11 - Párizs

Halihalloo,

újabb Niall szemszög yay:3 Nagyon szépen köszönöm az előző rész alá érkezett kommenteket, nagyon örültem nekik!:) A mai részben nem történik sok minden, viszont még egy kicsit tisztábban láthattok Niall szemszögéből és még jobban bele szerethettek lolz.:3 Remélem mindenkinek jó lett a félévi bizije, és mindenki akinek felvételiznie kellett, sikeresen túlesett rajta.(: Szép hétvégét és jó olvasást! Xx♥

NIALL HORAN

Az út nagyon rövid volt, alig egy órát, ha repültünk. Mindketten elaludtunk, Palmer feje a vállamon volt, az én fejemet pedig az ő fejére hajtottam. Kezeink egymáséban, ujjaink összefonódva pihentek a széles kéztartón és csak akkor vettem észre, hogy végig így fogtam a kezét, miután Brian felébresztett, mondván, hogy leszállunk. Próbáltam Palmer övét úgy becsatolni, hogy ne ébresszem fel, de ez sajnos nem jött össze egy kézzel, miközben a fejét a vállamon pihentette.

- Bocsánat virágszálam – simítottam végig a másik kezemmel az arcán, utána pedig kisöpörtem onnan a hajtincseit. – Leszállunk, és beakartalak kötni – suttogtam, ő pedig kábán bólintott, aztán kivette a kezét az enyémből és bekötötte magát. Én is gyorsan bekötöttem magam, majd visszaraktam a kezem, jelezve neki, hogy ő is visszahelyezheti, ha szeretné. Ő pedig nyílván szerette volna, hiszen ujjainkat újra összefonta. Éreztem, hogy engem néz, így felé fordítottam a fejem és szemeimet ráemeltem. Ajkain a világ legédesebb mosolya ült, azt hiszem kezdtem ezt az álmos arcát nagyon megszeretni. Olyan volt, mint egy védtelen, imádnivaló kölyökkutya.

A repülőteret problémamentesen és gyorsan tudtuk elhagyni, ami nagy szerencse volt, hiszen mindketten félig aludtunk még, és ha Brian nem lett volna, aki éberen kivezet az épületből, szerintem csak körbe és körbe járkáltunk volna. Ekkor már egy fekete Mercedes várt ránk, egy öltönyös emberrel, akinek a kezében egy tábla volt, melyen Palmer vezetékneve állt. Átadta a kocsi kulcsokat, aztán mondott valamit franciául, amit én nem értettem, de Palmer látszólag igen, mert egy fáradt mosollyal és egy „Merci” –vel válaszolt a tagnak. Brian berakta a csomagjainkat hátra, miközben mi beültünk az autóba. Palmer rögtön a vállamra hajtotta a fejét, miután bekötötte magát.

- Bocsánat, hogy kispárnának használlak – mondta, miközben elnyomott egy ásítást.

- Nyugodtan használhatsz annak, hidd el, nagyon is örülök neki – suttogtam a hajába, aztán puszit nyomtam oda, mire ő átkarolta a kezemet a karjával, mintha csak magához ölelné azt.

Brian beült a volán mögé, aztán a visszapillantó tükörben hátra pillantott vigyorogva, majd elindította a kocsit.

- Akkor gondolom Palmer lakásához – mondta, miközben beövelte magát.

- Mhm, Palmer Csipkerózsikát játszik – válaszoltam mosolyogva, aztán én is elnyomtam egy ásítást, majd fejemet az ablak felé fordítottam.

Egy órába telt, mire megérkeztünk a belvárosba Palmer lakásához, melynek egyáltalán nem örültem, hiszen Palmert újra fel kellett ébresztenem, és tudom, milyen az, mikor az ember csak ilyen rövidke órákat szundíthat. A jó hír viszont, hogy Palmernek csak holnapután kell mennie, dolgozni, így akár végigaludhatja a napot. Miután Brian segített felvinni a harmadik emeletre a csomagokat, el is ment a közeli szállodába, mi pedig bementünk a lakásba, mely első benyomásra hasonlított a milánóira, utána viszont láttam, hogy ez valamivel nagyobb. Volt egy fa lépcső is, mely az emeletre vezetett. A nappali kicsi volt és egyben volt a konyhában, otthonosan volt berendezve és akaratlanul is elmosolyodtam, hiszen az egész Palmer ízlése után üvöltött.

- Nos, itt lennénk Párizsban – mondta mosolyogva, majd levette a cipőjét és a bőröndjét maga után behúzva beindult a nappaliba. Követtem a példáját, levettem a cipőt, majd utána indultam.

- Nagyon otthonos. Tetszenek ezek a kis lakások – mosolyogtam.

- Értelmetlennek láttam itt is egy házat venni. Mondjuk ez sem olyan kicsi lakás, de rögtön beleszerettem, mikor megláttam – mesélte mosolyogva, majd megállt a lépcső előtt és letolta a bőröndje fogantyúját.

- Várj, majd én felviszem neked. Elég nehéz.

- Köszi. Úgy érzem, semmi erőm sincsen. Se a lábaimban, se a kezeimben. Basszus, rohadt fáradt vagyok – jött rá, én pedig felnevettem, majd megfogtam a bőröndjét és felindultam vele.

- Nem baj, aludhatsz egész nap. Még jó, hogy adtak két szabadnapot neked.

- Mhm, én is örülök neki. Köszi – nyomott puszit az arcomra, mikor leraktam odafent a rövidke folyosó elején a bőröndöt. Leszaladtam még az enyémért is, majd azokkal felmentem, aztán bekukkantottam az első nyitott ajtón bal oldalt. Az a sötét fürdőszobát tárta fel előttem, így hát jobbra néztem, ahol rátaláltam Palmerre. Mosolyogva beléptem utána a szép szobába, mely teljesen passzolt az egész lakáshoz. Középen állt egy nagy baldachinos ágy, két oldalt ablakok húzódtak, bal oldalt egy kis tükrös szekrény állt, jobb oldalt pedig egy sminkes asztal. – Rakd le nyugodtan a cuccaidat valahova – mondta álomittas hangon, aztán, úgy ahogy volt, bedőlt az ágyába. Leraktam a bőröndöm a szekrény mellé, majd mivel nem tudtam mást csinálni, fogtam magam és elkezdtem levetkőzni. Az alsómban és a hosszú ujjúmban készültem bebújni mellé az ágyba, mikor külön meg is kért rá, hogy feküdjek mellé, így széles mosollyal tettem eleget kérésének. Rögtön közelebb csúszott hozzám, de mivel hason feküdt, nem tudott sehogy sem átölelni. Felé fordultam, aztán nyomtam egy puszit a fejére, majd a kezemet a hátán hagyva hunytam le a szemeimet.

*

Arra keltem fel, hogy Palmer kiszáll mellőlem a kényelmes ágyból. A szememet dörzsölve a hátamra fordultam, majd kinyitottam a szemeim, és rögtön Palmer mosolygós arcába ütköztem.

- Szia – mosolygott. – Jól aludtál? – jött az oldalamra, aztán leült a lábam mellé az ágyra.

- Igen – motyogtam én is mosolyogva. – Te?

- Igen, végre sikerült egy hosszút aludnom és már nem érzem magam olyan mosott szarnak – nevetett fel halkan. – Viszont éhen halok. Még nem ettünk ma semmit és már öt óra van.

- Basszus tényleg. Még ma nem is ettünk semmit.

- Arra gondoltam, hogy mehetnénk a városba valahova enni? És megkezdhetnénk a városnéző túránkat is – állt fel, majd a bőröndjéhez sétált, vízszintesbe helyezte, aztán letérdelt elé.

- Benne vagyok – ültem fel.

- Szuper! Akkor rendbe szedem magam, és mehetünk.

Elképesztett Palmer milyen csinos volt. Percek alatt varázsolt magából elfogadható kinézetet, és ezzel nem azt akarom mondani, hogy szarul nézett ki mikor felkelt, mert ő természetesen akkor is csodálatosan festett. Amúgy is említettem már, mennyire tetszik az álmos arca és kócos haja. Olyankor igazán nagyon gyönyörű. Aztán egy csettintésre átváltozik egy divatos, roppant szexi nővé, aki képes az egész világot meghódítani szédítő mosolyával. Hiszen engem is a rajongójává tett. Egy fekete kötött pulcsi volt rajta, mely eléggé lezser volt, hiszen mindkét válláról lecsúszott, ezzel hiba mentes, barna bőrét megmutatva. Lábain egy szakadt farmer volt egy pár csizmával, mely nagyon tetszett. Természetesen lecseréltem én is a tornacipőimet egy csizmára, ha már rajta is az van, legyen rajtam is. A haját átfésülte, aztán hagyta eredeti enyhén hullámos állapotában a vállára hullani, míg az arcára semmilyen sminket nem vitt fel megint, amiért igazán csodáltam. Manapság minden nő tele nyomja magát mindenféle színezékkel, csak hogy jobban nézzenek ki, de Palmer nagy ívben tojik erre, ha nincs kedve, akkor egyszerűen nem sminkel és kész. A fekete kistáskáját vette még magához indulás előtt, aztán leindultunk az utcára. Úgy döntöttünk, nem zargatjuk Briant, hagy pihenjen ő is, és majd fogunk egy taxit, valamint úgyis inkább sétálunk. Be is ültünk egy taxiba, aztán Palmer elmondta a sofőrnek, hogy vigyen minket az Eiffel toronyhoz, onnan pedig majd sétálunk. Már az ablakból is mutatott pár dolgot, mely mellett elhaladtunk, de bevallom őszintén, hogy nem is arra figyeltem olyankor, amit mutatott, hanem őt néztem, milyen boldogan mosolyog és, hogy mennyire csillognak a szemei. Legszívesebben megcsókoltam volna, de tudtam, hogy erre egyikünk sem áll készen. Mindössze egyszer csókoltam meg, de ha több lett volna, se csókoltam volna meg őt itt és most nyilvánosan. Egyikünk se tudja, mit akarunk a másiktól, hogyan tovább Párizs után, miután a divatheteknek vége, hova kell neki mennie és hova kell nekem. Rengeteg dolog vár még ránk, hogy átbeszéljük és bár kicsit tartok mindettől, mikor eljön az ideje, állok elébe. Azt tudom, hogy szeretnék vele lenni, hogy szeretném, ha Párizzsal nem érne véget minden. Nem akarom magam becsapni. A szívem tisztán és érthetően azt súgja, hogy ne engedjem el Palmert. Én pedig nem is fogom.

- Niall, egyáltalán nem figyelsz rám – nevetése zökkentett ki a gondolataim közül, és mikor ráemeltem a tekintetem, éreztem, hogy elpirultam. – Min gondolkoztál? – kérdezte még mindig kuncogva.

- Bocsánat, csak elbambultam – kértem szégyellősen elnézést. – Tudod, elég gyakran elvonod a figyelmem.

- Én? – kérdezett vissza meglepődve. – Mégis mivel? – nevetett fel.

- Elég csak rád néznem. A mosolyod például egészen sok gondolatot okoz a fejemben. De ne is kérdezd miket, mert úgy sem fogom egyiket sem elárulni – húztam magamhoz, aztán puszit nyomtam a halántékára.

- Ez nem ér, mindig kíváncsivá teszel az ilyen mondataiddal, aztán nem árulsz el semmit! – biggyesztett le a száját, én pedig felnevettem.

- Ez igaz, bocsánat – nyomtam újra puszit a halántékára. – Többet nem csinálom, ígérem – mondtam vigyorogva.

- Vagy inkább elmondod, ami engem annyira érdekel. Niall, lécci – nyújtotta el a szót és hatalmas szemeivel aranyosan pislogott fel rám, miközben ajkait továbbra is lebiggyesztve hagyta.

- Ah, nem, akármennyire is aranyos és megható kölyökkutya képet vágsz, nem fogom elárulni – kuncogtam fel.

- Majd figyeld meg, hogy egyszer én nyerek – mosolygott rám mindent tudóan, mintha csak éppen most látta volna, hogy mi fog történni a jövőben.

- Reménykedj csak – vigyorogtam vissza rá ugyanolyan önelégülten, ahogyan ő tette. Közben pedig inkább azon nyomban birtokba vettem volna a száját.

Miután kiszálltunk a taxiból sétálva indultunk meg valamilyen éttermet keresni. Minden figyelmem lekötötte Palmer, a mondanivalója, a nevetése, az arca, szájának mozgása, hajának libbenése, éppen ezért észre sem vettem, mikor össze vissza karisztoltunk Párizs kis utcáin. Az egyik pillanatban még bent voltunk a turisták kavalkádjában, aztán máris kettesben sétáltunk a macskaköves utakon. Kisujját az enyémbe akasztotta, és kezünket lóbálva sétáltunk, miközben halkan beszélgettünk, vagy éppen hangosan nevettünk, ezzel egy kis életet csalva a rövid utcákba. Palmer egy kis étterembe vitt, mely az ő törzshelye volt, mikor Párizsban tartózkodott. Az étterem apró volt és hangulatos, valamennyi asztal üres volt, és csak egy két pár volt rajtunk kívül még bent. Leültünk egy ablak melletti asztalhoz, és az üvegen kipillantva jó pár ház mögött lehetett még látni az Eiffel tornyot. Mesekönyvbe illő volt az egész. Levoltam nyűgözve amiért Palmer egy ilyen szép helyre elhozott, és egyre csak azon gondolkoztam, hogy hogyan adhatnám neki mindezt vissza.

*

Kissé izgatottan figyeltem, miközben Palmert sminkelték és a haját szárították. Miután a sminkje elkészült, belebújt egy fekete flitteres ruhába és egy pár magas sarkú csizmába, a nyakába akasztottak egy nyakláncot és kisfilm forgatáshoz szükséges outfitja már készen is volt. Vigyorogva kézen fogott, aztán kihúzott a sok operatőr után az épületből, majd Párizs egy fő utcájára sétáltunk. Az ég már korom sötét volt, hiszen olyan tíz, tizenegy körül járhatott az idő. Palmer nyomott egy puszit az arcomra, mielőtt újra magamra hagyott volna, aztán odasétált a sminkeshez, aki elvégezte az utolsó simításokat rajta. A kamerák mögül figyeltem Palmert, aki végig sétált a járdán a zenére, miközben a hajával játszott. Mikor a hangos zene elindult elég sokan felfigyeltek a forgatagra, megálltak és Palmert nézték, akinek újra meg újra végig kellett sétálnia a járdán, hogy minden szögből jól feltudják venni. A fejemen kapucni volt és napszemüveg a szemeimen, hiába volt korom sötét, nem kellett, hogy a rajongók kiszúrjanak, aztán eltolják az egész forgatást, ami miatt Palmert szidnák le. Én eleve el sem akartam jönni, hiszen az egész a nyílt utcán történik, és bárki bármikor lerohamozhatna minket, úgy, mint valamelyik nap a héten. Bementünk egy boltba, nem sokkal később pedig tájékoztattak, hogy ötvenesével visítoznak tini lányok a bolt előtt, és hogy emiatt be kellett zárni az ajtókat. Röstelltem, hogy Palmert belevittem egy ilyen helyzetbe, ráadásul biztonsági őr és minden egyéb nélkül, ő viszont biztosított róla, hogy nem történt semmi nagyobb baj. Ledöbbent, hogy mennyien rohamoztak meg minket egyszerre, ezenfelül viszont más tényleg nem történt, hiszen amint mi autóval elhajtottunk, azután a rajongók is eljöttek a bolt elől. Éppen ezért nem akartam ma este elkísérni a forgatásra, viszont ő elég hatásos módszerekkel meggyőzött arról, hogy jó lenne, ha vele mennék, én pedig persze nem tudtam nemet mondani.

Vigyorogva figyeltem, miként ingatja a csípőjét ide- oda, és tudtam, hogy úgy vigyorgok, mint egy idióta, de nem érdekelt. Palmer rohadt szexi volt, titkos pillantásai felém pedig csak még jobban megdobogtatták a szívemet a mellkasomban.

Miután felvették a kisfilmet, autóba ültünk és elindultunk Párizs egyik legdrágább hotelébe, hogy háttért nyújtson majd a képeken, amiket Palmerről fognak hamarosan készíteni. Közben én elmentem hozni magunknak kávét, míg ő selyemruhákban pózolt az ágyon állva, fürdőszobában, ablak előtt és még egy csomó másképpen. Ha akartam volna, se tudtam volna elaludni, annál jobban foglalkoztatott Palmer. Elképesztően gyönyörű volt a falatnyi ruhákban, amiket ráadtak, alig pár cérnaszál tartotta össze az anyagokat, hogy ne hulljon le és tárja fel mindenki előtt napbarnított testét. Akkor valószínűleg rohadt féltékeny lettem volna, mert már csak ennek a gondolata is felzaklatott. Néha volt olyan érzésem, miközben őt néztem, hogy talán már megbánta, hogy erősködött és elhívott magával. Fogalmam sincs miért, de úgy éreztem, hogy zavarban előttem, amin nem csodálkoznék, hiszen így még sosem láttam őt, kivéve képeken az instagramján, de hát az teljesen más. Oké, lehet, hogy az egész helyzetünk nem normális, de erről egyikünk sem tehet. Ő modell, és lehetetlen elkerülni azt, hogy ne lássam a fehérneműs képeket róla. Egyikünknek sincs átlagos élete, de hiszem, hogy akkor sem lenne sokkal egyszerűbb minden, ha nem lennénk hírességek.

Szóval miután tovább néztem őt, én is zavarba jöttem, így próbáltam többé nem annyira feltűnően bámulni őt. Semmit sem akartam elsietni, véleményem szerint tökéletes tempóban haladtunk, és kétlem, hogy ő másképpen gondolná. Nem régóta ismerjük egymást, és bár már az elején nyilvánvaló volt, hogy imádok vele lenni, nem szerettem volna rögtön minden érzésemet rázúdítani. Aztán a bizonytalanságom is eléggé közrejátszott az egészben. Régen volt kapcsolatom, és a legutóbbi is elég csúnyán végződött, és mondhatnám, hogy nem az én hibámból, nem lenne igaz. Ugyanannyira hibás voltam én is, mint Alexa és Harry is. De ami történt, az megtörtént és már nem tudunk ellene semmit sem tenni. És persze már régóta nem is akarok, mostanra pedig végre lett is rá egy okom, hogy miért ne agyaljak többet ezen. Az ok pedig természetesen a hosszú barna hajú gyönyörűség volt, akit Palmernek hívtak, és aki valamilyen oknál fogva ugyanolyan boldog volt, ha együtt töltöttük az időnket, mint én.

- Hulla fáradt vagyok – nyögött fel Palmer amint a fejét a vállamra hajtotta az autóban.

- Elhiszem – simítottam végig a karján és puszit nyomtam a fejére.

- Brian? Te fent vagy még? – mormogta.

- Persze Palm, különben mégis hogy jutnánk haza? – nevetett fel. – De nehogy azt hidd, hogy én nem bújnék szívesen ágyba. De mindjárt hazaérünk.

- Nekem előbb le kell fürdenem – nyöszörgött Palmer.

- Akkor fürdesz, és nem tusolsz – ajánlottam fel neki, mire tiltakozásul újabbat nyögött a nyakamba.

- Ha tusolok, sokkal gyorsabban megvagyok, mintha egy kád forró vízbe ülnék bele. Ott valószínűleg el is aludnék.

- Mhm, igaz.

- Ez a cipő teljesen feltörte a lábamat. Nem bírok talpra állni – emelkedett fel az ölemből, aztán lehúzta a csizmát a lábairól. Lent hagyta őket a földön, majd a lábait felhúzta maga alá és visszadőlt rám. Ekkor zörögni kezdett a telefonom a zsebemben, én pedig a homlokomat ráncolva húztam ki a zsebemből. A kijelzőn Louisval egy közös képünk volt, így elmosolyodtam aztán Palmerra néztem, aki rögtön rávágta, hogy vegyem fel nyugodtan, bárki is az. Így hát megnyomtam a zöld karikát és a fülemhez emeltem a telefonomat.

- Szia, Louis.

- Niall haver, holnap gyere ki értünk a Paris-Charles-de-Gaulle repülőtérre, tízkor száll le a gépünk, szóval olyan fél tizenegyre legyél ott.

- Tessék?

- Ja meg szerezz még két jegyet Palmer utolsó divatbemutatójára.

- Mi Louis miről beszélsz? – kérdeztem értetlenül.

- Jaj Niall ne tettesd a hülyét, jó? Örülj, hogy nem haragszom, meg amiért nekem egy szót sem szóltál a barátnődről!

- Louis ne szemétkedj már vele! – hallottam a háttérből Danielle nevetését.

- Louis hallgatnod kéne a barátnődre – vettem el a fülemtől a telefont, aztán átraktam a másikra, nehogy Louis valami cikit mondjon, amit Palmer is meghallhat.

- Nialler, úgy látom, komolyan el kell majd beszélgetnünk. Mi az, hogy csak Harryt avatod be? Vagy Liam is benne volt és csak engem hagytatok ki?

- Louis, senkit nem avattam be az égvilágon semmibe. Légy szíves állj le a kombinálással – sóhajtottam fel, de közben persze az ajkaimon vigyor húzódott, hiszen imádtam a srácokkal szórakozni és tudtam pontosan, hogy Louis is csak ugrat.

- Oké, de akkor holnap kijössz értünk fél tizenegyre? És intézel még két jegyet a divatbemutatóra?

- Most komolyan ide repültök?

- Naná Niall, muszáj bemutatnod a barátnődet, miért azt hitted, hogy csak hülyülök? Különben is, Freddiet most adtam le Briannának, két hétig megint nem látom, Daninek is szabadsága van, és amúgy is akartunk Londonba repülni, de akkor előbb teszünk egy kis kitérőt.

- Louis… - sóhajtottam fel. – Jó, kimegyek értetek.

- Szuper Nialler, alig várom, hogy lássalak – mondta mézes- mázos hangon, én pedig megforgattam a szemeimet.

- Oké, akkor most leraklak, mert rohadt késő van, és reggel korán kell kelnem egyesek miatt, meg még jegyet is kell szereznem.

- Jaj, azt nem is te szerzel, hanem a csajod.

- Louis – morogtam.

- Oké, oké, értettem – nevetett fel. – Jó éjt, Ni, holnap találkozunk.

- Szia – köszöntem el én is, aztán kinyomtam és rögtön lepillantottam Palmerre. Ő már aranyosan szuszogott a mellkasomon, így elmosolyodtam aztán nyomtam egy puszit a homlokára. Ezután hamar meg is érkeztünk, én pedig az ölemben felvittem Palmert, aki annyira fáradt volt, hogy még erre sem ébredt fel.