31 - Bizonytalan

Halihalloo,

oioiii, elég izgi résznek ígérkezünk elébe, kíváncsi vagyok mit szóltok a történésekhez.:3 Mindenképpen írjtáok meg a véleményeiteket kommentben, vagy akár facebookos csoportban. Jó olvasást!^^ Xx♥

PALMER TONKIN

Niallel egészen délutánig húztuk a lóbőrt, végül aztán felkeltünk, mert mindketten – sőt hárman, mivel már Lady is nyaggatott –, éhesek voltunk. Míg Niall előpakolta a hűtőből a tegnapi ebédet, addig én adtam Ladynek is bőségesen kaját, amiért vakkantással jutalmazott. Leültem a pulthoz a fejemet megtámasztottam a kezeimben és úgy néztem Niallt, amint egy szál alsóban kényelmesen mozgott a konyhámban. A látvány nagyon is tetszett, annyira, hogy titokban muszáj volt megörökítenem és megosztanom az örömömet. Az már más dolog, hogy leginkább a büszkeség vezérelt, amint megosztottam a képet instagramon a követőimmel.

- Nagyon csendben vagy – mondta Niall, miközben feltekerte a gázt, és ráhelyezte az edényt.

- Mhm, csak álmos vagyok – válaszoltam és tovább böngésztem instagramon. Persze minden a szilveszterrel és az új évvel volt tele.

- A fejed nem fáj?

- Nem is ittam annyit, hogy fájjon – emeltem fel a fejem, és rögtön Niall csintalan vigyorába és csillogó szemeibe ütköztem.

- Tudom baby, csak kérdeztem – mustrált továbbra is egy lusta vigyorral az arcán.

- A kérdés inkább az, hogy a tiéd fáj –e? – biccentettem oldalra a fejem.

- Ah, egy kicsit, de mindjárt el fog múlni a gyógyszertől. Valami említésre méltó történt még tegnap éjszaka, amire emlékeznem kellene?

- Nem, nem igazán – ráztam meg a fejem, aztán az alsó ajkamba haraptam, míg visszagondoltam az éjszakára. Talán egy picit elkapott minket a hév, és talán egy picit durvábban csókolóztunk a kelleténél, vagy bármennyire, mint eddig tettük és feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon arra emlékszik –e. Nem tudtam eldönteni, már akkor is jócskán részeg volt és talán ezért volt az, hogy annyira letámadott. Persze egyáltalán nem bántam, de nem is hagytam volna, hogy a dolgok elfajuljanak. Először is mert, nyilvános helyen voltunk, másodszor pedig, mert egyikünk sem volt a legjózanabb és nem így terveztem el az első együtt töltött éjszakánkat.

- Biztos? – kérdezte a fülem mellett, amint átölelt, az én karjaim pedig automatikusan kulcsolódtak a nyaka köré, noha észre sem vettem, hogy elindult felém.

- Igen – feleltem bizonytalanul. – Vagy nem? Fogalmam sincs – suttogtam, miközben megéreztem puha ajkait a nyakam bőrének nyomódni, így a szemeim rögtön lecsukódtak és a fogaimat az alsó ajkamba mélyesztettem, hogy a sóhaj, ami felkínálkozott belőlem, ne tudjon kicsusszanni.

- Miért… vagy… bizonytalan? – kérdezte taglalva, a szavak között, a nyakam mindig egy másik pontjára nyomta a nyelvét. Kezemmel a tarkójára szorítottam, míg a másikkal a vállába kapaszkodtam. – Esetleg… déja-vu –d van? – mormogta, én pedig éreztem, ahogy a fejembe tódul a vér. Ezek szerint emlékezett rá. – Elég halványak az emlékeim, szóval talán feleleveníthetnéd őket?

- Miből gondolod, hogy én olyan intenzíven emlékszem rá? – suttogtam, mert félő volt, hogy a hangom egy nyögésbe torkollott volna.

- Hát nem te voltál bizonytalan az előbb, hogy elmeséld –e? Kíváncsivá tettél – emelte fel a fejét, az arcán egy dögös, bugyi szaggató mosoly terült el, míg szeme színe egészen elsötétedett. Tekintetemet vonzották rózsaszín ajkai, amikkel az előbb még a nyakamat kényeztette, így egy bizsergős érzést előcsalogatva az alsó felemben. Szégyenlős lettem, és azt se tudtam mit csináljak. Az arcom égett, és rám tört egy hirtelen meleg érzet, ami miatt legszívesebben eltoltam volna magamtól Niallt. Úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt és elképesztően ciki volt, mikor Niall újra megszólalt. – Mi az? – kérdezte egy picit oldalra billentett fejjel, míg én megpróbáltam higgadtan szedni a levegőt. Éreztem amint hátrált két lépést tőlem, így a görcs a vállamban rögtön felengedett.

Fogalmam sincs mi történt akkor velem. Elijesztettem Niallt és egy kínos helyzetbe vittem magamat az idióta pánikkal, ami rám tört. Megmondani nem tudtam, hogy miért éreztem magam így. Hiszen akartam őt mindennél jobban, mégis egy kisebb pánik tört rám, mikor belegondoltam, hogy semmi akadálya nincs annak, hogy együtt legyünk. Nem tudom megmondani, mikor ért hozzám egy férfi utoljára, és jól éreztem magam mindenféle kielégülés nélkül is, úgy hogy egy kicsit megijedtem.

- Héj, Palmer? Minden rendben? – Niall hangja halk volt és lágy, mégis kirázott a hideg tőle. Kezei a karjaimra csúsztak és egy picit megszorította őket, hogy ránézzek. – Baby, mi a baj? Palmer, beszélj velem.

- N- nincs semmi baj, csak… nem tudom – suttogtam és nyeltem egy nagyot, de a gombóc nem tűnt el a torkomról.

- Ne mondd ezt, nem ez az első eset, hogy így lemerevedsz, mikor közeledek. Mondd el, ha nem akarod, hogy rád tapadjak, vagy valami, mert akkor nem teszem…

- De én akarom csak, nem tudom, mi van velem – suttogtam, közben pedig lesütöttem a szemeimet és a pirosra lakozott körmeimet bámultam. – Legutóbb Mexikóban Alexa miatt volt, mert akkor még nem tudtál róla, nekem meg eszembe jutott és féltem, hogy ha elmondom, akkor majd megijedsz, vagy valami. Nem a te hibád, én csak nem tudom. De élvezem a társaságod, tényleg. És szeretem, mikor átölelsz, meg megcsókolsz…, Niall tényleg – néztem fel rá, majd egyik kezemet az arcára csúsztattam, mire ő is felnézett rám.

- És akkor… mi a baj most?

- Semmi, csak rám jött az öt perc. Ne haragudj – öleltem át, fejemet a vállára hajtottam, míg ujjaimmal a nyakánál játszottam.

- De mi az, hogy az öt perc? Szeretném ezt megbeszélni, mert nem akarom, hogy többet így lemerevedj, mikor átölellek. Tudod milyen rossz érzés? Mintha… félnél tőlem.

- Ez nem igaz. Egyáltalán nem félek tőled, sőt biztonságban érzem magam melletted.

- Akkor nem tetszem, vagy mi?

- Jaj, dehogy – nevettem fel, majd elhúzódtam tőle és mosolyogva néztem az arcára. – Hogy gondolhatsz ilyet – kuncogtam, míg megsimogattam az arcát. – Elképesztően helyes vagy ruhában és a nélkül is – haraptam az alsó ajkamba, míg a szemeim szőrös mellkasára csúsztak. – És nagyon tetszel. Én csak… elég régen… voltam, akárkivel is – mondtam és éreztem, amint újra elpirultam. – És kicsit megijedtem.

- Hát ez elmondható rólam is, ne aggódj – mosolyodott el végre, mire nekem is alább hagyott az idegességem. – Csak azt hittem, hogy rendben vagy vele, mert… mindegy – mosolygott.

- Mert már sokat vártunk. Tudom. Ne haragudj – suttogtam.

- Semmi baj baby, addig várok rád, ameddig csak akarod – mosolygott és egy puszit nyomott az arcomra, én viszont magamhoz húztam és megcsókoltam. Elmosolyodott, aztán viszont visszacsókolt édesen és lassan. Szépen megöltem a hangulatot.

Éppen leült Niall is a tányérja elé, miután középre rakta a megmelegített ételt, mikor csengettek és nyitódott is a bejárati ajtó, így gondoltam, hogy Sara lesz az. Lecsusszantam a székről, aztán a folyosóra mentem, ahol éppen Sara hajolt le Ladyhez, míg Liam becsukta maga mögött az ajtót.

- Sziasztok – mosolyodtam el, aztán átöleltem Sarat, amint bentebb jött. – Éppen most ültünk le ebédelni, éhesek vagytok? – kérdeztem, míg Sara megszorongatott.

- Szia Palmer. Ne haragudj, hogy rátok török, csak szerettem volna Niallel beszélni.

- Eszek valamit – vágott Liam mondatába Sara, aztán már ott is hagyott, én pedig furán néztem utána. Liam megeresztett egy mosolyt felém, majd követte Sarat a konyha felé, én pedig megfordultam, aztán felszaladtam az emeletre, hogy magamra vegyek egy melltartót és rövidnadrágot. Mire visszaértem, már két új vendégünk előtt is volt tányér.

- És mi újság? – kérdeztem, amint felültem Sara mellé és a szedőkanál után nyúltam. – Ebéd miatt jöttetek, igaz? – vigyorodtam el.

- Mi? – kezdett köhögni Sara mellettem, mire finoman megütögettem a hátát és kicsit nagy szemekkel néztem rá. Mi ütött ebbe a lányba? Ivott egy korty vizet, aztán rám nézett, de alig bírta állni a szemkontaktust, rögtön elnézett mellettem. – Nem együtt jöttünk, csak összefutottunk a kapu előtt – hadarta.

- Aha, hát gondoltam.

- Amúgy igen, éhes voltam és nem volt kedvem rendelni. Meg amúgy is, tök finom lett – mondta teli szájjal, én meg elvigyorodtam és visszanéztem a tányéromba.

- Igen, szerintem is – helyeselt Liam.

- Hát jól van, örülök neki, hogy ízlik. Legalább elfogyik. Niall így is azon parázott, hogy ránk romlik majd – néztem vigyorogva a barátomra, aki csak mosolyogva megforgatta a szemeit. – És tényleg, hova tűntél tegnap? Egész végig kerestelek, de nem találtalak sehol és más se látott – fordultam Sara felé.

- Mhm, fájt a fejem, szóval hazamentem – mondta még mindig teli szájjal.

- Fájt a fejed? – vontam fel a szemöldököm.

- Aha – bólintott, közben csak egyre kanalazta a rizst.

- És miért nem szóltál? Azt se láttam, hogy a cuccaidat elvitted.

- Hát, mert éppen táncoltatok. Meg azt hittem, hogy fel sem fog tűnni, hogy eljöttem. Bocsi.

- Aha, hát oké – visszanéztem Niallre, aki szintén egy értetlen tekintettel meredt rám, de sajnos én sem tudtam többet mondani neki. Fogalmam sincs, mi van Saraval. Ez egyáltalán nem vall rá, és kizárt, hogy bevegyem ezt a fejfájásos sztorit. Ő is pontosan tudja, hogy nem hittem neki, de nem akartam tovább nyúzni a srácok előtt.

Liammel és Niallel a buliról beszélgettünk tovább, míg Sara mellettem csak csendben evett tovább. Ebéd felajánlottam a srácoknak egy kávét, ami elfogadtak, én pedig azt mondtam nekik, hogy menjenek a nappaliba és majd kiviszem nekik, ha elkészült. Persze az egész csak arra ment ki, hogy kettesben tudjak maradni Saraval, szóval miután beraktam két bögrét a kávéfőző alá, és megnyomtam a közepes gombot, rögtön felé fordultam.

- Szóval fájt a fejed. És már nem fáj? – kérdeztem közömbösen.

- Nem, szerencsére elmúlt – eresztett meg egy mosolyt, miközben a telefonjába nézett.

- Mit nem mondasz el Sara? – sóhajtottam fel.

- Mi? Miről beszélsz? – nézett rám egy erőltetett vigyorral az arcán.

- Jaj, most miért játsszuk ezt? Jobban ismerlek téged, mint saját magamat, tudom, hogy kamuzol és látom rajtad, hogy valami van. Mi történt?

- Oh Palmer, én nem akartam, tényleg. Minden olyan gyorsan történt – szakadt ki belőle, én pedig homlokráncolva meredtem rá.

- Micsoda? Miről beszélsz?

- Ígérd meg, hogy nem akadsz ki – mondta lehunyt szemekkel.

- Megígérem – vágtam rá rögtön, noha nem voltam benne biztos, hogy tartani tudom az ígéretemet.

- Szóval tegnap… nem is fájt a fejem – kezdte feszülten, és még mindig nem nézett a szemeimbe.

- Aha, hát ezt tudtam. Akkor hova tűntél?

- Hát mert um… valakivel léptem le – túrt a hajába, hangját visszavette és sokkal halkabban beszélt, mintha csak attól félt volna, hogy a srácok meghallanak minket.

- És ezért kéne kiakadnom? – mosolyodtam el. – Tudod, hogy nem bánom, amíg nem bántanak, sőt… Nem értelek – nevettem fel, míg lekönyököltem vele szemben a pultra.

- Én sem magamat, elég hülye vagyok – túrt újra a hajába. – Csak fáradt vagyok, meg másnapos, felejtsd el.

- Na de azért azt csak elmondod, ki volt az, nem? – kérdeztem izgatottan.

- Igazából… erm, emiatt nem kéne kiakadnod – harapott az alsó ajkába, aztán felpillantott rám.

- Hallgatlak – feleltem mosolyogva, mert még mindig nem értettem, hogy miért volt ennyire beparázva.

- Mint mondtam, minden olyan gyorsan történt, aztán már csak arra lettem figyelmes, hogy csókolózunk a falnál és én mondtam neki, hogy nem kellene, de ő csak csókolgatott tovább és totál beadtam neki a derekam, mert olyan szexi volt és… Liam. Liam volt az – suttogta, nekem pedig a szemeim kétszeresére nőttek, míg az arcomon egy hatalmas vigyor terült el.

- Micsoda? – kérdeztem döbbenten. – Ti együtt… és te vele… és hazavitted magadhoz? És ti… woah. Erre számítottam legkevésbé – vigyorodtam el.

- Tudom, oké? – nyögött fel és a fejét a márványra hajtotta. – Palmer, ne haragudj, véletlen történt az egész. Nem tudtam megálljt parancsolni és megígértem magamnak, hogy nem fordul elő újra, de aztán megint…

- Szóval kétszer is? – kérdeztem vigyorogva.

- Nem tudom. Vagyis az éjjel, azt hiszem többször is – nyökögte ki nagy nehezen. – Tudod reggel a részegségre fogtam. Ő is az volt, én is az voltam, de aztán megint és…

- Hát ezt nem hiszem el – ültem fel a székre. – Várj, nem értem, miért hitted, hogy kiakadok. És hogy miért magyarázkodsz meg kérsz elnézést.

- Hát mert Liam Niall barátja… és ha majd találkozunk, vagy elmegyünk így közösen valahova, mint tegnap is, tiszta kínos lesz az egész.

- Miért, akkor nem lesz folytatása?

- Palmer! – emelte fel a fejét, a szája tátva volt és nagy szemekkel néztem rá, míg én elnevettem magam.

- Most mi van?

- Persze, hogy nem lesz!

- De hát azt mondtad, hogy józanon sem tudtátok a kezeiteket távol tartani egymástól.

- Az csak egy pillanatnyi… visszaesés volt – fújta ki a levegőt.

- Pillanatnyi visszaesés, mi? – vigyorodtam el.

- Ez nem vicces! Most miért nevetsz ki? Nem hiszel nekem, igaz?

- Hát őszintén? Nem igazán. Olyan nincs, hogy „pillanatnyi visszaesés”. Csak olyan, hogy vonzódsz hozzá. És ő is hozzád.

- Igen, lehet, és akkor mi van?

- Semmi, az égvilágon semmi Sara – kacagtam. – Te fújod fel ennyire. Totál szét vagy esve. Szerintem még tetszik is neked.

- Mi van? Na, jó, Palmer, állj le – pattant fel idegesen, aztán megkerülte a pultot és kivette a bögréket a kávéfőző alól. Teljesen elfelejtkeztem a kávéról, így hát felálltam és Sara mellé álltam, miközben figyeltem, ahogyan elkészíti az egyiket.

- Te nem is így iszod a kávét – ráncoltam a homlokom, mire megállt a mozdulataiban és egy kissé hisztérikus sóhaj tört fel belőle.

- Ezt nem hiszem el – motyogta.

- Várj, kitalálom. Liam issza így – vigyorodtam el szélesen, hiszen ez csak azt jelenthette, hogy reggel még kávéztak is együtt, Sara pedig megjegyezte, hogyan issza a srác az energiabombát.

- Látod, és csodálkozol, hogy miért fújom fel az egészet. Olyan zavarban vagyok tőle, hogy az már nem igaz. Azt hittem menten elájulok, mikor megláttam a kapu előtt.

- De Sara, te nem ilyen vagy – löktem meg a csípőmmel az övét. – Mi lett veled? Te az ilyet általában lazán szoktad kezelni.

- De most sík ideg vagyok, oké?

- Hát azt vettem észre. Mindegy, fejezd be, én meg megcsinálom Niallet és felrakunk magunknak is – vettem el a másik bögrét és a méz után nyúltam.

- Niall is szereti ezt az undorítóságot? – kérdezte felhúzott orral, amint figyelte, hogy mézet csöpögtetek a kávéba.

- Képzeld, kipróbálta, és nagyon tetszik neki. Szóval azóta így issza ő is – feleltem ál-sértődöttséggel, míg ő csak megforgatta barna szemeit.

- És még nem is mondtad, hogy… tudod. Milyen volt – mondtam lassan, és vigyorogva ránéztem, mire ő csak lehunyta a szemeit és megrázta a fejét.

- Szerintem nem akarod tudni.

- Oh, szóval annyira jó – vigyorodtam el.

- Tudod, barátod van, ha elfelejtetted volna. Szerintem róla kéne fantáziálnod – vágott vissza, mire a szám rögtön lekonyult, hiszen ezzel csak a korábbi hangulat gyilkoló pillanatunkat jutatta eszembe. – Na, mi az? Most meg miért hallgatsz?

- Ah, csak… erm, volt egy kis pillanatunk mielőtt megérkeztetek volna és…

- Nem hiszem el, itt csináltátok? – vágott a szavamba.

- Mi van? Dehogyis! Jesszusom, Sara! Ne magadból indulj ki – vigyorodtam el, mire felhorkantott.

- Fejezd be ezt a célozgatást, nem vagyok hajlandó többet beszélni róla. Inkább te mondd el, hogy mi volt az a kis pillanat.

- Nem tudom. Én tényleg szeretném, csak… most is tökre bepánikoltam és lemerevedtem és Niall meg nem tudta, hogy mi baja van. Aztán alig tudtam neki elmagyarázni.

- Várj, vagyis ti még mindig nem feküdtetek le? Mi van? Azt hittem, hogy már igen.

- Nem, még nem – haraptam az alsó ajkamba. – Ah, nem tudom, mi van velem. Néha tényleg fantáziálok róla, és szeretném is, meg tegnap éjjel is… tegnap éjjel egy kicsit hevesebben csókolóztunk, és tökre beindultam, de nem akartam semmit részegen. Meg aztán ő is leállt. De aztán felhozta ma reggel, és szó szerint lemerevedtem.

- Oh? – pillantott rám felvont szemöldökkel. – Mitől merevedtél le?

- Nem tudom. Csak megijedtem, hogy most egy jó alkalom lenne rá, és nem zavar meg minket senki és már fejben elég messze jártam, és csak arra tudtam gondolni, hogy valami elrontok, vagy kellemetlen lesz és…

- Akkor csak simán megijedtél tőle.

- Igen, de nem tőle. Vagyis nem Nialltől. Mert ő meg azt hitte, hogy félek tőle, vagy valami. Meg hogy nem tetszik nekem – nevettem fel, hiszen még mindig mulatságosnak találtam a feltételezést. Niall a legvonzóbb srác, akivel valaha is találkoztam életemben. – És így teljesen elrontottam a pillanatot.

- Hát végül is ne bánd, mivel betoppantunk mi. Figyelj Palmer, lehet, hogy most csak nem voltál abban a hangulatban. Ha pedig beindulsz rá, ne vesztegesd az időt és ne legyél nyuszi. Szerinted nemet mondana neked? – kérdezte mosolyogva.

- Tudom, igazad van – sóhajtottam fel. – És köszi. És szerintem Liammel nagyon cukik lennétek együtt – fogtam meg gyorsan a két bögrét, aztán rávigyorogtam és megindultam a nappali felé.