15 - Félreértés

Halihalloo,

újabb Niall szemszög!:3 Wattpadon beértük a bloggert, szóval most már mindkét helyre ugyanabban az időben, ugyanaz a rész fog felkerülni, tehát választhattok, hol olvassátok el és hol jeleztek nekem vissza.:3 A résszel kapcsolatban nem mondok semmit, mert akkor lespoilerezném az egészet, úgy hogy jó olvasást! ;) Xx♥

NIALL HORAN

Őszintén bíztam benne, hogy tudom tisztázni a félre értett helyzetet Palmerrel. Nagyon bántott a dolog, pedig nem csináltam semmi rosszat. Ariell volt az, aki teljesen rám nyomult és fogalmam sem volt, hogy hogyan küldjem el szépen, úgy hogy ne haragudjon meg rám. Hiszen régen történt már velem, hogy egy lány rám nyomult volna. Nyílván volt egy pár afférom, de semmi komoly egészen idáig. Palmer felforgatta az életem az imádnivaló mosolyával, vidám szemeivel és a maga boldog énjével. Állandóan arra késztetett, hogy rá gondoljak, mindegy, hogy reggel, dél vagy este volt, vagy éppen társaságban voltam, vagy egymagam. Egy percre sem tudtam kilökni őt az elmémből, mosolygós arca mindig ott lebegett a szemeim előtt. Mikor nem volt velem elképesztően hiányzott, és ha már csak a hangját hallottam, a szívem hevesebben kezdett dobolni a mellkasom ellen. Menthetetlenül és mélységesen belezúgtam a barna hajú lányba, aki oly boldoggá tett már csak a jelenlétével is.

Tegnap Ariell bejött hozzám, a stúdió szobába, éppen mikor dolgoztam, aztán addig nyúzott, még nem megmutattam neki egy dalt. Nem volt ínyemre, hiszen nem igazán akartam megosztani vele egy fél kész szerelmes dalt, de aztán kikapta a kottát a kezemből, szóval kénytelen voltam játszani. Mindketten énekeltünk, habár a hangja közel sem volt annyira szép, mint Palmeré. Nem is éreztem azt a vonzás kettőnk között, amit Palmerrel éreztem, mikor énekeltünk, és ez megnyugtatott és boldoggá is tett. Nem is akartam más lányra ránézni, minden, amit akartam az csak az én virágszálam volt.

Szóval énekeltünk Ariell még táncolt is, aztán leült mellém és olyan közel bújt hozzám amennyire csak tudott, nekem meg persze esélyem sem volt elhúzódni, hiszen gitároztam! Ezt ő persze bátorításnak vette, így hát a kezét a combomra helyezte, ekkor viszont mozgást véltem felfedezni az ajtóban, így odanéztem. Az állam a padlót súrolta, mikor megláttam Palmert amint kiront az ajtón. Természetesen rögtön leráztam magamról Ariellt, aki értetlen kérdéseivel bombázott, hogy miért hagytam abba az éneklést. Azon nyomban tudtam, hogy Palmer félre értette a helyzetet, hiszen valószínűleg én is bedühödtem volna, ha egy férfival láttam volna ilyen közeli állapotban. Pánik fogott el, utol akartam érni és tisztázni akartam volna vele rögtön a helyzetet, de mire kiértem ő már egy taxiban ült, és mielőtt a jármű után futhattam volna, lerohantak a rajongók. Így hát Palmert elvesztettem és egész este hívogattam, persze hiába, a telefonja ki volt kapcsolva. Egész éjszaka forgolódtam az ágyamban, újra és újra végig játszottam a fejemben a jelenetet és szidtam magam, amiért nem húzódtam el rögtön Arielltől, mikor hozzám bújt. Lelkiismeret furdalásom volt, hiszen mostanában telefonálni is alig volt időm Palmerrel, ráadásul ő teljesen titokban átrepülte a fél világot, csak hogy meglepjen és egy lánnyal az oldalamon talált meg. Még reggel is ki volt kapcsolva, melyet egy részem megértett, a másik pedig nem. Mindennél jobban elakartam érni, de ötletem sem volt, hogy hogyan csinálhatnám, ha a telefonja ki van kapcsolva. Lemondtam a mai próbát Rickkel, aztán megpróbáltam visszaemlékezni, hogy melyik hotel elé is kellett Palmerért mennem legutóbb, de nem ugrott be a neve. Kiakartam guglizni, mikor Sara, Palmer barátnője hívott. Palmerrel akart beszélni, mert őt nem érte el. Elmondtam neki, hogy mi történt tegnap, és hogy fogalmam sincs, merre van most Palmer. Aggódni kezdtünk mindketten érte, hiszen Palm még Saranak sem üzent, annyit sem, hogy rendben leszállt a gépe Londonban. Sara szerencsére tudta a hotel nevét, állítása szerint mindig ott szállnak meg, ha itt vannak Londonban, szóval rögtön autóba ültem és elindultam. A recepción persze nem akartak segíteni; nem adhatják ki a vendégek adatait. Néhány bankjegy után viszont a férfi szája mégis csak kinyílt, és miután beírta a gépbe, közölte velem, hogy Palmer Tonkin nevű vendég nem tartózkodik a hotelben. Ha eddig nem voltam ideges, akkor ezután nem tudom, mit érezhettem. Tényleg elhittem, hogy történt valami Palmerrel, és ez a tudatlanság megőrjített. Fogalmam sem volt, hogy mit kellene tennem, hova kellene mennem, hol kellene őt keresnem. Ötletem nem volt, miért nem szállt meg a hotelben vagy, hogy hova mehetett miután beült abba a taxiba. Tájékoztattam Sarat is, hogy Palmer nincs a hotelben, végül annyiban maradtunk, hogy mindketten szólunk egymásnak, ha bármit tudunk a lányról. Twittert kezdtem böngészni, hátha látok valahol róla egy friss képet itt Londonban, hogy merre lehetett, de semmilyen infót nem találtam. Ha Harry nem hívott volna, már elmentem volna a rendőrségre. Hatalmas súly esett le a vállamról, mikor hallottam Harrytől, hogy Palmer jól van, és semmi baja sincs. Elmentem a hotelhez, ahonnan Harry is hívott, és a hasonló módszerrel, mint az előző hotelnél, megtudakoltam Palmer szobaszámát. Legszívesebben azonnal a karjaim közé kaptam volna a lányt, amint ajtót nyitott nekem, de muszáj volt visszafognom magam, már csak azért is, mert Palmert egy törülköző fedte.

- Oh, én… um bemegyek a konyhába, amíg felöltözöl… - dadogtam, miközben éreztem, hogy az arcom felforrósodik. Elpillantottam róla, aztán gyorsan megfordultam és átmentem a következő szobába, ami valóban egy aprócska konyha volt. A körmeimet rágcsálva vártam, hogy Palmer szóljon nekem, és mikor végre meghallottam rekedtes hangját, amint a szobába hív, rögtön visszamentem. – N- ne haragudj, amiért így rád rontottam – kértem elnézést. – Nagyon aggódtam érted, és nem csak én, hanem Sara is. Egyikünknek sem vetted fel a telefont.

- Mert kikapcsoltam – válaszolta egészen egyszerűen, a szemkontaktust kerülte és egyik lábáról a másikra dülöngélt a fa asztal előtt.

- Felhívnád, kérlek Sarat, hogy minden rendben van veled, megígértem neki, hogy szólok, amint tudok rólad valamit – mondtam, miközben többször is végig mértem a szemeimmel, de, csak mert ő nem nézett rám. Annyira jó volt őt újra látni és úgy örültem, hogy nem történt vele semmi. Elindult felém, és mikor már azt hittem, hogy a nyakamba ugrik, megállt mellettem és várta, hogy megmozduljak, hiszen a táskája mellett álltam. Átmentem a szoba másik oldalába, míg ő kivette a telefonját, és bekapcsolta azt. Kínos csend volt közöttünk, és egészen addig így éreztem magamat, míg le nem rakta a telefont Saraval. – Nézd Palmer, amit tegnap láttál az egy félreértés volt! – kezdtem, majd megköszörültem a torkom és felpillantottam rá. Ő még mindig nem nézett rám. – Köztem és a lány között nincs semmi és soha nem is volt.

- Hát nem úgy nézett ki – motyogta és tudtam, hogy a könnyeivel küszködik, hangja elárulta őt, még ha halkan is beszélt. Legszívesebben átszeltem volna a szobát és a karjaim közé kaptam volna őt, de féltem megmozdulni, nem tudom mit reagált volna rá.

- Tudom, nagyon szarul jött le az egész, de nem hazudok! Ariellel soha nem volt köztünk semmi, ő is ott dolgozik és csak megmutattam neki egy dalt, mert kierőszakolta. Teljesen rám nyomult, de gitároztam és nem tudtam elhúzódni tőle. Tudom, hogy el kellett volna, de nem tudtam, hogyan mondjam meg neki úgy, hogy ne bántsam meg… Mindegy, a lényeg, hogy más nem érdekel, csak te.

Végre felnézett rám, aminek örültem, bíztam benne, hogy elhiszi, amit mondok, és nem kell sokáig győzködnöm.

- T- tényleg? – suttogta, én pedig egy apró mosollyal bólintottam.

- Tudom, hogy mostanában keveset beszéltünk, de mindennap a stúdióban voltam, golfozni is jártam és estére annyira fáradt voltam, hogy mindig hamar elaludtam.

- Igen, tudom – bólintott. – Nézd Niall, tény, hogy rosszul esett a tegnap. És még mindig bánt egy kicsit. De elhiszem, amit mondasz. És tudom, hogy te nem olyan srác vagy – mosolyodott el, engem pedig átjárt a megkönnyebbülés.

- Gyere ide – tártam szét mosolyogva a karjaim, mire megkerülte az ágyat és átölelt.

- Úgy örülök, hogy sikerült tisztáznunk – suttogtam a bőrébe, miközben szorosan magamhoz húztam. – Hiányoztál – hunytam le a szemeim.

- Te is nekem. Akkor nem vagy mérges, amiért szó nélkül jöttem megint? – kérdezte, én pedig eltoltam magamtól és nagy szemekkel meredtem rá.

- Már miért lennék mérges, Palmer? – nevettem fel. – Valószínűleg a legboldogabb emberré tettél a világon – vigyorogtam rá.

- Akkor jó – kuncogott fel, az én tekintetem pedig megakadt vékony ajkain, amik végre felfelé kunkorodtak, ezzel hevesen megdobogtatva a szívem. Ő is elhallgatott, én pedig mosolyogva hajoltam közelebb hozzá, mire ő is így tett, végül összekapcsoltam ajkainkat. Akaratlanul is egy sóhaj szökött ki a számon, melyet illett volna visszafognom, leginkább azért, hogy el ne ijesszem a lányt. De istenem, ezer éve nem csókoltam már a finom száját és annyira hiányzott! Kezei a tarkómról felcsusszantak a hajamba, míg én teljesen körbe öleltem a derekát és még közelebb húztam magamhoz, már ha ez még lehetséges volt. Palmer elhúzódott tőlem szélesen mosolyogva, én pedig mohón újra az ajkai után kaptam, egyszerűen borzasztóan hiányzott. Amúgy is keveset csókoltam eddig a lányt, pedig teljes extázisba kerültem utána és az érzést újra, meg újra érezni akartam. Végül abba hagytam a puszilgatását, mert nem akartam sok lenni.

Letelepedtünk az ágyára és megkértem, hogy meséljen nekem az elmúlt heteiről, amíg ritkán beszéltünk. Azt mondta, hogy leginkább otthon volt és pihent, valamint a családjával töltötte az időt. Utána pedig meglátogatta Sara, aki rábeszélte, hogy jöjjön el hozzám. Kétségtelenül bírom a csajt.

Figyeltem Palmert, miközben beszélt, és egy kicsit talán eléggé elkalandoztam, hiszen meglepődve vettem észre, hogy a hátamon fekszek, ő pedig mellettem ül és a kezei a mellkasomon vannak, ami arra enged következtetni, hogy ő döntött el.

- Nem is figyelsz rám – jegyezte meg kuncogva.

- De, igen – bólogattam hevesen, ő pedig elnevette magát.

- Oops, füllentettél, ezért most nem jár csók – engedett el, de én a karja után kaptam, ujjaimat vékony csuklójára fontam és visszahúztam magamra.

- Ne haragudj – motyogtam mosolyogva. – Tudod, hogy mindig eltereled a figyelmem.

- Oh, igen, és sosem árulod el, hogy mivel. Vagy, hogy mire gondolsz olyankor.

- Pontosan – kuncogtam fel. – Na – csücsörítettem. – Kérlek – biggyesztettem le végül a számat, miután még mindig csak nézett. Nevetve megcsóválta a fejét, aztán lehajolt hozzám és gyengéden megcsókolt. Még mindig nem tudtam betelni vele! Talán soha nem is fogok most már. – Mi lenne… - kezdtem, amint elhúzódott tőlem és a mellkasomon megtámaszkodva, mosolyogva nézett rám – ha elmennénk ebédelni, aztán meg oda, ahova csak akarsz? – kérdeztem.

- Oh, csak nem éhes vagy? – csípett a hasamba, mire felnevettem.

- De, igen, az vagyok.

- Rendben, de akkor mehetnénk, kérlek a kedvenc éttermedbe?

- Persze, ha oda szeretnél menni.

- Oké, akkor adj öt percet, átöltözök – emelkedett fel rólam, majd lecsúszott az ágyról és a bőröndjéhez ment. Miután összeszedte a cuccait a fürdőbe ment, én pedig írtam egy gyors smst Harrynek, hogy kibékültünk és még egyszer ezer hála, amiért felhívott Palmer miatt. Valóban öt percre volt szüksége, mely lenyűgözött és egyben megvigyorogtatott. Nem találkoztam még egy lánnyal sem, aki ilyen gyorsan elkészült volna, ráadásul ilyen gyönyörű lett volna. Megfigyeltem, hogy Palmer gyakran kontyolja fel a haját, melyet imádtam, jól állt neki és nem egyszer kaptam azon magam, hogy szívesen a nyakához bújnék és behinteném hibátlan bőrét csókokkal esetleg szívás nyomokkal. Mégis mindez túl korai volt, úgyhogy általában próbáltam az ilyen gondolataimat hátratolni az elmémben, legalábbis addig amíg Palmerrel voltam. Szemeim akaratlanul is megakadtak vékony, izmos lábain, amire rácuppant a kék farmer, amit felvett. Kerek feneke sem maradt ki a látókörömből egy percre sem, miközben előttem ment a folyosón. Hallottam amint beszélt, bár őszintén fogalmam sem volt, hogy miről, és tudtam, hogy úgyis észre veszi majd, hogy újra elkalandoztam, ezért meg sem próbáltam a fáradtságot venni és elszakítani szemeimet markolni való popsijáról. Azt nem mondtam, hogy sikerül is a mocskos gondolataimat kordában tartani!

A hotelből kiérve kezemet az övébe csúsztattam, aztán elindultunk a kocsim felé, mely a következő mellékutcában parkolt. Amint beültünk a kocsiba, arcára egy mosoly kúszott, és miután bekötötte magát a kéztartóra könyökölt.

- Mi az? – kérdeztem, miközben gyújtást adtam, aztán én is beöveltem magam.

- Harrynek és neked ugyanolyan kocsitok van? – nevetett fel, én pedig vigyorogva bólintottam és kihajtottam az utcára. – Oh, istenem, együtt is vettétek? – nevetett továbbra is.

- Nem, de még csak össze sem beszéltünk. Leginkább egyezik az ízlésünk. És különben is, imádom Cassidyt.

- Muszáj minden pasinak valami idióta nevet adni a kocsijának? – forgatta meg világoskék szemeit.

- Miért, a te hajszárítódnak nincs neve? Hajvasaló? Göndörítő? – kérdezgettem, de ő mindre csak ingatta a fejét.

- Én nem beszélek élettelen tárgyakhoz, hogy nevet kelljen nekik adnom.

- Cassidy több, mint egy hajszárító, és megérdemli a kedves szavakat.

- Bolond vagy – nevetett fel, én pedig csatlakoztam hozzá. Viszonylag hamar odaértünk a kedvenc éttermemhez, aminek örültem, hiszen a gyomrom már majd kilyukadt az éhségtől. Mivel az ebédidő már lement, kevés vendég volt, ezért asztalt is hamar kaptunk. Sütőtök krémlevest és zöldséges rizses húst rendeltem kólával, míg Palmer narancsos répa krémlevest rántott illetve natúr csirkemellet, rizzsel valamint sült krumplival, salátával és jeges teával.

- Wow – csúszott ki a számon, miután a pincér elment.

- Mi az? – kérdezte, miközben a táskáját felakasztotta a szék karfájára.

- Komolyan húst eszel sült krumplival? Mondd csak, milyen érzés?

- Oh, dugulj el – nevetett fel. – A nyuszi diétának egy időre annyi.

- Hála az istennek – sóhajtottam fel. – Mikor mész majd egyébként dolgozni?

- Fogalmam sincs, hónap vége van, még mindig nem beszéltem Kimberlyvel. Szerintem addig nem zaklatom, amíg nem hív – mosolygott, mire én is elvigyorodtam, hiszen ez azt jelenti, hogy legalább tovább marad velem. – Majd úgyis szól időben.

- Mhm, jól teszed – bólogattam, miközben próbáltam visszafojtani a vigyoromat, de persze lehetetlen volt, hiszen mikor ránéztem, muszáj volt vigyorognom.

- És, te hogy haladsz az albumoddal?

- Jól, habár egy dalt még mindig nem fejeztem be, ami bosszant. Azt, amelyiket megmutattam neked, emlékszel? A refrén és annak a dallama meg van, de ennyi – sóhajtottam fel.

- Ne idegeskedj rajta, majd megálmodod – mosolygott.

- Hm, bárcsak úgy lenne. De kétlem – nevettem el magam.

- De amúgy, már majdnem készen vagy vele? – faggatott tovább.

- Hát azt azért nem mondanám. De jól haladok.

- Mhm, értem – sóhajtott fel, én pedig kérdőn néztem rá.

- Miért?

- Csak van egy olyan érzésem, hogy Kimberly nem sokára visszarendel L.A –be. Tudod, kezdődik az ünnepek miatti hajtás, előbb hálaadás, aztán karácsony. Biztos vagyok benne, hogy már novemberben elkezdődnek a karácsonyos fotoshootingok.

- Oh, akkor nem sok szabadidőd lesz – biggyesztettem le a számat szomorúan, közben persze már rég eldöntöttem magamban, hogy ha Los Angelesbe kell repülnie, hát én megyek vele. Az album munkálatait ott is tudom folytatni, más dolgom úgy sincsen, úgy hogy semmi akadálya.

- Miért, tervezel valamit? – mosolyodott el mindent tudóan.

- Oh, nem, nem – vigyorodtam el én is. – Csupán csak előre gondolkodom és következtetek.

- Mhm, hát persze – bólogatott szemtelenül, én pedig felnevettem.

Ebéd után sétálni kezdtünk a sétáló utcában, és vettem magunknak két fagyi formájú habcsókot, egy epreset és egy csokisat. Elnevettem magam Palmer fintorán, ami kiült az arcára az első harapás után, míg ő megtörölte a száját és bocsánatkérően pillantott rám.

- Rémes íze van. Mondtam, hogy nem kérek habcsókot, utálom! Brr – borzongott meg.

- Én meg mondtam, hogy akkor majd megeszem, ha nem kell – vigyorogtam, miközben még egy nagyot haraptam a sajátomból.

- Habos a szád – kuncogott fel, miközben megállt, így én is és felé fordultam, hogy törölje le a habot. Ehelyett viszont csak simán megcsókolt, mely kicsit – oké, talán nagyon – váratlanul ért, és visszacsókolni sem volt esélyem, mert rögtön el is húzódott tőlem. Nagyra nőtt szemekkel bámult rám, aztán elpirult, végül benedvesítette az ajkait és lenyalta a rólam ott maradt habot. – Ne haragudj – motyogta, miközben tovább indult, én pedig rögtön követtem, és a kezemet újra az övébe csúsztattam.

- Nem történt semmi – válaszoltam elég hülyén, így miután megköszörültem a torkom, gyorsan folytattam. – Vagyis nem baj. Úgy értem, én nem bánom. Palmer, figyelsz rám? – kérdeztem, ő pedig felhümmögött válaszul, rám pillantani viszont nem pillantott. – Megleptél, és azért nem csókoltam vissza, oké? De amúgy minden rendben – szorítottam meg a kezét, mire végre felnézett rám és elmosolyodott. Én is így tettem, aztán fogtam a habcsókomat és a szájára nyomtam, de a kezem ez kicsit jobban meglendült, így még az orra hegye és az álla is olyan lett. Meglepettségében tátott szájjal pillantott rám, miközben megint megtorpant, míg belőlem kitört a nevetés, aztán egyszerűen csak magamhoz húztam és megcsókoltam.