Epilógus - Complicated

Halihalloo,

woah. Elérkeztünk ide is. El sem hiszem! Olyan, mintha még csak tegnap kezdtem volna a blogot és nem hiszem el, hogy máris végeztem vele! Mindenesetre nagyon szépen köszönöm a támogatásotokat, ami eléggé megoszlott blogger és wattpad között, de egyáltalán nem bánom.:) Volt értelme mindkét felületen vezetni a blogot, úgy hogy örülök, hogy felkerült wattpadra is.^^ Nagyon szerettem írni ezt a történetet, nagyon megszerettem a szereplőket és nehezen búcsúzom tőlük. Remélem nektek is elnyerte a sztori illetve a befejezés a tetszéseteket és örömmel fogjátok majd talán egy-két év múlva visszaolvasni Palmer és Niall történetét!:) Jó olvasást! Xx♥

PALMER HORAN

Öt év elteltével…

- Nate, mondtam már, hogy nem ülhetsz fel Lady hátára, ő egy kutya és nem ló! – hallatszódott Niall hangja, a nappaliból. Felkuncogtam és megráztam a fejemet, miközben tovább terítettem az étkezőben. – Oh, ne már Bon, most cseréltem a pelenkádat, és most öltöztettelek fel! Szórakozol velem, ugye? – újra Niall kissé ideges hangja töltötte be az alsó szintet, de hallottam, hogy a végén elmosolyodott. Képtelen mérges lenni a gyerekeire.

Lady felugatott, mire újra felkuncogtam, mert szinte láttam magam előtt, ahogy lerázza magáról Natet, aki már megint nem fogadott szót és próbálta megülni szegény kiskutyámat.

- Au! – kiáltott fel Nate.

- Nate, megmondtam, hogy nem ülhetsz Ladyre! Ne csodálkozz, hogy ledobott magáról! Hol ütötted meg magad? – kérdezte Niall aggódva. Tudtam, hogy Natel nem történt semmi komoly, ezért nem is rohantam fejt vesztve hozzájuk. Nate nem az a kisgyerek volt, aki minden egyes orra bukásnál és horzsolásnál krokodilkönnyeket hullajt, és úgy bömböl, mintha legalább a fogát húznák. Ezután újra csend volt, csak Nate nevetését és Ladynek szállt mondatai hallatszódtak, Niall gondolom újra rendbe rakta Bonniet. 
Miután befejeztem az asztalnál a terítést, levettem a kötényem és azt felakasztva halkan kiindultam a konyhából. A nappali ajtajában megálltam rejtve, és belestem. Ahogy sejtettem, Niall a kanapé előtt térdelt és Bonniet öltöztette, míg Nate újra megpróbált Ladyre felülni. Vigyorogva megcsóváltam a fejemet, majd úgy döntöttem, hogy előbújok a rejtekhelyemről és bementem a kis családomhoz a nappaliba. Letérdeltem Nate mellé a földre, mire ő csak felvigyorgott rám és tovább kínozta szegény Ladyt.

- Nate, Lady nem fog többé szeretni téged, ha állandóan megpróbálod megülni. Azt hiszi bántani, akarod. Félni fog majd tőled – mondtam neki szelíden, mire Nate megállt mozdulataiban és egy ideig köztem és Lady között jártatta a tekintetét, majd elengedte és simogatni kezdte a hátát. – Látod, ezt sokkal jobban szereti – mosolyogtam, aztán megfogtam a kis kezét és az ölembe húztam, noha növekvő pocakom miatt nem tudott a combjaimra ülni. Leültem törökülésbe, majd a bal térdemre húztam és nyomtam egy puszit az arcára, miután az orromat szőke tincsei közé fúrtam.

- Mikor fog megérkezni a kistesóm? Focizni akarok vele – rakta pici tenyerét a hasamra, mire elmosolyodtam, de közben egy kicsit értetlenül néztem rá.

- Miért pont focizni?

- Hát mert kisfiú lesz, és Bonnieval nem tudok focizni.

- Nate, ki mondta azt, hogy kisfiú lesz? – kérdeztem tőle halkan, de fél szemmel már láttam, ahogy Niall elvigyorodott.

- Hát apa – válaszolta az egyértelműt kisfiam.

- Apa butaságot beszélt, még nem tudjuk, hogy kisfiú vagy kislány lesz. Eddig mindig elfordult tőlünk a pocakomban, és ezért a doktor néni nem tudta megmondani, hogy kisfiú vagy kislány.

- Akkor miért mondtad apa, hogy kisfiú kistesóm lesz? – nézett csúnyán Nate az apjára egy nézéssel, amit tőlünk leshetett el. Az alsó ajkamba haraptam, nehogy felnevessek édes arckifejezésén, aztán Niallre pillantottam.

- Hát mert apa is azt szeretné, ha kisfiú kistesód lenne – válaszolta okosan Niall, miközben felemelte Bonniet és a dohányzó asztalkát megkerülve leült elénk szintén törökülésbe, míg a kislányunkat az ölébe rakta.

- De Nate, Bonnieval is tudsz focizni, vagy nem? – fordítottam a figyelmemet újra a kisfiam felé.

- Nem, mert mindig felveszi a labdát.

- Hát mert még kicsi. De ha nagyobb lesz, olyan nagy, mint te, lehet, majd szívesen focizik veled. Addig meg itt van apa.

- De apa a múltkor is azt mondta, hogy fáj a háta, és nem tud velem focizni – mondta, én pedig meglepődve felpillantottam Niallre, aki elhúzta a száját.

- Oh, ezt mondta neked? Mikor is volt ez? – néztem folyamatosan a férjemet, aki csak elvigyorodott és egy puszit nyomott Bonnie fejére. Niall meg a hátfájás? Könyörgöm, harmincévesen? Persze, ezt a kis szörnyetegem honnan is tudhatná.

- Tegnap. Vagy tegnapelőtt.

Ekkor csengettek az ajtónál, mire Niall már fel is pattant Bonnieval az ölében és a csípőjére ültetve indult az előszoba felé.

- Ki az? – kérdezte izgatottan Nate, mire elvigyorodtam.

- Nem tudom, menj, nézd meg – csaptam finoman a fenekére, amint felpattant az ölemből. Szélesen vigyorogva szaladt ki, én pedig a kanapéba kapaszkodva felálltam.

- Holly! – visította Nate, én pedig a pocakomat simogatva utánuk indultam.

- Szia Nate – ölelte át vigyorogva Holls Natet, aki csak Holly lábait tudta átkarolni, mert még olyan kicsi volt.

- Holly – visongta kislányom is, Holly pedig máris hozzá hajolt.

- Szia Bon-Bon. Apa, megfoghatom, kérlek? – nézett fel az apjára.

- Szia Holly, köszönöm kérdésed, jól vagyok, te is hiányoztál nekem, és te hogy vagy? – válaszolta ehelyett Niall, mire Holly elvigyorodott, aztán lábujjhegyre pipiskedett, hogy puszit nyomhasson Niall arcára.

- Szia, apu, hogy vagy? – kérdezte vigyorogva, de közben már óvatosan át is vette Bonniet.

- Holly, nagyon vigyázz rá – figyelmeztette Alexa mögüle, aztán felnézett rám és elmosolyodott.

- Sziasztok – dőltem hátulról Niallnek és az államat megtámasztottam a vállán.

- Szia Palm – vigyorgott Holly, közben Bonnie kezével felém integetett, mire a kicsi felkuncogott és rugdosni kezdett Holls ölében.

- Holly, inkább add vissza apának Bonniet, jó? Majd ha leülsz, akkor megfoghatod – aggodalmaskodott Alexa.

- Hagyd már, jól fogja – mosolyogtam.

- Holly, gyere játszani! – kiáltotta Nate és máris elhúzott mellettünk, Holly pedig lassan utána indult Bonnal a kezében.

- Héj, el sem köszönsz? – kérdezte Alexa, mire Holly vigyorogva visszafordult felé, és gyorsan adott egy puszit anyukájának. – Ne felejtsd el a fogalmazást, oké? És jól viselkedni.

- Jóó – kiáltotta vissza Holly.

- Fogalmazás a kirándulásukról, meg van matek leckéje is, azt hiszem körzőzés. És este elalvás előtt olvasson is – nyújtotta át Alexa Holls táskáját.

 - Jó jó, ne aggódj, megtanulunk – bólogatott Niall.

- Na, megyek is, rohannom kell. Majd beszélünk telefonon – mondta Alexa, én pedig elengedtem hátulról Niallt, aztán elé léptem és átöleltem az unokanővéremet. - Minden rendben a picivel?

- Persze – bólintottam. – Majd beszélünk. Puszi – nyomtam puszit az arcára, ő pedig mosolyogva elengedett aztán le is indult a lépcsőn. Niall becsukta az ajtót, aztán felém fordult és lerakta Holly táskáját a cipőtartó szekrényre. Elmosolyodott, majd kezeit a derekam köré fonta és magához rántott. Egy szó nélkül nyomta ajkait az enyéimre, míg én kezeimet a nyaka köré fontam és még jobban magamhoz húztam. Csókja még mindig ugyanazt az őrült érzést váltotta ki belőlem, mint évekkel ezelőtt is és ezt imádtam benne. Mielőtt túlságosan belemerülhettünk volna, Nate már kiabált is a nappaliból.

- Holly, focizunk? – kérdezte izgatottan.

- Kérd meg apát Nate, nekem most nincs kedvem. Vagy játssz velünk.

- De én focizni akarok! Apaaaaaa! – kiabálta Nate, Niall pedig vigyorogva nyomott egy puszit még a számra, aztán elengedett, mielőtt még felbukkant volna a kis szörnyetegünk és széttúrt volna minket.

- Jól van, húzd fel a cipődet – mondta Niall, mire Nate már vigyorogva le is ült a szekrényre, hogy felvehesse a focis cipőjét. – Majd hozol ki nekünk inni? – kérdezte Niall.

- Persze – sóhajtottam fel.

- Palm, Bonnie lebüfizte magát – kiáltotta Holly, mire Niall adott egy utolsó puszit az arcomra, én pedig beindultam a nappaliba. Miután letakarítottam Bonnie pólóját, adtam neki egy puszit és Hollyt kezdtem faggatni az iskoláról, miközben a srácaimat figyeltem a hatalmas ablakokon keresztül, ahogy az árnyékba sétálnak a füvön és játszani kezdenek.

Hátradőltem a kanapén, miközben a kezemet a pocakomra simítottam és figyeltem, ahogy Nate próbálja kicselezni az apját. Holly hangosan nevetett mellettem Bonnien, aki grimaszokat vágott és szintén nevetgélt, meg tapsikolt pici kezecskéivel. Hirtelen elégedettség fogott el, ahogy körül néztem magam körül és nem tudtam lekaparni a vigyort az arcomról. Mikor kislány voltam, valahogy mindig is ilyen jövőről álmodoztam. Szerető férjről, gyerekekről, karrierről, sikerélményekről, boldogságról és egészségről. Csak most jöttem rá igazából, hogy mindent elértem, amit valaha is tudatosan, avagy akaratlanul kitűztem magam elé, és megküzdöttem mindenért, amit szerettem volna. Mindegy volt, hány akadály bukkant fel előttem, mindegy volt, hány bonyolult dologgal kellett megküzdenem. Kitartottam a céljaim érdekében, és ez egy olyan tulajdonság volt, amit a gyerekeimnek is elégszer kihangsúlyozok majd, hogy soha se adják fel.