2017. július 12., szerda

41 - Titokzatos idegen

Halihalloo,
oiii talán a rész címével ellőttem már mindent, de sebaj. Meg hát nem is minden e körül fog forogni a mai fejezetben. Palm és Niall befejezik amit elkezdtek, szerintem mindenki emlékszik rá az előző részből és Niall új frizurát kap végre! Mondjuk én hiányolom a szőke tincseit, és örülnék neki, ha megint kiszőkülne. Talán mire a 1D visszajön, ő is visszafesteti a haját szőkére. ;) Na nem húzom tovább az időt, jó olvasást! Xx♥


PALMER TONKIN


Niall kiugrott az ágyból és felrángatta magára az alsóját, míg én a tenyereimen támaszkodva ültem és figyeltem őt. A hajam szénaboglyaként meredezett az ég felé és éreztem, amint a fáradtság minél jobban átakarja venni a testem felett az uralmat, de nem engedhetem neki.
- Ne nézz így – kuncogott fel Niall, majd visszatérdelt mellém az ágyra és nyomott egy csókot a homlokomra. – Mondtam, hogy még nem végeztem veled – mormogta. – Megnézem ki az és elküldöm, ha lehet – húzódott el mosolyogva. – De azért kapj magadra valamit a biztonság kedvéért. Nem láttad a felsőmet?
- A nappaliban maradt – sóhajtottam, aztán lelöktem magamról a gyűrött takarót és lehajoltam a bugyimért a földre. Vele együtt felvettem a melltartót is, aztán kinyitottam a szekrényt és kihúztam egy szürke melegítő nadrágot egy piros felsővel, amiket csak rákaptam a fehérneműre. Mezítláb átcaplattam a fürdőszobába, megmostam az arcom és felkötöttem a hajamat, majd kiindultam a folyosón keresztül.
- Palmer – visított fel Holly, aztán már el is kezdett futni felém, míg én meglepődve és nagyokat pislogva meredtem rá, de aztán persze az arcomra rögtön egy mosoly kúszott és leguggoltam elé, hogy áttudjam ölelni kis testét. Belém csapódott, baba illata rögtön belengett engem is. Kuncogva bújt a nyakamhoz, arcát elrejtette ott így esélyem sem volt megpuszilgatni, csak a haját.
- Hát, szia Holly. Hogy vagy édesem? Hiányoztam neked? – kérdeztem mosolyogva, ő pedig bólogatva húzódott el tőlem, én pedig kisimítottam az arcából a haját.
- Nem voltál itt. Niall azt mondta, hogy repültél repülőgéppel – mondta édesen mosolyogva, én pedig az alsó ajkamba harapva bólintottam.
- Igen, elkellett repülnöm Londonba, tudod, dolgozni. De megint itt vagyok. Mit csináltatok, amíg nem voltam itt? – vettem a kezembe, noha az ujjamba közben belenyilallt, hiszen nem a legkényelmesebb volt neki.
- Mi van az ujjadon? – kérdezte a kérdésemet figyelmen kívül hagyva, kis mutató ujjával rá mutatott és komolyan nézett rám.
- Aua volt az ujjamnak, úgy hogy elmentem doktor bácsihoz, aki sínbe rakta, hogy meggyógyuljon – magyaráztam neki, a kis arcát vizslatva.
- Aua! – kiáltott fel, kezeit az arcához kapta, én pedig elkuncogtam magam és végre nyomtam egy puszit a kis arcára.
- Aua bizony. Szia, Alexa – néztem fel vigyorogva unokanővéremre, aki ekkor ért mellénk.
- Mit csináltál az ujjaddal? – kérdezte komolyan, mire felsóhajtottam és megforgattam a szemeimet. – Te csak ne forgasd rám a szemeidet! Komolyan, mit csináltál?
- Majd elmesélem – mondtam. – Menjünk a nappaliba. Niall, nem mondtad, hogy még jönnek Alexáék – szóltam a srácnak, amint letelepedtem Hollyval az ölemben a kanapéra. Lady felugrott mellénk, Holly pedig rögtön utána nyújtózkodott vigyorogva.
- Nem szóltam neki igazából, Holly már megőrjített és tudtam, hogy ma jössz haza, szóval gondoltam elnézünk.
- Aw – mosolyodtam el és puszit nyomtam az ölemben ülő kislány arcára, aki már egyáltalán nem foglalkozott velem, hanem Ladyvel. Engedtem, hogy lecsusszanjon az ölemből a kanapéra Lady mellé és vele játsszon, míg Niall letelepedett a fotelembe és mosolyogva nézett minket. Mikor összetalálkozott a tekintetünk, éreztem, ahogy elpirulok és gyorsan próbáltam a pár perccel ezelőtti történteket kilökni a fejemből.
- Szóval, mi történt? – bökött a fejével a kezem felé Alexa.
- Logannel voltunk vacsorázni, aztán felbukkant egy csomó paparazzi és beakadt az egyiknek a kabátujjába az ujjam, mire hátrafordult és eltört.
- Basszus – csúszott ki Alexa száján a csúnya szó, de szerintem Holly meg sem hallotta, hiszen kuncogott és Ladyhez beszélt egyfolytában valamit, miközben kis kezeivel a szőrét túrta fel.
- Azért ez nem teljesen így volt de, mindegy – szólalt fel Niall, mire megforgattam a szemeimet, de nem szóltam semmit.
- A lényeg, hogy nincs semmi gáz, majd egy hónap múlva leveszik a sínt az ujjamról és akkor megint minden oké lesz.
- Hogy érted, hogy nem teljesen így volt?
- Ah, Alexa, hagyjuk, a témát kérlek, mert kezd Niall agyára menni – nyögtem fel. – Inkább rendeljünk valami kaját. Éhes vagyok. Ti?
- Mi nem régen ettünk, szóval nem.
- De igen, kérek én is – szólalt fel Holly, kis fejét felemelve és végig nézve rajtunk.
- Mit szeretnél édesem? – kuncogtam fel.
- Nem tudom. Lady is éhes – nézett vissza kiskutyámra.
- Mihez lenne kedved? – kérdezte Niall, én pedig vállat vontam, míg ránéztem.
- Csak rendelj valamit, kérlek. Mindegy mit.
- Hollynak? – nézett Alexára.
- Majd eszik Palmeréből pár falatot, többet úgy sem fog, mondom, hogy most ettünk – legyintett. – Különben mostanában állandóan rágcsálna valamit. Teljesen rákattantunk a kis állat figurás kekszekre – mesélte Alexa.
- Hát a hasát eddig sem kellett félteni – vigyorogtam, míg lenéztem rá és én is megsimogattam Lady hátát. Niallre pillantottam vigyorogva, aki szintén mosolygott, de közben a telefonjára pillantott. Alexa és Holly egy órát maradtak, közben mi is megvacsoráztunk és persze Holly is csipegetett. Beszélgettünk, Holly Ladyvel játszott, a végén pedig már majdnem bealudt mese nézés közben Niall ölében. Niall lekísérte őket a mélygarázsba, míg én fent elköszöntem tőlük, aztán mentem gyorsan letusolni. Mikor Niall visszaérkezett, bekiáltott nekem a fürdőbe, hogy visszajött, így siettem és gyorsan megmosakodtam. Betestápolóztam magam, közben pedig felvettem egy fekete fehérnemű szettet és rendet raktam a fürdőszobában, amíg száradtam. A hajamat leengedtem a kontyból, amibe felfogtam tusolás előtt, majd bementem Niallhez a szobába. Egy alsóban feküdt az ágyon és a telefonját nyomkodta, mikor beléptem persze rögtön felnézett rám. Elmosolyodott, mire én is, aztán felmásztam az ágyra és ráültem a csípőjére, míg ő lerakta a telefonját. – Szia – vigyorogtam rá.
- Szia – mondta, aztán az alsó ajkába harapott, amint végig nézett rajtam megint és a kezeit a csípőmre csúsztatta. – Rohadt szexi vagy.
- Oh, igen? – csusszantam lentebb rajta, így pontosan a férfiasságán ültem, amit a bugyim és az ő alsója választott el egymástól.
- Igen – morogta, én pedig tovább mozogtam és vigyorogva figyeltem a reakcióját. A fenébe is, imádtam vele játszadozni.
- Nos, köszönöm a bókot – mondtam, aztán direkt hallattam egy sóhajt és éreztem, amint megkeményedett alattam.
- Játszadozol velem Palmer? – kérdezte komolyan, én pedig egyszerűen nem bírtam visszafogni a vigyoromat.
- Igen – válaszoltam könnyedén, aztán lehajoltam hozzá, míg ő eközben a szépen megvillantott dekoltázsomba bámult az alsó ajkát harapdálva. – De tetszik neked – suttogtam és nyomtam egy apró puszit a szájára incselkedve. Felvisítottam, mikor lenyomott a matracba és egy másodperc alatt felettem volt. Hevesen megcsókolt, mire a szájába nyögtem és lehúztam magamra. Mozogni kezdett, mintha csak bennem lenne, én pedig csillagokat láttam az intenzív érzéstől, ami végigfutott rajtam eredményként. Sosem volt még ilyenben részem, bár azért reméltem, hogy nem akar ténylegesen száraz szexelni. – Niall – nyüszítettem fel, mire a nyakamba morgott és rámarkolt a bal mellemre. – Ah, kérlek – nyögtem és a kezemet lecsúsztattam mozgó csípőjére, mire lelassult. Elkezdtem letolni a gatyáját, amit végül lerugdosott magáról, és közben én is kikapcsoltam a melltartómat majd eldobtam azt. Niall felnyögött, majd bekapta a jobb mellemet és szívni kezdte, míg én feltúrtam a haját és többért kérleltem.
- Most nekem is játszadoznom kellene veled, nem gondolod? – morogta a melleim közé.
- Nem, nem gondolom. Kérlek Niall – nyöszögtem.
- Szerencséd van, hogy én sem bírom tovább, különben megkaptad volna a magadét tőlem.
- Utána nyugodtan megmutathatod még – vigyorodtam el, amint felhúztam magamhoz és megcsókoltam. Lehúzta rólam a bugyit, aztán óvszerért nyúlt az éjjeliszekrényhez, míg én a férfiasságát kényeztettem. Kivettem a kezéből a gumit, aztán felhelyeztem a farkára, majd felnéztem rá és egy csókot nyomtam a szájába. Elmosolyodott, aztán megint megcsókolt, miközben szét tolta a lábaimat és lassan belém nyomult. Hangos nyögés tört fel belőlem, és aztán még egy, mikor Niall hirtelen teljesen belém nyomta az egész méretét. Nyöszögve pihegtem, aztán már lökni is kezdett, én pedig úgy éreztem, hogy menten meghalok az élvezettől.
A szexuális feszültség izzott körülöttünk, mindketten teljesen kivoltunk a másikra éhezve és ez végre a tetteinkben is megmutatkoztak. Niall egy percre sem fogta vissza magát, amit rohadtul élveztem. A számat folyamatosan nyögések és a neve hagyta el, míg ő is morgott és egy-két öblös nyögést hallatott. Míg ő a nyakamat kínozta erős lökései közben, addig én a hátába mélyesztettem a körmeim és rámarkoltam egy párszor a fenekére. Azt hiszem, hogy ez különösen tetszett neki, hiszen olyankor mindig egy erőteljesebb lökéssel válaszolt, amivel egyre jobban repített az orgazmus felé. Akkor végleg végem volt, mikor mocskos kis semmiségeket kezdett a fülembe morogni, és egyre csak kínzott azzal, hogy nem engedett elélvezni. A testem reagált minden egyes kiejtett szavára, szóval, ha azt mondta, leginkább parancsolta, hogy ne élvezzek még el, akkor úgy is tettem.
Egyszerre robbantunk az orgazmus hullámai újra és újra lecsaptak rám, sikolyomat a nyakában fojtottam el, míg ő kiengedte a hangját. Mozgása lelassult és amint lecsengett az édes orgazmus, ő is megállt. Homlokán izzadságcseppek gyöngyöződtek, az én testemet is egy vékony izzadságréteg terítette be, de jelenleg nem érdekelt. Teljesen elfáradtam és bár azt mondtam neki, hogy ezután még megleckéztethet, kétlem, hogy bírtam volna.
Gyengéden megcsókolt, miközben kihúzódott belőlem, aztán legördült rólam, mire kirázott a hideg. Figyeltem, amint kiment a szobából, én pedig az oldalamra fordultam, fejemet a kezemre raktam és kinéztem az ablakon. Arcomon egy vigyor ékeskedett, lubickoltam az orgazmus utáni ellazító érzésben és alig vártam, hogy Niall visszaérjen mellém az ágyba. Mikor visszaért a tusolásból, ő is érzékelte, hogy totál kivoltam, úgy hogy amint ledobta a törülközőjét, befeküdt mellém az ágyba és magához húzott közel. Felé fordultam mosolyogva, aztán nyomtam egy puszit a még nedves mellkasára, közben pedig igyekeztem olyan közel bújni hozzá, amennyire csak lehetséges volt. Percek alatt elnyomott az álom.

*
Másnap reggel úgy döntöttünk, hogy ideje látogatást tennünk az edzőterembe és mivel a házban is volt egy, így persze a választásunk arra esett a szokásos edzőterem helyett a városban. Edzős ruhát húztunk, aztán felmentünk a ház tetejére, ahol edzőterem mellett szauna, jakuzzi és medence is volt. Mindketten rendesen megdolgoztattuk saját magunkat, és mivel kiestünk az edzésből, nem is bírtuk olyan sokáig. Két óra múlva visszamentünk a lakásba, ahol Lady várt minket, letusoltunk, majd úgy döntöttünk, hogy elmegyünk apuhoz
az étterembe és megreggelizünk. Fekete farmert húztam a lábaimra a YSL csizmámmal, míg felülre egy barna kötött garbót, amit aztán betűrtem a nadrágba, ami egy övvel biztosítva csücsült a derekamon. Rávettem egy fekete, puha kabátot, míg a hajamat simán felkontyoltam a fejem tetejére és egy sima alap sminket dobtam fel az arcomra. Brian már lent várakozott ránk, így amint leértünk be is ültünk a kocsiba és elindultunk az étterem felé. Niallel úgy döntöttünk, hogy belevágunk egy diétába, tehát a szerint reggeliztünk meg, apa is kijött hozzánk egy kis időre és beszélgettünk. Ezután a belváros felé vettük az irányt, mert mindenképpen beakartam menni egy Apple boltba, hogy végre eltudjam hozni az iPhone legújabb példányát matt feketében. Időbe tellett, mire minden adatot, fényképet és mi egyebet átraktak az új telefonomra, amiből nem mellesleg jelenleg az utolsó matt fekete volt raktáron, úgy hogy nagy szerencsém volt vele. Másfél órát biztosan eltölthettünk az üzletben, utána pedig anyu szalonja felé indultunk meg gyalog, hiszen nem volt messze. A nap is sütött és a hideg ellenére szép idő volt, aminek kifejezetten örültem. A szalonba érve anya éppen egy vendég frizurájának utolsó simításait végezte, míg mi leültünk a várakozóknak kialakított előtérbe. Elvettem egy magazint a kisasztalról és azt kezdtem nézegetni, míg Niall és Brian sportról beszélgettek.
- Hát ti? – szólalt meg anyu, mire összecsuktam az újságot, aztán mosolyogva felálltam és átöleltem.
- Gondoltam beugrunk és megnézünk. Hogy vagy? – nyomtam egy-egy puszit az arcára.
- Én jól vagyok édesem – simított végig mosolyogva az arcomon. – Inkább veled mi van? Mi volt ez a dráma Londonban?
- Ah, csak paparazzik – legyintettem. - Igaz, az ujjam az eltört, de most nem tehetek ellene semmit – mutattam fel a kezemet, mire anyu aggódva vette az ő kezei közé.
- Olvastam róla. Nem értem, miért kell az emberre ráakaszkodni egy fotóért – rázta a fejét rosszallóan.
- Én se, de mindegy ne is beszéljünk róla.
- Logannel minden rendben?
- Persze – bólintottam. – Jó volt vele tölteni egy kis időt – mosolyogtam, míg visszaültem Niall mellé, anyu pedig az egyik fotel karfájára.
- Akkor rendben.
- Most voltunk apánál is. Ott reggeliztünk.
- Oh, igen? Jól van.
- Ráérsz most? Vagy nincs vendéged? – kérdeztem.
- Nem, a következő pont lemondta, úgy hogy nem kell rohannom – mosolygott.
- Akkor, most már van. Szeretnék egy kicsit változtatni a hajamon, gondolod, tudnál vállalni? – dőlt előre Niall, mire meglepődve pillantottam rá.
- Persze! Gyerünk akkor – pattant fel anya. – Mire gondoltál? – kérdezgette Niallt, közben pedig már el is indultak egy asztal felé. Döbbenten, mégis vigyorogva néztem utánunk, hiszen Niall nekem egy szót sem szólt róla, hogy frissíteni szeretne a haján.
- Asszem’ én is vágatok a hajamból – állt fel Brian. – Hátha tud valaki fogadni.
- Oké – sóhajtottam fel. Mivel a fiúk egyedül hagytak, ezért előhúztam az új telefonom és az emailekbe léptem. Még tegnap írtam egy mailt Kimberlynek az ujjam miatt, és hogy, csak mert eltört nem szeretnék semmilyen munkát visszamondani. Érkezett is a válasza, hogy azért körbe telefonált, de sehol sem lesz probléma a törött ujjam úgy, hogy már el is küldte a februári munkáimat. Jövő hét hétfőn Párizsba kell repülnöm, onnan pedig Miamibe, ahol VS fotózás lesz a csajokkal, egyúttal pedig Jasmine születésnapja. Nagyjából átfutottam a listát, aztán válaszoltam Kimnek, majd instagramon és twitteren szörföltem, mikor egy üzenetet kaptam egy ismeretlen számról. Meglepődve léptem bele és kíváncsian olvastam el az sms –t.

Chase üzenete: Kedves Palmer, Chase Mitchell vagyok, a számodat pedig Saratól kaptam meg. Együtt dolgoztunk nem régiben és én kértem el tőle, mert szeretnék veled találkozni. Fontos dologról lenne szó, úgy hogy örülnék, ha összejönne. Remélem, tudunk találni egy megfelelő időpontot, ami mindkettőnk számára ideális. Várom válaszod. :)

Még kétszer elolvastam a sorokat, aztán még mindig csodálkozva átléptem a beszélgetésünk Saraval. Ő jelenleg LA –ben volt, és remélni mertem, hogy gyorsan visszaír. Írtam neki, hogy ki ez a Chase és, hogy ő tudja –e, miért szeretne velem találkozni, majd úgy döntöttem, hogy várok egy kicsit Sarara, hátha visszaír, mielőtt válaszolok a titokzatos idegennek. Instagramon szörföltem, mikor megcsörrent a telefonom én pedig rögtön felvettem.
- Szia, Sara.
- Na, hello baby. Szóval akkor Chase máris írt neked? Hűha, nem vesztegeti az idejét – füttyentett.
- Elmondanád, hogy milyen idegen srácoknak adtad meg a számomat? Már rég nem vagyok szingli, ha elfelejtetted volna – mondtam mosolyogva.
- Haha, tudom, hogy tökéletes párkapcsolatban élsz, nem kell emlékeztetned rá – gúnyos hangja hallatán elnevettem magam, végül folytatta a mondanivalóját. – Tény és való, hogy Chase egy helyes gyerek, de kifejezetten nem azért kérte el a számodat, hogy randira hívjon, vagy valami. Bár azt nem mondta el, hogy miért szeretne veled beszélni, azt hiszem, barátja van.
- Oh. Hát rendben. Akkor válaszolok neki.
Csacsogtunk még egy kicsit, utána viszont Saranak mennie kellett, úgyhogy leraktuk és visszaléptem az üzenetekbe. Egy ideig gondolkoztam, hogy mégis mit írhatnék neki, meg hogy mikor tudnánk találkozni, végül úgy döntöttem, hogy akár ma délután is, mert nem terveztünk semmit sem. A kíváncsiság úgyis csak fúrná az oldalamat, ha Miami utánra halasztanám a beszélgetést. Az üzenetem után szinte rögtön vissza is írt. Délután négykor találkozunk majd a belvárosban egy kávézóban, ahol majd fény derül arra, mi az a fontos dolog, amiről velem akar beszélni. 

4 megjegyzés:

  1. jujj, követem taylort instán, a tesóit is "ismerem", szóval van 1-2 ötletem, mi lesz a folytatás, bár izgulok, jó lenne, ha meglepetést okoznál :D holly pedig annyira aranyos :3 nem tudok mit tenni, nekem itt alexa olyan, mint briana a való életben... okés, larrys vagyok, de na. valahogy olyan... unszimpatikus, pedig az utóbbi időben semmi olyan nem történt vele kapcsolatban. csak érted. úgy maga a jelleme a sztoriban. mindegy, nem tudom értelmesen elmagyarázni lmao. a rész viszont nagyon tetszett, itt is, úgyhogy izgatottan várom a kövit, hey there chase!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh dude most elbizonytalanítottál. Idk hogy megelepetést okozok -e vele, és kifejteném most itt a véleményemet részletesebben, but akkor elárulnám a sztorit jhkgfdg. :c Yeah, mindegy, majd a következő rész alatt remélhetőleg kiderül, hogy sikerült -e meglepnem téged.^^ Oh um igazából Alexa egy édes teremtés, szóval tessék szeretni!! Viccet félretéve, mivel a sztori, amiben ő volt főszereplő, végig Harry szemszögből íródott, ezért sosem éreztem Alexát olyan közel magamhoz, mint Palmert vagy Chanelt, vagy éppen Corát or Davinát. Okay befejeztem a felsorolást, de remélem érted, mit akartam mondani.:D Szall idk őszintén szólva nekem is egy kicsit semleges.:D Szombaton érkezik a kövi rész!^^ Xx♥

      Törlés
  2. És csak bepótoltak! ❤❤❤

    Imádtam! ❤❤❤❤❤ Várom a következő fejezetet! ❤❤❤

    VálaszTörlés