42 - Illúzió

Halihalloo,

oiii új szereplő a láthatáron. Okay, idk mennyire számítottak erre, but úgy gondoltam kell valami, amivel megint megtörhetem a cute nalmer részek láncát.:D Remélem tetszeni fog a rész, és hogy az új szereplőnket is szimpatikusnak találjátok majd!^^ Jó olvasást! Xx♥

PALMER TONKIN

Niall végül rövidebb és sötétebb hajszínnel lépett ki a fodrászüzletből, míg Brian csak vágatott a hajából. Kicsit meglepett a hajszínváltozással Niall, de oda voltam érte és neki is nagyon tetszett, úgy hogy mindannyian elégedettek voltunk. Visszasétáltunk az autóhoz, mikor Alexa üzent, hogy átmegyünk –e hozzájuk ebédelni.

- Niall, átmegyünk Hollyékhoz? Alexa most üzent, hogy várnak ebédre – mondtam, miközben bekötöttem magamat az övvel.

- Persze baby.

- Brian, akkor mehetnénk Alexáék felé?

- Hogyne – bólintott, és már indított is.

- Képzeld, kaptam egy üzenetet egy ismeretlen számról. Egy modell írt, Chase Mitchell, hogy szeretne velem találkozni, mert egy fontos dologról akar velem beszélni.

- Nem is ismered őt?

- Hát… nem.

- És találkozni akar veled? – vonta fel a szemöldökét.

- Igen.

- A srác vagy nem használ internetet, vagy nagyon hülye.

- Miért?

- Mert randira hív, mikor barátod van – mondta komolyan a szemeimbe nézve, az én arcomon pedig egy vigyor terült el.

- Nem randira hívott. És különben is, Sara adta meg a számomat neki, mert ő ismeri Chaset. Azt mondta, hogy rendes srác és elvileg barátja van.

- Oh. Nos, azért elkísérlek arra a találkozóra.

- Niall – nyújtottam el a nevét nevetve. – Nem kell jönnöd, eltalálok egyedül is.

- Mikor mész?

- Délután. Kíváncsi vagyok, miről szeretne velem beszélni.

- Szerintem beakar nálad próbálkozni.

- Mondom, hogy barátja van! – kuncogtam.

- Attól még simán bukhat nőkre is.

- Már mondtam neked, nem kell féltékenykedned – nyomtam egy puszit az arcára, míg a kezeimet az övéire raktam az ölében.

- Alapjáraton, nem is vagyok az, de mikor nyíltan randira hívnak, úgy hogy közben tudják, hogy barátod van. Na, azt már nem engedhetem!

- Ez nem egy randi! Fogadjunk, hogy munkáról akar velem beszélni!

- Jól van már, csak ugratlak – vigyorodott el ő is. – De azért megkönnyebbülés tudni, hogy nem vagy az esete.

- Pft – forgattam meg a szemeimet, ő pedig vigyorogva hozzám hajolt és megcsókolt.

Holly a kertben játszva várt minket, és mikor észrevett visongva kezdett futni felénk, de szinte csak maga alá lépegetett a duci overállban, ami rajta volt.

- Szia Holly – guggoltam le elé és átöleltem a kis testét.

- Palm! Nézd, hó angyalka! – fordult meg és arra mutatott ahol a kevéske megmaradt hóban fetrengett.

- Látom – kuncogtam, aztán nyomtam egy puszit az arcocskájára és felálltam.

- Héj, nekem már nem is köszönsz?

- Niall! – kiáltott fel boldogan Holly és édesen vigyorogva nézett fel rá, míg kinyújtott kezekkel lépkedett felé, aztán a lábainak dőlt, mire Niall lehajolt és megsimogatta a hátát.

- Szia Holls. Régóta vagy kint?

- Nem tudom – húzódott el Holly és aztán felém fordult.

- Menjünk be – mondtam neki. 

- Még egy hó angyalkát! – kérte.

- Na, jó, még egyet, de aztán gyertek be – mondtam neki, ő pedig elvigyorodott, megfogta Niall kezét és a megmaradt hó felé indult a füvön. Én bementem a házba, és miután levettem a csizmámat és a kabátomat felakasztottam a fogasra a konyha felé indultam, ahol Alexa sürgött-forgott. – Hali Alexa – nyújtottam el a nevét, majd mellé mentem és átöleltem őt, nem foglalkozva azzal, hogy tiszta vizesek a kezei.

- Szia Palm. Én is szeretlek, te is hiányoztál nekem, de most jó lenne, ha elengednél, mivel ebédet csinálok, ha nem látnád.

- Jó-jó, útban vagyok, megyek már – engedtem el, aztán megkerültem a pultot és felültem egy magasított székre. – Mi újság?

- Nem sok minden, veletek? Holly még mindig kint van?

- Mindjárt jönnek be Niallel.

- Mit csináltatok ma?

- Hm, voltunk apunál az étteremben, aztán anyunál a fodrász szalonban, Niall új frizurát kapott anyától, én pedig kihoztam az új iPhonet.

- Új frizurát? Csak úgy? Vagy Niall is akarta? – nézett hátra mosolyogva a válla fölött rám.

- Igen, persze – nevettem fel. – Igazából ő kérdezett rá anyánál, szóval…

- Na és melyik színű iPhonet hoztad ki?

- A feketét – húztam elő a zsebemből. – Olyan szép.

- Ah, tudom, én is szemezgettem vele – sóhajtott fel.

- Na és ti mit csináltatok délelőtt? 

- Mhm, nem sok mindent. Holly mesés könyvet nézegetett meg rajzolt, én rendet raktam az emeleten, meg mostam, aztán az ebédnek kezdtem neki, ő pedig kiment még egy kicsit a maradék hóval játszani.

- Mutatta a még utolsó percekben készült hó angyalkáját – kuncogtam fel.

- Remélem lesz még hó, mert eléggé tetszik neki és jó lenne megint szánkózni, vinni őt.

- Lehet esni fog még februárban.

Megütötte a fülemet Holly és Niall hangja, nem sokkal később pedig meg is jelentek a küszöbön. Mindkettejük arca, valamint orra piros volt a csípős hidegtől odakint és annyira hasonlítottak egymásra, hogy muszáj voltam egy fotót készíteni róluk.

- Na, mi az? Megfagytatok már odakint, igaz? – kérdezte Alexa, aztán meg fordult és mosolyogva a pultnak támaszkodott. – Szia Niall.

- Hello Alexa – mosolygott vissza Niall.

- Menjetek, mossátok meg a kezeteket, és aztán ehetünk is meleg levest.

- Oké – válaszolt aranyosan Holly, aztán megfordult és felnézett Niallre, mire ő is irányt változtatott és elindultak a fürdő felé. Mosolyogva lepillantottam a telefonomra, aztán gondolkodás nélkül állítottam be háttérképnek a képet.

Ebéd után harcoltunk egy ideig Hollyval, hiszen neki délutáni pihenőre kellett volna mennie, viszont esze ágában sem volt, pláne, hogy én és Niall is itt voltunk. Végül Niall megtudta őt győzni azzal, hogy itt lesz, még mikor felébred, és majd aztán játszanak együtt. Holly végül belement és közölte édesanyjával, hogy majd Niallel felmegy aludni. Nem tudtam elrejteni a vigyoromat, amint figyeltem őket, ahogy a lépcsők felé indultak. Annyira boldog voltam, amiért Holly így megszerette Niallt annak ellenére, hogy bármiről bármilyen fogalma lenne. Szerintem azt sem érti még, hogy Niall a barátom, de persze neki nem is kell, hiszen még kicsi hozzá. Örültem Niallnek, amiért végre tudta az igazságot és, hogy minden rendben volt közte meg Alexa között. Szemeinek csillogása és széles mosolya, amivel mindig Hollyra néz, megdobogtatja a szívem és tudom, hogy ennél tökéletesebb már nem is lehetne semmi sem.

Háromkor aztán feltápászkodtam a kanapéról és készülődni kezdtem, hiszen Chasszel négyre beszéltük meg a találkozót és időbe telik, mire bejutok a belvárosba. Niall természetesen maradt, hiszen megígérte Hollynak, hogy itt lesz, mikor felébred. Brian értem jött, aztán már el is indultunk a kis találkámra az idegen sráccal. Kíváncsi voltam, hogy miről akar velem beszélni, ugyanakkor izgultam is, noha fogalmam sincs miért. A fejemet kapkodtam amint beértem a kávézóba, persze fogalmam sem volt, hogy kit keresek. Volt még tíz perc négy óra előtt, ezért simán beálltam a sorba és rendeltem magamnak egy chai teát. A nagy vastag bögrével a kezemben fordultam meg és néztem körbe újra, mikor a tekintetem megakadt egy srácon, akinek az arcán egy széles mosoly volt és éppen felállt a fotelből, ahol helyet foglalt. A tekintetünk összeakadt, barátságos mosolya engem is mosolyra késztetett, így hát elindultam felé.

- Chase? – kérdeztem amint, hozzáértem, ő pedig egy bólintással válaszolt.

- Szia Palmer, örülök, hogy eljöttél – szólalt meg kellemes bársonyos hangján, majd mindketten leültünk.

- Hát eléggé kíváncsivá tettél, szóval nehéz volt, ignorálni téged – mondtam, míg levettem a kabátomat és magam mellé fektettem a fekete bőr fotelban.

- Feltett szándékomban állt, hogy nehogy az üzenet a kukában landoljon – vigyorgott, míg kortyolt egyet a kávés poharából. – Remélem nem haragszol, amiért elkértem Saratól a számodat és rád írtam.

- Persze, hogy nem. Különben is, ha Sara nem lenne azon a véleményen, hogy rendes srác vagy, akkor meg sem adta volna a számomat.

- Akkor mindent jól csináltam, azt hiszem – kuncogott. – És szerintem ő is vagány csaj, de még mielőtt félre értenéd, barátom van.

- Oké – bólintottam mosolyogva. – Milyen projekten dolgoztatok amúgy együtt?

- Magazin címlap. Elég hamar összebarátkoztunk. Őt az én öltözőmbe irányították, engem pedig az övébe.

- Gondolom, nem azokra a ruhákra számítottál – dőltem hátra én is a fotelben, miközben a kezeim között a meleg bögre pihent.

- Hát nem.

Egy ideig kerülgettük a forró kását azzal, hogy a munkáról beszélgettünk, végül mikor mindkettőnkre csend telepedett és összetalálkozott a tekintetünk, sóhajtott egyet és elmosolyodott.

- Mi az? – kérdeztem vissza én is mosolyogva.

- Egy kicsit kínos lesz a dolog, amiről szeretnék veled beszélni és fogalmam sincsen, hogyan kezdjek hozzá.

- Hidd el, nem tudsz semmi kínos dologgal elijeszteni – nevettem el magam, közben pedig akaratlanul is Niallre, Hollyra és Alexára gondoltam. A mi négyesünknél kínosabb dolog nem hiszem, hogy létezik.

- Hát rendben – dőlt előre, könyökeivel megtámaszkodott a térdén és ujjaival a halántékát kezdte masszírozni. – Nem olyan régen megtudtam a szüleimtől, hogy az apám nem a vérszerinti apám.

- Oh. Jól vagy?

- Igen, mármint, az elején nagyon mérges voltam anyára, meg amiért eltitkolták, de mostanra egészen megváltozott a véleményem. Oké, tényleg elég szar, hogy huszonhét év után most tudom meg, hogy igazából nem is apám vére csörgedezik az ereimben, de azt hiszem, ez nem sokat számít, hiszen így is az apám és az is marad, bármi is történik. Plusz megláttam a dolog jó oldalát is – mosolygott.

- Mégpedig?

- Végre vannak testvéreim. Vagyis csak féltestvéreim. És talán még nem ismerjük egymást, jó tudni róluk, valamint az igazi apámtól – elfordult a táskájához, aztán rövides matatás után előhúzott egy fényképet, majd elém csúsztatta az asztalon. Csodálkozva meredtem a fotóra, ahol anyu és apu volt, nagyon-nagyon fiatalon. Mindketten nevettek a képen, mellettük egy másik férfi és nő állt. – Ők itt a szüleim, az anyám Ally és az apám, Joseph.

- Ezek itt az én szüleim – mutattam csodálkozva rájuk. – Nahát, a szüleink ismerik egymást? – kérdeztem, miközben a kezembe vettem a képet és közelebbről is tanulmányoztam őket. – Lefotózhatom esetleg? – húztam elő a telefonomat, ő pedig bólintott.

- Az anyám elmondta, hogy ki a vérszerinti apám – mondta, én pedig még mindig a fotóval voltam elfoglalva, noha aztán furcsán néztem fel rá, hiszen nem értettem, miért mondja ezt. – Palmer, rokonok vagyunk. Te vagy az egyik féltestvérem, akiről beszéltem. Az édesapád pedig az én vérszerinti apám – mondta, én pedig elkerekedett szemekkel meredtem rá. 

- Ugye, csak viccelsz velem? – mosolyodtam el. – Chase, ez teljességgel lehetetlen.

- Anyám a fotóval támasztotta alá a történetet. Régen jó barátok voltak a szüleink, aztán egyszer, mikor anya összeveszett apával, részeg volt, ahogyan a te apukád is és…

- Tessék? Nem, Chase, ez nem lehet, apa sosem tenne ilyet anyával – ráztam a fejem. – Ez… csak nem lehet igaz. Talán ismerik a szüleink egymást, de ez nem lehet, apa nem…

- Tudom, hogy ez sokkoló és egyszerre sok, teljesen megértelek. Hiszen én is ezt gondoltam először. Nem lehet, hogy anya ilyet tett volna apával. De be kellett látnom, hogy igaz. Pláne, mikor elővette ezt a fotót. Aztán mikor elárulta apukád nevét és megtaláltalak titeket az interneten és a képek csak úgy jöttek velem szemben. Ahogy ránéztem a monitoron keresztül, olyan volt, mintha valami kattant volna nálam. Hirtelen úgy tekintettem az előttem lévő idegen férfire, mint az apámra.

- Chase…

- Nézd Palmer, tudom, hogy ez sok neked és teljesen össze vagy zavarodva. De muszáj volt kapcsolatba lépnem veled, muszáj volt, hogy megismerjelek és megismerjem őt is. Nem tudtam csak úgy tovább élni az életem, mintha semmiről sem tudnék. És mivel akkor már együtt dolgoztam Saraval, cselekednem kellett.

Nem tudtam, hogy mit mondjak. Nem akartam elhinni, hogy amit mesél nekem, az igaz. Hogy lehetne ő a féltestvérem? Apa soha sem tenne ilyet anyával! Ez teljességgel lehetetlen, az én szüleim… Mindig is feltekintettem rájuk, ők annyira tökéletesek, ahogy vannak. Annyi mindent elértek az életben egymás mellett, egymást támogatva, felneveltek engem és a nővéreimet és egy csodálatos gyerekkort biztosítottak nekünk. Soha az életben nem merült fel bennem, hogy bármelyikük is ilyet tenne. Nekem mindig olyan volt, mintha mindig is szerették volna egymást. Aztán jön egy srác, aki a féltestvéremnek vallja magát és tönkre tesz mindent.

Éreztem amint az arcom felmelegedett, hirtelen nagyon meleg volt idebent és sürgősen friss levegőre volt szükségem. A szemeimbe könnyek gyülekeztek, és mikor Chaszre pillantottam, ugyanolyan szomorú arckifejezéssel nézett vissza rám.

- Sajnálom Palmer, amiért tőlem kell megtudnod, és így. Tisztában vagyok vele, hogy ez milyen nagydolog és nagyon-nagyon remélem, hogy a kíváncsiságommal nem rontottam el semmit közted és a szüleid között. Nem szeretnék egy családot sem tönkre tenni, de mint már említettem, nem tudtam tovább élni az életem, mintha mi sem történt volna.

- Igen… megértem – préseltem ki magamból. – Ne haragudj, sosem gondoltam volna, hogy apa… képes lenne ilyet tenni anyával.

- Hidd el, nekem is rendesen le lett rombolva a tökéletes illúzióm a szüleimről. De héj, mind a négyen kitartottak egymás mellett. A te anyukád megbocsájtott az apukádnak, az én apum pedig anyumnak. Ettől még ugyanúgy szeretik egymást és ugyanannyira boldogok együtt, mint voltak. És tényleg van jó oldala ennek. Mert én tényleg örülök, amiért megismerhettelek – mosolyodott el.

- Igen, én is. Ne haragudj, ez nagyon váratlanul ért és fogalmam sincs, hogy mit mondjak – szipogtam, végül elővettem egy zsebkendőt és kifújtam az orrom. Nagyon kicsi kellett hozzá, hogy nehogy elsírjam magam.

- Nem kell mondanod semmit. Tudom milyen érzés, és tudom, hogy fel kell ezt előbb dolgoznod egyedül. De ne felejtsd el, hogy a szüleid ugyanúgy szeretik egymást, mint eddig.

- Lehetne, hogy ne beszélj még egy kicsit erről senkinek? Tudom, hogy sokat kérek, de pár nap múlva repülnöm kell Párizsba, aztán Miamibe és nem tudom, mikor lesz időm beszélni a szüleimmel.

- Persze. Ebbe a pár hétbe most már igazán nem rokkanok bele.

- Nagyon köszönöm, hogy megérted – szipogtam újra. – Ha visszaértem LA –ből, mindenképpen írok majd, oké? És majd kitaláljuk… mi legyen. Vagyis, elviszlek majd a szüleimhez.

- Oké – bólintott. – Palmer kérlek, ne haragudj, amiért…

- Chase, nem kell bocsánatot kérned, nem tettél semmi rosszat és nem haragszom rád – erőltettem magamra egy mosolyt, hogy megnyugtassam a srácot. – Most viszont mennék, ha nem haragszol…

- Persze – állt fel. – Ne felejtsd el, amit mondtam, jó? És, ha bármire szükséged van, csak hívj. Vagy ha csak beszélgetni szeretnél. Szívesen meghallgatlak. Tudom milyen érzés.

- Nagyon köszönöm, azt hiszem, élni fogok vele – mosolyogtam, aztán átöleltem őt. – Én is nagyon örülök, amiért megismertelek – mondtam, miután elhúzódtam tőle. – Majd hívlak.

- Rendben – nyomta kezeit a zsebeibe. – Szia Palmer.

- Szia Chase – köszöntem el tőle, majd a kabátomat magamra kapva indultam kifelé a kávézóból. Pechemre Brian még mindig ott állt a helyén, pedig most mindennél jobban vágytam arra, hogy egyedül legyek. Szükségem volt a friss levegőre és szívesen sétáltam volna egyet, azzal viszont rögtön magamra hívtam volna a figyelmet és tudom, hogy Brian addig nem engedett volna el, amíg el nem mondtam volna neki, hogy miről is akart valójában Chase beszélni. Erre pedig nem volt szükségem, ezért magamra erőltettem egy mosolyt, szippantottam egy mélyet a hideg levegőből és elindultam a kocsi felé.