09 - Milánó

Halihalloo,

cuteee rész.:3 Ötletek, hogy Alexa miért lehet ideges Nalmer miatt?:3 Várom kommentjeiteket és pipáitokat, remélem tetszeni fog a rész!^^ Jó olvasást! Xx♥

PALMER TONKIN

A hétfői divatbemutató után, amin Niall is megjelent, elmentünk az after partira, utána viszont hamar leléptünk és Niall elvitt a London Eyehoz. Az egész kapszulában mi voltunk egyedül, és az egész annyira romantikus és gyönyörű volt, hogy azt hiszem egész életembe a fejembe vésődött minden kis pillanata. Egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak akkor, pedig nem egyszer mentem fel s alá a kifutón. Utána természetesen Niallhöz mentünk, kibontottunk egy újabb üveg bort és meg is ittuk mindet. Lezuhanyoztam nála, és újra a ruháiban aludtam az ágyában. Még mindig nem történt köztünk semmi, de egyre azt kívánom, hogy bárcsak ne lennék ennyire nyuszi és mernék lépni valamit. De talán nem is a nyusziságom az oka a félénkségemnek. Alexa küldött pár sms –t a legutóbbi beszélgetésünk után, és mindben arra kért, hogy ne tegyek hülyeséget, ne dőljek be Niallnek és hívjam fel, amint tudom. Annyit válaszoltam neki, hogy minden rendben van velem, és majd később hívom. Egyszerűen nem értem, miért viselkedik így az unokanővérem. Nem régiben, még ő is azzal nyaggatott, hogy keressek magamnak valakit, hiszen olyan régen volt bármilyen kapcsolatom is. Eddig mindenben teljes mellszélességgel támogatott és segített, jó tanácsokkal látott el, most pedig egyszerűen leakar beszélni valamiről, ami talán megváltoztathatná az egész életem. Mert így érzek Niallel kapcsolatban. Tudom, hogy megváltoztathatná az egész életem azzal, hogy velem van. Mióta megismertem, rám tört az az érzés, hogy szeretnék valakit a szeretetemmel elhalmozni. Valaki mellett állni, segíteni őt, szeretni őt, csókolni őt. Szeretnék reggelente ölelő karok között felébredni és esténként azok között elaludni. Niall kétség kívül elvarázsolt és levett a lábamról, én pedig menthetetlenül belezúgtam. Olyan boldog vagyok vele, mint már régen nem voltam és azt várnám az unokanővéremtől, gyakorlatilag a testvéremtől, hogy velem együtt örül. De ő indokolatlanul akar lebeszélni a Niallel való kapcsolatról. És kezdek beleőrülni, hogy nem tudom, mi baja van Niallel.

Az elmúlt napokban sokat gondolkodtam azon is, hogy rákérdezek Niallnél mi történt kettejük között, amiért Alexa ennyire ellene van. De egyszerűen nem tudtam megkérdezni. Fogalmam sincs miért. Nem vitt rá a lélek. Akárhányszor szólásra nyitottam a számat, mindig más szavak jöttek ki rajta, mint amit akartam. Talán attól is félek, hogy ha megemlítem Alexa ellenszenvességét, Niall belátja, hogy nem akar tőlem semmit és odébb áll. Noha nem így ismertem őt meg, mégis félek, hogy ha megtudja, Alexa mennyire ellene van, megijed majd és nem akar többé velem lenni. Vagy találkozni. Vagy beszélni. Régen volt már egy normális kapcsolatom, kijöttem a gyakorlatból és éppen ezért félek mindentől, mert nem akarok elrontani semmit. Úgy hogy magamban őrlődök ameddig csak lehetséges. Ha még komolyabbra fordulnak a dolgok kettőnk között, akkor úgyis beszélnünk kell erről. Teljesen elkerülni nem tudjuk.

Az elmúlt hat napban annyira hozzászoktam ahhoz, hogy Niall mellett alszok el és ébredek fel, hogy amint megéreztem, mellettem üres az ágy, a szemeim rögtön kipattantak. Körbe néztem a kis hálószobában, de sehol nem volt senki. Visszasüppedtem a párnák közé, majd a telefonom után nyúltam, hogy megnézzem mennyi az idő. Reggel nyolc volt, a belső órám megint időben ébresztett. Hallottam amint nyitódik az ajtó, így meglapultam a takaró alatt és lehunytam a szemeimet, mintha még aludnék. Szerettem volna, ha Niall visszamászik mellém az ágyba, ezért a telefonomat észrevétlenül a párnám alá nyomtam, miközben mocorogtam, majd az oldalamra fordultam. Besüppedt mellettem az ágy, majd Niall puha ajkait éreztem meg a homlokomon. Ezután felállt, majd halkan valamit csinálni kezdett, én pedig óvatosan kikukkantottam a takaró mögül. Az ágy előtt állt nekem háttal és éppen lehúzta a felsőjét, amiben aludt. Meztelen, izmos hátával és kerek fenekével szemeztem, amit persze egy fehér alsó nadrág takart. Elvigyorodtam, miközben végig mértem és az alsó ajkamba haraptam. Niall még hátulról is szexi volt, nem, hogy elölről. Felültem halkan, majd feltérdeltem, végül felálltam az ágyra, utána kezeimet kinyújtottam felé, majd a vállára helyeztem, mire ösztönösen meghátrált, így biztosabban rátudtam nehezedni és a kezeimet a nyaka köré fonni. Ezután a lábaim következtek, és egy kuncogás csúszott ki a számon, amint megéreztem kezeit a combomon.

- Jó reggelt Palm – fordította oldalra a fejét Niall, hogy rám lásson, de nem hiszem, hogy sikerült neki.

- Szia Niall – nyomtam egy puszit az arcára, aztán a fejemet a kezemre fektettem, ami a vállán pihent. – Hova készülsz? – kérdeztem mosolyogva.

- Csak felakartam öltözni, de szerintem túlságosan élvezed, hogy nincs rajtam semmi – vigyorgott, az én arcom pedig pírba borult.

- Azért az túlzás, hogy nincs rajtad semmi – mondtam. – És egész jó itt a hátadon.

- Hm, rendben – indult az ajtó felé.

- Mit csinálsz? – kérdeztem nevetve, ő pedig kiment a folyosóra, majd az aprócska nappaliba.

Azt hiszem még nem említettem, hogy a londoni divatbemutató után Milánóba repültünk mindketten, mert itt folytatódik a munkám. Álmodni nem mertem volna, hogy Niall majd velem tart, de ő itt van, eljött velem Olaszországba és jobban élvezem az egészet, így hogy velem van. Ez a lakás az enyém, még apu vásárolta nekem, mikor először voltunk Milánóban egy divatbemutató miatt. Vele voltam, mert neki is itt volt munkája a városban, amellett, pedig elkísért, segített és támogatott mindenben. A sikeres bemutató után, ami körülbelül az ötödik lehetett még csak életemben, apu elhozott ide, és azt mondta, hogy megvette ezt a kis lakást, mert tudta, hogy odáig lennék érte. Emellett tényleg sokat vagyok Milánóban, és minden sokkal egyszerűbb és jobb a saját kis lakásomban, mint egy luxus hotelben.

Niall elmondása szerint, semmi dolga sincsen, úgyis csak otthon unatkozna és tévézne, vagy talán összefutna néhány barátjával, de kifejezetten magányos lenne a házában egyedül, miután én vele töltöttem ott két napot. Így összepakolt egy nagy bőröndbe, majd foglalt egy jegyet magának, és átrakattuk az enyémet is az ő járatára, így együtt repültünk ide. Talán ezért is vagyok ennyire biztos az érzéseimben, ami őt és a kapcsolatunkat érinti. Ha közömbös lennék számára, nem repült volna velem egy ismeretlen országba és városba, úgy, hogy tudja, a legtöbb időmet a munkával fogom tölteni. Persze Niall volt már Milánóban, de sosem volt esélye körülnézni és turistaként körbe járni a várost. Ezért, amint szabad időm akadt, városnézésen voltunk és próbáltam neki minél több mindent megmutatni. Persze rajongókkal is találkoztunk, nem is kevéssel, amint elterjedt a híre, hogy Niall Milánóban van. Mikor a legtöbben voltak én pont dolgoztam és csak Niall mesélte, milyen aranyosak voltak. De azért én is összefutottam egy párral és imádtam nézni, Niall milyen nagy szeretettel bánik velük.

- Palmer, szállj le a hátamról, mert nem férünk ki az erkélyre – szakított ki a gondolataim közül nevetve Niall, majd megütögette a combomat, hogy megmozduljak. Lecsúsztam a hátáról, majd a hajamba túrtam és próbáltam valami elfogadható állapotba varázsolni, de persze esélytelen volt. – Elég meleg van ma, szóval gondoltam reggelizhetnénk idekint. Megnéztem a diétádat és aszerint készítettem magunknak reggelit – mondta, miközben kilépett a kis erkélyre, én pedig mellé. A kis kerek asztal megvolt pakolva mindenféle

színes gyümölccsel, tányérok, evőeszközök és poharak vártak ránk üresen, hogy megtöltsük őket. – Azt hiszem, ma ilyen gyümölcsös napod van – kuncogott Niall.

- Aw, de édes vagy, köszönöm! – nyomtam puszit az arcára. Leültünk egymással szemben, majd neki is láttunk a reggelinek. Elképesztő aranyosnak tartottam, amiért korán felkelt és mindezt megcsinálta nekem. Legszívesebben az ölébe ültem volna és szét csókolgattam volna azt az édes arcát. – Sajnálom, hogy a mai showra nem tudsz eljönni – néztem rá lebiggyesztett ajkakkal, miközben a pirítósomat vajaztam.

- Ugyan, semmi baj. Későn szóltunk, már nem volt hely. Majd sétálok a környéken, meg várlak itthon – mosolygott, nekem pedig egyszeriben hevesebben kezdett dobogni a szívem a mellkasom ellen. Majd vár rám itthon. Éppen ez az, amit annyira, de annyira szeretnék. Remélem nem rontom el.

Eléggé bereggeliztünk, ezért úgy döntöttünk, hogy összepakoljuk a cuccunkat, mert holnap repülünk Párizsba és kicsit később megyünk edzeni, mert teli hassal nem lenne szerencsés. Ezért összetakarítottuk a konyhát, összeszedtük mennyi élelmiszer van még, amiket ma meg kell ennünk, hogy ne menjen pocsékba mindent, utána rendet raktam a nappaliban, végül jöhetett a hálószoba. Mindketten összehajtogattuk a ruháinkat, beágyaztam, összeszedtük a cuccainkat a fürdőben, de még nem pakoltuk el, hiszen ma este még szükségünk lesz rá.

- Niall, mi lenne, ha ma nem mennénk edzőterembe? – kérdeztem.

- Erm, persze, ha nem szeretnél, nekem oké – bólintott. – De nem kell betartanod az edzéstervet?

- Hát van egy másik, amiben ilyen itthoni vagy szállodába való feladatok vannak. Ha sehogy sem tudnék elmenni két show között edzeni, vagy valami. Nincs kedvem menni, szóval azt gyorsan megcsinálnám a nappaliban, utána pedig bemehetnénk a városba.

- Rendben, akkor én dolgozok egy kicsit a dalomon.

- Oké – bólintottam mosolyogva, majd megfogtam egy narancssárga sportmelltartót és egy sötét kék sport leggingset, és azokkal a fürdőbe mentem. Miután magamra vettem őket, a hajamat felkötöttem a fejem tetejére, majd visszamentem a hálóba. Niall a fejét rögtön felém kapta, amint kinyitottam az ajtót és kicsit alulöltözöttnek éreztem magam a pillantása alatt. Mondjuk én rávetettem magam, mikor egy szál alsóban volt, aztán úgy is reggelizett velem, az én bőrömet meg azért sokkal több ruha védi. Rámosolyogtam, majd elkezdtem kikeresni naptáram, ahova felvolt írva a kis itthoni edzés terv mindenféle eszköz és miegyéb használata nélkül.

- Palmer… - szólalt fel Niall. Imádtam, mikor a nevemet kimondta. Annyira különlegesnek hangzott a szájából.

- Hm – jeleztem neki, hogy hallgatom, miközben tovább lapozgattam a kis könyvben.

- Mondtam már – hallottam amint felkelt és elindult felém, hangja egyre közelebbről hallatszódott –, hogy mennyire gyönyörű vagy? – kérdezte, én pedig elpirulva pillantottam fel rá.

- Igen, mondtad már – haraptam az alsó ajkamba. – És köszönöm.

- Még mindig nem értem, miért kell akkor is minden nap edzened. Annyira vékony vagy, tökéletes alakod van, és mégis agyon hajtanak – ült le mellém.

- Normál esetben nem kell mindennap edzenem. De mikor divathetek vannak, ez mindig így van. Igazából segít koncentrálni, amellett, hogy formában tart, fel is ébredek tőle, és van amikor kifejezetten jól esik.

- Persze, elhiszem, csak… mindegy – rázta meg mosolyogva a fejét. – Túl sokat akadékoskodok, igaz?

- Nem, dehogy. Sőt, nagyon édesnek tartom, hogy így aggódsz értem. És köszönöm – nyomtam puszit az arcára, majd felálltam és a könyvemmel meg a telefonommal kiindultam a nappaliba.

Edzettem egy órát, közben pedig füleltem a hálószoba felé, de alig hallottam valamit. Néha a gitár hangját, de azt is nagyon röviden és halkan. Szívesebben lettem volna Niallel a szobában, és néztem volna, miközben a dalát írja, hallgattam volna gyönyörű hangját és megcsodáltam volna kéz írását. Valamiért viszont úgy gondoltam, hogy biztosan csak zavarnám, és nem jutna vele semmire. Talán filmben láthattam, de úgy véltem, hogy a művészek mikor komponálnak, teljesen egyedül akarnak lenni, valamint nem szívesen mutogatják a fél kész nótát. Noha én hallottam a dal refrénét, mégis úgy hittem, hogy nem lenne szerencsés bemennem Niallhez, mikor dalt ír.

Még egy órán át sms –ezgettem Saraval, közben pedig a közösségiket bújtam, mivel, mint említettem, nem akartam Niallt megzavarni, ő pedig nem jelentkezett. De aztán csak elődugta az orrát a szobából.

- Készen vagy? – kérdezte mosolyogva.

- Mhm, már egy ideje. Nem akartalak megzavarni – ültem fel és lezártam a telefonom.

- Ugyan, bejöhettél volna – rázta meg a fejét. – Szóval akkor megyünk valamerre, még mielőtt menned kell dolgozni? – kérdezte mosolyogva.

- Persze, szívesen. Lezuhanyozok, átöltözöm és mehetünk – pattantam fel, majd indultam is a fürdőbe. Lezuhanyoztam, majd mikor törülköztem esett le, hogy olyan hévvel jöttem be a fürdőbe, hogy ruhát nem is hoztam magammal. Körülnéztem, de szennyesen kívül más nem volt bent, ami elég baj, mert, ha eddig alulöltözöttnek éreztem magam edzős ruhákban, milyen lesz egy szál törülközőben Niall előtt állni? Totál ciki. Miért vagyok ilyen figyelmetlen?

Végül nyugodtan megszárítkoztam, aztán erősen magam köré tekertem a törülközőt, valamint a kezeimmel is ott tartottam, nehogy mégis leessen. Kidugtam a fejem a fürdőből, a szobában résnyire volt nyitva az ajtó, így nem láttam be.

- Niall?

- Igen? – kérdezett vissza a szobából, én pedig vágtam egy grimaszt, végül kifújtam a levegőt és kiléptem a fürdőből. Az cikibb, hogy ha megkérem, forduljon el, nem igaz?

- Erm elfelejtettem bevinni magammal ruhákat – mondtam, miközben gyorsan beléptem a szobámba és a bőröndömhöz masíroztam. Nem pillantottam rá, hiszen az arcom már így is tiszta piros volt. Aztán jött a következő akadály. Hogyan szenvedjek ki bármit is gyorsan a bőröndömből? Szerencsére nyitva volt, így nem kellett még a cipzárral is bajlódnom. Felnyitottam, majd kikapkodtam azt, ami a kezem ügyébe került. A ruhával eltakartam a fehérneműt, majd kivettem még egy combfixet és visszasiettem a fürdőszobába. Végig háttal voltam Niallnek, így fogalmam sem volt, hogy ő hogy reagált a törülközős parádézásomra. Remélem nem kinevetett, hanem talán megmozgattam benne valamit. Na jó Palmer, állj le, és öltözz fel!

Miután elkészültem, már csak egy csizmát vettem elő, ami illik a ruhához, valamint a nyakamba akasztottam pár nyakláncot és belepakoltam a cuccaimat egy kistáskába. Az ágyon ülve felvettem a csizmát, míg Niall a bőröndje és a tükör között járkált. Titokban őt figyeltem, de egyszer észrevette, így aztán inkább nem kockáztattam meg több titkos pillantást felé.

- Készen vagyok – álltam fel, majd mögé léptem. Természetesen őt mértem fel először a tükörben, mintsem magamat. Kék farmert viselt piros tornacipővel és egy fehér felsővel, melyen egy fekete téglalap volt, amiben fehér feliratok álltak. Bal kezén egy szép óra csücsült, haja, mint mindig felfelé meredezett.

- Gyönyörű szép vagy – mondta a szemeimbe nézve a tükörben, én pedig elmosolyodtam és lehajtottam a fejem.

- Mindig zavarba hozol – motyogtam és a karjára csaptam, mire elnevette magát, aztán felém fordult.

- Bocsánat, de ez az igazság. Úgy érzem, nem mondhatom el neked elégszer – fogta a kezeimet az övéibe, mire felpillantottam rá.

- Én pedig úgy érzem, nem győzöm elégszer megköszönni – kuncogtam el magam. Felém hajolt, majd egy puszit nyomott az arcomra, ajkai tovább időztek el ott, mint szoktak. – M-mehetünk? – kérdeztem bizonytalanul.

- Igen – bólintott, majd az éjjeliszekrényhez ment. Zsebre rakta a telefonját, majd egy fekete Ray Ban –t is, utána pedig megfogta a kezem és kiléptünk a szobából. Mivel korábban telefonáltam Briannek, ezért ő már a ház előtt várt minket. Lifttel lementünk a földszintre, majd bepattantunk a kocsiba. Megkértem Briant, hogy vigyen a belvárosba, majd beszélgetni kezdtünk. Niallel elég jól kijöttek, ennek pedig nagyon örültem. Hamar megtalálták a közös hangot, szóval nem kicsiket röhögtünk már együtt.

Sétáltunk egy nagyot, betértünk néhány üzletbe és vettünk pár apróságot is. Niall beszerzett pár szuvenírt, valamint feladtunk egy képeslapot az anyukájáéknak is Írországba.  Éppen mikor két rajongó felfedezett minket, megcsörrent a telefonom, így elnézést kértem tőlük és arrébb sétáltam egy kicsit, amint megláttam, hogy Alexa az.

- Szia. Mi újság? – kérdeztem viszonylag vidámabban, noha kicsit elvette a kedvemet, amikor megláttam, hogy ő hív. Úgy sem hajtogat mást, csak, hogy hagyjam békén Niallt. Ezt újra hallgatni pedig semmi kedvem sincs.

- Szia Palmer. Itt minden oké. Veled mi van? Hogy vagy? Még mindig Milánóban?

- Igen, holnap repülünk Párizsba. Én jól vagyok. Te? Holly?

- Mi is jól vagyunk. Hiányzol nekünk. Holly ma kérdezgetett felőled. Jó lenne, facetimeolni valamikor. Mikor érsz rá?

- Um, talán holnap. Nem sokára mennem kell a bemutatóra és kitudja, mikorra érek haza, reggel pedig repülünk. Majd írok, ha leszállt a gépünk Párizsban, oké?

- Rendben – sóhajtott fel. – Kivel mész? – kérdezte, én pedig az alsó ajkamba haraptam. Pontosan tudja, hogy kivel repülök, de azért mégis csak rákérdez.

- Niallel. A lányok még ma este elrepülnek.

- Lehet neked is ma kellene. Holnap tele lehet a repülőtér paparazzikkal. Este jobb lezavarni.

- A jegyünk holnap reggelre szól Alexa, már nem tudom átrakatni. Holnap repülünk.

- Jól van. Vigyázz magadra, jó? És mindenképpen üzenj, amint megérkeztél Párizsba.

- Fogok. Vigyázzatok ti is magatokra. Puszi.

- Puszi, szia – rakta le, én pedig még egy ideig meredtem a háttérképemre, amin én és Holly voltam. Nem szeretek Alexával rosszban lenni, és ők is nagyon hiányoznak nekem. De fogalmam sincs, hogy és mint lesz ezután, ha Alexa nem hajlandó semmit sem mondani Niallről, vagy megbarátkozni vele.