:3 Remélem tetszeni fog!^^ Jó olvasást! Xx♥

PALMER TONKIN

Egy hónappal később újra a műanyag székeken találtam magamat az orvosi rendelőben, annyi különbséggel, hogy most Niall ült mellettem és a kezemet szorongatta. Csak mosolyogni tudtam azon, hogy mennyire ideges volt. Én valahogy nem voltam az, talán az nyugtatott meg, hogy itt volt velem. Mikor aztán a nevemet szólították, a szívem egy percre a torkomba ugrott, végül mély levegőt véve behúztam Niallt a nagy szobába.

- Jó reggelt – mosolyogtam a doktornőre, aki az asztala mögött állt és várt ránk. Mi lehettünk a másodikak a mai napon, tekintve a korai időpontnak.

- Jó reggelt.

- Niall Horan, az apuka – rázott kezet a doktornővel mosolyogva, aztán mindketten leültünk a székekre.

- És, hogy érzi magát? – kérdezte, miközben néhány papírt rendezgetett maga előtt.

- A reggeli rosszulléteken leszámítva jól vagyok – mondtam.

- Émelygés?

- Igen – bólintottam.

- Ez sajnos ezzel jár. De a negyedik hónaptól már aligha lesznek rosszullétek.

- Hála istennek – motyogta mellettem Niall, mire megszorítottam a kezét, amit még mindig fogtam.

- Nos, akkor javaslom, hogy nézzük is meg, mutatja –e már magát a kicsi az ultrahangon – mosolygott ránk a doktornő, mire felálltunk. Az ágyhoz vezetett, és miután kigomboltam a farmerom gombját, elfeküdtem az ágyon. A felsőmet felhúztam egészen a melltartómig és izgatottan néztem Niallre, majd a doktornőre. Gyakorlottan bekente a hasamat a géllel, aztán már fogta is a gépet, és odanyomta. Egy ideig húzogatta, miközben a komputeren nyomkodott valamit, aztán felhümmögött és vetett felém egy mosolyt. – Meg is van picike – nagyított rá, aztán megállította a hasamon a műszert. – Látják? – mutatott az ujjával oda, aztán körberajzolta a kicsi csöppségünket. Niallre pillantottam, aki nagyra nyílt szemekkel és egy mosollyal az arcán, kissé elnyílt ajkakkal bámult mereven a monitorra. Az én mosolyom még szélesebb lett édes arca láttán, aztán visszafordítottam a fejemet a kicsikénk felé. – Szeretnék, hogy kinyomtassam? – kérdezte a doktornő.

- Igen, kérem – válaszolta Niall, aztán megköszörülte a torkát, mire újra ránéztem. Ő még mindig a csöppségünket nézte. A doktornő kinyomtatta a képet, aztán megtörölhettem a hasamat és felülhettem. Lecsusszantam az ágyról és miközben visszagomboltam a nadrágomat, Niall egy puszit nyomott az arcomra.

- Kérem, üljön le ide – mutatott aztán egy barna fotelre, mely mellett újabb rengeteg gép volt. Leültem, a lábaimat felraktam a tartóra, míg Niall mellettem állt. Ezután csatlakozott hozzánk a doktornő is, leült mellém, aztán a gépeken kezdett valamit nyomkodni, majd meghallgatta a picikénk szívdobogását. Én is és Niall is meghallgathatta, miközben a doktornő szorgosan feljegyzett valamit. Ezután vért is vett, majd visszamentünk előre az asztalához. Az arcunkról levakarhatatlan volt a vigyor és emiatt a doktornőnek is mosolyognia kellett. Megbeszéltük, hogy egy hónap múlva újra jövünk, utána pedig megkérdeztem, hogy mit és mennyit edzhetek. Mutatott egy könyvet, melynek megjegyeztem a címét, aztán a képet a táskámba rejtettem és kijöttünk. Utunk egy könyvesboltba vezetett, és miután beszereztem a könyvet, hazaindultunk.

- Annyira jó volt, mikor meghallgathattuk a szívverését. Meg mikor a monitoron volt. És a doktornő is annyira szimpatikus volt - lelkendezett Niall.

- Tudom – bólintottam mosolyogva. – Régóta ismerem már. Mindig is ő volt a nőgyógyászom, plusz anyu is hozzá jár és ő fedezte fel a daganatát is. Meg segített egy csomót.

- Tényleg?

- Igen – bólintottam. – Már múlthónapban is nagyon kedves volt. Plusz, nála szült Alexa is.

- Akkor megnyugodtam – pillantott rám mosolyogva. – Jól vagy amúgy? Elég fehér az arcod – lett hirtelenjében komoly az arca.

- Pedig jól vagyok, tényleg – bólintottam.

- Ha hazaértünk, visszafekszünk az ágyba? – kérdezte, én pedig szélesen mosolyogva bólintottam.

*

Háromkor Holly iskolájának az előudvarában álltunk. Sok szülő várt velünk egyetemben a gyerekükre, és mikor megláttam az én drága szőke hajú angyalkámat, rögtön egy vigyor kúszott az arcomra. Amint ő is észre vett minket, felcsillantak a szemei, aztán miután szólt a tanító néninek, hogy az apja itt van érte, az pedig felénk biccentett, Holly futva el is indult hozzánk.

- Szia, édesem – karoltam át nevetve, hiszen az iskolatáskájától nem igazán tudtam rendesen átölelni. Ő ennek ellenére szorította a kis kezeivel a lábaimat.

- Szia Palm. Hiányoztál – mosolygott fel rám édesen.

- Te is nekem baby – simítottam végig az arcán, aztán nyomtam egy puszit a homlokára.

- Héj, nekem már nem is jár a puszi? – szólalt meg Niall, mire Holly kuncogva elengedett, aztán az apukája felé fordult, ő pedig persze rögtön a karjai kapta őt.

- Szia, apa – kuncogott Holly és átölelte a nyakánál, majd egy nagy puszit nyomott az arcára.

- Mi újság baby? Minden rendben? – kérdezte mosolyogva Niall, aztán lerakta a földre és elindultunk az autó felé.

- Igen, ehetünk fagyit? – kérdezte rögtön, miközben Niall lesegítette a hátáról a táskát, én pedig kinyitottam neki a hátsó ajtót.

- Hűha, máris fagyit? Uzsonnáztál rendesen?

- Igen – bólogatott. – Almát és banánt. Na, lécci együnk fagyiiit – kérlelt. – Olyan meleg van.

- Na, jó – sóhajtottam fel. – De ha anyu mérges lesz érte… - ültem be előre.

- Nem lesz! – kiáltotta Holly, aztán Niall is beült és beövelte magát.

- Akkor mehetünk fagyizni? – kérdezte egy hatalmas vigyorral az arcán.

- Igen – nevettem fel, hiszen tudtam, hogy legalább annyira örült a fagyinak, mint Holly, ha nem jobban.

- Ez az! – kiáltott fel Holly. – Képzeljétek, ma ugróköteleztünk Doveval – kezdte mesélni, mi pedig mosolyogva hallgattuk, hogy mi mindent történt ma vele.

A Central Parknál kötöttünk ki, és a hatalmas fák árnyékában sétáltunk mind kézen fogva, középen Hollyval. Mindent elmesélt, hogy mi történt vele ma meg tegnap, mikor nem találkoztak Niallel, és arról is beszámolt, hogy mennyire várja a mai edzést, ami két óra múlva kezdődik. Beálltunk egy fagyizó sorába és míg Niall és Holly azon vitatkoztak, hogy hány gombócot ehet, addig én kiszúrtam egy rajongót, aki folyton minket nézett egy vigyorral az arcán.

- De apu, két gombócot szeretnék! Lécci, lécci, lécci!

- Tudod, hogy csak egy gombócot kaphatsz Holls – rázta a fejét szigorúan Niall. – Kikapnánk anyától.

- De anya nem tudja meg! – vágta rá Holly.

- Szó sem lehet róla kis hölgy! Egy gombóc, és kész. Hupikék törpikés?

- Nem, most epreset szeretnék – válaszolta Holly, de azért lebiggyesztette a száját, ahogy az apukája is szokta csinálni, mikor nem tetszik neki valami. Nevetve nyomtam egy puszit a fejecskéjére, mire csillogó szemekkel és reménykedő tekintettel nézett rám.

- Tudod, hogy csak egyet szabad Holls – simogattam meg az arcát. – Ne veszekedj apával.

- Jó – sóhajtott fel. – De akkor kaphatok rá cukorkát?

- Azt igen – bólintott Niall, Holly pedig elvigyorodott és előre felé kezdett nézegetni. Mikor sorra kerültünk, Holly kapott egy epreset cukorkákkal a tetején, míg én egy karamellásat és erdei gyümölcsöset kértem, Niall pedig oreosat és áfonyásat.

- De ti is két gombócot esztek! – biggyesztette újra a száját Holly, miközben Niall fizetett, én pedig elvettem a tölcsérjeinket.

- De mi felnőttek vagyunk Holls. De most már egyed a tiédet, mert még az is elfog olvadni – mondta Niall, majd elvette az övét is és elindultunk egy felszabadult pad felé. Miután leültünk, Hollynak persze meg kellett kóstolnia a miénket is, aztán pedig Niall rám nézett.

- Mi az? – kérdeztem vissza mosolyogva.

- Elmondjuk neki? – ugrott egy izgatott vigyor a szájára.

- Mit? – kérdezte rögtön Holly.

- Most? – vontam fel a szemöldököm, Niall pedig hevesen bólogatni kezdett.

- Miiiiit? – kérdezte újra Holly, mire lenéztem rá.

- Niall és én összeházasodunk – mondtam, neki pedig kétszeresére nőttek a szemei és tátott szájjal nézett ránk.

- Húú! Esküvőtök lesz? Olyan, mint Louisé és Danié? – kérdezte, én pedig bólintottam mosolyogva.

- Ez aaz! És olyan szép fehér ruhád lesz? – kérdezte tőlem pislogva.

- Bizony – bólintottam. – És szeretnénk, ha te lennél a koszorúslány. És ha tartanád a gyűrűket, aztán meg majd odahoznád nekünk, mikor kellene – folytattam.

- Igeeen! És akkor majd szórhatok rózsa szirmokat? Mint Louis és Dani esküvőjén? – kérdezte újra, én pedig kuncogva bólintottam.

- És majd Palmer előtt sétálsz be hozzám az oltárhoz – fűzte hozzá vigyorogva Niall.

- Mi az az oltár?

- Hát ahol majd állni fogunk. Tudod, ott elöl.

- És majd én is állhatok ott? – kérdezte nagy szemekkel, miközben szorgosan nyalta a fagyiját.

- Igen – bólintott Niall.

- És akkor majd nem anya mellett kell ülnöm?

- Nem – rázta meg a fejét Niall.

- De jóó! – vigyorgott Holly. – És megint olyan szép ruhám lesz, mint Louis és Dani esküvőjén? – kérdezte meg harmadjára, én pedig kuncogva bólintottam.

- Sőt, még szebb.

- És mikor választhatom ki? – kérdezte.

- Hát az még egy kicsit odébb lesz. De hamarabb, mint gondolnád.

- És lesz tűzijáték?

- Tűzijáték? – kérdezte meglepődve Niall.

- Aha – bólintott Holly.

- Hát, nem tudom. Lesz? – nézett rám.

- Éppenséggel lehet este, igen – bólintottam szégyenlősen.

- Akkor lesz – adta válaszul Niall a kislányának.

- Éééés torta?

- Hatalmas torta – bólogatott Niall, ezek után pedig Holly másról sem tudott beszélni, csak az esküvőnkről.

*

Hét órára érte mentünk az edzésre, és miután segítettem neki átöltözni, mentünk is ki Niallhez a kocsiba.

- Szia, apa! – kiáltotta.

- Szia Holls. Milyen volt az edzés? – kérdezte hátrafordulva Niall.

- Nagyon jó! Ma megtanultam flickezni! – jelentette be, miközben éppen bekötöttem.

- Hűha. Majd otthon megmutatod?

- Hát még egyedül nem megy. Bejöttök hozzánk? – kérdezte.

- Nálunk alszol édesem, elfelejtetted? – nevetett fel Niall.

- Tényleg! De jó! – kiáltotta, én pedig mosolyogva becsuktam az ajtaját, aztán beültem előre.

- Vacsorára csinálok meleg szendvicset, oké? – mondtam.

- Oké. Nézünk majd mesét?

- Nézhetünk – bólintottam.

- Figyelj Holly, holnap nekem és Palmernek lesz egy kis elintézni valója, addig átjön majd Sara, Liam és Harry, oké? – mondta Niall.

- Hova mentek? – kérdezte kíváncsian.

- Megyünk a nénivel beszélni, aki az esküvőnket szervezi. Tudod, meg kell mondanunk neki, hogy tűzijátékot is szeretnénk.

- Én nem jöhetek?

- Nem baby, de aztán délután megyünk úszni együtt, oké?

- Hol van anya?

- Anya szerintem otthon van, majd ha hazaértünk, felhívjuk – válaszoltam.

- Oki – válaszolta, aztán az edzésről kezdett mesélni.

Miután hazaérkeztünk, Niall még beugrott a boltba valamiért, míg mi Hollyval felmentünk a lakásba. Elkezdtem csinálni a meleg szendvicseket, míg Holly egyedül levetkőzött és aztán szólt nekem, hogy segítsek beállítani a víz hőmérsékletét, hogy le tudjon zuhanyozni. Beállítottam neki langyosra, aztán újra magára hagytam, mert biztosított róla, hogy egyedül is fog menni neki a fürdés, meg hogy nagyon éhes, úgy hogy csináljam a vacsit. Nem sokkal később már a pizsamájában és a plüss nyuszijával a hóna alatt jött ki hozzám, kis talpai csattogtak a padlón, mivel mezítláb volt. Ő már neki is kezdett a szendvicsének, mikor megjelent Niall egy hatalmas virágcsokorral a kezében. Döbbenten néztem rá, miközben ő csak vigyorogva közelített, aztán átadta a csokrot – huszonöt fehér rózsát két vörös szállal a közepén.

- Két hónap – mondta édesen magyarázatképpen, én pedig az alsó ajkamba harapva vettem át tőle a csokrot és nyomtam csókot a szájára.

- Köszönöm. Nagyon szépek. De nem kellett volna – motyogtam.

- Rakd vázába – suttogta vissza vigyorogva, én pedig meg is fordultam a csokorral a kezemben, a tekintetem pedig rögtön Hollyba ütközött, aki tiszta ketchuposan pillantott fel ránk vigyorogva.

- Palm miért kapta a virágot? – kérdezte édesen, és míg én vázáért indultam, addig Niall nyomott egy puszit a fejére, majd lerakta a telefonját, pénztárcáját és kocsi kulcsát az asztalra.

- Mert megérdemli – hallottam a választ, mire felnevettem és megráztam a fejem.

- De miért?

- Hát mert megláttam őket, és Palm jutott róla eszembe, úgy hogy csak megvettem neki. Tudod, a nők szeretnek virágot kapni. Majd ha nagyobb leszel, megérted – magyarázta Niall, és miközben a tányérjáért jött, a fenekemre csapott, amin újfent csak kuncogni tudtam.

- Héj, ne bántsd Palmert! – kiáltott fel Holly komolyan, mire nekem még jobban nevetnem kellett.

- Na, tessék, ezt most, hogy magyarázod meg neki? Hogy miért ütöttél a fenekemre? – néztem rá egy szemtelen vigyorral az arcomon, míg a szemöldökömet felvontam és izgatottan a válaszát vártam.

- Ha fenekelést kap valaki, akkor az azért volt, mert nagyon rosszul viselkedett – mondta Holly. – Anyu mindig ezt mondja, de aztán sose fenekel el – rázta a fejét, én pedig az asztal közepére raktam a vázát és leültem Holls mellé végre enni. – De Palm nem is csinált semmi rosszat.

- Tudod, néha fenekelést szeretetből is adnak egymásnak az emberek. Szóval, ha legközelebb látnád, hogy megcsapom Palmer fenekét, az azért van, mert szeretem – magyarázta teli szájjal Niall miközben már neki is mindkét szája sarka piros volt a ketchuptól.

- Ezt is szeretik a nők? – kérdezte ártatlanul, mire egymásra néztünk és újra elnevettem magam.

- Igen – bólintott vigyorogva Niall.

- De hát az fáj – grimaszolt Holls.

- Majd megérted baby, most inkább csak egyél – mondta Niall nevetve, aztán újra rám nézett, én pedig mosolyogva megráztam a fejemet. Vacsora után kihoztam az iPademet és felhívtuk Alexát facetimeon. Holly neki is beszámolt mindenről, ami ma vele történt, én pedig addig elmentem fürdeni, majd Niall pólójában és egy bugyiban csatlakoztam hozzájuk kanapén. Még egy kicsit beszélgettünk Alexával, aztán leraktuk és Niall is elment fürdeni.

- Nézünk mesét? – kérdezte Holly, miközben Tate fejét simogatta.

- Nézhetünk – bólintottam, aztán bekapcsoltam a tévét és a telefonom órájára pillantottam. – Még egy fél órát, oké? Utána irány az ágy.

Holly nem is válaszolt rá, hanem már a távirányítót nyomkodta, majd megállt a mese csatornán és a fejét nekem döntve nézni kezdtük a rajzfilmet. Észre sem vettem, hogy Niall megállt az ajtóban, villanó vakuja viszont elárulta, mire rögtön felé kaptuk a fejünket. Vigyorogva lehuppant mellém, és a karját átvetette a vállamon, miközben a képet nézte, amin mind a négyen a tévére meredünk. Mármint Holly, Tate, Lady és én. Nem sokkal később jelezte a telefonom, hogy Niall megjelölt a képen instagramon, alá pedig csak annyit fűzött hozzá, hogy „Durva péntek esték”. Egy fél óra múlva elvittem Hollyt aludni, olvastam neki egy mesét, majd mikor már egyenletesen szuszogott, abba hagytam. Niallel tévéztünk még egy kicsit, meg beszélgettünk, utána viszont szintén elmentünk aludni, hiszen korán keltünk és mindkettőnknek ragadtak le a szemei.    

53 - Minél hamarabb

Halihalloo,

nalmer, nalmer és nalmer.:3 És persze baby Horan. But legfőképpen Nalmer. Remélem tetszeni fog!^^ Oh és mivel holnap megint elutazom, így a szombati rész megint csak vasárnapra, de az is lehet, hogy vasárnap késő estére várható. Attól függ, mikor érek haza Magyarországról és hát az út nem egy-két, de nem is három órás. Remélem megértitek!:) Jó olvasást! Xx♥

PALMER TONKIN

Egy pillanatig csak meredtünk egymásra, aztán a csend csak nyúlt közöttünk és a szemeimbe újra könnyek gyülekeztek, hiszen Niall nem szólt egy szót sem. Gyakorlatilag lefagyott, abban a pillanatban, ahogy a szavak elhagyták a számat. A szívem eszeveszett gyorsan vert, míg a könnyeim versenyeztek az arcomon, egyik kezem pedig automatikusan a hasamra csúszott.

- T-tessék? – suttogta, én pedig az alsó ajkamba haraptam és oldalra pillantottam két kiskutyánkra, akik az ágyunkon tanyázva figyeltek minket.

- Jól hallottad – bólintottam szipogva.

- Mondd még egyszer – mondta valamivel hangosabb és tett egy lépést felém. Majd még egyet.

- Babát várok – mondtam és remegő ajkakkal néztem rá.

- Palm… oh, te jó ég, ez… istenem! Mondd még egyszer!

- Babát várok, Niall – motyogtam, aztán egy pillanat alatt átszelte a kettőnk között lévő távolságot és a karjai közé kapott. Hangos zokogás csúszott ki a számon, ahogy megkapaszkodtam benne és átöleltem a nyakánál, míg fejemet megtámasztottam a kezemen, ami a vállán pihent.

- Palmer, baby ez csodálatos! – motyogta a fülembe. – Úristenem, el sem hiszem! Annyira szeretlek – szorított magához, én pedig az arcomat a nyakába temettem.

- Én… is sz-szeretlek – zokogtam, és szorítottam magamhoz.

- Oh, istenem – suttogta, és úgy álltunk ott egy ideig, míg végül leült az ágyra és engem pedig az ölébe ültetett. – Baby, nézz rám – kérte remegő hangon, mire elhúzódtam tőle és az arcára néztem, ami szintén könnyáztatott volt. A tekintetem aztán lecsúszott a kezére, ami már a hasamon volt. Az övére csúsztattam az enyémet és visszanéztem rá, majd a másik kezemet az arcára fektettem és a hüvelykujjammal letöröltem a könnyeit. – Annyira örülök neki baby. Fogalmam sem volt… Ha tudtam volna… Istenem, ne haragudj, amiért tegnap megfelejtkeztem rólad. Basszus, annyira hülye voltam, kérlek, ne haragudj. Ne haragudj – ismételte el magát és a homlokát az enyémnek döntötte.

- Hát… rosszul esett – motyogtam. – De talán kicsit túlreagáltam…

- Nem, teljesen igazad volt! Ne haragudj baby, többet nem fordul elő! Sőt, holnap be se megyek, meg azután se, sőt kiveszem az egész hetet, meg a jövő hetet is, rendben? Itthon leszünk és az egész napot együtt töltjük. Ne haragudj baby – suttogta összeszorított szemekkel.

- Nem haragszom Niall – simogattam borostás arcát. – Már nem. De többet ilyet tényleg ne csinálj, oké?

- Soha többet – ígérte meg, én pedig elmosolyodtam, aztán hozzá hajoltam és megcsókoltam. Annyira jó volt vele végre csókolózni, kezével folyamatosan a hasamat simogatta, ami még boldogabbá tett. Ijesztő volt, hogyan fordult a kocka és lett hirtelen jó kedvem egyik pillanatról a másikra. De gondolom, erről is a kis csöppségünk tehet. – Hányadik hétben vagy? – kérdezte rögtön, amint elhúzódtunk egymástól. Elmosolyodtam és tovább cirógattam az arcát, miközben szemeimet a száján tartottam.

- Még csak a harmadikban – suttogtam. – Elég korán vettem észre.

- Észre vetted? – kérdezte a homlokát ráncolva, mire elhúztam onnan a fejemet és kellő távolságból néztünk egymásra.

- Aha – bólintottam. – Tegnap öltözködtem és olyan furcsa érzésem lett, mikor a hasamra néztem. Ráadásul a kockáim is eltűntek – biggyesztettem le a számat, mire Niall szinte rögtön felrántotta a felsőmet, amin muszáj volt kuncognom. Kicsit hátrébb dőltem a lábain, hogy mindketten ránézzünk a hasamra. Talán Niall még nem látott semmit azon kívül, hogy nem voltak meg a kockáim, de én már igenis láttam a különbséget. – Próbáltam magamnak bebeszélni, hogy csak felszedtem pár kilót, de aztán eszembe jutott, hogy mi van, ha terhes vagyok. És aztán a fotózáson rosszul voltam és hánytam is. És onnan meg egyből a nőgyógyászhoz mentem. Azt mondta, hogy anyai ösztönnel éreztem meg – meséltem mosolyogva.

- Hű – mondta, miközben a hasamat tapogatta. – Tényleg kicsit kemény. Anyai ösztön. Hűha – nézett fel rám mosolyogva.

- Aha – bólintottam mosolyogva.

- Annyira örülök Palm. Úgy szeretlek. Basszus, nem tudom elhinni.

- Hát én is elég nehezen.

- És van róla képed? Nem nyomtatott a nőgyógyász? – kérdezte izgatottan, én pedig felkuncogtam.

- Nem, mert még nagyon picike. Még rendes ultrahangon nem is lehetne látni. Csak hüvelyin. Ilyennel nézte meg tegnap is. De ott volt a monitoron. Egy picike ovális csöppség – mondtam, neki pedig csak egyre szélesedett a mosolya.

- Mikor mész megint?

- Egy hónap múlva. Akkor már nagyobb lesz és rajta lesz a normális ultrahangos felvételen is. És akkor végeznek majd csomó vizsgálatot.

- Csak egy hónap múlva? Még egy egész hónapot kell várjak, mire láthatom a kisbabámat? – biggyesztette le a száját.

- És még kilencet, mire igazából láthatod – mondtam mosolyogva.

- Alig várom. Meg hogy nagy hasad legyen. És a terhes nők általában mindig sokat esznek. Meg egy csomó mindent megkívánnak. Szólj bármikor, ha éhes vagy, jó baby?

- Oké – nevettem.

- Most sem etted meg az ebédedet. Nem vagy éhes? – ráncolta a homlokát.

- Hát… - vontam vállat, mire rögtön felállt velem együtt. Kezeit a térdeim alá csúsztatta, míg a másikkal biztosan tartott a hátamnál, így menyasszonyi pózban kezdett kifelé cipelni. Egy kuncogás hagyta el a számat, míg ő csak szélesen vigyorogva kivitt, aztán felültetett a konyhapultra.

- Edd meg ezt a maradékot, én pedig eszek hideget, estére pedig főzök neked valamit, oké? – mondta, majd felvette a tányért mellőlem és újra a mikróba rakta. Aztán a hűtőhöz ment és kivett pár dolgot egy szendvicshez. Lecsusszantam a pultról és átöleltem hátulról, míg az arcomat a hátára fektettem és mélyet szippantottam bódító illatából.

- Szeretlek Niall és nagyon boldog vagyok – motyogtam, mire megállt a tevékenykedésében, aztán kibontakozott az ölelésemből és felém fordult. Kezeivel átölelte a derekam és mosolyogva nézett le rám, míg én a fejemet hátrahajtottam és úgy pillantottam fel rá az ajkaimon egy szégyenlős mosollyal.

- Én is nagyon szeretlek Palm és én is boldog vagyok – nyomott csókokat a számra, aztán hosszan is megcsókolt. Mikor csipogott a mikró, elválltam tőle, aztán kivettem a tányért és visszaültem a korábbi helyemre, míg ő pár perc múlva csatlakozott hozzám. Evés közben mindketten csendben voltunk, szerintem ő is emésztette a dolgokat, ahogy én is. Természetesen már nem haragudtam rá a tegnapi miatt, hiszen biztos voltam benne, hogy többet nem fogja csinálni. Bocsánatot kért ezerszer is és örül a kisbabánknak, szóval értelmetlen lenne tovább haragudni rá. Ráadásul túlságosan is szeretem őt és tudtam, hogy ha nem lennék terhes, akkor sem tudtam volna olyan sokáig haragudni rá.

A délutánt a kanapén töltöttük összebújva, miközben ő elolvasta a doktornőtől kapott újságokat és én pedig elmondtam neki mindent, ami a rendelőben történt.

- Utána pedig anyához mentem a szalonba, mert nem tudtam, mit csináljak – meséltem.

- És elmondtad neki? – kérdezte, én pedig elpirulva bólintottam.

- Muszáj volt valakivel megosztanom, azon kívül váratlanul ért és…

- És? – vonta fel a szemöldökét, én pedig az alsó ajkamba haraptam. – És mi, Palmer?

- És egy kicsit féltem, hogy hogyan fogsz reagálni rá – motyogtam.

- Hát ezen egy percig sem kellett volna a fejedet törnöd – rázta meg a fejét rosszallóan, én pedig még jobban a mellkasához bújtam.

- Tudom. És ne haragudj. Csak mostanában annyira távolságtartó voltál és azt hittem, hogy azt mondod majd, hogy a munka és Holly mellett nem fog még egy gyerek beleférni…

- Basszus Palmer, hogy gondolhatsz ilyet? Nem azért dolgozok, hogy ne kelljen szűkölködnünk, hanem azért, mert szeretem csinálni amit, csinálok és mostanában csak tényleg nagyon belejöttem az ihletbe, amellett pedig jó volt Harryvel dalokat írni meg felvenni. És azt hiszem neki is szüksége volt rá az egész után… tudod.

- Tudom – bólintottam és picit megráztam a fejem, amint Harryre gondoltam. Sajnáltam őt, azért amiért az előző barátnője művelt vele és végül örültem, amiért ott volt neki Niall. Meg persze a többiek is, de Liam csak most érkezett, míg Louis LA –ben volt.

- És Holly pedig nem csak rám számíthat, hanem Alexára és rád is és soha nem mondanék ilyet, hogy miatta…

- Tudom, tudom! – szakítottam félbe, miközben felemeltem a fejemet a mellkasáról. – Tudom, ne haragudj. Butaság volt – nyomtam egy puszit a szájára.

- Hát elég nagy butaság. De megértelek. Sajnos megadtam rá az okot, hogy kételkedj bennem – komolyodott el az arca, miközben az egyik kezével a hátamat simogatta körkörösen, a másikkal pedig a hasamat cirógatta.

- Ne mondd ezt – ráztam meg a fejem egy halvány mosollyal az arcomon. – Anyu nagyon örült neki. És azt mondta, hogy büszke rám. Meg azt is, hogy te is biztos nagyon fogsz neki örülni. És megnyugtatott meg felkavart egyszerre.

- Felkavart? – szaladt ráncba a homloka, én pedig aprót bólintottam, mielőtt válaszoltam volna neki.

- Hát tudod az egész… anyasággal kapcsolatban. Például, hogy jó pár hónapig rosszul leszek reggelente. Meg… tudod. A szüléskor – pirultam el.

- Tudom, de én végig melletted leszek és szoríthatod a kezem – mosolygott Niall, én pedig még jobban elpirultam.

- Azt hiszem, ez egy kicsit még odébb van… - motyogtam. – Te kisfiúnak vagy kislánynak örülnél jobban? – kérdeztem kíváncsian.

- Nekem mindegy milyen nemű lesz, a lényeg, hogy egészséges legyen – nyomott egy puszit a számra, aztán meg a homlokomra.

- Igen, nekem is – bólintottam egyetértően.

- Tudod, mi jutott eszembe? – kérdezte.

- Na, mi? – hajtottam hátra a fejem, hogy jobban rálássak.

- Hogy akkor még az előtt meg kell esküdnünk, mielőtt szülnél.

- Tessék? Miért? – kérdeztem egy kis meglepettséggel a hangomban.

- Hát, mert utána ott lesz a kicsi és csak tolódna az egész. Plusz nem sokára hasad lesz, és akkor nem lehet olyan esküvői ruhád, mint amilyet kislánykorodban elképzeltél – vigyorgott.

- Az lényegtelen – mosolyodtam el én is.

- Nem, nem az. Olyannak kell lennie, mint amilyennek megálmodtad. Szóval, Palmer Olivia Tonkin, hozzám jönnél feleségül?

- De hát egyszer már igent mondtam – nevettem fel.

- Tudom, de szeretnék összeházasodni veled. Még hozzá minél hamarabb.

- Igen, hozzád megyek – nyomtam csókot a szájára.

- Plusz, ha már meglesz a kisbabánk, akkor nem tudunk elmenni nászútra se. Vagyis oké, eltudnánk menni, de nem lenne olyan… érted. Én csak mindent úgy szeretnék, ahogy eltervezted.

- Jaj Niall – kuncogtam fel, míg a homlokomat az övének döntöttem. – Úgy lesz, ne aggódj. És akkor mikor legyen? – kérdeztem némi izgatottsággal a hangomban.

- Minél hamarabb – vágta rá. – Mikor is kezd nőni a hasad?

- A második hónapban.

- Basszus, akkor nagyon kevés időnk van.

- Kis hassal is lehet még olyan menyasszonyi ruhám, amilyet elképzeltem – válaszoltam vigyorogva.

- Igen?

- Igen – bólintottam megerősítés képen.

- Akkor jó. Akkor, mondjuk, augusztus? Augusztus közepe, vége?

- Oké – bólintottam boldogan.

- És, itt szeretnéd, nem?

- Tudod, miután megkérted a kezem már egyáltalán nem itt képzelem el az esküvőnket.

- Hanem? – kérdezte zavartan.

- Hát… - haraptam mosolyogva az alsó ajkamba. – Írországban.

- Tessék? Komolyan mondod? – kérdezte döbbenten.

- Igen! Tudod, hogy mennyire megszerettem. És nagyon örülnék neki, ha ott házasodnánk össze.

- Hű – vigyorodott el. – Most komolyan?

- Igen – nevettem el magam.

- Oké – ment bele rögtön. – Megbeszéltük – vigyorgott. – Anyu ki fog ugrani a bőréből.

- Aw, akkor jó – fektettem a fejemet a vállára és a nyakába fúrtam.

- És akkor gondolom, elmondjuk azt is, hogy kisbabánk lesz? – kérdezte, hangjából kihallottam, ahogyan vigyorog, miközben a kezével még mindig a hasamat cirógatta.

- Hát a tizenkettedik hétig nem szokták még nagyon terjeszteni a terhességet. Tudod, addig még… elvetélhetek.

- Ilyet ne is mondj. Az nem történhet meg. Velünk nem – nyomott puszit a fejemre.

- Velünk nem – ismételtem el mosolyogva a szavait.

- Szóval akkor még két hónapot kell várnom, mire elmondhatjuk anyáéknak? Meg a fiúknak?

- Igen – bólintottam. – Anya se mondja senkinek tovább. Mármint apunak, vagy Loganéknak… Mi lenne, ha az esküvő után mondanánk el?

- Oké. Keresnünk kell egy esküvő szervezőt.

- Mhm – hümmögtem válaszul, de igazából nem nagyon akartam megmozdulni az öléből. Nagyon kényelmes voltam, ráadásul hirtelen rám tört az álmosság és örültem neki, amiért végre így összebújunk a kanapén. Hiányzott.

Niall teljesen belelendült az egész esküvősdi témába, úgyhogy már is találtunk egy céget, ahova bejelentkeztünk holnap. Mesélt a dalokról is, amiken mostanában dolgozott és megígérte, hogy majd egyet megmutat. Ezután főzni kezdett, míg én elterülve a kanapén maradtam és a kutyáimat ölelgettem magamhoz. Niall zenét is kapcsolt, úgy hogy a dalokat dúdolgattam, mikor aztán megrezzent a telefonom és tudtam, hogy ha nem válaszolok Saranak azonnal, hívni fog. Megírtam neki, hogy kibékültünk Niallel meg hogy egy azért kaptunk össze, mert mostanában állandóan csak dolgozott. Végül aztán felhívott és mesélni kezdett, úgy hogy hosszasan beszélgettünk, majd felajánlotta, hogy holnap menjünk át hozzájuk. Belementem, de megmondtam neki, hogy csak délután tudunk, mivel délelőtt dolgunk van. Erre persze rögtön tudni akarta, mit „titkolok” előle, mire azt mondtam, hogy holnap majd elmondom. Eközben Niall nyomott egy csókot a számra és azt suttogta, hogy leugrik a boltba, én pedig bólogattam rá válaszul és addig néztem utána, amíg ki nem fordult a folyosóra. Fél órával később újra megjelent a nappaliban egy hatalmas rózsacsokor társaságában, mire tátott szájjal meredtem rá, majd gyorsan elköszöntem Saratól és leraktam a telefont.

- Ezt miért kapom? – motyogtam szégyenlősen, míg felálltam, ő pedig édesen átnyújtotta a csokrot.

- Mert szeretlek. És mert sajnálom a tegnap estét. És mert megérdemled. Huszonöt fehér és egy vörös, mert az első hónapban vagy – mondta, miközben a szabad kezével átölelte a derekamat.

- Gyönyörűek. Köszönöm – nyomtam csókot a szájára, aztán átvettem tőle a csokrot és vázába raktam a rózsaszálakat.

- És After Eight – tartotta fel az extra hosszú zöld dobozt, mire elvigyorodtam és rögtön kikaptam a kezéből.

- Köszönöm – kuncogtam.

- És gyümölcsök – pakolt tovább a pultra.

- Hűha, Niall, túlzásokba azért ne ess – kuncogtam.

- Mindent az én menyasszonyomnak és a kis csöppségünknek – húzott magára és jókedvűen puszit nyomott az arcomra. – És lehet, hogy most még kinevetsz, de tudom, hogy pár héten belül úgyis kétszer annyit fogsz enni, mint amennyit szoktál. És egész nap nassolni fogsz.

- Duh, de képben van valaki – forgattam meg játékosan a szemeimet.

- Oh, tisztában vagyok én mindennel! Például, hangulatingadozások! Az egyik percben még minden oké, aztán a következőben ki fogsz akadni azon is, hogy a földön hagytam az alsómat.

- De ki ám – vigyorogtam rá.

- És az éhséged… - motyogta a csókba, amit adott.

- Azt hittem azt már listába soroltuk – motyogtam én is.

- Én most nem arra gondoltam – vigyorodott el, mire éreztem, hogy az arcom felmelegszik, ezért a kezemmel a mellkasára csaptam, de hagytam neki, hogy megcsókoljon. Vagyis csak azt hittem, hogy megcsókol, helyette viszont csak súrolta az ajkaimat. – Látod, már most sem bírsz uralkodni magadon – mondta egy elégedett vigyorral az arcán, míg én csak hátrébb húzódtam tőle, miközben ő az alsó felemet a pult és maga közé préselte.

-  Vagy inkább csak te nem. De azt hittem, hogy főzöl – válaszoltam ugyanúgy vigyorogva, mire fújtatva szabadon engedett és a tűzhely felé fordult. Az alsó ajkamba haraptam, aztán a fenekére csaptam, majd felkaptam a mentolos édességet, amit hozott nekem és visszaszaladtam kuncogva a nappaliba.