20 - Kínos

Halihalloo,

hűha, Niall szemszög, Alexa visszatért és ráadásul még Palmer családja is bekavart. Vajon mit fog tenni Niall? És hogyan hat majd ki mindez a kapcsolatukra Palmerrel? Sok a kérdés, és sehol semmi válasz. :3 Remélem felcsigáztalak titeket és izgatottan várni fogjátok a következő részeket. Mert hogy van mire várni. ;) Írjátok le a véleményeiteket kommentben és ne felejtsetek el pipálni sem! Jó olvasást! Xx♥

NIALL HORAN

Éppen Ladyvel szórakoztam, amikor egy ismerős hangra kaptam fel a fejemet a folyosó végén. Felnéztem, de aztán vissza is le Ladyre, aki az ujjaimat nyalogatta, majd újra felkaptam a fejem, mert nem akartam elhinni, hogy éppen Alexa közeledik felém nagy hévvel. Tekintetünk összetalálkozott, az arcomra valószínűleg kiült egy őszinte döbbentség, míg ő egyáltalán nem tűnt meglepődöttnek. További pillantások és egyetlen szó nélkül hasított el mellettem, aztán tépte fel pontosan Palmer anyukájának, a kórtermének az ajtaját és lépett be a szobába. Totál ledöbbenve és hatalmas kérdőjelekkel az arcomon néztem az ajtóra továbbra is, ami már csukva volt. Mit keres Alexa itt? Miért ment be Palmer anyukájához? Annyira össze voltam zavarodva, hogy azt sem vettem észre, amint Lady játékosan az ujjaimra harapott, csak utána éreztem, hogy egy fáj kicsit. Visszacsuktam a ketrec ajtaját, majd a hajamba túrtam a másik kezemmel, amelyik nem volt kutya nyálas. Ladynek egyáltalán nem tetszett a helyzet, így morogni kezdett, mire újra lehajoltam hozzá és csitítgattam, több kevesebb sikerrel. Egyszer csak felugatott, mire a ketrec ajtaját újra kinyitottam és megpaskoltam a fejét, hogy csendben legyen. Nem sokkal később kinyílt az ajtó, mire felkaptam a fejem, és Palmerre néztem, közben pedig megfordult velem a világ, hiszen így, hogy miután nem régen láttam Alexát, rá pedig Palmert, ijesztően hasonlítanak egymásra. A bőrük és hajuk színe egyezik, és még az arcukon is van egy kis hasonlóság. Oh, te jó ég.

- Lady nem bírja már, igaz? – kérdezte, amint mellénk sétált. – Um, beszeretnélek mutatni anyáéknak. Utána mehetünk haza, mielőtt még Lady ugatni kezd, és kidobnak innen – mondta mosolyogva, majd a kezét kinyújtotta felém. Magamra erőltettem egy mosolyt, és bólintottam, majd felálltam és kezemet az övébe csúsztattam. Éreztem amint a gyomrom megremegett, és a mű mosolyt is eléggé nehezen sikerült fent tartanom. Belülről újra és újra a számba haraptam, míg Palmer előttünk gurította Ladyt a ketrecben, aztán kitárta az ajtót és betolta oda azt. Palmer mögül rögtön ráláttam az anyukájára, aki szintén nagyon hasonlított Palmerra, vagy inkább Palmer rá és az arcán egy szeretetteljes mosoly ült.  Jobb oldalt az ággyal szemben Alexa ült egy széken és minket nézett, aztán amint bentebb mentünk a kórteremben felfedeztem Palmer édesapját és nővérét, akin úgyszintén látszott, hogy Palmerrel testvérek.

- Jó estét – szólaltam meg egy kedves mosollyal az arcomon, habár a gyomrom görcsben volt, és legszívesebben kiszaladtam volna a kórteremből. Hát ezt rohadtul benéztem.

- Szervusz Niall! De örülök, hogy itt vagy és megismerhetlek. Szólíts csak nyugodtan Lisanak – mondta rögtön vidáman Palmer édesanyja, én pedig hozzá léptem és óvatosan megráztam a kezét.

- Én is nagyon örülök Lisa. Hogy tetszik lenni? – kérdeztem.

- Oh, ne viccelődj már, nyugodtan tegeződjünk – nevette el magát. – Köszönöm kérdésed, jól vagyok. Csak Palmer fújta fel az egészet ennyire – pillantott mosolyogva a lányára, aki csak megforgatta kék szemeit és rám nézett. Láttam rajta, hogy legalább ugyanannyira ideges, mint én, pedig ezt odakint nem is mutatta felém. Ahogy viszont beléptünk a szobába, lehullott a lepel és tudtam, hogy tudja, amit én eddig nem tudtam.

- Apa, ő itt Niall, a barátom, Niall ő itt az édesapám Charlie – mondta mosolyogva és az apukája felé fordultunk, aki eddigre felemelkedett a fotelből, amiben eddig ült. Mellette állt Palmer nővére is.

- Örülök, hogy megismerhetem Mr…

- Horan – válaszoltam gyorsan és felé nyújtottam a kezemet. – Niall Horan.

- Apu! – ripakodott rá Palmer, mire a férfinek egy vigyor terült el az arcán.

- Csak szívatlak fiam, de komolyan beparázott, amiért piros pont jár. Jó fej kölyök – vigyorgott, én pedig kínosan elvigyorodtam. Palmernek az egész családja ilyen jókedvű? Úgy tűnik.

- Ah, te jó ég, kérlek, apa – nyögött fel Palmer. – Muszáj ezt? – sziszegte.

- Most mi van? – kérdezte vigyorogva Charlie, közben a feleségére pillantott mögöttünk. – Szólíts csak Charlienak – rázta meg a kezem mosolyogva.

- Rendben – habogtam mosolyogva, aztán Mackinleyre néztem.

- Szia Niall, Mack vagyok, Palmer egyik nővére és sok szépet hallottam már rólad – nyújtott szintén kezet vigyorogva.

- Szia Mack – mosolyogtam rá, aztán lepillantottam Ladyre, aki újra felmordult és nyüszíteni kezdett.

- Lady, maradj csöndben – szólt rá Palmer, míg Mack megfogta a ketrec fogantyúját és maga elé húzta, hogy köszönni tudjon a kutyának. Idegesen Palmerre pillantottam, hiszen komolyan nem akartam, hogy Alexának is bemutasson. Ugyanakkor még mindig nem voltam tisztában, hogy a volt menyasszonyom milyen kapcsolatban áll a barátnőmmel. Ez aztán jól hangzik.

Láttam Palmeren, hogy ő is mérlegeli, bemutasson –e neki, vagy ne, végül nem tette, ami miatt, ha lehet még kínosabb lett a szituáció. Lisa és Mack Ladyről kezdték faggatni Palmert terelésképpen, míg én álltam mellette és Charlie mellett és legszívesebben elsüllyedtem volna a talajba.

- Szóval, ha jól informált vagyok, énekelsz, igazam van? – fordult felém egy picit Charlie, mire rögtön ránéztem és már- már majdnem megköszöntem neki, amiért beszélgetést kezdeményezett velem, és ezzel eltereli a figyelmem.

- Igen – köszörültem meg a torkom, miután erőtlenül válaszoltam neki. – De nem egyedül, hanem bandában. Illetve már egyedül is – habogtam, Charlie pedig mosolyogva pillantott rám.

- Értem én, habár nem sokat konyítok a zenéhez.

- Mi a foglalkozása? – kérdeztem mosolyogva.

- Szakács vagyok. Van egy kis éttermünk a város azon negyedében, ahol lakunk, majd mondd meg Palmernek, hogy ugorjatok be egyik nap vacsorázni.

- Rendben, mindenképp – bólogattam mosolyogva.

Ekkor Lady, újra ugatni kezdett, mire Palmer sóhajtott egyet és felém fordult. Rá mosolyogtam, ő pedig visszanézett az anyukájára aztán elindult felé, így nem takarta tovább előlem Alexát. Rögtön elkaptam róla a tekintetem, hiszen úgy éreztem, hogy még csak rá néznem is helytelen itt mindenki előtt.

- Megyünk, mert Lady nem bírja tovább, és még kidobnak minket innen – mondta Palmer, aztán lehajolt az anyukájához és arcon csókolta. – Anyu, majd holnap reggel jövök, meg szeretnék beszélni az orvosoddal is – tájékoztatta édesanyját.

- Jól van, jól van, gyertek csak. Várlak titeket. Még tegnap csináltam süteményt, a hűtőben van, kínáld meg Niallt. És majd apád küldet haza ebédet. Reggelire is találtok biztosan valamit. Oh és mutasd meg Niallnek a családi albumokat is – nézett rám mosolyogva a nő, mire viszonoztam a gesztust.

- Hogyne, persze – nevetett fel Palmer, és valamiért éreztem, hogy esze ágában sem lesz megmutatni a családi albumokat.

- Ne aggódj anya, arról majd gondoskodok én – szólalt fel Mack, mire elnevettem magam Palmer mérges fújtatásán.

- Nem hiszem, de mindegy. Holnap reggel találkozunk. Aludj jól, szeretlek – puszilta meg Palmer Lisat újra, aztán átölelte még az apját is, Mack és Alexa felé pedig intett egyet, végül kézen fogott, ahogy Lady ketrecét is megragadta, és kihúzott a kórteremből.

- Jó éjszakát! – köszöntem el szintén, míg Palmer bőröndje után nyúltam, ami kint várt az ajtó mellett. Elengedte a kezem, így megtudtam fogni az enyémnek is a fogantyúját, ő pedig Ladyt húzta maga után. Elköszöntünk Palmer családjától, majd becsukódott az ajtó és a folyosóra újra csend borult egy pillanatra. Csak a lépteink zaja és a bőröndök gurulása visszhangozódott, amint végig haladtunk egészen a liftig.

- Nagyon kedves családod van – törtem meg a köztünk elnyúló csendet, amint magunk voltunk a tágas liftben.

- Ah, egy kicsit égők, de így szeretem őket – kapta fel a fejét és rám mosolygott. – Komolyan, gondolhattam volna, hogy apa majd valami ilyen hülye dumával áll elő. Mondjuk ahhoz képest, még nem is volt olyan rossz – nevetett.

- Hát, meg kell hagyni, elég vidám család vagytok. Anyukád, apukád és a nővéred is úgy vigyorogtak rám, mintha legalábbis rajonganának értem, vagy valami – nevettem el magam.

- Oh, hát az sem kizárt – húzódott közelebb hozzám, kezét a hátamra csúsztatta és félig nekem dőlt. Mosolyogva átkaroltam és egy puszit nyomtam a fejére, majd el is engedtem, hiszen leérkeztünk a földszintre. Fogtunk egy taxit, aztán Palmer lediktálta a címet és el is indultunk. Hátra dőlt és felém fordult, majd egy sóhaj szökött ki a száján és fejét a fejtámlának döntötte. – Ne nézz így – mondta.

- Hogyan? – kérdeztem vissza.

- Úgy, mint aki nem tudott az egészről semmit.

- Nem tudtam az egészről semmit – válaszoltam csendesen.

- Mhm – hümmögött fel Palmer, aztán előre pillantott, majd vissza rám, én pedig bólintottam egy aprót. Tudtam, hogy egy szót sem akar tovább erről beszélni egy idegen előtt, és meg is értettem, sőt örültem is neki. Nem kellett, hogy máris az újságban és interneten végezzünk ezzel az egésszel, és kellett a hazafele út, hogy összeszedjem a gondolataimat. Nem kicsi magyarázattal tartoztam Palmernek, és görcsbe rándult a gyomrom, ha csak erre gondoltam.

Elég hamar megérkeztünk a családi ház elé, amit bántam, végül a figyelmem egy kis időre elterelődött. Az utca ki volt világítva, ahogy a ház kertjében is égtek a kerti lámpák, így nem voltunk teljesen sötétben. Ráláttam a rácsok között a hatalmas előkertre, és a házra, szép volt és családias, pont, ahogyan elképzeltem. Palmer kinyitotta a fekete vaskaput, és bementünk a sima felületű úton. Visszazárta rendesen a kaput, aztán elindultunk befelé a kocsi feljáró szélén. Két oldal füves terület húzódott egy részen keresztül, utána viszont az út elkanyarodott jobbra és balra. Jobb oldalt egy garázs állt, míg a ház bal oldalán tovább lehetett haladni a kert felé, vagyis csak gondoltam, hogy így volt. Az üveg bejárati ajtó felett volt egy kisebb erkély, az ablakok mellett virágok és elegánsra vágott bokrok lapultak. Megálltunk az ajtó előtt, és míg Palmer a kulcsait kereste, addig én kiengedtem Ladyt a ketrecéből, mert Palm megkért rá. Lady rögtön futkározni kezdett, aztán el is tűnt a ház baloldalán.

- Meg vagy? – kérdeztem Palmert kedvesen.

- Ah, mindjárt meglesz – felelte, miközben könyékig elmerült a táskájában. Több ugatás hallatszódott a kert felől, mire riadtan néztem Palmerre, aki csak felkuncogott és kihúzta a kulcsokat a táskájából. – Van két

kutyánk Cody és Honey. Mindjárt itt lesznek Ladyvel feltehetőleg – mosolygott Palmer, aztán a zárba dugta a megfelelő kulcsot, én pedig meg is láttam a kutyákat amint felénk futottak. Egy rövid szőrű barna tacskó és egy szintén aranybarna színű Cocker spániel fékeztek le a lábaink előtt Ladyvel együtt. Mindkét kutya rávetette magát Palmerre, míg Lady csak körülöttünk körözött és lihegett. – Hát, sziasztok – mondta nekik, amint kinyitotta az ajtót, majd le is guggolt melléjük és nevetve simogatta a kutyusok fejét. – Ő itt Cody, ő pedig Honey – mondta Palmer, és először a tacskóra mutatott, majd a spánielre.
- Nagyon aranyosak.

- És nem olyan mogorvák, ha idegennel találkoznak, mint Lady volt – nevetett fel, amint felegyenesedett és beindult a ketreccel, ami most már üres volt. Cody és Honey is körbeszaglásztak, míg én megsimogattam a fejüket, aztán már újra magunkra is hagytak, hiszen mentek Ladyvel játszani. Palmer kapcsolt villanyt az előszobában, beállította egy gardróbba a ketrecet, aztán levette az egyik pulóveremet és a cipőjét is. Követtem a példáját, majd a bőröndöket megragadva indultunk bentebb. – Mhm, de régen voltam már itthon – mosolyodott el. – Általában, ha New Yorkban vagyok, mindig Alexáéknál lakom – fordult felém mosolyogva. – Elég régen aludtam már itt, vagyis azt hiszem legutóbb, mikor apu születésnapja volt. De az ünnepekre mindig itthonra gyűlünk össze, mivel Alexáék mennek az ő anyukájáékhoz és… mindegy. Gyere, körbe vezetlek – mondta, aztán már be is indult. Megmutatta a tágas nappalit, étkezőt és konyhát, végül kimentünk a teraszra.

- Wow, ez aztán a kilátás – füttyentettem, amint lesétáltam a teraszról és a távolba meredtem. A kilátás lenyűgöző volt, ráláttunk a város egy nagy részére. Korom sötét volt már, így a fények elképesztően verődtek vissza. Egy lefedett medence, nyugágyak és kanapék díszpárnákkal voltak elszórva, míg bal oldalt húzódott egy kerítés és hatalmas pázsitos rész fogadott. Ott voltak a kutya házak is, amik előtt a három

kutya játszott, továbbá két hatalmas ketrec pihent egy fa asztalon.

- Van két nyulunk is, Bonnie és Donnie, majd holnap megmutatom őket, most már, biztosan alszanak és nem is igazán látnánk őket – mondta mögülem, aztán hallottam amint elindult felém, végül kezeit hátulról körém fonta és nekem dőlt. Elmosolyodtam azon, ahogy átölelt, és azt kívántam, bár csak lefotózna minket így valaki, ezzel a lenyűgöző kilátással és meghitt pillanatban. – A ház mellett egy tóban van két teknősünk is – kuncogott fel. – Ez most inkább néz ki egy kisebb állatkertnek, mint a helynek, ahol felnőttem – nevetett, én pedig mosolyogva felé fordultam.

- Nagyon is tetszik, hogy ennyire állatbarát vagy. Talán még egy dolog, amivel magadba habarítottál – mosolyogtam, és ő is felpillantott rám. – Menjünk be, mert rohadt hideg van, és még megfázol. Majd holnap megmutatod a nyuszikat és a teknősöket.

- Rendben – fordult meg, aztán visszamentünk a házba. – Na, kérsz anyu sütijéből? Fogalmam sincs mi az, de biztosan isteni – mondta és a modern konyha felé vette az irányt, én pedig követtem.

- Igen, persze – bólintottam, ő pedig a hűtőhöz ment.

- Ülj le a pulthoz – mondta, majd kivette a tányért, ami le volt takarva fóliával. – Mmm, nyami. Kérsz hozzá tejet? – lépett vissza a hűtőhöz.

- Igen, köszönöm – ültem le a bárszékre. Öntött nekünk egy- egy bögrébe tejet, aztán azokkal, a sütivel és két tányérral odajött hozzám. – Mindjárt jövök én is, csak adok Ladynek vizet meg kaját – nyomott puszit az arcomra. – Nyugodtan vegyél a sütiből – mondta még, mielőtt magamra hagyott volna. Úgy tettem, ahogy mondott, és vettem a csokis finomságból, majd bele is haraptam és kortyoltam egyet a hideg tejből. Isteni volt a kettő együtt, így a bögrém hamar kiürült és már a harmadik szelet sütit vettem el, de erről Palmernek nem kell tudnia. – Na, itt vagyok – tájékoztatott, majd megmosta a kezét és felült mellém egy bárszékre. – Milyen?

- Isteni – válaszoltam teli szájjal, mire felkuncogott és ő is beleharapott. Egy ideig csendben ettünk, fogalmam sem volt, hogy nekem kellett volna hozzá látni, beszélni, vagy neki. Végül aztán rám pillantott, majd lerakta a sütit a kezéből és megtörölte a kezét egy szalvétába.

- Alexa az unokanővérem – mondta, én pedig lehunytam a szemeimet, aztán bólintottam egy aprót. Hogy hogy nem esett le? Pedig Palmer nem egyszer említette már őt. – Komolyan nem tudtál róla? – kérdezte csendesen, én pedig ezúttal megráztam a fejemet.

- Nem. Fogalmam sem volt róla.

- Hát most már tudod – sóhajtott fel. – És igazából örülök neki, mert már régóta akartam róla veled beszélni, csak sosem mertem neki kezdeni. Mondjuk ez így sokkal rosszabb volt. Mármint elképesztő kínos volt az egész helyzet – sóhajtott fel.

- Tudom. Főleg mert, köpni, nyelni nem tudtam. Fogalmam sem volt, hogy miért viharzott be utánad anyukád kórtermébe.

- Sajnálom. Eddig tényleg nem mertem felhozni, mert ah… az egész annyira bonyolult. Mikor megismerkedtünk és elmeséltem Saranak, ő mondta, hogy ti régebben… Szóval, hogy ti régebben együtt voltatok, de én erről elfeledkeztem, mert akkoriban volt, hogy kiderült, hogy anya beteg. Úgy hogy nem igazán találkoztam Alexával, aztán mikor anyu meggyógyult és volt egy kis időm újra rá, annyit mondott, hogy nem akar róla beszélni, mert szakítottatok és ennyi. Szóval én sosem faggattam, ő meg sosem mondott semmit. Egészen odáig, hogy lekaptak minket Gigi showján, mert azóta viszont állandóan veled zaklat. Rosszban is vagyunk – mondta, miközben a bögréjében bámul.

- Miattam? – döbbentem le.

- Igen. Mert Alexa állandóan azt hajtogatja, hogy nem kéne veled lennem, meg hogy vigyáznom kell veled, és hogy nem éri meg, meg hogy ne éljem bele magam és minden féle hülyeség. De mint láthatod, nem hallgattam rá – terült el egy kisebb mosoly az arcán.

- Wow, de még mennyire örülök neki, hogy nem.

- R- rosszban váltatok el?

- Azt hiszem. Vagyis… ez egy ősrégi és hosszú történet. Te jó ég, nem hiszem el, hogy erről kell, meséljek, ráadásul komolyan véve, hiszen Alexával rokonok vagytok – sóhajtottam fel, míg a fejemet a kezeim közé temettem.

- Ezt nem nagyon értem…

- Tudom. Huh, az út alatt már ezerszer átgondoltam, hogy mit fogok mondani, de nem igazán tudom, hogy kezdjek bele. Alexa neked nem mondott semmit?

- Nem, és éppen ez az, ami bosszantott, és amiért úgy döntöttem, hogy nem érdekel, amit mondd. Nem fairen vádaskodott feletetted és a kapcsolatunk felett, de közben egy szót sem szólt arról, hogy mi volt köztetek, vagy, hogy miért gondol rád ennyire… negatívan.

- Igazából, nem is értem, hogy miért haragszik rám. Azt hiszem, minden okom meglenne nekem rá haragudni, noha már rég nem érzek így, hiszen a történet lezárt és elfeledett. Remélem, nem fogsz ezek után megijedni és szakítani velem, persze annyira rossz dolog nem történt, hogy így kéne tenned – fűztem hozzá gyorsan. – Oké, nem kerülgetem tovább a forró kását. Alexa és én… nos, én annak idején megkértem a kezét.