39 - Baleset

Halihalloo,

oiii a mai részben rendesen történnek az események. ;) A cute Nalmer lánc, ami eddig az előző részekből állt, azt hiszem most megszakadt. :3 Kíváncsi vagyok a véleményeitekre, jó olvasást! Xx♥

PALMER TONKIN

Vigyorogva léptem ki az épületből, miközben Niall üzeneteit olvastam, amiket a délelőtt folyamán küldött nekem. Három paparazzi a nevemet kezdte kiabálni, mire gyorsan lezártam a telefonomat, aztán a vonásaimat rendezve Brianhoz szaladtam, aki az autónál várt és kinyitotta nekem azt, amint hozzáértem. Kifújtam a levegőt, míg hátradőltem az ülésben és bekötöttem magamat.

- Megvagy? Minden oké? – kérdezte Brian, amint beült mellém az autóba és szintén beövelte magát.

- Persze – bólintottam mosolyogva, noha a tekintetem már újra a telefonomra volt szegezve.

- Akkor most merre is? – kérdezte kirántva engem a gondolataim közül, melyek non-stop Niall körül forogtak. Hosszú idő után most először vagyunk napokat egymástól távol, és elég fura a helyzet és néha már-már fizikai fájdalmat érzek, mert nincs esélyem megérinteni vagy csókolni őt.

- Erm, egy pillanat – mondtam, míg átléptem a beszélgetésbe, melyet a nővéremmel folytattam és ahol az utolsó buborékok között a címe lapult, ami következő úti célunk volt. Brian beütötte a gps –be, aztán már el is indultunk, én pedig a vigyoromat nem tovább visszatartva kezdtem gépelni a választ Niallnek. 
Palmer: Felvesszük Logant, aztán elmegyünk vacsorázni. Te mit csinálsz? 
Ahogy elküldtem, már fel is ugrott a három pont, vagyis már ő is a válaszát írta. 
Niall: Most hogy egy kicsit kitisztult a fejem, vagyis nem vagy itt, hogy eltereld a figyelmem, dolgoztam egy kicsit én is. ;) 
A szám egy kicsit tátva maradt üzenete után, de a vigyorom egyre csak növekedett és növekedett, amint már írtam is neki a választ. 
Palmer: Mi az, hogy kitisztult a fejed és elterelem a figyelmed? hangzott a következő buborék, és ahogy elküldtem az övé már meg is jelent. 
Niall: Tudod, hogy csak is jó értelemben baby. Amúgy meg nehogy azt hidd, hogy Lady békén hagy. Szerintem nem tetszik neki, ahogy a gitáron játszom. :D 
Palmer: Vagy csak szimplán kíséretet nyújt a vonyításával. Nagyon is tehetséges! 
Niall: Haha, nem, szerintem tényleg nem tetszik neki. Mérgesen néz rám. 
Palmer: Wow, Lady tud mérgesen is nézni? 
Niall: Még nem vetted észre? Ezzel a tekintettel, ha ölni lehetne…
Palmer: Bolond vagy! 

Kicsit meglepetten néztem a telefonomra, amint az a kezemben zörögni kezdett, végül gyorsan elhúztam a gombot és a fülemhez emeltem a telefont.

- Úton vagyunk feléd, Logan – szóltam bele mosolyogva.

- Oh, máris? Basszus, nem leszek készen – fújtatott a vonalban.

- Mi az? Mivel nem leszel készen?

- Ma kaptam egy munkát, amit holnapig be kellene fejeznem, és már csak a vége van hátra, de kizárt, hogy készen legyek, mire megérkeztek.

- Elmehetünk holnap is Logan, semmi gond.

- Nem-nem! Ma megyünk, mindössze egy kicsit várnod kellene nálunk. Utána viszont megyünk és kirúgunk a hámból!

- Rendben – kuncogtam fel. – Nem sokára – raktam le, majd vigyorogva figyeltem a sok üzenetet, amik a két perces beszélgetésünk alatt Logannel jöttek. Észre sem vettem, hogy már megérkeztünk Loganék elé, csak mikor Brian megbökte a térdemet. – Hm? – kaptam fel a fejemet.

- Megérkeztünk – nevetett fel.

- Oh. Oké. Menj vissza nyugodtan a hotelbe, mi megleszünk. Logan azt mondta Chris majd fuvaroz minket.

- Rendben. Palmer…

- Igen?

- Csak örülök neked. Annyira jó látni téged ennyire vidámnak és… elvarázsoltnak. Szerelmesnek. Örülök, hogy a dolgaitok jól alakulnak Niallel – mondta mosolyogva, nekem pedig pírba szökött az arcom.

- Aw Brian, köszi – kuncogtam el magam, míg széttártam a karjaim és átöleltem. – Sokat jelent nekem, hogy ezt mondod. És igazából lelki ismeret furdalást keltesz bennem, mert nyilvánvalóan elhanyagoltalak, mióta Niallel vagyok, de…

- Nem, jesszusom, ilyenen ne is törd a fejed! Palm, a barátod vagyok, neked dolgozom és nagyon is örülök neki. Tisztában vagyok vele, hogy már nincs úgy szükséged rám, mint azelőtt, mert az életedbe lépett egy másik férfi, aki szeret téged, gondoskodik rólad és vigyáz rád. És ez teljesen rendben van. Csak tudd, hogy én és Lily mindig itt leszünk neked.

- Tudom Brian, és ez fordítva is így van! Szerencsés vagyok, amiért a barátaimnak tudhatlak titeket. Szeretlek – öleltem át újra, aztán egy puszit nyomtam az arcára, mielőtt elhúzódtam volna tőle.

- Én is szeretlek Palm. Na, menj, érezd jól magad a nővéreddel. Add át neki az üdvözletemet.

- Rendben. Holnap találkozunk! Jó éjszakát – nyitottam ki az ajtót, aztán már ki is szálltam.

- Csövi – intett mosolyogva, én pedig rácsaptam az ajtót, majd a kapuhoz sétáltam és megnyomtam a kapucsengőt. Pár perc múlva beleszólt Logan, aztán beengedett. Az ajtóban vigyorogva várt rám és rögtön a karjaiba húzott amint elé értem.

- Szia Logan – kuncogtam a fülébe, míg ide-oda kezdtünk dülöngélni még mindig egymást ölelve.

- Jaj Palm, úgy hiányoztál! Gyere be. Szörnyen sajnálom, amiért még nem indulhatunk, de rám sózták ezt ma és muszáj megcsinálnom!

- Ugyan, semmi baj – legyintettem. – Ne stresszelj rajta, megvárlak. Nincs miért rohannunk – vigyorogtam, közben pedig levettem a sálamat és a kabátommal együtt felakasztottam a fogasra.

- Addig viszont, megiszod szépen a koktélomat, amit készítettem neked. Chris receptje, és ő jobban is tudja elkészíteni, de mivel még nincs itthon, az enyémmel kell beérned – indult is be, én pedig miután levettem a csizmáimat, követtem őt a nappali felé.

- Milyen koktél? – vigyorogtam.

- Az titok, neked csak élvezned kell – mondta, majd a konyhába értünk, ő pedig felvette a poharat a pultról és a kezembe adta. – Hajrá, lefelé vele – vigyorgott, aztán visszamentünk a nappaliba, és míg ő leült a kanapé sarkába a laptopjával, addig én mellé. – Na, milyen?

- Huh, egy kicsit erős. Mondd, már el mi van benne!

- A-a – vigyorgott. – Igyad csak. Milyen napod volt?

- Jó, nagyon élveztem a fotózást. És jó képek lettek.

- Ah, nem hiszem el, hogy nem én kaptalak a meginterjúvoltatásra – forgatta a szemeit. – Nem baj, Annieval is nagyon jól jársz, meg én is ott leszek. Nem kell miatta aggódnod.

- Akkor jó. Tudod, mióta együtt vagyunk Niallel, minden interjúm a privát életemről szól, és egy kicsit kezd elegem lenni belőle.

- Persze, értem. És nem mondom, hogy holnap sem lesznek kérdések, amikben nem említik Niallt, de nem fog az egész rólatok szólni – nevetett.

- Akkor már nem is aggódom. Na de, járjon a kezed! Kezdek éhes is lenni. Aztán majd beszélgetünk.

Annyira jól éreztük magunkat Logannel, hogy teljesen elfelejtkeztünk az időről, arról meg pláne, hogy másnap dolgoznunk kell menni. Megvacsoráztunk egy aprócska kis étteremben, utána pedig átmentünk egy szórakozóhelyre, ahol a pultnál ültünk és beszélgettünk, na meg ittunk. Természetesen egyikünk sem vitte túlzásba, hiszen másnap mind a kettőnknek dolgoznia kellett, mégis mikor órák után lefordultam a székről, hirtelen megszédültem és Logannél kerestem biztonságos támasztékot. Nevetgélve indultunk kifelé, és amint a friss levegőre értünk, rögtön megkönnyebbültem egy kicsit. Míg én a friss éjszakai levegőt élveztem, addig Logan a kezemet szorongatta valamint rángatta, és először nem is értettem, mi történt. A látásom homályos volt és erre a vakuk sem segítettek rá, hirtelen egy hatalmas embertömeg közepén találtuk magunkat és a nevemet száz felől hallottam felém kiáltozva.

- Palmer, rengetegen vannak. Indulj már valahova – kiáltotta Logan, én viszont még mindig csak a fejemet kapkodtam. Fekete ruhás emberek voltak, hatalmas kamerákkal kezeikben és mind felénk özönlöttek. – Palmer, gyerünk, indulj el! – sürgetett Logan. – Ott van Chris! Látom a fejét, felénk integet! – kiabálta a fülembe, majd tolni kezdett, végül én is észre vettem Christiant, aki felénk sietve furakodott át a tömegen. Erőt vettem magamon és nagyobb léptekkel próbáltam a kocsit beérni, ám ekkor valaki elkapta a bal karomat és visszarántott a tömegbe. Döbbenten fordultam az illető felé, aki eszeveszettül szorított és nem szándékozott elengedni. Felkiáltottam és rángatni kezdtem a kezemet, ő viszont makacsul szorított. Hallottam Logan kiáltásait is, éreztem amint ő is rángat, de az idegen nem engedett el. A karom égett, a szemeimbe könnyek gyülekeztek, végül Chris elért hozzánk és kirántott az illető karjai közül. A középsőujjam beakadt egy kabát ujjába, így teljesen hátrafordult, mégis mindebből alig vettem észre valamit, hiszen Chris vonszolt magam után, mögöttem pedig Logan volt rám tapadva.

Valahogy bejutottunk a kocsiba, a fejem rögtön hátrabukott a fejtartóra, míg karjaim erőtlenül feküdtek mellettem az ülésen.

-  Palmer, jól vagy? Basszus, az az őrült nem akart elengedni! Mutasd a kezed, rohadtul megszorította – nyúlt felém. Az illető kezének nyoma rendesen meglátszódott a bőrömön és égett is a helye, de annyira nem volt vészes. Nagyobb volt az ijedelem, mint a baj.

- Nincs semmi bajom. Egy kicsit ég, de el fog múlni. Semmi nem történt – ráztam meg a fejemet.

- Biztos? Elég nagyot rántottam rajtad, tényleg minden oké? – kérdezte Chris a középső visszapillantó tükörből folyamatosan hátrapillantgatva ránk.

- Igen – bólintottam.

- Logan, megvagy? Hozzád ért valaki?

- Nem, dehogy, én jól vagyok. Palmer, biztos minden rendben van?

- Persze. Ne aggódj, nem történt semmi sem. Nem gondoltam volna, hogy ennyi paparazzi ránk telepszik majd.

- Az a férfi egy igazi idióta volt!

- Nem sok hiányzott, hogy leüssem rólatok – morrant fel Chris.

- Szerencsére nem történt semmi nagyobb baj. Az ilyen előfordul. Legközelebb elővigyázatosabbak leszünk. Sajnálom, hogy miattam át kellett mennetek egy ilyenen.

- Ezen ne is törd a fejed. És legközelebb tényleg óvatosabbak leszünk! Biztos, hogy minden rendben van?

- Igen! – mosolyodtam el és közelebb húzódtam hozzá, majd a fejemet a vállára hajtottam. – Nem történt semmi baj, ne izgulj.

*

Könnyekkel a szemeimben ébredtem Niall ágyában. Értetlenül néztem körbe, mégis mi fájhatott ennyire. Aztán persze rájöttem, mikor megemelkedtem, végül a hátamra fordultam, így kiszabadult a kezem magam alól. Nagyon lüktetett a középsőujjam, így hát felkeltem az ágyból és elbotorkáltam a fürdőszobába. A fény bántotta a szememet, ezért az ujjamat rögtön hideg víz alá nyomtam és csak azután néztem le rá, miután megszoktam a fényességet. Kétszeresére volt dagadva, ráadásul furán is állt, és rögtön tudtam, hogy mi történt. Az ijedtségben és döbbentségben egyáltalán nem reagáltam a hátrahajlott ujjamra az autóban, miután kiszabadultunk az embertömegből és Chris kirántott egy idegen szorító karjai közül. A fájdalom csak nőtt és nőtt, végül olyannyira elviselhetetlen volt már, hogy a könnyeim is kicsordultak. Tudtam, hogy ez nem fog helyre jönni magától, úgy hogy pityeregve visszabotorkáltam a sötét hálószobába és a telefonom után kezdtem kutatni. Briant tárcsáztam rögtön, közben pedig felfelé pislogtam könnyeim ellen.

- Palmer? Mi az, miért hívsz az éjszaka közepén? – szólt bele kómás hangon a második próbálkozásomra.

- Brian, van egy kis baj, értem tudnál jönni Niallhez?

- Mi történt? – kérdezte rögtön, szavai sokkal kivehetőbbek voltak, mint az előbb.

- Szerintem eltört az ujjam, rohadtul fáj és furán áll, meg megdagadt kétszeresére.

- Basszus, mit csináltál?

- Logannel egy paparazzi tömegbe keveredtünk és miközben próbáltunk kitörni, egy pasas elkapta a kezem és nem akart elengedni. Mikor Chris kirántott a szorításából az ujjam beleakadt a kabátjának az ujjába és teljesen hátrahajlott. Csak akkor nem vettem észre, annyira meg voltam ijedve. Most ébredtem fel, mert rohadtul fáj – hadartam.

- Úton vagyok, megyünk a kórházba. Próbálj meg felöltözni. Mindjárt ott vagyok – rakta is le, én pedig tettem, amit mondott és magamra kapkodtam a ruhákat. Mire leértem felöltözve, már Brian is megérkezett. – Mutasd az ujjad – kérte rögtön, én pedig az alsó ajkamba harapva emeltem fel a kezemet. – Bassza meg Palmer! Mi a faszért nem mentem veletek? A kurva életbe, nem történik ez, ha én vittelek volna titeket! A rohadt életbe, hisz ez a munkám!

- Brian, nyugodj le! Inkább csak segíts felvenni a kabátot és menjünk a kórházba, mert nagyon fáj.

Brian egész út alatt magát szidta, míg én az ellenkezőjét diktáltam belé, de hát hajthatatlan volt. A sürgősségin aztán jött egy orvos, aki rögtön kezelésbe vette az ujjamat és sínbe tette. Adott fájdalom csillapítót, így az éles fájdalom tompa lüktetéssé alakult át. Egy egész doboz tablettát is kaptam az orvos pedig azt mondta, hogy egy hónap múlva vissza kell mennem egy másik doktorhoz, aki majd leszedi a sínt és megvizsgálja az ujjam, hogy normálisan összeforrt már –e újra.

Hajnali négy körül lehetett, mikor kiértünk a kórházból és a fáradtság egyre inkább uralkodott el rajtam, ezért elég lassú léptekkel közelítettük meg a kocsit.  

- Fel kell hívnod Niallt – mondta Brian, miután besegített az autóba és ő is beült a volán mögé.

- Mi lenne, ha már csak New Yorkban mondanám el neki, mi történt? Most csak feleslegesen idegeskedne.

- Felejtsd el Palmer, hívd őt fel most, vagy én teszem.

- De ma este repülünk haza. Majd elmondom akkor…

- Palmer, kérlek, csináld, amit mondok. Így is le fogja szedni a fejemet, amiért nem voltam veletek, ne haragudj, de nem akarok tovább rontani a helyzeten. Hívd.

- Brian, Niall nem fogja leszedni a fejedet – sóhajtottam fel. – Senki sem lesz mérges, amiért nem voltál velünk. Én küldtelek haza, szóval fejezd be ezt az ön marcangolást. Lehet akkor sem alakult volna az egész másképpen, ha te is ott lettél volna. Kivennéd a telefonomat a kabát zsebemből? – kérte meg, mire rögtön cselekedett és kihalászta nekem a készüléket. Újabb sóhajt hallatva megköszöntem, majd a fejemet a fejtámlára támasztva magam elé emeltem a telefonomat és feloldottam azt.

- Palmer? Miért hívsz az éjszaka közepén? – szólt bele álmos hangon, én pedig az alsó ajkamba haraptam és próbáltam összeszedni a gondolataim.

- Niall, ne akadj ki, jó?

- Mi történt? – kérdezte, hangleejtése rögtön megváltozott csodálkozottról aggódóvá.

- Logannel ugye vacsorázni voltunk és egy kicsit mindketten becsíptünk, szóval csak úgy kisétáltunk egy tömeg fotósba, aztán mikor az autó felé indultunk valaki elkapta a kezem és nem engedett tovább, szorította meg rántott vissza, és mikor Chris kirántott a kezéből, hátrahajlott a középső ujjam és eltört.

- Bassza meg! – mindig is megmozgatott bennem valamit, mikor káromkodott és ez pontosan most sem volt másképp.

- Ne aggódj, minden rendben van, sínbe rakták az ujjam, meg van fájdalom csillapítóm, az orvos azt mondta, hogy maximum egy hétig fog még fájni, utána már nem lesz vele semmi.

- Mi az, hogy ne aggódjak? Tudtam, hogy veled kellett volna mennem! Valami idióta erőszakoskodott veled a nyílt utcán és eltörte az ujjadat!

- Nem ő tört el, az csak beakadt a kabátja ujjába, mikor Chris elhúzott tőle. Nem olyan nagy ügy Niall, az ujjam majd megint összefog forrni és egy hónap múlva pedig leveszik róla a sínt.

- Nem olyan nagy ügy? Palmer, az a férfi lefogott és erőszakosan visszatartott, mi az, hogy nem olyan nagy ügy? És rohadtul nem tudok semmit csinálni, mert egy kibaszott óceán van közöttünk.

- Niall, kérlek, ne hergeld magad. Nem történt semmi nagyobb baj, az ember elengedett, mi pedig eljöttünk. Egy ujj törés még nem a világ vége.

- De igen, mert nem vagyok melletted. Foglalok egy jegyet a következő járatra.

- Nem, semmi szükség, pár óra múlva úgyis indulok vissza hozzád. Menj vissza aludni, én is még alszok egy kicsit, aztán pedig megyek az interjúra. Majd hívlak az interjú után, oké? Ne idegeskedj és aludj.

- Persze, könnyű azt mondani – horkantott fel. – Palmer, mi van, ha legközelebb is letámadnak, és akkor majd nem tudsz kiszabadulni? Basszus, hol volt egyáltalán Brian? Ő nem volt ott veletek?

- Nem, őt hazaküldtem, mert Logan azt mondta, hogy majd Chris értünk jön – pillantottam a mellettem ülő srácra, aki csak feszülten megszorította a kormányt. – De így is marcangolja magát a semmiért.

- Hívj rögtön, amint végeztél, oké? – megtört hangja nekem is letört egy kis darabkát a szívemből.

- Hívni foglak – biztosítottam mosolyogva. – Aludj vissza. Nem sokára találkozunk.

- Szeretlek.

- Én is téged. Puszi - mondtam, majd leraktam és sóhajtva néztem Brianre. – Nem mérges rád. Ő is magát hibáztatja. Férfiak – sóhajtottam fel, aztán Brianre mosolyogtam. – Na, ne durrogj. Semmi értelme nincsen. Maradsz velem Niallnél?

- Maradok – mosolyodott el végül ő is, én pedig közelebb csusszantam hozzá és a fejemet a vállára hajtottam, míg kezeimet az ölemben pihentettem.