55 - Négy hónapos kis szörnyeteg

Halihalloo,

3 444 szó, öt és fél oldal. Az eddigi leghosszabb rész Nalmerben, és hát nem hiába az egyik kedvencem.:3 Újabb időugrás, és hát dolgok történtek az alatt az eltelt három hónap alatt, szóval remélem felkészültetek! ;) Élvezzétek ki a nyár utolsó napjait és mindenkinek szeretnék sok sikert kívánni az iskolakezdéshez!:) Jó olvasást! Xx♥

PALMER TONKIN

Három hónap elteltével...

Pislogva nyitottam fel a szemeimet, aztán csuktam is vissza rögtön, hiszen a hirtelen fény bántotta őket. Mint szinte minden reggel, most is a hatalmas ablakok felé fordulva ébredtem meg, amiért minden egyes alkalommal kiégettem a retináimat. A hátamra fordultam, majd újra az oldalamra, és megint felnyitottam a szemeimet. Hunyorítva meredtem Niallre, aki még halkan szuszogott mellettem, szája egy picit nyitva volt, homloka ránctalan volt, szempillái pedig az orcáját simogatták. Elmosolyodtam, aztán a kezemet az arcára csúsztattam és megcirógattam. Újra növekvő borostája szúrta a tenyeremet. Nem akartam felébreszteni, így hát megint el is vettem a kezemet, majd újra a hátamra fordultam és felültem. A homlokomat ráncolva néztem körbe a szobában, ahol hatalmas rendetlenség fogadott. Ruháink szanaszéjjel lehányva a padlóra, bőröndjeink a szekrény sarkában álltak egymás mellett. Megdörzsöltem a szememet, a gyűrűm felhevült arcomnak nyomódott, emiatt pedig hidegnek tűnt az ékszer. Kinyújtottam a kezemet és egy mosollyal az arcomon vizsgáltam az eljegyzési gyűrűm fölötti karikát, mely hasonlított Nialléhez, mindenesetre az övé sima karika volt, míg az enyémben apró gyémántkövek voltak. A keze után kaptam, ami az oldalán pihent és felemeltem, majd elvigyorodtam, ahogy ujjaim a karikába ütköztek. Nem gondoltam volna, hogy ennyire vonzó, ha egy férfi karikagyűrűt visel és valószínűleg ez nem is volt így, nekem viszont mindennél jobban tetszett.

A vigyorom innentől kezdve levakarhatatlan volt az arcomról. Mikor felálltam egy kicsit még mindig olyan volt, mintha ringatózott volna alattam padló, úgy, mint ahogy a jachton hozzászoktam, ahol majdnem két hetes nászutunkat töltöttük. Egyikünk sem egy hajón képzelte el a semmi közepén, de kisbabánk nem hagyott rá más választás. Egyik pillanatról a másikra döntött úgy, hogy végre megmutatja magát, éppen ezért gömbölyödő pocakkal semmilyen tengerparton, hotelben, vagy városban nem mutatkozhattam. Mivel anyán és Niallen kívül még mindig nem árultuk el senkinek, hogy gyerekünk lesz, ezért muszáj volt az utolsó percekben változtatni az eredeti terven – és így kötöttünk ki a fényűző jachton. Nem mintha panaszkodni szeretnék. A nászutunk gyönyörű volt és pihentető és totálisan feltöltődtünk mindketten. E hónapunk főszereplői rohanás, stressz és vállat nehezítő titkok voltak, éppen ezért úgy éreztük magunkat, mikor megérkeztünk a jachtra, mint akin átment egy úthenger. Az első két napban nem is nagyon csináltunk mást, az ágyban fekvésen kívül. Nem mintha utána olyan nagyon sok mindent csináltunk a hajón, de azért rendesen kiélveztük a csendességet, ami körbe vett minket a feneketlen óceánon.

Amint kiléptem a hálószobából, szembe találtam magam az esküvői ruhámmal, ami egy próbababán állt Holly szobájának közepén. Az esküvőnk pontosan olyan gyönyörű és tökéletes volt, mint ahogy azt elképzeltük.

És bár volt egy kis probléma Niall öltönyével, valamint a rossz terítőkkel, amiket kiszállítottak, mindent sikerült megoldanunk. Írország fővárosában lett megtartva a ceremónia és természetesen az utána való parti is, ahogyan kívántam. Dublin külvárosában a tengerpartot kerítették le nekünk és rendezték be, míg a szertartás nem messze egy domb tetején volt. Ezután mindannyian mezítláb sétáltunk le a homokban, ahol aztán kezdődhetett a parti. Nem akartunk nagy esküvőt és nem akartunk sok embert meghívni. Legalábbis nem olyan sokat. De mikor aznap végig néztem az összegyűlt családtagjainkon és barátainkon, akik azért jöttek el, hogy velünk ünnepeljenek, tudtam, hogy ez egyáltalán nem jött össze. Mármint, hogy is jöhetett volna? Mindkettőnknek rengeteg barátja volt, munkatársakról már nem is beszélve. Az esküvőnkön egy kicsit megint olyan érzésem volt, mint a VS fashion showokon szokott lenni. Hiszen a barátaim megint mind összegyűltek egy eseményre és olyanokkal volt esélyem beszélgetni és szórakozni, akikkel nem minden nap látjuk egymást.

A fürdőszobába mentem végül ahol pisiltem, arcot és fogat mostam, noha ezután reggelizni készültem, utána pedig hányni. Mivel hogy a reggeli rosszullétek még mindig megvoltak. Egyik nap jobb volt, másik nap rosszabb és volt olyan is, hogy egyáltalán nem voltam rosszul. Csak remélni mertem, hogy a mai is egy ilyen nap lesz, noha azt sem bánnám, ha most már végre abba hagyná a testem a tiltakozást a picinyemre, aki egyébként már nem is olyan picike. Vagy legalábbis a pocakomon ez látszódott, hiszen már azért tényleg kerekedett. Fogalmam sincs, hogy mit fogok ma felvenni Liam születésnapi partijára, ami Saranal lesz megtartva, mivel meleg volt és kötött kardigánt csak nem húzhattam magamra.

Oldalra fordultam, aztán felemeltem a trikómat és úgy vizslattam tovább a hasamat. Végig simítottam rajta a kezeimmel, aztán az egyiket az alján hagytam, míg a másikat a tetején és úgy méregettem magam tovább. Olyan volt, mintha lenyeltem volna egy pöttyös gumilabdát a gyerekkoromból, amivel mindig a kertben játszottam. Tudtam, hogy lassan a sárgadinnye stádiumba fogok lépni, ami után a sütőtök-, végül pedig görögdinnye fázis következik. Nem titkolhattuk tovább sokáig, a mai nap pedig azt hiszem tökéletes lesz, hogy elmondjuk a srácoknak. Holnap amúgy is anyuékhoz megyünk vacsorára, ahogy Alexa, Holly és Walter is jön, úgy hogy holnap ők is értesülni fognak róla, utána pedig már csak Niall szülei és a többi lány maradt hátra, akik biztos kinyírnának, ha az internetről tudnák meg. Úgyis közeleg az őszi divathetek, így hát alkalmam lesz őket beavatni.

Leengedtem a fehér felsőmet, aztán kiindultam a nappaliba, ahol rögtön a konyhába vettem az irányt, és felraktam vizet főni a reggeli zöld teámnak. Még a terhesség elején szoktam át rá a kávéról, kíváncsi vagyok, hogy miután megszületett a kisbabánk, fogok –e tovább teázni. Szemeim az üres kajás és vizes tálakra csúsztak, amik magányosan hevertek a földön. Lady és Tate Saranal és Liamnél vendégeskedett a nászutunk alatt és még mindig náluk is voltak, mivel tegnap éjjel érkeztünk haza. A bögrémmel együtt visszaindultam a hálószobába, majd visszafészkeltem magam Niall mellé és lassan kortyolgatni kezdtem a meleg italt. Niall még mindig aludt, ezért a telefonom után nyúltam, ami mindjárt lemerült, ezért feldugtam tölteni. Elolvastam anya üzenetét, amit reggel írt válaszként az én éjjeli jelentésemre, miszerint rendben megérkeztünk. Ezután Saraét olvastam el, aki pár perccel ezelőtt üzent és érdeklődött, hogy felébredtünk –e már és, hogy minden oké –e. Rögtön válaszoltam neki, hogy én most ébredtem fel és hogy rendet kéne pakolnom, de semmi kedvem hozzá, mire nevetős emojikkal válaszolt, majd küldött egy képet a kiskutyáimról. Niall mocorgása zökkentett ki a chatelésből. Láttam, hogy ébredezik, ezért leraktam a már félig üres bögrémet valamint a telefonomat is, majd lentebb csusszantam az ágyon és mellé feküdtem. Nyújtózkodott egyet, aztán a karját átdobta a derekamon és egy puszit nyomott a fejemre. Mosolyogva viszonoztam a pusziját, amit meztelen mellkasára nyomtam. Egy sóhaj hagyta el a száját, én pedig elhúzódtam tőle, hogy ráláthassak.

- Jó reggelt – köszöntöttem halkan, miközben az ő kezei a pocakomra csusszantak. Mosolyogva figyeltem, ahogy kipattantak a szemei, aztán egy gyönyörű mosoly terült el az arcán.

- Szia – suttogta vissza. – Hogy vagy? – kérdezte, majd egy puszit nyomott a homlokomra.

- Jól. Hogy aludtál?

- Mhm – hümmögött válaszul, én pedig újabb puszit nyomtam a mellkasára. – Mennyi az idő? – kérdezte rekedtes hangon, majd megköszörülte a torkát és újabb puszit nyomott a hajamba.

- Tizenegy óra – sóhajtottam fel. – Éhes vagyok.

- Én is – vágta rá szinte rögtön, aztán elhúzódott tőlem és mosolyogva lenézett rám. – Hogy van a kisbabám? – kérdezte egy apró mosollyal a szája sarkában.

- Jól.  Napról napra növekszik.

- Akkor jó. Ma elmondjuk a srácoknak Liam szülinapján, nem? – hangja megütötte az izgatottság mérő tetejét, ami engem kuncogásra késztetett.

- Igen – bólintottam. – Így se tudom, hogy addig mit vehetnék fel? Mármint nem akarom rögtön azzal kezdeni, csak elvonnánk a figyelmet a szülinaposról.

- Oh, ne aggódj, Liam biztosan nem bánná. Azon kívül így is úgy is minket fognak kérdezgetni a nászútról.

- Az igaz. Nem baj, azért majd ne azzal kezd, oké? – simítottam a kezem az arcára.

- Jójó, nem fogom azzal kezdeni – sóhajtott fel. – De azért már alig várom az arcukat, mikor elmondjuk nekik – mondta izgatottan, én pedig újra felnevettem, aztán felé fordítottam a fejemet és felnyújtózkodtam hozzá, hogy ajkainkat összetapaszthassuk.

*

Egy világoskék nyári ruhát vettem végül magamra, egy fehér kar nélküli farmermellénnyel. A ruha viszonylag lenge volt, ezért nem lehetett látni a hasamat, egészen odáig, amíg le nem ültem. Viszont mivel két hete nem láttam a kiskutyáimat, valószínűleg végig őket fogom ölelgetni, még ha Lady nem is bírja majd sokáig az ölemben, Tate garantáltan nem fog ellenkezni, hogy összebújhat velem. Mégis az idegesség hullámokban öntötte el a testemet, mikor Sara feltépte az apartmanjának a kapuját és visítva a nyakamba borult. Mosolyogva visszaöleltem, és egy ideig jobbra-balra dűlöngélve ölelkeztünk a kapuban. Végül aztán beszólogatásokat és fütyüléseket kaptunk a kert hátsó részéről, így Sara vigyorogva elengedett, majd gyorsan átölelte Niallt is és beindultunk. Ezek szerint nem vette észre…

- Az ifjú pár! – kiáltotta vigyorogva Louis, ahogy befordultunk a sarkon és szembe találtuk magunkat velük a kerti bútorokon terpeszkedni. Újra elöntött az idegesség, ahogy sorban felálltak és átöleltek. Felköszöntöttük Liamet, majd Niall lehúzott a kanapéra maga mellé. Szinte rögtön Tate után nyúltam, aki már fel is ugrott közénk, és míg ő Niall ölébe akart menni, addig én magam felé húztam. Szegényke megadta magát nekem és hagyta, hogy a hasam elé húzzam őt, miközben a fejét és a nyakát vakargattam. Niall ugyanígy tett Ladyvel, aki két lábán állt és másik két mancsát pedig Niall térdein pihentette. – Tessék, tessék, mindenkinek egy pohár. Elvégre Liam huszonhét éves tata lett, míg Mr és Mrs Horan visszatértek a nászútjukról, szóval csirió! – emelte a poharát a magasba Louis, én pedig az ajkamba harapva elvettem Nialltől a pezsgős poharat, miközben egy ijedt pillantást vetett rám. Szegény, nem hiszem, hogy valaha is fog még pezsgőzni életében, hiszen az esküvőnkön minden poharamat ő itta meg, meg ugye a sajátjait is, így történt az, hogy mást nagyon nem is tudott fogyasztani, természetesen a buborékos víz és pár csésze feketekávé mellett, amik a földön tartották őt… amíg még lehetett. Miután összekoccintottuk a poharainkat és Liam kikérte magának a huszonhét éves tata jelzőt, úgy tettem, mintha szintén kortyolnék az italból, amit persze nem tettem. Ebben a hónapban komolyra fejlesztettem a színészi technikámat, hiszen nem csak a leánybúcsúmon kellett eljátszanom a könnyen becsiccsentett menyasszonyt, hanem aztán még az esküvőn is. És bár jól szórakoztunk utána az egészen Niallel, mikor kettesben voltunk, megfogadta, hogy soha többet nem iszik pezsgőt. Most pedig itt várt rá… újabb két pohárral.

- Én a helyedben nem beszélnék Tomlinson, de te tudod – vigyorgott Niall, miután lerakta a poharainkat a kis asztalra. – Mert még mindig te vagy a legidősebb közöttünk, de ne is zavartasd magad – dőlt hátra lazán, én pedig követte a példáját. Átdobta a karját a vállam felett, aztán Liamre nézett és egy dögös vigyor kúszott az arcára. – Mizu? – kérdezte.

- Ugh, hiányoztatok. Milyen volt a nászút? – kérdezte rögtön Sara, míg belőlem egy sóhaj szakadt fel. Egyikük sem tudta, hogy az eredeti terv helyett végig egy hajón voltunk.

- Kellemes és csöndes – válaszolta sejtelmesen Niall, aztán fél szemmel rám nézett, én pedig az alsó ajkamba haraptam, hogy elfojtsak egy egyértelmű mosolyt.

- Csöndes? – vonta fel a szemöldökét Liam.

- Hát nem voltak a körülöttünk lévő házakban, a városba pedig nem sokat mentünk be. Úgy hogy nem sokat voltunk emberek között.

- Ja, észrevettük. Se egy kép, se friss poszt, fogadom a telefont se akartátok felvenni – durrogott Louis, én pedig felkuncogtam.

- Neked, direkt nem Louis – válaszoltam szemtelenül mosolyogva. – De nem amúgy, én úgy éreztem magam amint megérkeztünk, mint akin átment egy úthenger, szóval az első két napban csak aludtunk.

- Ja, totál kicsinált minket ez a sok stressz az esküvővel meg minden.

- Hát, kipihentnek látszotok, az biztos – mosolygott Danielle.

- Oh, azok is vagyunk – válaszolta Niall. – És itthon mi történt?

- Nem sok – vont vállat Harry. – Mármint tovább dolgoztunk az albumon.

- Hirtelen rengeteg szabadidőm lett, amit eddig az esküvő szervezés meg stressz vett el, szóval a fiúk agyára mentem Danival – folytatta Sara.

- Oh, meg voltunk egyszer Holly edzésén – fejezte be Louis.

- Ja, igen – bólintott Harry. – Kihasználtuk a havi „Most megnézheti a gyerekét” alkalmadat és beültünk egy edzésre – vigyorgott.

- Még szerencse, hogy hónap vége van – sóhajtott fel Niall.

- Ja, van szerencsétek vissza szokni a régi kerékvágásba, garantálom csajszi, hogy készítheted a lábaidat a sok járkálásra a kifutón, a következő hónapunk kemény lesz – mondta Sara.

- Már várom. Hiányzik, hogy dolgozzak – vigyorodtam el, míg Louis hitetlenül megrázta a fejét.

- Képtelen vagyok felfogni, hogyan örülhet valaki ennyire annak, hogy visszamehet dolgozni – cüccögött a barna hajú kék szemű, mire csak megforgattam a szemeimet, aztán nyelvet öltöttem rá.

Vacsorakor teletömtem magam minden félével, ezért a hányinger jött rám, mikor Sara kihozta Liam tortáját. Noha ezt senkivel nem osztottam meg, és nem is utasítottam vissza a sütit, egy újjal sem értem hozzá, hiszen biztosan a vécé fölött kötöttem volna ki.

- Na, mi az Palmer, nem csúszik már a torta? – kérdezte vigyorogva Harry.

- A-a – ráztam meg a fejem, miközben az asztal alatt észrevétlenül végig simítottam gömbölyödő pocakomon. – Tele vagyok, már nem bírok enni, köszönöm.

- Hűha, ilyet sem éltem még meg, Palmer visszautasítja az édességet – motyogta Sara, mire megforgattam a szemeimet, ő pedig egy vigyorral ajándékozott meg. Előre hajoltam a poharamért, amiben víz és pár jégkocka volt, hogy hidegen tartsa, majd kortyoltam egyet belőle. Sara ráncolt homlokkal nézett rám, mégis egy ideig nem szólalt meg, mivel tele volt a szája. – Egész este csak vizet ittál, mi van Palm, Niall máris befenyített? – kérdezte, amit nevetés követett.

- Nem, de meg van kötve a kezem – válaszoltam, aztán Niallre pillantottam, aki szintén elvigyorodott, majd hátra dőlt és a kezét a hasamra csúsztatta. Tudtam, hogy alig várta, hogy elmondjuk, így úgy döntöttem, nem húzom tovább az időt, meg nem kellett, hogy valamelyikőjük kiszúrja.

- Mi az, hogy meg van kötve a kezed? – kérdezte Liam, én pedig elmosolyodtam és az alsó ajkamba haraptam, míg visszaraktam a poharat az asztalra.

- Hát, úgy ahogy mondom. Erm, valaki tényleg nem hagyja, hogy igyak, de az nem Niall… - motyogtam, és végig pillantottam rajtuk, de egyikőjük arca sem árulkodott túl nagy megvilágosodásokról. Mindinkább mindannyian furán meredtek rám.

- Miről beszélsz? – kérdezte Sara, miközben lenyalta a villáját, aztán visszarakta a tányérjába.

- Körülbelül egy négy hónapos kis szörnyetegről, aki nem engedi, hogy alkoholt fogyasszak, plusz úgy teleettem magam miatta, hogy jelenleg a torta látványától is felfordul a gyomrom – mondtam lassan, miközben hátrébb toltam magam a székkel az asztaltól, hiszen számítottam a harmadik világháború kitörésére. Sara nagyon ki fog akadni, amiért nem mondtam el neki.

Az összes evőeszköz megállt a levegőben, mindenki megállt a rágásban és hirtelenjében csend lett. Felváltva váltattam közöttük a tekintetemet, és mindenki döbbent arcába ütköztem.

- Ugye, nem azt akarod mondani, hogy… - kezdte Sara, de aztán félbe maradt a mondata közepén és nagy szemekkel bámult rám.

- Ó, de – simogattam továbbra is a hasamat, miközben már fájt a szám, annyira vigyorogtam.

- Na, ne már srácok, annyira vakok vagytok, majd kiszúrja a szemeteket! – szólalt meg végre Niall, és ő is hátrébb tolta magát az asztaltól. – Duh, javaslom egy szemorvos felkeresését mindannyiótoknak.

- Ne már Niall, azért elég jól elrejtettem, nem? Különben is mindben van alkohol, ne várd, hogy egyenesen lássanak – kuncogtam.

- Te jó ég – suttogta Sara.

- Terhes vagy? – kérdezte őszinte döbbentséggel a hangjában Louis.

- Dong, dong, dong túl sokáig vártál a válasszal Tommo – ingatta csüggedten a fejét Niall.

- Édes istenem! – kiáltott fel Sara, aztán már is talpon volt, mire én is, hiszen tudtam, hogy képes lenne felborítani, ha ültemben ugrott volna rám.

- Tudom, oké? – visítottam én is, aztán másodpercek alatt a karjaim között volt és szorosan öleltem magamhoz. Annyira megkönnyebbültem, hogy végre tudtak róla és nem kell többet titkolóznunk, vagy takargatnom magam.

- Menjetek a fenébe! – nevette el magát Louis, és fél szemmel láttam, ahogy átölelte Niallt.

Hirtelenjében olyan hangzavar lett, ami azelőtt is volt, hogy elmondtuk volna, hogy kicsi csöppség lapul a hasamban. Sara úgy szorított magához, hogy könnyek gyülekeztek a szemeimbe, amik aztán ki is csordultak a helyéről, és tudtam, hogy ezt is a kisbabámnak köszönhetem, hiszen a feje tetejére állítja az érzelmeimet. Mikor aztán Sara is megrázkódott a karjaim között, jöttem rá, hogy ő is sír és ezért nekem is jobban kellett. Te jó ég, azt se tudom mikor láttam utoljára Sarat sírni, erre tessék, egyetlen egy mondat, egyetlen egy tényező, egy pici csöppség kell ahhoz, hogy megríkassam. Oh, édes, drága, egyetlen barátnőm…

- Nem hiszem el, hogy idáig eltitkoltad – zokogta a fülembe, én pedig az ajkamba haraptam és lehunytam a szemeimet.

- Haragszol? – kérdeztem.

- Viccelsz? – tolt el magától, és ezzel együtt letörölte a könnyeit, mire én is így tettem. – Kibaszottul viccelsz velem, ugye? – sipította, mire elnevettem magam, ő pedig újra magához húzott.  – Ezt mégis hogy képzelted? És… te jó ég – tolt el újra magától, és láttam rajta, hogy lassan kezdett neki összeállni a kép. Eközben muszáj volt átadnia Daniellenek, aki egyik lábáról a másikról dülöngélve várta, hogy Sara elengedjen, és mikor ez megtörtént, szintén a nyakamba vetette magát.

- Oh Palmer, annyira örülök nektek, gratulálok – suttogta a fülembe.

- Köszönöm – mondtam mosolyogva, aztán erősebben szorítottam magamhoz, majd nyomtam egy puszit az arcára, mire elengedett volna.

- Nem hiszem el, a kicsi Palmer anyuka lesz – bukkant fel következőként Louis vigyorgó feje, én pedig elnevettem magam és a karjaimat a nyaka köré fontam. – Gratulálok – kapott az ölébe, és megpörgetett egyszer, mire újra kuncognom kellett.

- Köszönjük – ahogy kimondtam, máris Harry karjai között voltam.

- Oh, oh, tényleg bök a hasad – nevetett a fülembe. – Gratulálok Palmer. Annyira örülök nektek – nyomott egy puszit az arcomra.

- Ha nem lenne ennyire temperamentumos barátnőm, hidd el, hogy tőlem is kapnátok, de azt hiszem, ő elintézi – vigyorgott Liam, mire hátra hajtva a fejem felnevettem és végül megöleltem őt is. Tökéletesen igaza volt, mire végeztünk a gratulációkkal, szerintem Sara ezer halált halt szívinfarktus, idegösszeomlás és oxigén hiány miatt.

- Mutasd a pocakod – tört újra utat magának, aztán a kezeit rögtön oda simította, mire a ruha kirajzolta a körvonalait. – Ezt nem hiszem el – rázta meg a fejét hitetlenül, miközben újra folytak a könnyei, mire a kezeimet az arcára raktam és letöröltem azokat.

- Basszus, hogy tudtátok idáig eltitkolni? Ez egyáltalán nem kicsi – tátotta el a száját Louis, aztán egyszerre ezer kéz volt a hasamon, míg Niall a derekamat ölelte át, és nekem támaszkodott hátulról.

- Hát nem volt könnyű – sóhajtott és eközben a lehelete a nyakamat csiklandozta.

- Nagyon nem – fűztem hozzá és jelentőség teljesen Sarara néztem.

- Nem hatsz meg ezzel a nézéssel! Nem is merek rákérdezni, mióta titkolod előlem! – csattant fel, én pedig elvigyorodtam. Végül mind visszaültünk az asztal körére, és egyszerre öt magyarázatot váró szempár meredt ránk.

- Szerintem sem akarod tudni – válaszoltam Sara előző mondatára.

- Halljam!

- Hát…

- Már három hetesen tudta, hogy terhes – közölte Niall, én pedig ledöbbenve néztem rá, mire ő csak bocsánatkérően elmosolyodott és nyomott egy puszit az arcomra.

- Palmer Olivia Ton- argh! – visította Sara, mi pedig felnevettünk. – Miért nem mondtad el? – kérdezte letörten.

- Oh, baby, ne haragudj, de tudod a tizenkettedik hét előtt nem szokták elkiabálni és csak Niall meg anya tud róla. Szóval ti vagytok az elsők, akik értesültök róla!

- Azt hiszed, érdekel? Július, június… május óta titkolod? – kérdezte tátott szájjal, én pedig félve bólintottam. – Azt a rohadt-

- Ne haragudj – biggyesztettem le a számat. – De tényleg nem tudott róla más!

- Basszus Palmer. Egész idő alatt… És te… Te eljátszottad, hogy részeg vagy a leánybúcsúdon?

- Oh, Oscar díjas alakítás – sóhajtottam fel, mire a többiek felnevettek.

- És én még azt hittem ismerlek! – fakadt ki legjobb barátnőm.

- Sara, kérlek, ne fújd fel ennyire – könyörögtem.

- Igen, inkább mondd már el, hogy derült ki! – sürgetett Louis.

- Hát csak úgy megéreztem.

- Megérezted? – kérdezett vissza Liam, én pedig bólintottam egyet.

- Aha – bólintottam újra mosolyogva. – Öltözködtem és akkor a tükörben a hasamra néztem és akkor csak úgy éreztem, hogy valami nem oké. És akkor aztán rosszul is voltam, mire rögtön mentem a nőgyógyászhoz.

- Akkor nem is csináltál előtte tesztet? – kérdezte Danielle.

- Nem – ráztam a fejem. – Nem akartam azzal húzni az időt, szóval rögtön az orvoshoz mentem.

- És akkor már három hetes voltál? – kérdezte Harry, én pedig újra bólintottam. – Aztán meg rohantam anyához.

- Anyudnak mondtad előbb és nem Niallnek? – kérdezte döbbenten Liam.

- Hát igen, mert Niall dolgozott és… nem akartam ilyet csak úgy a stúdióba berontva közölni. Szóval előbb anyának mondtam el.

- De aztán rögtön Niallnek, nem? – kérdezte Louis.

- Aha – bólintottam és Niallre néztem, aki megrázta a fejét. Tudtam, hogy megint arra gondolt, mikor nem jött haza időben a megbeszélt randinkra, mikor elakartam mondani neki. De erről a többieknek nem kellett tudniuk.

- És mikorra vagy kiírva? – kérdezte Dani.

- Január nyolc.

- Nem hiszem el, hogy egész végig nem szóltál róla – mondta újra Sara.

- Aw, Sara, ne haragudj, kérlek, oké? Csak úgy beszéltük meg, hogy majd az esküvő után elmondjuk.

- Azóta eltelt két hét – vágott közbe.

- Tudom, és igazad van, de most mindent elmondok! Sőt – ültem fel, aztán a táskám után nyúltam, ami a szék karfáján lógott. Előhúztam a határidőnaplómba csúsztatott fényképet, aztán feléjük nyújtottam. – Itt még csak egy hónapos volt – mondtam, miközben Sara elvette és rögtön mindenki odahajolt. Elképesztően boldoggá tett, hogy a kicsi csöppségünk ilyen szerethető emberek közé fog megszületni, és hogy már most hogy imádta őt mindenki. És még öt hónap van előttünk.