56 - Csajos nap

Halihalloo,

egy édes és roppant édes kép Sararól és Palmerről, bc a mai rész főszereplői ők lesznek, úgy hogy gondoltam miért ne.:3 Imádtam, ahogy csak beszélgettek és nevetgéltek, meg kiöntötték egymásnak a szívűket, azt hiszem, ha vége lesz a blognak nem csak Nalmer, de az ő barátságuk is hiányozni fog.:( Na de még hátra van három rész plusz egy epilógus, úgy hogy semmi okunk a szomorkodásra. Inkább jó olvasást! Xx♥

PALMER TONKIN

Egy hónap elteltével…

Sara vigyorogva szorongatta a kezemet, miközben a doktornő az ultrahanggal leellenőrizte, hogy minden rendben van –e a kis csöppségemmel. Persze mindent rendben talált, így mint minden ultrahang után, most is egy hatalmas kő esett le a vállamról. A kisbabám jól érzi magát a pocakomban, jól van és ügyesen növekszik, hogy januárban megajándékozhasson majd minket az érkezésével. Jelenleg a sütőtök stádiumban vagyok a pocakommal, ami azt jelenti, hogy szinte semmi nem jön rám a normális cuccaimból. Valamelyik nap csináltunk egy csajos napot anyával és Mackkel – Logan Londonban dolgozott – és bevásároltunk néhány dolgot, hogy legyenek ruháim, amiben utcára léphetek. Otthonra mindegy volt mit veszek fel, teljesen kisajátítottam Niall ruhásszekrényét és az ő mackó nadrágjait, valamint pólóit hordtam.

Ahogy kiléptünk a rendelőből Sara morogni kezdett, hogy legalább neki miért nem árulom el, milyen nemű az én kisbabám, de mielőtt ezredére megválaszolhattam ugyanazt a kérdést, már csörgött is a telefonom, én pedig ránézés nélkül tudtam, hogy ki az.

- Pont most jöttünk ki a rendelőből – szóltam bele vigyorogva.

- És? – Niall fojtott hangja megmelengette a szívemet. Mindig elfelejtem, hogy nem én vagyok az egyedüli, aki halálra izgulja magát minden ultrahang vizsgálat előtt. Az pedig, hogy ma nem ő kísért el, még jobban kikészítette őt.

- Minden rendben van.

- Tudtam én – szólalt meg pár másodperc múlva, hallottam a hangján mennyire megkönnyebbült és ezt a vigyorával, ami az arcára kerekedett próbálta takarni előlem. – Hogy van a kis sütőtököm?

- Niall, mondtam már, hogy fejezd be a gyerekünknek mindenféle kaja nevet adni becézésül!

- De hát ezt a sütőtökkel te magad mondtad! – ajkamba kellett harapnom, nehogy a feltörekvő nevetés kicsússzon a számon és Niall rávághassa, hogy én is ugyanúgy sütőtöknek hívom a babánkat. Ami egyébként nem igaz.

- Én azt mondtam, hogy úgy nézek ki, mintha lenyeltem volna egy sütőtököt, és ezt nem a gyerekünkre értettem!

- Jó, de a kis sütőtök igenis aranyos – mormogta, én pedig megráztam a fejem, miközben beültünk Sara kocsijába.

- Nem fogod sütőtöknek…

- Jójó, tudom, felfogtam! De még mindig nem válaszoltál a kérdésemre. Jól van? Jól vagytok? – kérdezte lágyan, én pedig az ajkamba haraptam és bólintottam egyet, noha ő ezt nem láthatta.

- Tökéletesen van. Jó kisbaba, és rendesen növekszik – mondtam, közben pedig egyfolytában a hasamat cirógattam.

- Akkor jó. Képet kértél?

- Igen, kértem – mosolyodtam el.

- És… a doktornő biztos a nemével kapcsolatban?

- Azt hittem, meglepetésnek akarod? – kérdeztem vissza meglepetten, miközben a szemöldököm felcsúszott a homlokomon.

- Annak is! Csak nehogy aztán neked is az legyen.

- Ne aggódj, nem gondolta meg magát és annak készül, aminek lennie kell – válaszoltam sejtelmesen.

- Oké – kihallottam a hangjából, hogy mosolyog, ezért én is elmosolyodtam. – Ne fáraszd ki magad a mami-jógán, és vigyázz a kis sütőtökömre.

- Ne aggódj, vigyázok rá. Akkor Saraval majd felveszünk titeket hatkor?

- Igen, megbeszéltük.

- Oké. Jó munkát! És szeretlek.

- Jó edzést és én is szeretlek titeket – mondta, én pedig vigyorogva kinyomtam és szerelmesen felsóhajtottam.

- Palmer Tonkin, sosem gondoltam volna, hogy ilyen korán bekapod majd… - nézett rám vigyorogva Sara.

- Én sem, de örülök neki, hogy így történt – mondtam mosolyogva.

- Akkor most elárulnád végre, milyen színű bodykat vegyek a kis sütőtöködnek?

- Ne hogy már te is! – néztem rá tátott szájjal, ő pedig felnevetett és megrázta a fejét.

- Tényleg te kezdted ezt az egészet a sütőtöközéssel – vigyorgott. – Szóval?

- Nem – válaszoltam tetetett sértődöttséggel, ő pedig idegesen felsóhajtott és besorolt a forgalomba.

„- Palm… Letudnál ülni egy pillanatra? – kérdezte Niall, mire felvont szemöldökkel felé fordultam.

- Mi az?

- Mondani szeretnék neked valamit – ütögette meg maga mellett a kanapét, mire leraktam a felmosót és leültem mellé a kanapéra. Az egyik keze rögtön a hasamra csúszott, míg a másik a vállaimon volt.

- Mit akarsz mondani? – kérdeztem kíváncsian.

- Sokat gondolkoztam és szeretném, ha holnap nem árulnád el, hogy kisfiúnk vagy kislányunk lesz – mondta lassan.

- Tessék? – a hangom a magasba ugrott és totál ledöbbenten pillantottam rá.

- Szeretném, ha meglepetés lenne. Majd mikor megszületik. Kérlek – mosolygott izgatottan.

- De Niall…

- Figyelj, te tudhatod, de szeretném, ha másnak, beleértve engem is, nem árulnád el. Hogy meglepetés legyen. Szóval holnap bekísérlek, aztán majd kimegyek, és ha végeztetek, hívj be újra, oké?

- Komolyan mondod? – kérdeztem hitetlenkedve.

- Igen – mosolygott.

- Rendben – bólintottam rá.

- Tényleg? Nem árulod el senkinek?

- Nem. Csak a doktornő és én fogjuk tudni. De aztán, ha megkérsz rá, ne várd, hogy elmondjam.

- Nem foglak megkérni rá – mosolygott. – Alig várom, hogy megszülessen.

- Én is. De így nem tudunk bevásárolni. Nem tudjuk kifesteni a szobáját. Berendezni. Ruhát venni. Semmit nem tudunk előre elrendezni. És mi lesz a nevével?

- Baby, ha megszületett majd mindent elrendezünk. Mi tapétázunk a srácokkal, te online bevásárolsz, aztán egy délután alatt összerakok neked mindent és mire hazajövünk a kórházból, pikobello kész lesz a szobája.

- De az csak rohanás és stressz és csak az lesz, hogy majd elfelejtünk valamit.

- Garantálom neked, hogy semmit sem fogunk elfelejteni. Neveken pedig még ráérünk gondolkozni.

- Hát rendben – bólintottam rá. – Jól van, legyen. Fel nem tudom fogni, hogy hogyan bírod kivárni, amíg megszületik, de úgy lesz, ahogy te akarod. Őrült vagy – nyomtam nevetve puszit a szájára, ő pedig a kezét a hátamra csúsztatva magához szorított és tovább csókolt.”

*

Elégedetten hátradőltem a széken és Sarara néztem, aki még az utolsó falatokat tolta a szájába. A jóga teljesen átmozgatott, ráadásul olyan éhség jött rám, hogy muszáj volt beülnünk egy étterembe, hogy megebédeljünk. Kezeimmel a pocakomat simogattam, miközben megnyomtam a telefonom középső gombját, hogy tájékoztasson róla, már lassan délután három óra. Újra Sarara néztem, aki vigyorogva nézett vissza rám, aztán szintén hátradőlt a székben.

- Úgy nézel ki, mint egy jóllakott óvodás – mondta, miközben megtörölte a száját szalvétával.

- Úgy is érzem magam – válaszoltam mosolyogva, majd elnyomtam egy ásítást, és rádöbbentem, hogy eléggé elfáradtam. – Aludni is tudnék.

- Oh. Én azt hittem még egy kicsit mászkálunk, talán vásárolgatunk… De ha fáradt vagy, akkor menjünk.

- Nem, mehetünk akkor vásárolni. Mit szeretnél venni?

- Inkább menjünk haza és lefekszel egy kicsit szundítani. Különben nem fogod bírni este és akkor majd leléptek, mikor valamit közösen akartunk csinálni a srácokkal…

- Ah, jó, rendben, akkor menjünk – adtam be a derekam, nem mintha Saranak sokáig kellett volna győzködnie. A szemeim tényleg leragadtak.

*

Öt órakor ébredtem fel az ágyamban egyedül. Válaszoltam Niall üzenetére, amit addig küldött, míg aludtam, aztán a telefonommal a kezemben kicsoszogtam a nappaliba. Sara éppen Ladyvel birkózott a kanapén, én pedig miután kiengedtem egy hosszú ásítást elvigyorodtam.

- Jót aludtál? – kérdezte, én pedig a hajamba túrtam, aztán leültem a fotelembe és előhúztam a lábtartót, hogy felrakhassam a lábaim.

- Mhm – hümmögtem, miközben hátradöntöttem a fejem és elnyomtam egy újabb ásítást.

- Te eltudod képzelni, hogy hamarosan az egész lakás a kicsinek a cuccaival lesz tele? Egy cumisüveg ott, egy pelenka itt, plüss állat, meg cumi és bébi őr.

- Tudom – mosolyodtam el, miközben a kezeimmel átöleltem a hasamat. – Elég nehéz most elképzelni, mi? Inkább az a furcsa, hogy utána sosem leszünk többet kettesben. Legalábbis addig nem, amíg majd nem el nem költöznek – kuncogtam.

- Oh? – vonta fel szépen ívelt szemöldökét legjobb barátnőm, én pedig kérdőn néztem rá. – Többes szám? – vigyorgott.

- Hát az én gyerekem biztosan nem lesz egyke. Legalább még egy gyerek. De, ha Niall azt mondja, hogy neki több kell, akkor rajtam nem fog múlni – vigyorogtam.

- Látom, ezt már szépen eltervezted? Basszus Palmer, még csak most volt a huszadik születésnapod, most pedig már feleség vagy, és gyerekeid lesznek és látod magad előtt a jövőtöket és woah, mikor nőttél te fel? Mert, hogy én észre sem vettem, az is biztos.

- Aw, hát nem tudom – nevettem fel. – Talán, mikor megismertem Niallt? Azt sem hittem volna, hogy majd ilyen könnyen belé szeretek és aztán ásó kapa nagy harang.

- No meg azt sem, hogy az unokanővéred exével kezdesz ki.

- Ah, kérlek, ne is emlékeztess rá – nyögtem fel. – Mostanában így is eleget gondoltam rá.

- Merthogy? – ült fel és megigazította spagetti pántos felsőjét. – Történt valami, amiről nem tudok?

- Nem, dehogy – ráztam meg a fejem. – Csak tudod, az esküvő előtt nem egyszer megfordult a fejemben, hogy ugyanúgy Alexa is állhatna a helyemben. Elvégre jegyesek voltak.

- Igen, lehet, de aztán szakítottak és Niall rád talált. Nincs ebben semmi fura. Nem is értem, hogy gondolhattál olyanra, hogy Alexa is állhatna a helyedben.

- Jó, de nem Niallön múlott, hogy szakítottak, vagy igen? Alexa volt az, aki szakított vele.

- És miért? Mert mást szeretett. Ezen nem is kellene rugóznod.

- Igen, tudom – bólintottam. – Elképesztően nagy hülyeség, de eszembe jutott, nem tehetek róla.

- Remélem Niallnek nem említetted meg…

- Mi? Nem, dehogyis! Az kellene még. Kiakadna.

- Jogosan.

- Jól van Sara, tudom, tudom – sóhajtottam fel, míg felálltam és a konyhába csoszogtam. Elővettem egy almás-mangós bébi kaját meg egy kis kanalat, majd azzal indultam vissza a nappaliba a szándékkal, hogy megeszem. Sara csak felvont szemöldökkel pillantott a kezemben lévő üvegre, mire vállat vontam és visszaültem a helyemre. – Nagyon finom – adtam neki válaszul, aztán már le is tekertem a tetejét.

- Tudod, min gondolkoztam? – kérdezte a távolba meredve, én pedig felhümmögtem.

- Hát, ha már így kezdődik, akkor abból semmi jó nem sülhet ki – mondtam, mire Sara idegesen felsóhajtott én pedig felnevettem. – Min gondolkoztál? – kérdeztem kuncogva.

- Hogy a kicsi nevét is a születéskor döntitek el? Az nem jó, mert akkor stresszben vagytok és lehet el is ájulsz, mire kinyomod a törpit meg minden. És lehet, hogy Niall meg egy béna nevet ad neki, amiért egész életében utálni fog titeket.

- Például? – kérdeztem szórakozottan, miközben kanalaztam a bébi kaját.

- Például Sütőtök.

- Ne már Sara, ez csak egy vicc volt. Soha nem adná a lányunknak vagy fiúnknak a sütőtök nevet.

- De olvastam, hogy manapság már bármilyen nevet lehet adni a gyerekeknek. Például van olyan, aki Radiátornak nevezte el a lányát.

- Szerintem meg sok szennyet olvasol a neten – vigyorogtam rá. – Radiátor? Ne röhögtess már – ráztam meg a fejem, ő pedig totál komolyan bámult rám és ekkor végem volt. Kitört belőlem a röhögés, rá pár pillanatra pedig belőle is és annyira kész voltam, hogy muszáj volt leraknom középen a kis asztalra a bébi kaját. Potyogtak a könnyeim, és akárhányszor Sarara néztem, még jobban elkapott a nevethetnék. Félig a fotelben és félig a padlón fetrengve röhögtünk és elgondolkoztam rajta, hogy vajon a kis sütőtököm most mit is érezhet odabent. Mármint, érzi, ahogy nevetek? Vagy rázkódik is tőle szegény? Lehet teljesen fejre áll a nevetésemtől. Jaj, szegénykém.

Letöröltem a kézfejemmel a könnyeimet, aztán normálisan visszaültem a fotelbe. Még mindig nevettem, noha az elképesztő röhögő görcs, ami az elmúlt percekben kínzott már elmúlt.

- Nem tudom, mikor nevettem utoljára ilyen jót – sóhajtottam fel, amint végleg lenyugodtunk, noha Sara még mindig vihorászott.

- Én sem. Mondjuk a múltkor benzinkúton voltunk Liammel és elromlott az önműködő ajtó, ő meg ott toporgott előtte, de nem nyílt ki. Én meg persze végig néztem a kocsiból. Na, azon is nagyon nevettem – mesélte mosolyogva.

- Tényleg, ha már így felhoztad…

- Oh, jaj – nyögött fel, én pedig felkuncogtam és megcsóváltam a fejem.

- Te nem látod a jövődet vele? – kérdeztem, ő pedig az alsó ajkába harapott és újra a távolba merengett.

- Nem tudom Palmer – sóhajtott fel, majd sötét csokoládé barna tincsei túrt. – Mármint persze, látom, csak nem tudom… Ti annyira mások vagytok Niallel. Mi folyton vitatkozunk, a bolhából elefántot csinálunk és a semmin is össze tudunk veszni.

- De hát ez nem jelenti azt, hogy nincs jövőtök – mondtam meglepődve, hiszen nem gondoltam volna, hogy tényleg ilyen véleménnyel van kettőjükről.

- De mi van, ha egyszer ténylegesen szakítunk? Úgy értem, végleg?

- De Sara, szeretitek egymást, vagy nem? Ha szeretitek egymást, az mindegy, hogy mennyi és milyen gyakran, meg hogy mekkora nézeteltéréseitek vannak. Hiszen a végén úgyis mindig kibékültök.

- De pont ettől félek. Mi van, ha egyszer nem tudunk kibékülni?

- Akkor eleve nincs értelme a kapcsolatotoknak. Hiszen akkor már nem úgy gondoltok egymásra, mint eddig.

- De én ezt nem akarom – motyogta.

- Persze, hogy nem akarod baby. Mert szereted – mosolyogtam. – És ő is téged, hidd el. Ne agyalj ilyen butaságokon Sara. Amíg szeretitek egymást, addig minden rendben van, történjen bármi is.

- Igen, igazad van – suttogta még mindig maga elé bámulva, és tudtam, hogy kell neki egy kis idő, míg ténylegesen felfogja, hogy mit mondtam neki. Aggódni mindenesetre nem kell miatta, hiszen tudom, hogy szereti Liamet és fordítva is így van.

Miután kilelkiztük magunkat, amit megjegyezem, már régen tettük, átöltöztem és elindultunk a srácokért. Közben megbeszéltük Saraval, hogy mindenképpen kell még ilyen csajos napot tartanunk, hiszen mindkettőnknek nagyon jót tett a nevetés és beszélgetés, a jógáról, valamint az ebédről nem is beszélve. Örültem, amiért ő is így látta a dolgokat, hiszen most döbbentem rá, hogy igazából mennyire is hiányzott Sara a mindennapjaimból. És bár tisztában vagyok vele, hogy, ha megérkezik a kis csöppségünk még kevesebbet fogunk találkozni, hiszen én nem fogok dolgozni, ő viszont továbbra is utazni fog egyik városból a másikba engem és a kisbabámat maga mögött hagyva, biztos voltam benne, hogy a mi barátságunk bármilyen távolságot vagy akadályt átvészel majd.