14 - Csodálatos terv

Halihalloo,

oii, új szereplő, megint!:3 És egy kis bonyodalom. Okay, befogom, többet nem árulhatok el a részről, különben minden leesik nektek idő előtt és akkor már nem lesz olyan jó. :c Um idk mit mondhatnék még, azon kívül, hogy nagyon szépen köszönöm a rendszeres visszajelzéseiteket!!♥ Olyan sokat jelentenek nekem!:) Jó olvasást! Xx♥

PALMER TONKIN

Kissé rohamtempóban pakoltam a bőröndömbe, miközben Sara az ágyamon terpeszkedett és engem nézett, illetve szörfölt a neten. A telefonom órája szerint pontosan fél órám van még felöltözni és befejezni a pakolást, mielőtt el kéne indulnunk a repülőtérre. Az elmúlt egy hétben végig őrlődtem magamban, miközben továbbra is tartottam a kapcsolatot Niallel, de mivel keveset beszéltünk, mindig úgy éreztem, hogy egyre eltávolodunk egymástól és ez olyan szomorúsággal töltött el, amit már régen tapasztaltam. Sara öntötte belém a lelket, hogy egyszerűen csak összejöttek a dolgok Niallnek és dolgozik, ezért beszélünk ritkán, és nem azért, mert már nem is akar tőlem semmit. Tegnap reggel miután újra az én szőke hercegemmel álmodtam, megvettem a jegyemet Londonba. Utána százszor meggondoltam magamat, egyszerűen nem tudtam dönteni, hogy menjek, vagy ne menjek. Ha Sara nem lett volna velem, ezer százalék, hogy ma nem pakolnék ilyen szélsebesen.

- Szerintem azt a farmert is vinned kellene – mondta Sara a darabra, amit éppen széthajtottam, hogy megnézhessem. – Nagyon jó segged van benne.

- Kösz – nevettem el magam idegesen, végül megvontam a vállam, összehajtottam és beleraktam a bőröndbe. Lassacskán tele volt, így miután összeszedtem a fürdőszobából a dolgaimat és egy rózsaszín neszesszerbe pakoltam őket, rádobtam a bőrönd tetejére. A gardróbomból kikaptam egy farmert, egy fekete kötött pulóvert, aztán kerestem hozzá egy kabátot, valamint sálat is. Lábaimra egy fekete fűzős csizmát vettem, aztán átfésültem párszor a hajamat és raktam fel egy alap sminket. Jól akartam kinézni, habár tudtam, hogy egy hat és fél órás repülő út után mosott szarként fogok Londonba érkezni. Befújtam még magam a kedvenc parfümömmel, aztán bepakoltam egy táskába kellhető dolgokat, amivel elüthetem az időt a repülőn, végül becipzáraztam a bőröndömet és felállítottam.

- Jól nézel ki – mosolygott rám Sara, amint lecsúszott az ágyamról, aztán felállt.

- Köszi, Sara, bár kétlem, hogy mire megérkezek Londonba így fogok még festeni – sóhajtottam fel, ő meg csak megforgatta a szemeit, majd megragadta a kezemet. Odalent elbúcsúztunk Alexától és Hollytól, aki szomorú volt és sírt is, hogy ne menjünk el, ami miatt majd megszakadt a szívem. Alexa egyáltalán nem örült annak, hogy Londonba megyek és ezt meg sem próbálta titkolni, szinte elszakított Hollytól aztán az utamra engedett. Mindezek ellenére nyomtam egy puszit az ő arcára is, majd Saraval bepattantunk a taxiba, amit rendeltünk.

- Nem értem Alexát. Engedned kellett volna, hogy beszéljek vele – adott hangot a gondolatainak barna hajú barátnőm mellettem.

- Nem akarom még jobban magamra haragítani. De ígérem Sara, hogy rendezek vele és Niallel is mindent, amint megérkeztem Londonba.

- Ne ígérj olyat, amit tudod, hogy nem fogsz betartani – nézett rám egy apró mosollyal az arcán.

- De igen, befogom tartani, mert ez nem állapot – ingattam meg a fejem. – Nem akarok Alexával rosszban lenni, szóval beszélni fogok róla Niallel.

- Úgy legyen – húzott magához, aztán puszit nyomott a fejemre én pedig mosolyogva bújtam hozzá.

*

Este fél hét volt, mire összeszedtem a bőröndömet a londoni repülőtéren, és fogtam egy taxit. Miután búcsút vettem Saratól, aki repült LA –be, üzentem Louisnak, hogy írja le a stúdió címét, ahol általában dolgozni szoktak Niallel, mert szeretném őt meglepni. Nagyon jó fej volt, rögtön válaszolt, és sok sikert kívánt a meglepetéshez. Miközben a taxiban ültem, egyre csak az üzenetet nézegettem a címmel, amire már nem is volt szükségem, mert a sofőrnek leadtam már azt. Ideges és izgatott voltam egyszerre, a tenyereim izzadtak, a gyomrom pedig görcsölt. Mégis jó érzéssel töltött el újra Londonban lenni, hiszen legutóbb mikor így megleptem Niallt, nagyon közel kerültünk egymáshoz. Több, mint egy hónapja már, hogy itt jártam mégis olyan volt, mintha az egész tegnap lett volna.

A borzalmas forgalomnak köszönhetően úgy tűnt, hogy soha nem érkezek meg a stúdióhoz. Féltem is, hogy Niallt nem fogom ott találni, mikor viszont utána érdeklődtem a recepción azt mondták, hogy még bent van. Miután eligazítottak hosszú folyosókon indultam meg. Egyetlen zaj a lépkedésem, na meg a bőröndöm hangja volt. Megálltam a tízes ajtó mellett, mely felett egy piros lámpa égett, jelezve, hogy felvétel zajlik. Fogalmam sincs mire számítottam mikor bekopogtam, végül lenyomtam a kilincset és hevesen dobogó szívvel léptem be a viszonylag méretes szobába. Rögtön Niallt és egy szőke lányt pillantottam meg az üveg mögött, amint kicsit bentebb mentem. Niall egy kanapén ült, nekem oldalasan, de még így sem vett észre, hiszen szemei a vele szemben éneklő és táncoló lányra voltak tapadva. Kezében gitár pihent, amin persze játszott is, szája folyamatosan mozgott, hiszen énekeltek. Az biztos, hogy erre nem számítottam, és bár a helyzet normálisnak tűnt, a csalódottság úgy vágott mellbe, hogy szerintem még hátra is tántorodtam. A lány ismeretlen volt, akármennyire is szuggeráltam nem ismertem fel az arcát. Olyan érzésem volt, mintha egy intim pillanatban zavartam volna meg őket, és ez az érzés csak fokozódott, mikor a lány lehuppant Niall mellé, aztán hozzábújt, miközben kezét a combjára csúsztatta. Elkaptam a tekintetem róluk, utána pedig úgy kapkodtam a levegőt, mint aki mindjárt megakar fulladni. Észre sem vettem, hogy visszatartottam a légzést, ami miatt most tényleg lihegtem. Talán túlreagáltam az egészet, de ott és akkor csak elszerettem volna tűnni. Éppen készültem megfordulni, mikor az ajtón bejött egy férfi, bögrével a kezében és kis híján felborítottam az italával együtt.

- Segíthetek? – kérdezte a férfi, de én csak elrebegtem egy bocsánatot, aztán kisiettem mellette a folyosóra, miközben a bőröndömet makacsul rángattam magam után. – Kisasszony, a táskája – emelte fel a tag a táskámat, ami valahogyan kiesett a kezemből. Mindenesetre észre sem vettem mikor ez történt. Utána nyúltam, viszont nem kaptam el, mire a földre hullott és kigurult belőle minden dolgom. Gyorsan lehajoltam és elkezdtem felkapkodni a cuccaimat, miközben a férfi is így tett sűrű bocsánatkérések közepette. Miután megvolt, felálltam és a vállamra akasztottam, aztán felnéztem a férfire és megköszöntem a segítségét, miközben mögötte megpillantottam Niallt. Elkaptam a tekintetem róla, aztán behúztam az ajtót. Gyors léptekkel indultam meg a folyosón erősen visszaemlékezve, hogy merről jöhettem. Rá se hederítettem a lányra recepciónál, csak gyorsan kiléptem az épületből, és a fejemet forgatva indultam meg jobbra, miközben szemeimmel egy taxi után kutattam. Emiatt nekimentem két lánynak, és bár fogalmam sem volt, hogy honnan tudtam, hogy Niallre vártak, valamiért éreztem, hogy éppen két rajongóba sétáltam bele. Reagálni sem volt idejük, elnézést kértem tőlük, aztán kettőjük között elvágva kezdtem futni egy taxi felé. Kinyitottam a hátsó ajtaját, hogy ne tudjon elmenni, végül nem foglalkozva a bőröndömmel bevágtam magam előtt az ülésre és bepattantam mellé én is. Elrebegtem a hotel nevét, ahol legutóbb is megszálltam miközben behúztam magam után az ajtót. Magam mögé pillantottam, ahol Niall éppen kilépett az épületből, de ekkor már túl késő volt, mert a taxis elindult velem együtt. Lehunytam a szemeimet, miközben hátradőltem az ülésben és az arcomat a kezeim közé temettem. Sírni szerettem volna, de visszatartottam a könnyeimet, nem akartam nyilvánosan összetörni. Én magam sem tudom, hogy mi volt ez az egész a stúdióban, de látszott a lányon és Niallen, hogy szoros kapcsolatuk van. Legalábbis a lány tisztán láthatóan rányomult, az én mellkasomban pedig elterjedt a féltékenység. Talán ezért reagáltam olyan hevesen az egészre. Eszembe jutottak rövid telefonbeszélgetéseink Niallel, és tartalmatlan smseink, ami miatt a torkom még inkább elszorult. Gyorsan elakartam felejteni az egészet, de nem ment, ezért kicsit vadul dörzsöltem meg az arcom, nehogy elsírjam magam. Alig vártam, hogy a szállodához érjünk, és egyedül legyek a szobámban, és mikor közölték velem a recepciónál, hogy egy szabad szobájuk sincsen, legszívesebben sírva összerogytam volna a padlón. Elkértem egy legközelebbi hotel címét, aztán azt az egyik kezemben szorongatva indultam meg újra a forgós ajtó felé. Miután nagy nehezen szereztem egy újabb taxit, nem bírtam tovább a könnyeimmel, így csendben elmorzsoltam párat. Nem akartam tudni, hogy hogyan nézhetek ki, éppen ezért tekintetemet szigorúan a járdára szegeztem, amíg be nem léptem az újabb hotelbe. Kértem egy egy ágyas szobát, és miután le lett vonva a pénz a kártyámról, és megkaptam a belépéshez szükséges chipet is, a lift felé vettem az irányt. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel amint becsukódott mögöttem a lakosztály ajtaja. Levettem a kabátomat, lerúgtam magamról a cipőmet és mindent egy fotelre hajítva bedőltem az ágyba. Szipogva töröltem le egy újabb legördülő könnycseppet végül már azzal sem bajlódtam, és hagytam, hogy az arcomon szánkázva cseppenjenek le az ágyneműre.

*

Másnap reggel tíz órakor ébredtem meg, aminek kifejezetten örültem, hiszen fogalmam sem volt, hogy mit kezdek most magammal. Mármint tudtam, hogy repülök Los Angelesbe, komolyabban belegondolni viszont egyáltalán nem volt kedvem. Talán maradok még egy éjszakát itt, hiszen semmi kedvem egy újabb egész napos repülő úthoz. Holnap sem lesz jobb a helyzet, de inkább tolom az egészet. Nem azért akarok még egy napot maradni, mert bízom benne, hogy Niall megkeres, ez eszembe sem jutott. Ha nem jelentett neki semmi, ami köztünk volt az elmúlt hónapban, akkor nyílván nem fog tűvé tenni értem mindent. Ha meg igen, akkor, nos, nem tudom mi fog történni. Nincs kedvem vele beszélni, nincs kedvem rajta gondolkozni és nincs kedvem megint sírni. A mai napot ágyban töltöm és sorozatokat fogok nézni, amiben remélhetőleg annyira elfáradok majd, hogy a nap végén újra álomba merülök. Csodálatos terv.

Kényszerítettem magam, hogy egyek valamit, miközben nem igazán volt étvágyam. Közben előttem az iPademen már ment a Gossip Girl egyik része, és akármennyire is szeretem a sorozatot és a benne játszó színészeket, nem kötött le a film. Egyáltalán nem figyeltem rá, a szemeimmel követtem az eseményeket, de azt is csak néha. A gondolataim pokoli hangosak voltak a fejemben, és bár nem figyeltem rájuk – annyira – attól még ott voltak és nem halkultak el. Előrehajoltam, hogy megállítsam a sorozatot, aztán leraktam a lábaimat az ágyról és felálltam. Megfogtam a tálcát, aztán a földtől plafonig érő ablak előtti faasztalra raktam. Az asztalnak támaszkodva néztem ki az ablakon, miközben megittam a maradék kávémat, végül a csészét is lehelyeztem a tálcára a tányér mellé. Úgy döntöttem, hogy kimozdulok, mert megbolondulok a négy fal között. Elővettem a futónadrágomat, felvettem egy sport melltartót, rá egy pólót, végül egy futó pulóvert, mely bent tartja a hőt, hogy ne fázzak. Felhúztam a Nike futócipőmet, amit mindig mindenhova viszek magammal, mindegy, hogy hova utazok. Az edzés a mindennapjaim része és bár nem edzek minden nap, egy héten háromszor-, négyszer biztosan. Feltúrtam a táskámat az iPod nanom után kutatva, és miután megtaláltam csatlakoztattam a fülhallgatómmal, elindítottam a zenét, majd a telefontartóba raktam a szobámat nyitó chippel és némi készpénzzel együtt és az egészet felcsatoltam a karomra. Telefonomat szándékosan hagytam a lakosztályban, még mindig kikapcsolva, őszintén nem voltam kíváncsi senkire és bár volt eszemben, hogy talán Sara és Alexa aggódnak értem, elhessegettem a gondolatot, hiszen mi bajom történhetett volna tegnap óta?

*

Talán két órája kocoghattam és kezdtem elfáradni. Szomjas is voltam, és alapjából nyűgös voltam, melyen nem csodálkoztam egyáltalán. Miután vettem egy vizet és egy kis pohár kávét egy Starbucksban, elkezdtem sétálni arra amerről jöttem, noha már fogalmam nem volt róla, hogy merre kell mennem. Kellett a futás utáni levezető és a kávé is jobb kedvre derített egy kicsit, így szívesen sétáltam, míg nézelődtem. Az ég kezdett egyre jobban beborulni, de nem igazán foglalkoztam vele. Csúcsidő volt, mindenki rohant ebédelni, az utak forgalmasak voltak és a járdákon is hömpölygött a tömeg. Nem igazán figyeltem arra, hogy hova teszem a lábamat, elvoltam mélyedve a gondolataim között újra. A szemeim előtt csak egy személy lebegett. Hiányzott Niall, mindennél jobban hiányzott, és amit tegnap láttam az csak növelte a fájdalmat a mellkasomban. Hangos dudaszóra kaptam fel a fejem, majd két kéz kapta el az enyémet, az iPod élesen vágódott a húsomba az illető szorítása miatt. Hátra kaptam a fejem értetlenül, tekintetem egy zöld szempárba ütközött, hozzáillő vékony arccal.

- Jól érzed magad? – kérdezte lassan, erős brit akcentusa már- már bántotta a fülemet.

- Igen, én csak… Most komolyan kisétáltam majdnem egy autó elé? – mormogtam, miközben a kezeimmel eltakartam az arcomat.

- Héj, nincs semmi baj. Nem történt semmi baj – Harry megfogta mindkét vállamat, aztán teljes egészében maga felé fordított.

- Ne haragudj, rossz napom van – emeltem fel a fejem.

- Nem kell bocsánatot kérned.

- Bocs, nem tudom, miért kérek bocsánatot – reagáltam le rögtön, de aztán leesett, hogy a mondatomban újra bocsánatot kértem tőle. Felnéztem a szemeibe, aztán mindketten elnevettük magunkat, nevetésem viszont ijesztő zokogásba változott át és a szám két sarka automatikusan görbült le, miközben már megint könnyek áztatták az arcomat. Egy szaggatott sóhaj tört fel belőlem, miközben lehunytam a szemeimet és megcsóváltam a fejem.

- Palmer, nem úgy nézel ki, mint aki jól lenne. Gyere, itt a kocsim, üljünk be, amíg megnyugszol – mondta halkan, aztán húzni kezdett a fekete kocsija felé. Megkerülte velem a járműt, és megvárta, míg beülök, aztán becsukta az ajtót és gyorsan beült mellém ő is. Arcomat újra a kezeim közé temettem és próbáltam csitítani saját magamat, de nem ment. Kijött rajtam minden, a tegnap este, a fáradtság, a nyűgösségem, de leginkább Niall. De azt hiszem, ez már nem lep meg senkit sem.  – Palmer, mi a baj? Tudok segíteni? – kérdezte Harry egészen közelről.

- N-nem – ráztam meg a fejem, miközben letöröltem az arcomról a könnyeket. Még jó, hogy nem voltam kisminkelve. Beletelt egy kis időbe, mire sikerült újra lenyugodnom, noha még mindig egyenetlenül vettem a levegőt. Harry adott nekem zsebkendőt, így kitudtam fújni az orrom és megtörölhettem az arcom a könnyeimtől. – Sajnálom, hogy így kiakadtam – szólaltam meg halkan. – Köszönöm, hogy beülhettem addig a kocsidba. Mint már említettem, elég rossz napom van és csak felgyülemlettek bennem az érzések.

- Ugyan, semmi baj. Jobban vagy már?

- Mhm, valamennyire – bólintottam.

- Hogyhogy nem Niallel vagy? – bukott ki belőle a kérdés, én pedig mély levegőt vettem, még mielőtt válaszoltam volna neki.

- Hát ő… dolgozik – mondtam, miközben nagyot nyeltem és a papírzsebkendőt nézegettem.

- Értem, és te?

- Lejöttem futni, mert nem bírtam tovább a négy fal között.

- Palm… nem most jöttem le a falvédőről – nevetett fel, én pedig kissé csodálkozva néztem rá. A becenevemen szólított, pedig ez az első alkalom, hogy találkozunk. Talán Nialltől halhatta? – De ha nem szeretnéd elmondani, akkor nem erőltetem – mondta.

- Ne haragudj, valóban nem szeretnék róla beszélni – mondtam halkan.

- Állandóan bocsánatot kérsz – kuncogott fel, mire az én arcomra is egy apró mosoly ült ki.

- Bocsi – mondtam mosolyogva, ő pedig csak nevetve megcsóválta a fejét.

- Nos, hova vigyelek? Niallhez, vagy a lakására? – kérdezte, nekem pedig benn rekedt a levegő a tüdőmben.

- Sehova se, köszönöm, hogy nem hagytad, hogy szét lapítson egy autó, meg hogy megvigasztaltál – fogtam búcsúzkodóra.

- Ne viccelj, elviszlek. Látom rajtad, hogy nem vagy jól.

Megeresztettem felé egy hamis mosolyt, végül elmondtam a hotel nevét, ahol megszálltam. Láttam az arcán a döbbentséget, de nem szólt semmit, csak kisorolt a forgalomba és elindultunk. Az út alatt beszélgettünk, Niallt pedig már- már kínosan kerültük, mint témát. De azért jól esett végre valakivel kommunikálni. És Harry jobb kedvre is derített, sőt még meg is nevetett, amiért hálás voltam neki. Miután újra megköszöntem, amiért megmentett és elhozott, kiszálltam a kocsiból és bementem a hotelbe. Amint felértem a lakosztályba, rögtön a fürdőszobába mentem, majd miután levettem magamról mindent beálltam a forró zuhany alá. Elég sokáig áztattam magam, de szükségem is volt erre a forró zuhanyra. Egy turbánnal a fejemen szálltam ki a kabinból, miközben egy másik törülközőt magam köré fontam. Ekkor kopogtatás ütötte meg a fülemet, ezért kinéztem a fürdőszobából, mert nem voltam biztos benne, hogy nálam kopogtatnak, vagy valaki másnak, csak behallatszódik. Újra kopogtattak elég hangosan az ajtó ellen, ezután Niall hangját hallottam meg amint a nevemet kiáltja. Elkerekedtek a szemeim, aztán megfordultam, hogy hátha találok valamit, amit felkaphatok valamire, de csak az izzadt cuccaim voltak a padlón. Hogy talált rám? Hiszen senki sem tudta, hogy hol szálltam meg kivéve… Hát persze, Harry elmondta neki.

Az ajkamat rágcsálva mentem az ajtóhoz, aztán kinyitottam, de csak egy kicsit.

- Palmer, ah de örülök, hogy nincs semmi bajod! – sóhajtott fel Niall, nekem pedig könnyek gyülekeztek a szemembe, amint az ő kékjeibe néztem, ezért elkaptam róla a tekintetem. – Bejöhetek? Kérlek – hangja egészen megtörten hangzott, ami az én szívemből is letört még egy darabkát. Félre álltam és magamra húztam az ajtót, hogy betudjon jönni, ő pedig be is lépett. Becsuktam az ajtót, aztán elmentem mellette és átkoztam magam, amiért a bőröndöm csukva volt, ezzel is megnehezítve a dolgomat. – Oh, én… um, bemegyek a konyhába, amíg felöltözöl – dadogta, aztán a kis konyha felé vette az irányt, míg én vörös arccal túrtam fel a bőröndömet. Kikapkodtam a ruhákat, aztán bezárkóztam a fürdőbe. Mély levegőt vettem, habár ez sem csillapította le heves szívverésemet. Egyszerre örültem annak, hogy Niall eljött és voltam mérges Harryre, amiért elárulta a barátjának, hogy melyik hotelben szálltam meg. Így biztosan nem tudom elkerülni a kínos beszélgetést Niallel és egyszerűen csak képtelen vagyok kilépni a szobából, mert tudom, hogy csak sérülni fogok.