60 - N.H.

Halihalloo,

woahhh utolsó rész. Itt is. Csak mert az előbb könnyeztem meg Lanel végét, és még mindig nincs vége, mert itt vannak Nalmerék. Nem fogok most egy kis regényt írni, hiszen az epilógus még úgyis hátra van, amit nem mellesleg holnap rakok majd ki, úgyhogy résen legyetek. ;) Remélem tetszeni fog az utolsó rész, jó olvasást! Xx♥

2021. január 08., Péntek, New York

NIALL HORAN

Egy hónap elteltével...

Két nap telt el azóta, hogy túlhaladtuk Palmer előre kiírt időpontját. Az orvos január 6. –ára saccolta meg a kicsikénk érkezését, de ő még jelét sem adta annak, hogy szeretne megszületni. Azóta teljes felkészültségben állunk, hogy ha bármikor beindulna, a szülés rögtön indulhassunk a kórházba. Szerdán, tegnap és ma is úgy keltem fel reggel, hogy ma eljött a nagy nap. Palmer megszüli a közös gyerekünket és én leszek a világ legboldogabb férfije. Palmer viszont kezdett megnyugodni az izgatottságból, amiben legalább már egy hete égett. Mára már totál nyugodtan és lazán kezelte a helyzetet, felkeltünk reggel kilenc óra körül, megreggeliztünk, aztán én kitakarítottam a lakást, mert muszáj volt valamit csinálnom. Palm leginkább a kanapén ült Tatetel és Ladyvel összebújva, tévézett, vagy olvasott és válaszolgatott a telefonhívásokra, amiket állandóan kapott a barátairól, hiszen mindenki tudta, hogy mikorra volt kiírva és mindenki érdeklődni akart, hogy hogyan van. Délután eljöttek a srácok, Danielle és Sara, így én leugrottam a boltba venni pár dolgot, amiből éppen kifogytunk. Semmiféleképpen nem akartam egyedül hagyni Palmet, így direkt vártam, amíg a srácok megérkeznek és ők maradnak vele, amíg én gyorsan bevásárolok. Még tegnap beszéltük meg, hogy átjönnek vacsorázni és közösen várjuk, hogy beinduljon Palmernál a szülés. Persze ő váltig állította, hogy ha ennyire görcsösen várakozunk rá, biztosan nem fog történni semmi. Viszont alig hogy befejeztük a vacsorát, Palmernek újra fájásai voltak, ezúttal többször és kevesebb időn belül jelentkeztek, ráadásul erősebbek. És még mielőtt megelégelhettem volna és kijelenthettem volna, hogy márpedig most akkor is indulunk a kórházba, mindegy, hogy meg fog –e szülni, vagy nem, elfolyt a magzatvíz.

Mindenki egyszerre ugrott fel az asztal körül, én Palmert próbáltam felhúzni a székről, Danielle elszaladt az összekészített táskáért, amit Palmer már hetekkel ezelőtt bepakolt, hogy ha beindul, a szülés csak fel kelljen kapni és mehessünk is. Louis és én támogattuk Palmert két oldalról, Sara felöltöztette, Liam pedig hívta nekünk a liftet és feltartotta, amíg ki nem értünk. Miután sikerült beülnünk a kocsim hátuljába, Harry pattant be előre és el is indult, miközben én próbáltam Palmert nyugtatni, és egyszerre mindenkinek szólni, hogy itt az idő. Felhívtam anyáékat és Palm szüleit, miközben Saraék siettek utánunk egy másik kocsival. Eközben Harryt is irányítanom kellett, mert ő nem tudta az utat a kórház felé, és egy örökkévalóságig tartott, mire megérkeztünk. Palmer teljesen készen volt, nyögött és lihegett és a kezemet szorította, de annyira, hogy azt hittem, eltöri. Mikor megérkeztünk a kórházba Harry kerített egy kerekesszéket, amibe aztán beleültettük Palmert, és már jött is a doktornő. Betolták a szülőszobába, míg én egy nővért követve egy másik szobába mentem be, hogy felöltözhessek kék védőruhába. Palmer már az ágyon feküdt, mire én bementem hozzá, a nővérek ide- oda szaladgáltak és előkészültek. Palmer a kezemet szorította, én pedig próbáltam szavakkal lenyugtatni őt, de képtelenségnek tűnt és így visszagondolva, már meg is értem, miért.

Az elkövetkezendő hét óra életem leghosszabb hét órája volt, de éjjel kettőre megszületett a fiam. Elvághattam a köldökzsinórt és segíthettem lemérni, miközben ő mind untalanul és keservesen sírt, egészen addig, amíg újra Palmer kezeibe nem került. Méretei teljesen arányosak és megfelelőek voltak, mégis nem volt nagyobb, mint a tenyerem. Teljesen egészséges volt, a kis szíve biztosan és egyenletesen vert, és miután abba hagyta a sírást, el is aludt Palmer kezeiben. Egy egybe részes plüss anyagú világoskék body került rá, amit még Palmerrel közösen vettünk. Természetesen volt egy ugyanilyen rózsaszínben is, hiszen Palmer tényleg nem árulta el az egész terhesség alatt, hogy kisfiú vagy kislány lesz –e.

Palmert áttolták egy szobába, míg én lekapkodtam magamról a kék kórházi védő ruhát és kirontottam a szülőszobából. Második emelet, húszas szoba volt ahova Palmert vitték, de hirtelen a barátaimba és Palmer családjába botlottam. Rajtuk kívül még itt volt Alexa, Mack és Logan. Mindannyian felpattantak a műanyag székekről és idegesen meredtek rám, én pedig hirtelen azt se tudtam, mit mondjak.

- Mi történt? Megszült? Minden rendben? – rohant elém Palmer anyukája, én pedig végül mély levegőt vettem. Észre se vettem, hogy idáig visszatartottam.

- Igen – nyögtem ki nagy nehezen.

- És? Kislány vagy kisfiú? – kérdezte izgatottan Sara és mind körbeálltak.

- Kisfiú – préseltem ki magamból, mire felkiáltottak és Lisa máris a karjai közé zárt. Elmosolyodtam aztán én is átöleltem.

- Kitolták már? – kérdezte Alexa egy hatalmas mosollyal az arcán, miután Lisa elengedett, én pedig még utoljára megszorítottam gyengén remegő kezeit, aztán elengedtem őket.

- Igen. Második emelet húszas szoba – mondtam, közben pedig már el is indultam a folyosón, míg ők a liftig követtek.

- Niall, gratulálok. Mi hazamegyünk, Palmer biztosan nagyon fáradt és aludnia kell, meg a kicsinek is. Holnap reggel bejövünk, jó? – veregette meg a vállamat Liam, én pedig csak bólogattam a rengeteg információra, de az agyam csak a holnap reggelt szűrte ki.

- Mi feljövünk még veletek – mondta Charles, aztán be is szálltunk a liftbe, Alexával és Palmer nővéreivel együtt. Intettem még a srácoknak, aztán a lift ajtó becsukódott és felvitt minket a másodikra. A szoba rögtön a folyosó elején volt. – Menj csak előbb te be, aztán még mi is benéznénk, de utána megyünk haza – rakta a kezét a vállamra Charlie, aztán kicsit meglökött az ajtó felé, én pedig óvatosan benyitottam, majd be is csuktam magam mögött. Pár lépés után a fal mögött fel is tűnt Palmer ágya, ahol feküdt, ölében a kisfiúnk pihent és ahogy Palm meghallotta, hogy bent vagyok, rögtön felkapta a fejét. Az arcán egy hatalmas vigyor ült, miközben láttam, hogy még mindig pityergett. Totál lesokkolódva sétáltam oda hozzájuk, és elkerekedett szemekkel meredtem le a kisfiamra, aki továbbra is aludt Palm kezeiben.

- Niall… - suttogta Palmer, én pedig leültem mellé az ágyra és úgy néztem a kicsire, aki egy plusz takaróba volt bugyolálva. – Niall, annyira gyönyörű – suttogta Palm, én pedig az ajkamba harapva néztem még mindig a kisfiamra, miközben a látásom elhomályosodott a szemembe gyülekező könnyek miatt. – A kisfiúnk. Megfogod? – nézett fel rám, aztán a másik kezét felém nyújtotta és letörölte az arcomról a könnyeket. Szó nélkül nyújtotta felém a kisfiamat, én pedig óvatosan a karjaimba vettem és a mellkasomhoz húztam. Nagyon pici volt és olyan könnyű, és annyira féltem, hogy rosszul fogom, és fájdalmat okozok neki.

- Jól fogom? – kérdeztem suttogva Palmet.

- Igen, persze – válaszolt mosolyogva.

- Édes istenem. Annyira szép – hajoltam le hozzá és egy puszit nyomtam a pici homlokára.

- Igen. Gyönyörű. Annyira szeretlek titeket – sóhajtotta, mire felpillantottam rá.

- Én is nagyon szeretlek titeket – mosolyogtam vissza rá, és inkább nem kockáztattam meg, hogy lehajolok hozzá egy rövid csókért. Még eléggé bizonytalanul fogtam a fiamat és nem akartam, hogy rosszul feküdjön a kezembe.

- Niall… - szólalt meg újra Palm, de ezúttal nem néztem fel rá, hanem tovább vizsgáltam a kisfiam arcát és cirógattam a pici kézfejét.

- Igen?

- Nathaniel? Nate Horan? – kérdezte, én pedig felpillantottam rá és döbbenten néztem gyönyörű fültől-fülig érő vigyorát.

- Honnan tudtad…

- Láttam, hogy bejelölted a könyvben. Imádom. Legyen ez a neve – hajolt előre és ő is egy puszit nyomott a kicsi homlokára.

- Akkor Nate. Nate Horan – vigyorodtam el és visszapillantottam az alvó kisfiamra.

*

Biztosan szorítottam a bébi hordozót, miközben felfelé tartottunk az emeletünkre. Palmer feje a vállamon pihent, az ő keze is a hordozón volt és segített tartani azt. Szemei csukva voltak és ezt a tükörből láttam. Arca nagyon fáradtnak tűnt, amin egyáltalán nem csodálkoztam. Éjjel, miután bejöttek még gyorsan Palm szülei és Alexa megnézni a kicsit, mindketten lefeküdtünk aludni, de pár óra múlva Nate máris nyöszörgött, így Palmernek a kezébe kellett vennie, hogy megnyugtassa. Volt bent egy nővérke is akkor és azt mondta, hogy nem kell még megetetni, majd elég lesz reggel, vagy ha még egyszer felébreszt, akkor adjon neki Palm tejet. Hét órakor Nate újra fent volt, így Palmer megetette, Nate pedig miután jól lakott, kinyitotta a kis szemeit és csak pislogott ránk. Miután megbüfiztettem, visszaaludt, ahogy mi is újra elszunnyadtunk, de ezután Palmer szülei ébresztettek minket és azóta mindketten fent vagyunk. Tehát csak pár órákat aludtunk, és reggel miután mindketten magunkhoz tértünk és Lisa meg Charlie megfogták a kis unokájukat, rögtön neki kezdtünk online a vásárlásnak. A srácok ugrottak el egy bababoltba és vettek egy zöld színű babakocsit, hogy meglegyen a bébi hordozó, amiben hazahozhatjuk Natet. Mivel Palmerrel már jóval a születése előtt kinéztük, hogy milyen márkát veszünk és, hogy ha fiú lesz, milyen színűt választunk, ezért a fiúknak csak meg kellett venniük és behozniuk nekünk a kórházba. A szüleimért is Harry ment ki a reptérre, de rögtön hozzánk hozta őket, hiszen közben mi is eljöhettünk a kórházból. Tudom, hogy mindenki izgatott volt és kíváncsi volt a kisfiúnkra, de remélem, hogy nem maradnak sokáig, hiszen szeretném, ha Palmer ágyba kerülne és kialudná magát. Még nem tudtunk kettesben beszélgetni a szülésről, de tudtam, hogy még fájt neki mozogni. Kicsit kómásan emelte fel a fejét, mikor a lift egy halk csengéssel jelezte, hogy megérkeztünk az emeletünkre. Palmer előre ment és lenyomta a bejárati ajtó kilincsét, míg én mögötte követtem őt. Leraktam a kicsit, amíg levettem a kabátomat és a cipőmet, aztán újra a hordozó után nyúltam és beindultunk a nappaliba, ahonnan beszélgetések foszlánya szűrődött ki. Mikor megálltunk a küszöbön, mindenki egyszerre hallgatott el, és amit először láttam, az Holly arca volt, ahogy kivirult, mikor meglátta a kezemben a hordozót.

- Sziasztok – köszöntem mosolyogva, aztán kicsit megtoltam Palmert és beindultunk. Rögtön felszabadult szinte az egész kanapé, így a közepére biztosan leraktam Natet, Palmer pedig szinte rögtön leült mellé. – Szia, anya – nyomtam két puszit az arcára, miközben a kezei közé zárt.

- Oh, kisfiam, gratulálok – suttogta a fülembe, én pedig elmosolyodtam és átkaroltam a derekát. – Annyira büszke vagyok rád.

- Köszönöm – válaszoltam mosolyogva, aztán átöleltem apát is, aki elismerően megveregette a vállamat.

- Holly, még Nanny se látta Natet, hagyj neki is helyet – hallottam Alexa hangját, mire vigyorogva néztem le rájuk. Anya leguggolt a kanapé elé, közben magához ölelte Hollyt és úgy nézett a bébi hordozóba. Végül ők is hátrébb húzódtak, hogy Palmer ki tudja Natet venni és levehesse róla a plusz pulóvert és sapkát, amit még a kórházban adtunk rá. Nate rögtön reagált Palmer óvatos mozdulataira, összehúzta magát, aztán ásított egyet és pislogni kezdett.

- Felébredt! – mondta boldogan Holly, én pedig elvettem a bébi hordozót, hogy ne legyen útban. Mikor visszafordultam, Sara ugrott a nyakamba, mire kuncogva átkaroltam a derekát.

- Olyan szép fiad van Niall, gratulálok – suttogta a fülembe, aztán adott egy puszit és elengedett vigyorogva, noha a szemeibe könnyek bujkáltak.

- Köszönöm – mondtam szélesen mosolyogva, aztán persze a srácok is átöleltek újra és megint gratuláltak. Nate Palmer kezéből pislogott mindenkire, aztán mikor átkerült anya kezébe, sírni kezdett, mire a szobában mindenki olvadozni kezdett, én pedig nem tudtam a vigyort letörölni az arcomról.

Egy óra múlva mindenki hazament, anyáék egy közeli hotelben szálltak meg, és oda is mentek vissza. Lady és Tate Palmer szüleinél voltak, mert úgy véltük, hogy az első pár hétben még jobb lesz, ha ott maradnak. Így teljesen egyedül voltunk a lakásban, hárman. Palmer megetette Natet a fotelben ülve, míg én is ettem pár falatot. Újra én büfiztettem meg Natet, míg Palmer csak egy bögre zöld teát ivott. Akartam, hogy egyen valamit, de erősködött, hogy nem éhes, így én sem erőltettem tovább. Ezután bementünk a hálóba és óvatosan leraktam Natet az ágy közepére, míg mindketten átöltöztünk és befeküdtünk mellé.

- Palm, aludj – suttogtam, de ő csak tovább simogatta Nate hasát és őt nézte mosolyogva. – Addig aludj, amíg ő is.

- Tudom, csak olyan szép. Nem tudok elaludni – suttogta vissza, mire elmosolyodtam és a kezemet az ő arcára simítottam. Erre lehunyta a szemeit, így tovább cirógattam az arcát, míg nem leállt a keze Nate hasán és elaludt. Ezután én is visszahúztam a kezem, és Nate bal lábára raktam, majd engem is elnyomott az álom.

Délután öt órakor ébredtünk fel mindketten, mikor Nate nyöszörgésével keltett minket. Kábán felültem és a kezembe vettem, míg Palm visszarakta a fejét a párnára és a kezével átölelte a combomat. Ringatni kezdtem Natet, mire rögtön abba hagyta a nyöszörgést és tovább aludt. Egy órát ültem így az ágyon, a kezemben a kisfiammal, miközben Palmer is visszaaludt, aztán viszont csengettek, így újra felébredt.

- Szerintem a bútorok lesznek azok. Maradj csak – raktam le mellé Natet, aztán nyomtam Palm homlokára egy puszit és kimentem felvenni a kaputelefont. A bútorok jöttek, és az első dolog, amire a munkásokat kértem, az az volt, hogy legyenek halkak, mert a kisfiam alszik. És eközben úgy vigyorogtam rájuk, mint egy idióta. Mindegy, a végén adtam nekik egy kis borravalót, aztán halkan visszamentem a hálóba. – Felébredt? – kérdeztem, mivel Palmer ugyanúgy ült, mint én azelőtt és a kezében fogta Natet.

- Aha, mikor leraktad. Megjöttek a bútorok?

- Igen. Megyek, összerakom a kiságyat, csak előbb, egyél valamit – hasaltam az ágyra, aztán egy puszit nyomtam Nate homlokára.

- Jó, már éhes vagyok – sóhajtott fel. – Addig belerakom a bébi hordozóba és magam mellé állítom a konyhában.

- Jó – nyomtam még egy puszit Nate fejére, amit Palm mosolyogva figyelt. Felálltam, aztán lehajoltam hozzá és adtam egy csókot neki, majd átmentem Nate és Holly szobájára és elkezdtem kibontani a kiságy rácsait a papírból.

Fél óra múlva megjelent Palmer Natel a kezében, az ajtóban, mire mosolyogva felnéztem rájuk.

- Ettél? – kérdeztem tőle.

- Igen. Minden oké? Jókat hoztak ki? – jött kicsit bentebb, majd leült Holly ágyára, ami az ajtó mellett volt a falnak tolva.

- Aha. Megnéztem a pelenkázót is, azok is stimmelnek. Mást nem akarsz még rendelni? És akkor holnapra már ki is hoznák.

- Majd, később – felelte, miközben hátra dőlt az ágy támlájának és Natet puszilgatta. – Most fent van. Olyan édesen néz a szemeivel – kuncogott.

- Olyan boldog vagyok Palm – válaszoltam neki.

- Niall! Elmosolyodott! Mosolyog! – szakított félbe, mire rögtön felpattantam.

- Mi? – kérdeztem, és leültem mellé, aztán Natere néztem, aki még mindig mosolygott, de közben a szemei csukva voltak. – Szereti a hangodat – néztem Palmerre.

- Ahogy a tiédet is. Meglepődtél azon, hogy kisfiú? – kérdezte.

- Igen. De nem azért, mert arra számítottam, hogy kislány lesz vagy valami. Szerintem ugyanígy meglepődtem volna, ha az lett volna.

- Hát megkönnyebbültem, hogy végre tudsz róla – kuncogott fel. – Annyira elakartam mondani.

- Megint elmosolyodott! A nevetéseden mosolyog – simogattam meg a kezemmel a pici fejét.

- Én is nagyon boldog vagyok Niall – mondta Palm, mire felnéztem rá. Ő is engem nézett mosolyogva, mire hozzá hajoltam és megcsókoltam végre hosszan.

Összeraktam Nate kiságyát, addig Palmer benne gyönyörködött. Felhúztam az ovális matracra egy lepedőt, amit szintén már hamarabb megvettünk, majd a kiságyhoz járó fehér baldachint is felraktam rá. Az egész kiságy úgy nézett ki, mint egy madárfészek, amit átlehet építeni egy nagyobb kisággyá, ha már Nate lesz és állni tud, nehogy kiessen. Három éves kortól megint átlehet alakítani egy rendes kisággyá, onnan pedig van még egy fokozat tíz éves korig ajánlott, ami egy rendes ágy. Még egy csíkos zebrát is kaptunk a csomaggal, amit felakasztottam középre a baldachin elé. Az ágyon négy kis kerék is volt, így könnyen áttolható másik helyre is. A kerekeit leállítottam, aztán Palmer felé fordultam vigyorogva, aki szintén engem nézett. Beleraktam még egy plüss kék kis takarót, amin fehér csillagok voltak, aztán Palm felállt és belerakta Natet, aki már megint aludt. Hátulról átöleltem a derekát és a fejemet megtámasztva a vállán néztünk le békésen alvó kisfiunkra.