Epilógus - Complicated

Halihalloo,

woah. Elérkeztünk ide is. El sem hiszem! Olyan, mintha még csak tegnap kezdtem volna a blogot és nem hiszem el, hogy máris végeztem vele! Mindenesetre nagyon szépen köszönöm a támogatásotokat, ami eléggé megoszlott blogger és wattpad között, de egyáltalán nem bánom.:) Volt értelme mindkét felületen vezetni a blogot, úgy hogy örülök, hogy felkerült wattpadra is.^^ Nagyon szerettem írni ezt a történetet, nagyon megszerettem a szereplőket és nehezen búcsúzom tőlük. Remélem nektek is elnyerte a sztori illetve a befejezés a tetszéseteket és örömmel fogjátok majd talán egy-két év múlva visszaolvasni Palmer és Niall történetét!:) Jó olvasást! Xx♥

PALMER HORAN

Öt év elteltével…

- Nate, mondtam már, hogy nem ülhetsz fel Lady hátára, ő egy kutya és nem ló! – hallatszódott Niall hangja, a nappaliból. Felkuncogtam és megráztam a fejemet, miközben tovább terítettem az étkezőben. – Oh, ne már Bon, most cseréltem a pelenkádat, és most öltöztettelek fel! Szórakozol velem, ugye? – újra Niall kissé ideges hangja töltötte be az alsó szintet, de hallottam, hogy a végén elmosolyodott. Képtelen mérges lenni a gyerekeire.

Lady felugatott, mire újra felkuncogtam, mert szinte láttam magam előtt, ahogy lerázza magáról Natet, aki már megint nem fogadott szót és próbálta megülni szegény kiskutyámat.

- Au! – kiáltott fel Nate.

- Nate, megmondtam, hogy nem ülhetsz Ladyre! Ne csodálkozz, hogy ledobott magáról! Hol ütötted meg magad? – kérdezte Niall aggódva. Tudtam, hogy Natel nem történt semmi komoly, ezért nem is rohantam fejt vesztve hozzájuk. Nate nem az a kisgyerek volt, aki minden egyes orra bukásnál és horzsolásnál krokodilkönnyeket hullajt, és úgy bömböl, mintha legalább a fogát húznák. Ezután újra csend volt, csak Nate nevetését és Ladynek szállt mondatai hallatszódtak, Niall gondolom újra rendbe rakta Bonniet. 
Miután befejeztem az asztalnál a terítést, levettem a kötényem és azt felakasztva halkan kiindultam a konyhából. A nappali ajtajában megálltam rejtve, és belestem. Ahogy sejtettem, Niall a kanapé előtt térdelt és Bonniet öltöztette, míg Nate újra megpróbált Ladyre felülni. Vigyorogva megcsóváltam a fejemet, majd úgy döntöttem, hogy előbújok a rejtekhelyemről és bementem a kis családomhoz a nappaliba. Letérdeltem Nate mellé a földre, mire ő csak felvigyorgott rám és tovább kínozta szegény Ladyt.

- Nate, Lady nem fog többé szeretni téged, ha állandóan megpróbálod megülni. Azt hiszi bántani, akarod. Félni fog majd tőled – mondtam neki szelíden, mire Nate megállt mozdulataiban és egy ideig köztem és Lady között jártatta a tekintetét, majd elengedte és simogatni kezdte a hátát. – Látod, ezt sokkal jobban szereti – mosolyogtam, aztán megfogtam a kis kezét és az ölembe húztam, noha növekvő pocakom miatt nem tudott a combjaimra ülni. Leültem törökülésbe, majd a bal térdemre húztam és nyomtam egy puszit az arcára, miután az orromat szőke tincsei közé fúrtam.

- Mikor fog megérkezni a kistesóm? Focizni akarok vele – rakta pici tenyerét a hasamra, mire elmosolyodtam, de közben egy kicsit értetlenül néztem rá.

- Miért pont focizni?

- Hát mert kisfiú lesz, és Bonnieval nem tudok focizni.

- Nate, ki mondta azt, hogy kisfiú lesz? – kérdeztem tőle halkan, de fél szemmel már láttam, ahogy Niall elvigyorodott.

- Hát apa – válaszolta az egyértelműt kisfiam.

- Apa butaságot beszélt, még nem tudjuk, hogy kisfiú vagy kislány lesz. Eddig mindig elfordult tőlünk a pocakomban, és ezért a doktor néni nem tudta megmondani, hogy kisfiú vagy kislány.

- Akkor miért mondtad apa, hogy kisfiú kistesóm lesz? – nézett csúnyán Nate az apjára egy nézéssel, amit tőlünk leshetett el. Az alsó ajkamba haraptam, nehogy felnevessek édes arckifejezésén, aztán Niallre pillantottam.

- Hát mert apa is azt szeretné, ha kisfiú kistesód lenne – válaszolta okosan Niall, miközben felemelte Bonniet és a dohányzó asztalkát megkerülve leült elénk szintén törökülésbe, míg a kislányunkat az ölébe rakta.

- De Nate, Bonnieval is tudsz focizni, vagy nem? – fordítottam a figyelmemet újra a kisfiam felé.

- Nem, mert mindig felveszi a labdát.

- Hát mert még kicsi. De ha nagyobb lesz, olyan nagy, mint te, lehet, majd szívesen focizik veled. Addig meg itt van apa.

- De apa a múltkor is azt mondta, hogy fáj a háta, és nem tud velem focizni – mondta, én pedig meglepődve felpillantottam Niallre, aki elhúzta a száját.

- Oh, ezt mondta neked? Mikor is volt ez? – néztem folyamatosan a férjemet, aki csak elvigyorodott és egy puszit nyomott Bonnie fejére. Niall meg a hátfájás? Könyörgöm, harmincévesen? Persze, ezt a kis szörnyetegem honnan is tudhatná.

- Tegnap. Vagy tegnapelőtt.

Ekkor csengettek az ajtónál, mire Niall már fel is pattant Bonnieval az ölében és a csípőjére ültetve indult az előszoba felé.

- Ki az? – kérdezte izgatottan Nate, mire elvigyorodtam.

- Nem tudom, menj, nézd meg – csaptam finoman a fenekére, amint felpattant az ölemből. Szélesen vigyorogva szaladt ki, én pedig a kanapéba kapaszkodva felálltam.

- Holly! – visította Nate, én pedig a pocakomat simogatva utánuk indultam.

- Szia Nate – ölelte át vigyorogva Holls Natet, aki csak Holly lábait tudta átkarolni, mert még olyan kicsi volt.

- Holly – visongta kislányom is, Holly pedig máris hozzá hajolt.

- Szia Bon-Bon. Apa, megfoghatom, kérlek? – nézett fel az apjára.

- Szia Holly, köszönöm kérdésed, jól vagyok, te is hiányoztál nekem, és te hogy vagy? – válaszolta ehelyett Niall, mire Holly elvigyorodott, aztán lábujjhegyre pipiskedett, hogy puszit nyomhasson Niall arcára.

- Szia, apu, hogy vagy? – kérdezte vigyorogva, de közben már óvatosan át is vette Bonniet.

- Holly, nagyon vigyázz rá – figyelmeztette Alexa mögüle, aztán felnézett rám és elmosolyodott.

- Sziasztok – dőltem hátulról Niallnek és az államat megtámasztottam a vállán.

- Szia Palm – vigyorgott Holly, közben Bonnie kezével felém integetett, mire a kicsi felkuncogott és rugdosni kezdett Holls ölében.

- Holly, inkább add vissza apának Bonniet, jó? Majd ha leülsz, akkor megfoghatod – aggodalmaskodott Alexa.

- Hagyd már, jól fogja – mosolyogtam.

- Holly, gyere játszani! – kiáltotta Nate és máris elhúzott mellettünk, Holly pedig lassan utána indult Bonnal a kezében.

- Héj, el sem köszönsz? – kérdezte Alexa, mire Holly vigyorogva visszafordult felé, és gyorsan adott egy puszit anyukájának. – Ne felejtsd el a fogalmazást, oké? És jól viselkedni.

- Jóó – kiáltotta vissza Holly.

- Fogalmazás a kirándulásukról, meg van matek leckéje is, azt hiszem körzőzés. És este elalvás előtt olvasson is – nyújtotta át Alexa Holls táskáját.

 - Jó jó, ne aggódj, megtanulunk – bólogatott Niall.

- Na, megyek is, rohannom kell. Majd beszélünk telefonon – mondta Alexa, én pedig elengedtem hátulról Niallt, aztán elé léptem és átöleltem az unokanővéremet. - Minden rendben a picivel?

- Persze – bólintottam. – Majd beszélünk. Puszi – nyomtam puszit az arcára, ő pedig mosolyogva elengedett aztán le is indult a lépcsőn. Niall becsukta az ajtót, aztán felém fordult és lerakta Holly táskáját a cipőtartó szekrényre. Elmosolyodott, majd kezeit a derekam köré fonta és magához rántott. Egy szó nélkül nyomta ajkait az enyéimre, míg én kezeimet a nyaka köré fontam és még jobban magamhoz húztam. Csókja még mindig ugyanazt az őrült érzést váltotta ki belőlem, mint évekkel ezelőtt is és ezt imádtam benne. Mielőtt túlságosan belemerülhettünk volna, Nate már kiabált is a nappaliból.

- Holly, focizunk? – kérdezte izgatottan.

- Kérd meg apát Nate, nekem most nincs kedvem. Vagy játssz velünk.

- De én focizni akarok! Apaaaaaa! – kiabálta Nate, Niall pedig vigyorogva nyomott egy puszit még a számra, aztán elengedett, mielőtt még felbukkant volna a kis szörnyetegünk és széttúrt volna minket.

- Jól van, húzd fel a cipődet – mondta Niall, mire Nate már vigyorogva le is ült a szekrényre, hogy felvehesse a focis cipőjét. – Majd hozol ki nekünk inni? – kérdezte Niall.

- Persze – sóhajtottam fel.

- Palm, Bonnie lebüfizte magát – kiáltotta Holly, mire Niall adott egy utolsó puszit az arcomra, én pedig beindultam a nappaliba. Miután letakarítottam Bonnie pólóját, adtam neki egy puszit és Hollyt kezdtem faggatni az iskoláról, miközben a srácaimat figyeltem a hatalmas ablakokon keresztül, ahogy az árnyékba sétálnak a füvön és játszani kezdenek.

Hátradőltem a kanapén, miközben a kezemet a pocakomra simítottam és figyeltem, ahogy Nate próbálja kicselezni az apját. Holly hangosan nevetett mellettem Bonnien, aki grimaszokat vágott és szintén nevetgélt, meg tapsikolt pici kezecskéivel. Hirtelen elégedettség fogott el, ahogy körül néztem magam körül és nem tudtam lekaparni a vigyort az arcomról. Mikor kislány voltam, valahogy mindig is ilyen jövőről álmodoztam. Szerető férjről, gyerekekről, karrierről, sikerélményekről, boldogságról és egészségről. Csak most jöttem rá igazából, hogy mindent elértem, amit valaha is tudatosan, avagy akaratlanul kitűztem magam elé, és megküzdöttem mindenért, amit szerettem volna. Mindegy volt, hány akadály bukkant fel előttem, mindegy volt, hány bonyolult dologgal kellett megküzdenem. Kitartottam a céljaim érdekében, és ez egy olyan tulajdonság volt, amit a gyerekeimnek is elégszer kihangsúlyozok majd, hogy soha se adják fel. 

60 - N.H.

Halihalloo,

woahhh utolsó rész. Itt is. Csak mert az előbb könnyeztem meg Lanel végét, és még mindig nincs vége, mert itt vannak Nalmerék. Nem fogok most egy kis regényt írni, hiszen az epilógus még úgyis hátra van, amit nem mellesleg holnap rakok majd ki, úgyhogy résen legyetek. ;) Remélem tetszeni fog az utolsó rész, jó olvasást! Xx♥

2021. január 08., Péntek, New York

NIALL HORAN

Egy hónap elteltével...

Két nap telt el azóta, hogy túlhaladtuk Palmer előre kiírt időpontját. Az orvos január 6. –ára saccolta meg a kicsikénk érkezését, de ő még jelét sem adta annak, hogy szeretne megszületni. Azóta teljes felkészültségben állunk, hogy ha bármikor beindulna, a szülés rögtön indulhassunk a kórházba. Szerdán, tegnap és ma is úgy keltem fel reggel, hogy ma eljött a nagy nap. Palmer megszüli a közös gyerekünket és én leszek a világ legboldogabb férfije. Palmer viszont kezdett megnyugodni az izgatottságból, amiben legalább már egy hete égett. Mára már totál nyugodtan és lazán kezelte a helyzetet, felkeltünk reggel kilenc óra körül, megreggeliztünk, aztán én kitakarítottam a lakást, mert muszáj volt valamit csinálnom. Palm leginkább a kanapén ült Tatetel és Ladyvel összebújva, tévézett, vagy olvasott és válaszolgatott a telefonhívásokra, amiket állandóan kapott a barátairól, hiszen mindenki tudta, hogy mikorra volt kiírva és mindenki érdeklődni akart, hogy hogyan van. Délután eljöttek a srácok, Danielle és Sara, így én leugrottam a boltba venni pár dolgot, amiből éppen kifogytunk. Semmiféleképpen nem akartam egyedül hagyni Palmet, így direkt vártam, amíg a srácok megérkeznek és ők maradnak vele, amíg én gyorsan bevásárolok. Még tegnap beszéltük meg, hogy átjönnek vacsorázni és közösen várjuk, hogy beinduljon Palmernál a szülés. Persze ő váltig állította, hogy ha ennyire görcsösen várakozunk rá, biztosan nem fog történni semmi. Viszont alig hogy befejeztük a vacsorát, Palmernek újra fájásai voltak, ezúttal többször és kevesebb időn belül jelentkeztek, ráadásul erősebbek. És még mielőtt megelégelhettem volna és kijelenthettem volna, hogy márpedig most akkor is indulunk a kórházba, mindegy, hogy meg fog –e szülni, vagy nem, elfolyt a magzatvíz.

Mindenki egyszerre ugrott fel az asztal körül, én Palmert próbáltam felhúzni a székről, Danielle elszaladt az összekészített táskáért, amit Palmer már hetekkel ezelőtt bepakolt, hogy ha beindul, a szülés csak fel kelljen kapni és mehessünk is. Louis és én támogattuk Palmert két oldalról, Sara felöltöztette, Liam pedig hívta nekünk a liftet és feltartotta, amíg ki nem értünk. Miután sikerült beülnünk a kocsim hátuljába, Harry pattant be előre és el is indult, miközben én próbáltam Palmert nyugtatni, és egyszerre mindenkinek szólni, hogy itt az idő. Felhívtam anyáékat és Palm szüleit, miközben Saraék siettek utánunk egy másik kocsival. Eközben Harryt is irányítanom kellett, mert ő nem tudta az utat a kórház felé, és egy örökkévalóságig tartott, mire megérkeztünk. Palmer teljesen készen volt, nyögött és lihegett és a kezemet szorította, de annyira, hogy azt hittem, eltöri. Mikor megérkeztünk a kórházba Harry kerített egy kerekesszéket, amibe aztán beleültettük Palmert, és már jött is a doktornő. Betolták a szülőszobába, míg én egy nővért követve egy másik szobába mentem be, hogy felöltözhessek kék védőruhába. Palmer már az ágyon feküdt, mire én bementem hozzá, a nővérek ide- oda szaladgáltak és előkészültek. Palmer a kezemet szorította, én pedig próbáltam szavakkal lenyugtatni őt, de képtelenségnek tűnt és így visszagondolva, már meg is értem, miért.

Az elkövetkezendő hét óra életem leghosszabb hét órája volt, de éjjel kettőre megszületett a fiam. Elvághattam a köldökzsinórt és segíthettem lemérni, miközben ő mind untalanul és keservesen sírt, egészen addig, amíg újra Palmer kezeibe nem került. Méretei teljesen arányosak és megfelelőek voltak, mégis nem volt nagyobb, mint a tenyerem. Teljesen egészséges volt, a kis szíve biztosan és egyenletesen vert, és miután abba hagyta a sírást, el is aludt Palmer kezeiben. Egy egybe részes plüss anyagú világoskék body került rá, amit még Palmerrel közösen vettünk. Természetesen volt egy ugyanilyen rózsaszínben is, hiszen Palmer tényleg nem árulta el az egész terhesség alatt, hogy kisfiú vagy kislány lesz –e.

Palmert áttolták egy szobába, míg én lekapkodtam magamról a kék kórházi védő ruhát és kirontottam a szülőszobából. Második emelet, húszas szoba volt ahova Palmert vitték, de hirtelen a barátaimba és Palmer családjába botlottam. Rajtuk kívül még itt volt Alexa, Mack és Logan. Mindannyian felpattantak a műanyag székekről és idegesen meredtek rám, én pedig hirtelen azt se tudtam, mit mondjak.

- Mi történt? Megszült? Minden rendben? – rohant elém Palmer anyukája, én pedig végül mély levegőt vettem. Észre se vettem, hogy idáig visszatartottam.

- Igen – nyögtem ki nagy nehezen.

- És? Kislány vagy kisfiú? – kérdezte izgatottan Sara és mind körbeálltak.

- Kisfiú – préseltem ki magamból, mire felkiáltottak és Lisa máris a karjai közé zárt. Elmosolyodtam aztán én is átöleltem.

- Kitolták már? – kérdezte Alexa egy hatalmas mosollyal az arcán, miután Lisa elengedett, én pedig még utoljára megszorítottam gyengén remegő kezeit, aztán elengedtem őket.

- Igen. Második emelet húszas szoba – mondtam, közben pedig már el is indultam a folyosón, míg ők a liftig követtek.

- Niall, gratulálok. Mi hazamegyünk, Palmer biztosan nagyon fáradt és aludnia kell, meg a kicsinek is. Holnap reggel bejövünk, jó? – veregette meg a vállamat Liam, én pedig csak bólogattam a rengeteg információra, de az agyam csak a holnap reggelt szűrte ki.

- Mi feljövünk még veletek – mondta Charles, aztán be is szálltunk a liftbe, Alexával és Palmer nővéreivel együtt. Intettem még a srácoknak, aztán a lift ajtó becsukódott és felvitt minket a másodikra. A szoba rögtön a folyosó elején volt. – Menj csak előbb te be, aztán még mi is benéznénk, de utána megyünk haza – rakta a kezét a vállamra Charlie, aztán kicsit meglökött az ajtó felé, én pedig óvatosan benyitottam, majd be is csuktam magam mögött. Pár lépés után a fal mögött fel is tűnt Palmer ágya, ahol feküdt, ölében a kisfiúnk pihent és ahogy Palm meghallotta, hogy bent vagyok, rögtön felkapta a fejét. Az arcán egy hatalmas vigyor ült, miközben láttam, hogy még mindig pityergett. Totál lesokkolódva sétáltam oda hozzájuk, és elkerekedett szemekkel meredtem le a kisfiamra, aki továbbra is aludt Palm kezeiben.

- Niall… - suttogta Palmer, én pedig leültem mellé az ágyra és úgy néztem a kicsire, aki egy plusz takaróba volt bugyolálva. – Niall, annyira gyönyörű – suttogta Palm, én pedig az ajkamba harapva néztem még mindig a kisfiamra, miközben a látásom elhomályosodott a szemembe gyülekező könnyek miatt. – A kisfiúnk. Megfogod? – nézett fel rám, aztán a másik kezét felém nyújtotta és letörölte az arcomról a könnyeket. Szó nélkül nyújtotta felém a kisfiamat, én pedig óvatosan a karjaimba vettem és a mellkasomhoz húztam. Nagyon pici volt és olyan könnyű, és annyira féltem, hogy rosszul fogom, és fájdalmat okozok neki.

- Jól fogom? – kérdeztem suttogva Palmet.

- Igen, persze – válaszolt mosolyogva.

- Édes istenem. Annyira szép – hajoltam le hozzá és egy puszit nyomtam a pici homlokára.

- Igen. Gyönyörű. Annyira szeretlek titeket – sóhajtotta, mire felpillantottam rá.

- Én is nagyon szeretlek titeket – mosolyogtam vissza rá, és inkább nem kockáztattam meg, hogy lehajolok hozzá egy rövid csókért. Még eléggé bizonytalanul fogtam a fiamat és nem akartam, hogy rosszul feküdjön a kezembe.

- Niall… - szólalt meg újra Palm, de ezúttal nem néztem fel rá, hanem tovább vizsgáltam a kisfiam arcát és cirógattam a pici kézfejét.

- Igen?

- Nathaniel? Nate Horan? – kérdezte, én pedig felpillantottam rá és döbbenten néztem gyönyörű fültől-fülig érő vigyorát.

- Honnan tudtad…

- Láttam, hogy bejelölted a könyvben. Imádom. Legyen ez a neve – hajolt előre és ő is egy puszit nyomott a kicsi homlokára.

- Akkor Nate. Nate Horan – vigyorodtam el és visszapillantottam az alvó kisfiamra.

*

Biztosan szorítottam a bébi hordozót, miközben felfelé tartottunk az emeletünkre. Palmer feje a vállamon pihent, az ő keze is a hordozón volt és segített tartani azt. Szemei csukva voltak és ezt a tükörből láttam. Arca nagyon fáradtnak tűnt, amin egyáltalán nem csodálkoztam. Éjjel, miután bejöttek még gyorsan Palm szülei és Alexa megnézni a kicsit, mindketten lefeküdtünk aludni, de pár óra múlva Nate máris nyöszörgött, így Palmernek a kezébe kellett vennie, hogy megnyugtassa. Volt bent egy nővérke is akkor és azt mondta, hogy nem kell még megetetni, majd elég lesz reggel, vagy ha még egyszer felébreszt, akkor adjon neki Palm tejet. Hét órakor Nate újra fent volt, így Palmer megetette, Nate pedig miután jól lakott, kinyitotta a kis szemeit és csak pislogott ránk. Miután megbüfiztettem, visszaaludt, ahogy mi is újra elszunnyadtunk, de ezután Palmer szülei ébresztettek minket és azóta mindketten fent vagyunk. Tehát csak pár órákat aludtunk, és reggel miután mindketten magunkhoz tértünk és Lisa meg Charlie megfogták a kis unokájukat, rögtön neki kezdtünk online a vásárlásnak. A srácok ugrottak el egy bababoltba és vettek egy zöld színű babakocsit, hogy meglegyen a bébi hordozó, amiben hazahozhatjuk Natet. Mivel Palmerrel már jóval a születése előtt kinéztük, hogy milyen márkát veszünk és, hogy ha fiú lesz, milyen színűt választunk, ezért a fiúknak csak meg kellett venniük és behozniuk nekünk a kórházba. A szüleimért is Harry ment ki a reptérre, de rögtön hozzánk hozta őket, hiszen közben mi is eljöhettünk a kórházból. Tudom, hogy mindenki izgatott volt és kíváncsi volt a kisfiúnkra, de remélem, hogy nem maradnak sokáig, hiszen szeretném, ha Palmer ágyba kerülne és kialudná magát. Még nem tudtunk kettesben beszélgetni a szülésről, de tudtam, hogy még fájt neki mozogni. Kicsit kómásan emelte fel a fejét, mikor a lift egy halk csengéssel jelezte, hogy megérkeztünk az emeletünkre. Palmer előre ment és lenyomta a bejárati ajtó kilincsét, míg én mögötte követtem őt. Leraktam a kicsit, amíg levettem a kabátomat és a cipőmet, aztán újra a hordozó után nyúltam és beindultunk a nappaliba, ahonnan beszélgetések foszlánya szűrődött ki. Mikor megálltunk a küszöbön, mindenki egyszerre hallgatott el, és amit először láttam, az Holly arca volt, ahogy kivirult, mikor meglátta a kezemben a hordozót.

- Sziasztok – köszöntem mosolyogva, aztán kicsit megtoltam Palmert és beindultunk. Rögtön felszabadult szinte az egész kanapé, így a közepére biztosan leraktam Natet, Palmer pedig szinte rögtön leült mellé. – Szia, anya – nyomtam két puszit az arcára, miközben a kezei közé zárt.

- Oh, kisfiam, gratulálok – suttogta a fülembe, én pedig elmosolyodtam és átkaroltam a derekát. – Annyira büszke vagyok rád.

- Köszönöm – válaszoltam mosolyogva, aztán átöleltem apát is, aki elismerően megveregette a vállamat.

- Holly, még Nanny se látta Natet, hagyj neki is helyet – hallottam Alexa hangját, mire vigyorogva néztem le rájuk. Anya leguggolt a kanapé elé, közben magához ölelte Hollyt és úgy nézett a bébi hordozóba. Végül ők is hátrébb húzódtak, hogy Palmer ki tudja Natet venni és levehesse róla a plusz pulóvert és sapkát, amit még a kórházban adtunk rá. Nate rögtön reagált Palmer óvatos mozdulataira, összehúzta magát, aztán ásított egyet és pislogni kezdett.

- Felébredt! – mondta boldogan Holly, én pedig elvettem a bébi hordozót, hogy ne legyen útban. Mikor visszafordultam, Sara ugrott a nyakamba, mire kuncogva átkaroltam a derekát.

- Olyan szép fiad van Niall, gratulálok – suttogta a fülembe, aztán adott egy puszit és elengedett vigyorogva, noha a szemeibe könnyek bujkáltak.

- Köszönöm – mondtam szélesen mosolyogva, aztán persze a srácok is átöleltek újra és megint gratuláltak. Nate Palmer kezéből pislogott mindenkire, aztán mikor átkerült anya kezébe, sírni kezdett, mire a szobában mindenki olvadozni kezdett, én pedig nem tudtam a vigyort letörölni az arcomról.

Egy óra múlva mindenki hazament, anyáék egy közeli hotelben szálltak meg, és oda is mentek vissza. Lady és Tate Palmer szüleinél voltak, mert úgy véltük, hogy az első pár hétben még jobb lesz, ha ott maradnak. Így teljesen egyedül voltunk a lakásban, hárman. Palmer megetette Natet a fotelben ülve, míg én is ettem pár falatot. Újra én büfiztettem meg Natet, míg Palmer csak egy bögre zöld teát ivott. Akartam, hogy egyen valamit, de erősködött, hogy nem éhes, így én sem erőltettem tovább. Ezután bementünk a hálóba és óvatosan leraktam Natet az ágy közepére, míg mindketten átöltöztünk és befeküdtünk mellé.

- Palm, aludj – suttogtam, de ő csak tovább simogatta Nate hasát és őt nézte mosolyogva. – Addig aludj, amíg ő is.

- Tudom, csak olyan szép. Nem tudok elaludni – suttogta vissza, mire elmosolyodtam és a kezemet az ő arcára simítottam. Erre lehunyta a szemeit, így tovább cirógattam az arcát, míg nem leállt a keze Nate hasán és elaludt. Ezután én is visszahúztam a kezem, és Nate bal lábára raktam, majd engem is elnyomott az álom.

Délután öt órakor ébredtünk fel mindketten, mikor Nate nyöszörgésével keltett minket. Kábán felültem és a kezembe vettem, míg Palm visszarakta a fejét a párnára és a kezével átölelte a combomat. Ringatni kezdtem Natet, mire rögtön abba hagyta a nyöszörgést és tovább aludt. Egy órát ültem így az ágyon, a kezemben a kisfiammal, miközben Palmer is visszaaludt, aztán viszont csengettek, így újra felébredt.

- Szerintem a bútorok lesznek azok. Maradj csak – raktam le mellé Natet, aztán nyomtam Palm homlokára egy puszit és kimentem felvenni a kaputelefont. A bútorok jöttek, és az első dolog, amire a munkásokat kértem, az az volt, hogy legyenek halkak, mert a kisfiam alszik. És eközben úgy vigyorogtam rájuk, mint egy idióta. Mindegy, a végén adtam nekik egy kis borravalót, aztán halkan visszamentem a hálóba. – Felébredt? – kérdeztem, mivel Palmer ugyanúgy ült, mint én azelőtt és a kezében fogta Natet.

- Aha, mikor leraktad. Megjöttek a bútorok?

- Igen. Megyek, összerakom a kiságyat, csak előbb, egyél valamit – hasaltam az ágyra, aztán egy puszit nyomtam Nate homlokára.

- Jó, már éhes vagyok – sóhajtott fel. – Addig belerakom a bébi hordozóba és magam mellé állítom a konyhában.

- Jó – nyomtam még egy puszit Nate fejére, amit Palm mosolyogva figyelt. Felálltam, aztán lehajoltam hozzá és adtam egy csókot neki, majd átmentem Nate és Holly szobájára és elkezdtem kibontani a kiságy rácsait a papírból.

Fél óra múlva megjelent Palmer Natel a kezében, az ajtóban, mire mosolyogva felnéztem rájuk.

- Ettél? – kérdeztem tőle.

- Igen. Minden oké? Jókat hoztak ki? – jött kicsit bentebb, majd leült Holly ágyára, ami az ajtó mellett volt a falnak tolva.

- Aha. Megnéztem a pelenkázót is, azok is stimmelnek. Mást nem akarsz még rendelni? És akkor holnapra már ki is hoznák.

- Majd, később – felelte, miközben hátra dőlt az ágy támlájának és Natet puszilgatta. – Most fent van. Olyan édesen néz a szemeivel – kuncogott.

- Olyan boldog vagyok Palm – válaszoltam neki.

- Niall! Elmosolyodott! Mosolyog! – szakított félbe, mire rögtön felpattantam.

- Mi? – kérdeztem, és leültem mellé, aztán Natere néztem, aki még mindig mosolygott, de közben a szemei csukva voltak. – Szereti a hangodat – néztem Palmerre.

- Ahogy a tiédet is. Meglepődtél azon, hogy kisfiú? – kérdezte.

- Igen. De nem azért, mert arra számítottam, hogy kislány lesz vagy valami. Szerintem ugyanígy meglepődtem volna, ha az lett volna.

- Hát megkönnyebbültem, hogy végre tudsz róla – kuncogott fel. – Annyira elakartam mondani.

- Megint elmosolyodott! A nevetéseden mosolyog – simogattam meg a kezemmel a pici fejét.

- Én is nagyon boldog vagyok Niall – mondta Palm, mire felnéztem rá. Ő is engem nézett mosolyogva, mire hozzá hajoltam és megcsókoltam végre hosszan.

Összeraktam Nate kiságyát, addig Palmer benne gyönyörködött. Felhúztam az ovális matracra egy lepedőt, amit szintén már hamarabb megvettünk, majd a kiságyhoz járó fehér baldachint is felraktam rá. Az egész kiságy úgy nézett ki, mint egy madárfészek, amit átlehet építeni egy nagyobb kisággyá, ha már Nate lesz és állni tud, nehogy kiessen. Három éves kortól megint átlehet alakítani egy rendes kisággyá, onnan pedig van még egy fokozat tíz éves korig ajánlott, ami egy rendes ágy. Még egy csíkos zebrát is kaptunk a csomaggal, amit felakasztottam középre a baldachin elé. Az ágyon négy kis kerék is volt, így könnyen áttolható másik helyre is. A kerekeit leállítottam, aztán Palmer felé fordultam vigyorogva, aki szintén engem nézett. Beleraktam még egy plüss kék kis takarót, amin fehér csillagok voltak, aztán Palm felállt és belerakta Natet, aki már megint aludt. Hátulról átöleltem a derekát és a fejemet megtámasztva a vállán néztünk le békésen alvó kisfiunkra. 

59 - Angyalka

Halihalloo,

emlékeztek az első VS részre? Mikor Nalmer rosszban volt, Niall mégis elment megnézni Palmert? Nos, hoztam nektek még egy VS részt, a maiban viszont már Mr. és Mrs. Horan szerepel és természetesen baby Horan. Basszus, hogy szalad az idő.:( Utolsó előtti rész, remélem tetszeni fog!:) Jó olvasást! Xx♥
P.S: HAPPY BIRTHDAY TO MY MAN. I LOVE YOU NIALLER.♥♥♥

PALMER HORAN

Egész éjszaka forgolódtam és nem tudtam aludni, ezért valószínűleg fent tartottam Niallt és a picikémet is a pocakomban. Nem tehettem róla, nagyon ideges voltam és egyben féltem a mai naptól. Ezer dolog lepörgött előttem, hogy mi történhet rosszul, persze olyan egy se jutott eszembe, amiért talán várhattam is volna a mai bemutatót. Éjszakai alvatlanságom eredményeként pedig csak tíz órakor ébredtem meg, amiért nagyon letoltam Niallt.

- Basszus, basszus, már rég készen kéne lennem! – sipítoztam, miközben a fogaimat mostam rohamtempóban. Szinte az összes fogkrémet lenyeltem, mivel fogmosás közben kiáltozok a férjemmel, aki szándékosan nem ébresztett fel. Miután kiöblítettem a számat, megmostam az arcomat még egyszer, és visszasiettem a Niall hálószobájába. – Ugh, remélem tele lesz fotósokkal meg rajongókkal és még később jutok be – mosolyogtam negédesen Niallre, aki csak felém dobálta a ruháimat.

- Jól van, tudom, sajnálom, de nem aludtál egész éjszaka és nem akartalak felébreszteni – mondta, én pedig villám gyorsan ugrottam bele a leggingsbe és a fehér pólóba, amin VSFS London 2020 felirat állt és extra nagy méret volt, hogy beleférjünk a kis csöppségemmel.

- A táskám?

- Lent van. Gyerünk baby – mondta, én pedig utoljára körbe néztem a szobában, majd lesiettünk a földszintre. Niall felkapta a kocsi kulcsot a telefonjával együtt, míg a táskámat a vállamra akasztotta, a smoothiemat meg a kezembe nyomta és kitolt a garázsba. Ahogy elindultunk csörgött is a telefonom, én pedig az ajkamat rágcsálva vettem fel Saranak.

- Palm, basszus, hol vagy már?

- Úton. Tíz perc – raktam is le, Niall pedig a gázra taposott.

- Palm, haragszol? – kérdezte óvatosan, én pedig idegesen felsóhajtottam.

- Igen. Nem. Nem tudom – ráztam meg a fejemet.

- Figyelj édes, nem kell miért aggódnod, minden rendben lesz.

- De Niall, mi van, ha elkezd majd rugdosni a kifutó közepén? – simogattam a hasamat.

- Ha rugdosni is fog, akkor majd grimaszba torzul az arcod, de mi más történhetne még? Mindenki tudja, hogy nyolc hónaposan rohadtul nem egyszerű fel és le járkálgatni a kifutón. Nekik kell örülniük, hogy egyáltalán elvállaltad!

- És mi van, ha elesek? – kérdeztem teljesen beparázva.

- Baby, évek óta ezt csinálod, nem fogsz elesni – mosolygott rám megnyugtatólag. – Na, ne izgulj. Minden rendben lesz. Gyönyörű leszel. És idegeskedés helyett, próbáld kiélvezni az utolsó pillanatokat. Mert egy pár évig biztos, hogy a kis szörnyetegünk nem fog kifutó közelébe engedni – mosolygott.

- Vagy lehet, egyáltalán nem sétálok többet végig egy kifutón sem – mondtam magam elé meredve és hirtelenjében elöntöttek az érzelmek.

- Csak akkor lehet, ha te döntesz így. Én, nem tartalak vissza. És amint a kicsikénk nagyobb lesz, ő sem.

- Majd meglátjuk – mormogtam, aztán Niallre néztem. – Mész ugye Hollyék elé a reptérre?

- Persze – bólintott. – Meg jönnek anyuék is.

- Akkor jó – motyogtam. – Remélem tényleg minden rendben lesz.

- Az lesz baby. Ne aggódj. Basszus – húzta el a száját, én pedig rögtön előre fordítottam a fejemet és szembe találtam a tömeggel, ami már felgyülekezett a bejáratoknál. – Biztos, hogy a hátsón nem tudunk bemenni?

- Mondtam, hogy nem mert a kellékeket hordják onnan. Oké, nem baj, te ne szállj ki. Nincsenek sokan, simán bemegyek.

- Dehogynem, bekísérlek – parkolt le, mire pár biztonsági őr rögtön felénk indult. Segítettek kiszállni, aztán miután Niall mellém került elindultunk befelé. Mosolyogva integettem a rajongóknak, aztán besiettünk az épületbe. Ha akartam se tudtam volna olyan gyorsan menni, hiszen a hasam egyáltalán nem engedte.

- Basszus, mi lett ebből a helyből – nevetett fel Niall.

- Lehányta a VS – vigyorogtam rá. Mindenütt operatőrök, sminkesek és fodrászok szaladgáltak modellekkel karöltve, az egész hely rózsaszínben pompázott, és ahogy megérkeztünk a sminkesek és fodrászok hatalmas termébe, alig pár modell volt már csak bent. – Megyek, fel kell tenniük a ruhámat. Vigyázz kifelé – nyomtam egy gyors csókot a szájára.

- A rózsaszín szőnyegen találkozunk – vigyorgott és megint megcsókolt. – Vigyázz a kis görögdinnyémre.

- Meglesz – vigyorodtam el, aztán átvágtam a termen a lekerített öltözők felé, és egyszerre három ember ugrott nekem.

*

Miután lezavartuk a főpróbákat, átöltöztünk a rózsaszín szőnyeges fehérneműkbe és természetesen rózsaszín köntösökbe. A sminkünk és hajunk is készen volt, ezért pihenhettünk, mielőtt elkezdődhetett volna az egész show. Én természetesen ezt a kis szünetet arra használtam ki, hogy üljek a seggemen és a svédasztalt dézsmáljam. A modellek nagy része nem tudott megülni egy helyben, az izgatottság miatt, így volt az, hogy ők már a folyósokon bóklásztak, hogy elsőkként léphessenek ki a szőnyegre. Két oldalamon Sara és Romee ült, de velünk volt még Josephine, és a Little Mix, hiszen ők voltak az idei show egyik előadói. Még pár évvel ezelőtt ismerkedtünk meg egy díjkiosztó eseményen, ahova elkísértem a srácokat, és szinte rögtön egy hullámhosszra kerültünk és rengeteget beszélgettünk, meg nevettünk egész este. Telefonszámot is cseréltünk a lányokkal, aztán Niall elvitt egy koncertjükre, hiszen oda voltam a zenéjükért is. Onnantól pedig ha időnk akadt, mindig egymásra írtunk és lebeszéltünk egy találkát, még ha általában egyszerre mind a négyőjükkel nem is tudtam találkozni.

- Hideg szőlő és forró olvasztott csokoládé egyszerre isteni – nyögtem fel, miközben felpakoltam a lábaimat az előttem lévő kis asztalra. – Hamarosan el kell vennetek tőlem, különben betegre eszem magam – mondtam, miközben újabb szőlőszemet mártottam a csokiba, majd bekaptam azt.

- Vagy úgy jársz, mint én és leeszed magad csokival – morgott Jade, mire felkuncogtam és még jobban a tányérom fölé hajoltam, nehogy tényleg leegyem magam.

- Miért nem lepődöm meg – sóhajtott fel Jesy, mire Jade csak egy csúnya pillantást küldött felé, amin még jobban nevetnem kellett, de ezt a kis csöppségem nem találta olyan jónak, ezért egy rúgással véget vetett neki.

- Oh – kerekedtek el kicsit a szemeim, majd egyik kezemet oda csúsztattam, ahol megrúgott, közben pedig picit fentebb ültem a kanapén és levettem a lábaimat is az asztalról. – Oké, Horan, nem akar több csokis gyümölcsöt – dörzsöltem körkörösen a hasamat, közben pedig leraktam a tányért és kihúztam a hátam, miközben továbbra is simogattam a hasamat.

- Nem csodálom, már minden félét összeettél. Amíg vége nincs shownak, nincs több kaja, értetted? – anyáskodott felettem Sara, én pedig elvigyorodtam és a lányokra néztem, akik szintén vigyorogtak.

- Értettem. De vizet azért ihatok? – pislogtam rá ártatlanul. – Perrie, ideadnád az üveget? – nyújtózkodtam felé, mire mosolyogva átnyújtotta. – Köszi – sóhajtottam fel.

- Igen, de ne sokat, mert akkor meg állandóan a vécére kell menned és arra meg nem lesz időd.

- Jól van Sara, tudom, hogy kicsit labilis vagyok, nem kell még egyszer elmondanod – nevettem fel a többiekkel együtt.

- Én kedvelem a terhes Palmet – vigyorgott Leigh.

- Pft, mert a nem terheset nem? – cüccögtem.

- De, persze, hogy azt is – nevetett fel. – Csak nem tudom. Terhesen más vagy.

- Ha nem akarna szétpukkadni, akkor tuti, hogy nem üldögélne itt ilyen nyugodtan mellettem – dőlt nekem Romee, miközben átkarolt a kezeivel és szintén a pocakomat kezdte simogatni.

- Igaz. Akkor táncolnék és pattognék. Gyerünk lányok, énekeljünk – csillantak fel a szemeim és vigyorogva néztem Perriere, aki rögtön bele is kezdett a Touch –ba, mire vigyorogva bekapcsolódtam hozzá. A végén persze totál artikulálatlanul és őrülten ordítottuk a szöveget, kivéve Jadet, aki még mindig evett és ezért szegényt kegyetlenül kiröhögtük. Végül aztán eljött a kezdés ideje, így szóltak, hogy elindulhatunk mi is az ajtók felé. Mivel én elég lassan haladtam, ezért a csajok is lassan jöttek velem és elképesztően jól esett, hogy így figyeltek rám és segítettek mindenben. Végül az ajtók előtt még végig néztünk utoljára egymáson, hogy mindenkin jól feküdt –e a fehérnemű, a köntös és, hogy a frizura meg a smink is rendben volt –e. Ezután végre kinyitották az ajtókat, mire berobbantunk a rózsaszín szőnyegre a vendégek és családtagok közé. A kamerák eszeveszettül vakuztak és kattogtak az szőnyeg előtt elkerített részen, de már egyáltalán nem rémisztettek, vagy vakítottak el. Jesyék eltűntek a tömegben, ahogy Josephine is megtalálta a vőlegényét, így Romeeval és Saraval maradtam az oldalamon, mint minden VS fashion showon. Mi mindig együtt mozogtunk és elég nehezen tudtak minket elszakítani egymástól.

Kiszúrtam Niallt és anyáékat nem messze tőlünk, így arra indultunk el. Már Niall is messziről észrevett, a vigyora levakarhatatlan volt az arcáról, akárcsak az enyém, és ahogy közelebb értünk hozzájuk, végig nézett rajtam tetőtől talpig. Elpirultam, aztán a lányok elengedtek, mikor felfedezték a barátaikat, és én is Niall elé tipegtem szégyenlősen. Kezeit rögtön a derekamra csúsztatta, én pedig neki dőltem és mélyet szippantottam isteni aftershavejéből. Noha még mindig elképesztően ideges voltam, a jelenléte és ölelése sokat javított az állapotomon.

- Elképesztően nézel ki – mosolygott, aztán nyomott egy rövid csókot a számra. – Jól vagytok? – csúsztatta a kezét a hasamra.

- Igen, persze – bólintottam. – Mondjuk, egy kicsit teleettem magam a svédasztalból, de jól vagyok – motyogtam a fülébe, mire felnevetett, aztán nyomott egy puszit a halántékomra és elengedett, majd átadott anyáéknak.

- Palm! – kiáltotta Holly, mire csillogó szemekkel fordultam felé és aztán már belém is csapódott és átölelte a pocakom.

- Szia Holls – vigyorogtam. – Minden rendben van? Jól utaztatok?

- Igen – bólintott, az állát megtámasztotta a hasamon és úgy nézett fel rám vigyorogva. – Nagyon szép vagy.

- Aw, köszönöm édesem – simítottam végig kuncogva az arcán. – Te is nagyon csinos vagy.

- A kisbaba jól van odabent? – nyomta a fülét a hasamra.

- Mit mondasz, minden rendben van vele? – kérdeztem pár pillanattal később, mire újra felnézett rám és egy hatalmasat bólintott.

- Igen, jól van. Ő is azt mondja, hogy nagyon szép anyukája van.

- Aw édesem – hajoltam le hozzá, aztán nyomtam egy puszit az arcára. Átöleltem Alexát is, aki szintén aggodalmaskodott egy sort, majd tovább adott Mauranak és Bobbynak.

- Gyönyörű vagy kincsem – dicsért kedvesen mosolyogva Maura.

- Köszönöm – mosolyodtam el. – Ti is nagyon jól néztek ki.

- Minden rendben van a kicsivel? Rugdalózik?

- Nem régen hagyta abba, szóval szerintem elaludt – kuncogtam fel. Eközben megéreztem Niall kezeit újra a derekamon.

- Megérkezett Louis, Danielle meg Harry is – mondta hátulról a fülembe, mire körül néztem, aztán már ki is szúrtam a srácokat, amint felénk tartottak. Ők is részesítettek egy ölelésben, aztán körülvett a Sampaio család és Romee anyukája, valamint apukája is megtalált.

- És, izgulsz? – kérdezte vigyorogva Louis, amint visszakerültem köréjük.

- Ah, mi az, hogy – sóhajtottam fel. – Jelenleg alszik, ajánlom neki, hogy ne kelljen fel az elkövetkezendő órákban.

- Minden rendben lesz Palm, ne aggódj – szorította meg a kezeimet Danielle, én pedig hálásan mosolyogtam rá.

Ezek után elkezdtek minket terelni vissza a fotósok kereszttüzébe, így miután ezerféleképpen pózoltunk a szőnyegen, újra elbúcsúztam a szeretteimtől és barátaimtól, akik mind eljöttek támogatni engem, majd visszaindultunk az épületbe, hogy mindenki belebújhasson a nyitó számhoz készített fehérneműjébe.

*

El sem akartam hinni, hogy vége mikor Romee és Sara a közös öltözőnk felé rángatott és beértünk a csendes szobába. Az ajtó elzárta tőlünk azt a hatalmas hangzavart, én pedig a felső ajkamat rágcsálva rogytam le a kanapéra.

- Aw, Palm annyira édes voltál ezzel a pocakkal a kifutón! – jött felém vigyorogva Romee, aztán leült a jobb oldalamra.

- Komolyan, mindenki imádta – mondta Sara. – Látod, minden rendben ment, felesleges volt annyit aggódnod. A pici végig jól viselkedett, mert tudta, hogy az anyukájának ez fontos – ült le a másik oldalamra, aztán a kezét a hasamra rakta, majd nyomott rá egy puszit.

- Aha – préseltem ki magamból nehezen.

- Most meg mi a baj? Nem örülsz? – kérdezte halkan Romee, mire Sara is kiegyenesedett és aggódva nézett rám.

- Palm, mi a baj? – kérdezte barna hajú barátnőm, én pedig felpillantottam rá, és ezzel el is szakadt a gát, ami eddig a könnyeimet tartotta. Az ajkam megremegett és szomorúan néztem a lányokra. – Most meg miért sírsz baby? Héj, mi a baj? – vont a kezébe Sara.

- Vége van – motyogtam, aztán egy zokogás hagyta el a torkomat és a fejemet Sara mellkasának döntöttem.

- Oh, édesem. Ne sírj Palmer, nem muszáj ennek az utolsó alkalomnak lennie – simogatta a hátam Sara, én pedig a könnyeim miatt csak homályosan láttam az arcát.

- T-tudom, de… n-nem hiszem, hogy visszajövök. És s-sajnálom – zokogtam, ők pedig szorosan átöleltek. A sok idegesség és kétség lassan kezdte elhagyni a testemet és egy idő után olyan megkönnyebbültnek éreztem magam, mint már régen nem. Ezzel együtt a könnyeim is elapadtak és kész volt a fáradtság átvenni a testem felett az uralmat. Örültem, amiért csak sírnom kellett ahhoz, hogy minden kétség és stressz eltávozzon belőlem.

Miután kisírtam magam, készülődni kezdtünk és a lányok végül megdöbbentő eredményt varázsoltak. A ruha, amit egy kedves tervező barátomtól kaptam, teljesen rám omlott és tökéletesen állt a pocakomon. Földig ért, eltakarta a lapos talpú szandálomat. Az ujjai hosszúak voltak, és minimális dekoltázst mutatott, amiért még sima melltartó is maradhatott rajtam és nem kellett egy ragacsosra lecserélnem. A hajamat feltűzte Romee, és csak két hullámos tincs maradt elől az arcom két oldalán. A ruha teljesen fehér volt, ezért kiemelte a kék szemeimet, amik még mindig kicsit túl nagynak tűntek a sírásom miatt. Sara rajtam hagyta a sminket és csak a szájfénnyel ment át egy párszor az ajkaimon. N betűs nyakláncom a mellkasomon pihent, a gyűrűim pedig újra meg újra megcsillantak a fényben a kezemen. Fülemben egy pár csepp fülbevaló pihent, amit még anyától és apától kaptam születésnapomra.

A lányok is elkészültek és miután vagy ezerszer rákérdeztek még, hogy minden rendben van –e, és hogy mehetünk –e ki, végre kiindultunk. Kismillió interjút adtam, és kismillió képhez pózoltam újra, mire végre kocsiba ülhettünk és elindulhattunk az after partira. Niallel, a szüleivel és az enyéimmel ültünk egy kocsiban, míg Alexa, Holly, a nővéreim párjaik és Chase egy újabb kocsiban ültek. Fáradt voltam, éppen ezért azt beszéltük meg Niallel, hogy csak addig maradunk, amíg elmondják, a beszédeket utána pedig hazamegyünk.

És bár megfogadtam még az öltözőben, hogy az este folyamán többet nem fogok sírni, lehetetlen feladatnak bizonyult, főleg akkor, mikor Sara tűnt fel a színpadon és megkaparította magának a mikrofont és rám vezette a tekintetét. Már az első mondatainál könnyeztem, mert persze az egész beszédféleséget nekem mondta. Eközben hátulról Niall támogatott, míg a barátaim körbe álltak és szintén könnyes tekintettel búcsúztak el tőlem. Biztos voltam benne, hogy ezért később még kifogom Sara nyakát tekerni, de ekkor feltűnt a színpadon Kimberly, és további fejesek, akik leszerződtetek a céghez. Végül rájöttem, hogy Sara ide vagy oda, ez a kis búcsúztató féleség így is úgy is meglett volna tartva. Az egyetlen szerencséje volt mindenkinek, hogy nem hívtak fel a színpadra, különben biztosan kaptak volna tőlem rendesen. Sara felsorolta az összes nagyobb sikeremet, miközben mögötte a vásznon képekből összeállított kisfilm futott. Valószínűleg lesírtam az összes sminkemet, de egyáltalán nem érdekelt, miközben hallgattam a legjobb barátnőmet és a képeket néztem mögötte. A kezeimet Romee és Josephine szorongatta, de szorosan mellettünk volt Jasmine, Gigi, Bella, Stella, Kendall és Martha is. Mikor később este lefeküdtem az ágyba, még akkor is a fülemben csengtek Sara beszédének utolsó szavai: „Palmer Horan, mindig is egy Victoria’s Secret Angyalka maradsz, bármi is történjen.” 

58 - Utoljára

Halihalloo,

oiii Nalmernek sikerül tisztázniuk a helyzetet, még ha nem is az lesz a végkifejlett, amiben Niall reménykedik aztán ágyba bújnak és szórakoznak egy kicsit. ;) Remélem tetszeni fog, ne felejtsetek el pár sort hagyni a rész alatt!:) Jó olvasást! Xx♥

PALMER TONKIN

Még mindig nagyon ideges voltam, de lassan kezdett a tudatomba kúszni a gondolat, hogy túlreagáltam az egészet. És talán tényleg így volt, de jelenleg nem érdekelt. Elővettem a naplómat, amit még akkor kezdtem el írni, mikor kiderült, hogy terhes vagyok, majd befeküdtem az ágyunk közepére. Hátamat a támlának támasztottam, aztán felnyitottam a könyvet és lapozgatni kezdtem az elejétől. Elmosolyodtam, mikor a beragasztott ultrahang képekhez értem, végül elolvastam a legutóbbi bejegyzést, mikor Saraval voltam a dokinál. A napló lenyugtatott, ahogy a gondolata a kicsi csöppségemnek is. Simogatni kezdtem a hasamat, majd felhúztam a pólómat és csupaszon meredtem rá. Nem sokkal később reagált is a kisbabám az érintéseimre, és megmozdult bal oldalt. Elmosolyodtam és odasimítottam a tenyeremet, aztán megsimogattam, mintha csak a fejét simogatnám. Nem voltam benne biztos, hogy még mindig ott volt –e a feje, hiszen az ultrahang már két napja volt és azóta rengeteget mocorgott odabent, úgy hogy simán kiköthetett a hasam másik oldalán a fejecskéjével.

- Ne haragudj, amiért megijesztettelek picinyem. Tudom, hogy nem szereted, ha ideges vagyok – beszéltem hozzá és közben tovább simogattam. Olvastam, hogy a babák általában ledermednek, ha érzékelik, hogy az anyukájuk ideges és megállnak a mozgásban. Az én kis kicsikém is rögtön abba hagyta a napi tornázást, amint felhúztam magamat odakint és szerettem volna megnyugtatni őt, hogy minden rendben van. – Ők nem értik, miért szeretnék felmondani, de nem is tudhatják, hiszen nincs akkora szerencséjük, hogy ilyen kisbabájuk lehessen, mint te. Majdcsak belátják, hogy nekem fontosabb vagy, mint a buta munka – mondtam halkan mosolyogva, és a kezemet mindig arra vittem, amerre éppen rúgott nekem egyet. Felkaptam a fejemet, mikor mozgást érzékeltem az ajtónál, végül rögtön vissza is pillantottam a pocakomra, míg Niall bejött és becsukta maga után az ajtót. A számat duzzogva előre nyomtam, hogy tisztában legyen vele, hogy még mindig nem békéltem meg, noha mikor befeküdt mellém és átkarolta a hasamat, a fejét pedig a mellkasomra fektette, már el is felejtettem, miért haragudtam rá.

Egy ideig feküdtünk csendben, miközben mindketten simogattuk a hasamat, eközben én a másik kezemmel Niall hajában turkáltam és próbáltam újra meg újra feltekerni rövid hajtincseit az ujjamra. Imádtam az ilyen perceket, mikor csendben pihentünk egymáson és volt alkalmam elmerengni, milyen lesz majd, ha megérkezik a kisbabánk.

- Palmer…

- Mhm.

- Nem akarok veszekedni – suttogta, én pedig lehunytam a szemeimet és elmosolyodtam.

- Hát akkor ne veszekedjünk – feleltem halkan.

- De szeretném, ha megbeszélnénk ezt – emelte fel a fejét a mellkasomról, mire az én szemeim is kipattantak, aztán egy ideges sóhaj hagyta el a számat. Muszáj volt elrontani a gyönyörű pillanatot.

- Mit akarsz megbeszélni rajta? – kérdeztem viszonylag higgadtan. Próbáltam is ehhez tartani magamat, már csak a kis csöppség miatt is.

- Nem akarom, hogy feladd a munkád, az álmaidat, a karrieredet, amiért olyan keményen dolgoztál – mondta, én pedig szándékosan nem néztem elbűvölő kék szemeibe.

- Én viszont felakarom adni – válaszoltam akaratosan, mire ő is felsóhajtott, de inkább volt egy szomorú sóhaj, mint ideges. Ismertem már annyira, hogy rá néznem sem kellett, a hangokból, amit hallatott és a testtartásából tudtam, hogy mit érzett.

- Nem, te nem akarod feladni, csak úgy érzed, muszáj a kisbabánk miatt – mondta.

- De honnan tudod, hogy én mit akarok, meg mit nem? – csattantam fel, aztán fentebb ültem és lehúztam a felsőmet a hasamra, mire elhúzta a kezét. – Lehet, hogy szerettem, amit csináltam, de az nem azt jelenti, hogy egész hátralévő életemben ezzel akarok foglalkozni – folytattam valamivel halkabban. – Arról nem beszélve, hogy elképesztően felelőtlennek és hülyének érzem magam, amiért hagytam, hogy meztelenül fotózhassanak, hogy olyan videók készüljenek rólam, ahol gyakorlatilag vonaglok az ágyon egy kibaszott szett miatt! Mondd, mégis hogy fogod neki elmagyarázni, hogy ez nem az, aminek látszik? Anyu fehérnemű modell volt, ezért muszáj volt, hogy az egész világ lássa a meztelenségét. Ez nem nagydolog édesem, ne is törődj vele.

- Megértem, hogy miért érzel így és, hogy aggódsz amiatt, amit majd mondani fogunk neki, de baby, addig még nagyon-nagyon sok időnk van, és kitalálhatunk, hogy mit mondunk azokra a fotókra.

- De én egyáltalán nem akarom, hogy a gyerekem úgy nőjön fel, hogy tudja, anyut mindenki más is látta meztelenül – motyogtam és hirtelen könnyek gyülekeztek a szemeimbe, majd folytak le sebtében az arcomon.

- De Palm, azok nem is teljesen meztelen fotók – mászott rám újra, és a kezeit az arcomra csúsztatta, miközben megemelte, hogy a szemeibe nézzek és a hüvelykujjaival letörölte a könnyeimet. – Semmi olyan nem látszódik belőled, ami rossz lenne.

- De azok a videók is… - zokogtam fel hangosan. – A VS –nek. Nem akarom, hogy valami ilyesmit lásson.

- Shht, baby – nyomta a száját a homlokomra, aztán még fentebb kúszott, majd a karjai közé húzott. – Lehet nem is fogja látni édesem. Mire olyan nagy lesz, hogy megérthesse, már régen nem lesz ez a téma. Aw, baby, kérlek, ne sírj, mert utálom, ha sírsz – ringatott. – Megijeszted a kis csöppségünket - cirógatta egyik kezével a hasamat a másikkal pedig az arcomat, miközben az ölében feküdtem és finoman jobbra meg balra dülöngélt velem, hogy lenyugodjak. Használt is, hiszen a zokogásom abba maradt és végül a könnyeim is elapadtak.

- Sajnálom, amiért kiakadtam és rád förmedtem – motyogtam. – Túlreagáltam a dolgokat, pedig te csak jót akarsz nekem.

- Ahogy Kimberly, és Sara is. Nem akart megbántani.

- Tudom – szipogtam.

- Megnyugodtál?

- Igen.

- És biztos vagy a döntésedben?

- Teljesen – bólintottam megerősítésképpen. – Tudom, hogy megtehetjük, hogy ne hosszabbítsam meg a szerződést és ne kapjak fizetett szabadságot az első három évben.

- Igen, erről egy pillanatig szó sem volt. Palmer, itt nem a pénzről van szó, hanem arról, hogy szereted csinálni, amit csinálsz. És nem akarom, hogy majd egyszer boldogtalan legyél amiatt, mert abba hagytad.

- Hát akkor majd újra kezdem. Tisztában vagyok vele, hogy nagyon fog hiányozni, de túlélem. Mert itt lesz majd a kicsi és felvidít majd.

- Ahogy én is – mosolyodott el, mire én is, aztán felnyújtózkodtam hozzá, hogy megcsókoljam finom ajkait.

- Ne aggódj amiatt, hogy boldogtalan vagyok, mert abban biztos lehetsz, hogy nem vagyok az. Melletted és a kicsi mellett soha nem is leszek. A barátaimmal pedig ezek után ugyanúgy fogok tudni találkozni, mint eddig. Lehet nem olyan sokat, de fogunk találkozni.

- Szerintem Sara totál benne lenne, ha felajánlanánk neki, hogy költözzünk össze – mondta, én pedig felkuncogtam és újabb puszit nyomtam a szájára.

- Biztosan – kuncogtam. – Nagyon haragszik rám?

- Dehogy haragszik rád baby. Senki sem haragszik rád.

- Akkor menjünk ki – mondtam szégyenlősen mosolyogva, majd felültem és az ágy szélére csúsztam. Közösen kimentünk, és kicsit elpirultam, mikor mindenki felénk kapta a fejét. Te jó ég, csak most látom, mennyire túlreagáltam az egészet, és ez annyira kínos. Basszus, szinte leordítottam Sara fejét. – Srácok, ne haragudjatok. Túl reagáltam az egészet és felbosszantottam saját magamat. Semmit sem gondoltam komolyan, amit mondtam.

- Ez azt jelenti, hogy nem szállsz ki? – kérdezte Sara, hangja tele volt reménykedéssel, szemei szintén felcsillantak. Utáltam magam, amiért mindjárt elrontom a kedvét.

- Nem – ráztam meg a fejem. – Azt az egyet komolyan gondoltam. Biztos vagyok benne. Kiszállok. És ne haragudj Sara, meg te se Kimberly, mert tudom, hogy úgy néz ki, mintha cserben hagynálak titeket, de nem ez volt a szándékom. Csak jobb lesz így mindannyiunknak. A kisbabámnak legalábbis biztosan.

Kicsi csöppségem rúgásokkal válaszolt arra, hogy gondoltam rá, én pedig körkörösen simogattam a hasamat, ott ahol megajándékozott.

- Dehogy hisszük azt, hogy cserben hagysz – állt fel Sara. – Istenem, nagyon szomorú vagyok és talán egy kicsit mérges is, de tudom, hogy miről van szó és megértem. De nehogy azt hidd, hogy ezzel letudsz koptatni.

- Soha nem koptatnálak le – ráztam meg vigyorogva a fejemet, mire ő is elmosolyodott és átölelt.

- Remélem, azért utoljára még visszajössz a kifutóra – tolt el magától, én pedig felnevettem.

- Persze, majd ha megszültem – bólintottam vigyorogva.

- Ami azt illeti, lenne itt egy hamarabbi időpont is – szólalt fel Kimberly, mire felé néztünk Sara pedig vigyorogva elengedett és lehúzott Kim mellé a kanapéra. Az iPadján máris nagyban virított a rózsaszín kiírás: VICTORIA’S SECRET FASHION SHOW LONDON 2020.

- Tessék? – kérdeztem vissza meglepetten.

- Hat showból amin vonulnál, hármat nyitnál, és ebben nincs benne a nyitó és záró buli. Mit mondasz? – vigyorgott Kim. – Elég méltó lenne befejezésképpen, nem?

- Mi az, hogy! De addigra úgy fogok kinézni, mintha lenyeltem volna egy görögdinnyét. Decemberre – kerekedtek el a szemeim, amint tovább olvastam. – Egy görögdinnye és egy fél.

- Ah, te meg a fázisaid.

- Én szeretem Palm fázisait – vigyorgott Niall, én pedig felkuncogtam.

- A szervezők tisztában vannak vele, ne aggódj. De téged akarnak szupermodell.

- Hűha – simítottam a hasamra a kezemet. – Nos, ha Niallnek addig sikerül hatnia a picire, aki nem rúgja szét a hasamat, amíg végig sétálok a kifutón, akkor, tőlem mehet. Igen. Utoljára – bólintottam vigyorogva.

- Oh, istenem, tudtam, hogy sosem utasítanád el! – visított fel Sara és átölelt.

- Palm, nagyon fogják sajnálni, amiért kilépsz. És én is sajnálom – csendült fel Kimberly szomorú hangja.

- Tudom. És én is. Ne haragudj – öleltem át őt is.

- Dehogy haragszom – mosolygott.

- És… hűha, hármat is én nyitok? Ez biztos? Mármint basszus, szét fogok pukkadni decemberre, nem hogy még nyolcszor fel is vonuljak a kifutón – a kijelentésemre mindenki felnevetett és én is elvigyorodtam, de már alig vártam, hogy december legyen.

- Igen, biztos – bólintott Kim. – Ebben a hónapban pihenhetsz és felkészülhetsz, mert novemberben kisfilm forgatás, fotoshooting…

- Igen, igen – bólogattam izgatottan. – Pihenek és felkészülök.

- Vagy inkább felkészíted a kicsit – mosolygott Harry, én pedig tovább bólogattam vigyorogva.

- Igen, őt is.

- Aztán kitudja, lehet mikor nagyobb lesz majd, és jelentkezik egy ügynökséghez, elmondhatja, hogy harminckéthetesen már VS fashion showon sétált végig – vigyorgott Louis.

- Igen. Ha kislány lesz – tettem hozzá vigyorogva, mire Louis játékosan megforgatta a szemeit és felhorkantott. – Belőlem nem húzod ki Tomlinson – vigyorogtam rá.

- Hát azt vettem észre – morogta durcásan, mire mind felnevettünk. Niallre pillantottam, aki szintén mosolyogva nézett rám, és tudtam, hogy azt akarja mondani, hogy alig várja, hogy lásson odafent a kifutón a kis csöppségünkkel. Ezután Sarara pillantottam, aki máris totál beleélte magát az egészbe és Kimberlyvel csacsogott a bemutatóról, miközben még mindig szorosan mellettem ült és a kezemet szorongatta. Istenem, elképesztően fog hiányozni a hülye feje és tudom, hogy kicsi csöppségem is nagyon fogja hiányolni a keresztanyukáját.

*

Mosolyogva figyeltem, ahogy Niall bejött a szobába, miközben a törülközőjével még a haját törölte szárazra. Felsőteste tökéletes volt, és ennyi év után is a világ legdögösebb pasija volt számomra. És terhesen csak annyit kell tennie, hogy megjelenik előttem félmeztelenül és rögtön levesz vele a lábamról.

- Gyere ide – nyújtottam ki a kezeimet mosolyogva felé, mire elvette a feje elől a törülközőt és kisfiúsan vigyorogva ugrott be végül mellém az ágyba. Elkuncogtam magam és magamra húztam, majd rögtön összetapasztottam ajkainkat. Félig rám ereszkedett, de nem teljesen, ami egyáltalán nem tetszett, ezért felé emeltem a csípőmet és hozzá dörgöltem magamat. Elnevette magát, ezért megszakadt a csókunk, de én kihasználtam az alkalmat, a fogaim közé kaptam az alsó ajkát és szívni kezdtem.

- Palmer – kuncogott továbbra is, aztán elhúzódott tőlem, én pedig végül elengedtem az ajkát és lihegve vártam, hogy újra megcsókoljon. – Annyira szeretlek, tudod? – csók helyett orrát az enyémnek dörgölte, mentolos lehelete pedig az arcomnak csapódott.

- Tudom. Én is téged. És most csókolj meg – követelőztem, mire újra elnevette magát, aztán incselkedve végig puszilta az orromat, majd csak lassan tért le a számra. Én ehelyett durván válaszoltam neki, és szinte rögtön áttoltam a nyelvem a szájába. Felnyögött, közben pedig jobb kezét elindította testemen és ott simogatott, ahol csak ért, míg a másik alkarján a fejem mellett támaszkodott. Csókja lángra lobbantotta a testemet, csípőm magától billent az övé felé. – Niall – motyogtam, miközben elhúzódtam tőle lihegve és az ajkamba harapva élveztem, ahogy nedves csókokat szór el a nyakamon. – Akarlak – sóhajtottam fel és a csípőmet újra felé mozdítottam. Éreztem, ahogy elmosolyodott a bőrömön, majd felemelte a fejét és végig nézett rajtam.

- Olyan kívánatos Mrs Horan – mondta, mire elvigyorodtam, majd a kezeimet a melleim mellé szorítottam, így összenyomtam azokat. Niall felmorgott, aztán rögtön lerogyott rám és csókjait a mellkasomon folytatta megduzzadt melleimre. Az egyik változás a hasam mellett, ami tetszik a terhességben. Felnyögtem, mikor óvatosan szopogatni kezdte a mellbimbómat, míg a másikkal a másik mellemet masszírozta. A hátam ívbe feszült, ezzel még jobban az arcába nyomtam a melleimet, de nem érdekelt. A szemeim hátrafordultak az élvezet miatt, míg egy kéjes nyögés hagyta el a számat, ahogy egyre csak szívta a mellemet, a vágy pedig az egész testemből, le abba az egy édes pontba áramlott.

- Niall – kiáltottam fel, mire vigyorogva elhúzódott tőlem és te jó ég. Olyan rohadt dögös volt azzal a mocskos vigyorral az arcán. Az ajkai csillogtak a nyálától, szemeiben égett a vágy. – Akarlak, most! – mondtam, aztán újra lehúztam magamhoz és sebesen megcsókoltam. Közben kezeimmel próbáltam leügyködni róla az alsónadrágot, de mivel nem ment, ezért simán a kezeim közé vettem hímtagját. A számba sóhajtott, majd bele is harapott, miközben én finoman kényeztettem. Lerugdosta magáról a gatyát, majd a bugyim is hamar ugyanarra a sorsra jutott, mint az alsója és máris meztelenül feküdtem alatta. Elvigyorodtam, mikor a tekintetünk összetalálkozott és újra hevesen megcsókoltam. Egyik kezét végig húzta, a melleimtől kezdve a hasamon át végig le oda, ahova már annyira akartam őt, és mindkettőnkből egy nyögés szakadt fel, mikor ujjai ajkaim közé csusszantak. Az alsó ajkamba haraptam, miközben a kezemmel megszorítottam a tarkóját és a szájába nyögtem, ahogy lassan mozgatni kezdte a mutatóujját bennem. Társította a középsőt is, én pedig kéjes nyögésekkel adtam tudtára, hogy rohadtul tetszik, amit művel velem.

- Mindig tökéletesen készen állsz rám baby, nekem semmi dolgom nincs – mormogta megduzzadt ajkaim közé, én pedig újra rászorítottam a tarkóját, míg a másik kezem a hátán pihent, így belemélyesztettem körmeimet. – Aaah – szisszent fel, aztán kihúzta az ujjait és egy másodperc alatt bennem volt. Meglepetten felnyögtem, a számat nyitva hagytam, miközben vártam, hogy további hangok jöjjenek ki rajta, de a torkomon akadt minden szó. Annyira mélyen volt bennem és olyan jól kitöltött, hogy semmit sem tudtam kilehelni a számon. Olyan erotikus és intim volt ennyire közel éreznem magamhoz, miközben a hasam ott dudorodott közöttünk és a picikém valószínűleg szundíthatott odabent. Niall mormogott valamit, amint megmozdította a csípőjét és lökött egy erőset, mire végre egy kiáltás szaladt ki a számon. Fejemet a nyakába temettem és az egyik kezemmel szorítottam magamhoz, miközben a nyögéseim újra meg újra a nyakhajlatában haltak el. Ő is folyamatosan morgott, ami szexibb volt bármilyen hangnál. A csípője mágnesként vonzotta az enyémet, fogalmam sincs, hogy volt képes rá, de minden egyes lökésével úgy éreztem, hogy még mélyebbre és még mélyebbre hatolt bennem. Sikoltásom a nyakába halt el, ahogy átadtam magam az orgazmusnak és hagytam, hogy átvegye a testem felett az irányítást. Megremegtem, tetőtől talpig libabőrbe burkolóztam, na meg Niall izzadságban fürdött testébe. Fáradtan rám rogyott, miközben egy sóhajt hallatott, végül egy puszit nyomott a nyakamba, majd egy kis idő után felemelte a fejét és egy puszit nyomott a számra. Végig simított rajta a hüvelykujjával, miközben lassan kihúzódott belőlem és mellém feküdt. Felé fordultam és tovább tanulmányoztam az arcát, miközben az ujjamra újra meg újra feltekertem egy rövid hajtincsét. Ő is az arcomat nézte, mutatóujjával pedig végig rajzolta a vonalaimat. Lehunyt szemekkel élveztem, ahogy cirógat és egy perc alatt elnyomott az álom.