57 - Helyettem

Halihalloo,

okayyy cute Nalmer és a srácok, meg Sara ésss Kimberly. Megint egy kicsit "zsúfolt" rész lett, but én élveztem írni és megvagyok vele elégedve, szall remélem nektek is tetszeni fog.:) Jó olvasást! Xx♥

PALMER TONKIN

Mióta az egész világ tudta, hogy terhes vagyok, mindig alig tudtam elnyomni magamban az izgatottságot, akárhányszor csak az utcára léptem. Miután elmondtuk a sráconak, Saranak és Daniellenek, hogy kicsi csöppségünk lesz Niallel, másnap bejelentettük a családomnak is, ahogyan Niall szüleivel és testvérével is web kameráztunk. Chaseszel is beszélgettünk, noha csak üzeneteket tudtunk váltani, mert ő akkor az ország másik végében dolgozott és nem sok ideje volt rám és a kisbabámra. Persze ő is gratulált és örült a hírnek, amiért én is boldog voltam. Kimberly, és a lányok is megérkeztek a városba így végül nekik is elmondtam, a kicsikém érkezését. Mondanom sem kell, hogy a kicsinek rögtön lett vagy hét keresztanyja, és még ha mindegyikőjüket is nagyon szerettem, ezt a szerepet Niallel közös megegyezés alapján Saranak szántam, aki erről még egyelőre nem tudott. A keresztapa kérdést egy időre még félre toltuk, mindenesetre nem irigyeltem Niallt, hiszen három legjobb barátja is volt, akik közül választania kellett egyet és neki fogalma sem volt, ki lesz majd a kisbabánk keresztapja.

Kimberlyvel rögtön leültünk átnézni a havi beosztásomat, nem egy fotózást kellett lemondanunk, hiszen a pocakommal már nem akartak a magazinokba, vagy plakátokra. Ez akkor még elszomorított, mára már egyáltalán nem bánom, hiszen helyettük rengeteg új felkérést kaptam, amik csakis a kisbabám miatt futottak be Kimhez. Persze az összeset nem tudtam elvállalni. Niall és Kimberly is azon a véleményen voltak, hogy nem tudok már annyi felkérést elvállalni, mint eddig, hiszen terhesen nem futkorászhatok egyik helyről a másikra egyik fotózásból a másikba. Még ha az elején emiatt húztam is a számat, végül be kellett látnom, hogy igazuk volt és a fotózások aligha voltak olyan fontosak, mint a kisbabám. Muszáj voltam visszavenni a tempóból, hiszen itt már nem csak rólam volt szó.

Miután kimostam a fogaimat, leengedtem a hajamat kontyból és beletúrtam egy párszor, hogy a hullámos tincsek a helyükre kerüljenek. Sminkeléssel nem foglalkoztam, úgy hogy indulásra készen álltam. Mosolyogva végig simítottam a pocakomon, majd ott hagyva egyik kezemet rajta, kiindultam a fürdőből.

- Na, elkészültél? – húzott magához a folyosón Niall, majd hozzám hajolt és a homlokomra nyomott.

- Igen.

- Csinos vagy – mosolyodott el. – Na és te, kicsike? – hajolt le a pocakomhoz, aztán a fülét neki nyomta, én pedig kuncogva néztem le rá. Imádtam, mikor ledőltünk a kanapéra és átölelte a hasamat, vagy rajta pihentette a fejét. Különösen, mikor puszilgatta és cirógatta, meg mikor a kisbabánkkal beszélgetett. Mindig olyan nagy rajongással beszélt hozzá és minden alkalommal megesküdött rá, hogy hallotta amint a kicsi „válaszolt” neki. – Készen állsz a fotózásra édesem?

- Mhm, készen bizony. Remélem nem fog sokat mocorogni, vagy rugdalózni, különben nem lesz könnyű.

- Az én kicsikém, mindig jó baba – vigyorgott fel rám.

- Hát persze. Tegnapelőtt este is jó volt, nem igaz? – vigyorogtam vissza rá, míg ő csak nyomott egy utolsó puszit a pocakomra, aztán felegyenesedett hozzám. – És ti, jók lesztek itthon? – kérdeztem, míg kezeimet a nyaka köré fontam és teljesen neki dőltem. Tudtam, hogy imádta, hiszen állítása szerint a hasam böködte az övét és élvezte ezt az érzést.

- Mint mindig, tudod baby – vigyorgott, aztán nyomott egy csókot a számra. – Majd főzök vacsorát, oké?

- Oké – bólintottam.

- Izgulsz?

- Aha – vallottam be, míg a fogaimat az alsó ajkamba mélyesztettem és éreztem, ahogy az arcom felforrósodott.

- Érzem rajtad baby. De ne izgulj, minden rendben lesz. Ha pedig a kicsikénk még sem akarna szót fogadni, szólsz és hazajöttök Briannel.

- Értettem. De minden rendben lesz – mosolyodtam el és újabb csókot nyomtam a szájára.

- Gyönyörű leszel. Alig várom, hogy lássam a képeket – mondta izgatottan mosolyogva.

- Én is – sóhajtottam fel. – Ne felejtkezz el róla, hogy délután jön Kimberly és megbeszéljük, hogyan tovább.

- Nem felejtem el – mondta, aztán egy utolsó hosszú csókot adott és elindultunk a nappali felé.

- Mész is? – kérdezte Liam, amint mosolyogva felpillantott rám.

- Aha – sóhajtottam fel, aztán a konyhába soroltam és magamhoz vettem a kulacsomat, amibe már az előre elkészített smoothiem volt. – Ne forgassátok fel a lakást – mondtam, amint visszaértem és végig néztem a srácokon. Holly szobáját készültek átrendezni, hogy több hely legyen majd a kicsikénknek, hiszen az lesz az ő szobája. Felmerült bennünk a költözés is, azt viszont egyelőre elvetettük, hiszen mindketten túlságosan is szerettünk ebben a lakásban lakni. Niall viszont már kikötötte, hogy ha el is költözünk, akkor a lakás a miénk marad és nem dobjuk a piacra. Majd jó lesz Hollynak, vagy a kisbabánknak, noha addig még elég sok minden fog történni.

A szobára visszatérve, venni egyelőre még tényleg nem vettünk semmit, hiszen Niall kitartóan tartotta magát a döntéséhez, miszerint majd csak a születésekor derül ki számára, hogy milyen nemű a kis csöppségünk. Tehát csak azt a pár bútort tolják összébb ami van a szobában, hogy legyen helye a kiságynak és a pelenkázónak, meg egy szoptató fotelnek. Az elején egy ideig még úgy sem fog Holly nálunk aludni, addig legalábbis nem, amíg a kicsikénk egy pár hónapos nem lesz.

- Ne aggódj, nem csinálunk, disznóólat mire hazaérsz – vigyorgott Louis, én pedig a fejére csaptam az ölében pihenő párnával, hiszen pontosan mellette álltam meg.

- Komolyan mondtam! Jönni fog Kimberly, meg aztán Sara is és ugh. Én biztosan nem fogok rendet tenni – indultam kifelé, miközben megrándult az arcom és a kezemet a hasam aljára simítottam, ahol az előbb a kisbabám belém mért egy csapást. Ennyit arról, hogy jól fog viselkedni. – Niall, a gyereked már most nem viselkedik! – kiáltottam neki vissza az előszobából, mire nevetést és pár kommentárt hallottam, annyira viszont nem figyeltem is, hogy tudjam mit mondtak.

- Csak azért mert nem akar távol lenni az apukájától – mondta mosolyogva Niall, miközben mindkét kezét odacsúsztatta, aztán lehajolt és nyomott egy puszit a hasam búbjára. – Légy jó kisszörnyetegem. Hagyd anyut dolgozni – suttogtam, én pedig elvigyorodtam, aztán a dzsekim után nyúltam, amit végül Niall rám segített.

- Majd hívlak – nyomtam csókot a szájára, aztán a táskámat a vállamra helyeztem, bekiáltottam még a fiúknak egy sziasztok –ot és elindultam a fotózásra.

*

Kis szörnyetegem persze, hogy nem hagyott rúgások nélkül a fotósorozat alatt, úgy hogy kétszer annyi időbe tellett az egész, mint számítottunk rá. A stáb tagjai szuper jó fejek voltak, nem hányták a szememre és elterelték a figyelmem, mikor le kellett ülnöm, annyira beindult a kicsikém a pocakomban. A képek viszont nagyon jók lettek, amúgy is oda meg vissza voltam a pocakomért, szóval nagyon tetszett, mikor a monitoron viszont láttam magamat. Ahogy sejtettem, mire hazaértem Kimberly már várt rám.

- Ne haragudj, nem számítottam ennyi késére – kértem tőle elnézést, miközben mosolyogva átöleltem és adtam neki egy-egy puszit.

- Hát én számítottam rá, szóval csak nem régen érkeztem – vigyorgott rám. – Hogy vagy? Na és a kicsike? – rakta a kezeit a pocakomra.

- Jól vagyunk, köszönjük – vigyorogtam. – Az biztos, hogy a kicsi nem unatkozik, de nem panaszkodom. Bár mondjuk a fotózáskor eléggé kellemetlen, még ha senki nem szól meg érte.

- Csak tegyen is úgy akárki, az biztos, hogy nem ússza meg szárazon – mondta, én pedig felnevettem, aztán adtam Niallnek egy gyors puszit és a konyhába mentem.

- Sara? – kérdeztem hangosan, miközben beáztattam a kulacsomat, aztán egy újabb üveggel vettem magamhoz a smoothieból amit időközben Niall készíthetett amíg nem voltam itthon.

- Azt írta, hogy még egy fél óra – kiáltotta vissza Liam.

- Vagy inkább még két fél óra – mondta Kim, én pedig vigyorogva leültem a kanapéra mellé.

- Oké, hű, Niall te hoztad ki ezeket? – nyúltam a vaskos mappák után, amikben kismilliónyi szerződés lapult.

- Aha – bólintott mosolyogva.

- Köszi. Erm, melyikben is van a VS szerződés? – néztem zavartan a fekete és fehér mappára.

- A fehérben – válaszolta Kim, miközben mellettem felállította az iPadját és bele merült a táblázataiba.

- Tényleg? – szaladt ráncba a homlokom, mire utána nyúltam, aztán magam felé húztam és felnyitottam. – Oh, tényleg. Rögtön első oldal – vigyorodtam el.

- Hát, nem tudom, hogy vagytok vele, de én még mindig rosszul leszek, ha ránézek egy szerződésre – fintorgott Louis, mire felkuncogtam, a többiek pedig csak egyetértően bólogattak.

- Ez a kettő, csak azokból áll, szóval, ha van kedved, nyugodtan átnyálazhatod – vigyorogtam rá ártatlanul, aztán megrebegtettem a szempilláimat és visszafordultam a szerződés felé.

- Na, lássuk csak – nyújtotta ki felé a kezét Kim, mire kiügyködtem a fóliából és a kezébe nyomtam az összetűzött papírokat. Fellapozta, én pedig a szemeimet a papírokon jártattam, de hát nem tudtam semmit sem elolvasni belőle, hiszen mindig tovább is lapozott, amíg végül meg nem állt. – Aha, jól emlékeztem akkor. A szerződésed december 31. –ével le is jár – mondtam, én pedig egy ideig csendben meredtem a vastaggal kiemelt dátumra, majd felnéztem Niallre.

- Tudom – bólintottam. – Vagyis nem olyan régen én is megnéztem és tudtam róla.

- Akkor betelefonálok a központba és kérek egy időpontot a meghosszabbításhoz.

- Erm… nem kell, nem szükséges. Úgy értem, nem szeretném meghosszabbítani a szerződést – mondtam és ittam egy kortyot a smoothiemból.

- Tessék? – ugrott fel Kim hangja két oktávval, míg én csak nyugodtan hátra dőltem és vettem egy mély levegőt.

- Hát év végén lejár, és ennyi volt – vontam vállat. – Mármint az elkövetkezendő pár évre biztosan. De nem vagyok biztos, hogy azután is visszatérnék meg egyáltalán a modellkedéshez. Pláne egy fehérnemű céghez – mondtam, és akármerre pillantottam döbbent tekinteteket és arckifejezéseket láttam.

- Erről mégis mikor döntöttél? – kérdezte elkerekedett szemekkel Niall, én pedig vállat vontam.

- Nem olyan régen. Mármint, már akkor tisztában voltam vele, mikor kiderült, hogy terhes vagyok, de komolyabban csak mostanában gondolkoztam el rajta. És a döntésem ez, amit senki sem fog tudni megváltoztatni.

- De hát Palmer…

- Komolyan beszélsz? – szakította félbe Kimberly Niallt, aki csak idegesen szőke tincsei közé túrt és a körmét kezdte rágni, amit biztosan nem engednék neki, ha mellette ülnék.

- Igen – bólintottam. – Mármint, hahó, egy szülés után aligha lenne olyan alakom, mint az előtt, ez az egyik dolog – mondtam gyorsan, mielőtt Niall közbe szólhatott volna, hiszen a szája már arra nyílt. – A másik, hogy nem akarok többet fehérneműkben, vagy meztelenül pózolni, mert ez a gyerek egyszer fel fog nőni és akkor majd meg kell magyaráznom neki, miért talál az anyjáról ruha nélküli képeket az interneten. Szép volt és jó volt nyolc éven keresztül, elértem, amit akartam és a csúcson is szeretném abba hagyni.

- De nem kell abbahagynod, azért mert gyerekünk lesz, értsd már meg – rázta meg a fejét. – Biztosan átlehet beszélni a munkaköröd, meg hogy ezentúl milyen fotózásokat vállalsz. Palmer kérlek. Basszus, ezt meg sem mertem volna gondolni – mondta idegesen Niall, miközben újra meg újra a hajába túrt.

- De én szeretném abba hagyni – válaszoltam magabiztosan.

- Ugye csak viccelsz velem? – nézett rám nagy szemekkel, a haja össze vissza meredezett az ég felé, miközben a bal lába fel és le járt idegességében. A szemei egyre nagyobbak lettek, ahogy nézett rám és a csend pedig nyúlt közöttünk.

- Nem, nem viccelek – válaszoltam végül és az üvegem után nyúltam, hogy újabb kortyot tudjak húzni a gyümölcsléből. – 2020 –szal végeztem a modellkedéssel. Aztán, majd ha felnő a kicsi, majd keresek valami munkát. Még nem tudom mit. Van rá időm, hogy kitaláljam.

- De baby…

- Niall, kérlek – szakítottam félbe sóhajtva. – Már eldöntöttem. Mondtam, hogy senki nem tudja megváltoztatni a véleményem. Alexa is abba hagyta az éneklést, mikor kiderült, hogy terhes Hollyval.

- Igen, de ő egyedül volt – vágta rá Niall ingerülten, nekem pedig erőlködnöm kellett, nehogy megforgassam a szemeimet. – És ha jól tudom, megint dolgozni kezdett, még ha nem is énekel, a szakmában maradt.

- Hát az ő, én meg én vagyok – vontam vállat. – Sajnálom Kimberly – pillantottam rá.

- Hát megleptél, az biztos. Én is sajnálom, mert nagyon szerettem veled dolgozni, azon kívül jó barátnők lettünk és…

- Azok is maradunk, nem számít, hogy a főnököm vagy –e, vagy sem – mosolyogtam rá megnyugtatólag.

- Hát ezt örömmel hallom.

- Palm, ne hogy azt hidd, hogy ezzel túl vagyunk a témán – morrant fel Niall.

- Akármit is akarsz mondani, nem fogsz tudni meggyőzni – mondtam újra, ő pedig felhorkant és idegesen megrázta a fejét. Ekkor megszólalt a csengő, mire Louis már fel is állt és elindult kifelé. Rámosolyogtam köszönet képen, aztán a másik két srácra néztem, akik csak csendben és döbbenten ültek a kanapén. Remélem, nem hoztam őket ezzel kellemetlen helyzetbe, hogy most közöltem a főnökömmel, hogy nem sokáig számíthat már rám. De tisztában voltam vele, hogy Kimberly már szeretett volna hazarepülni a családjához Los Angelesbe, tekintve, hogy az egész előző hónapot itt töltötte a divat hetek miatt. Így nem volt idő, még egy találkozót lebeszélni.

- Sziasztok! – jött be mosolyogva Sara a nappaliba, és miután lerakta a táskáját, leült Liam ölébe.

- Szia – köszöntem neki vissza ugyanúgy mosolyogva, ő pedig a hajába túrva végig nézett a társaságon.

- Hűha, mi ez a gyászos hangulat? – kérdezte, míg barátja mellkasának dőlt, a szemeit pedig rajtam jártatta. – Jól vagy?

- Igen – simogattam a hasamat.

- Rugdos?

- Aha – vigyorogtam. – Milyen volt a fotózás?

- Ugh, jó. Imádni fogod a Michael Kors téli kollekcióját – lelkendezett. – Na de ti miért vagytok ilyen szótlanok? Történt valami? – nézett hátra a barátjára, majd végig a többieken, Kimberly pedig kérdő tekintettel felém fordult. Az egyik dolog, amitől a legjobban tartottam. Sara baromira ki fog akadni.

- Khm, csak a jövőről beszélgettünk. Ezzel az évvel befejezem a modell karrierem – mondtam nyugodtan, noha belül egyáltalán nem így éreztem magamat. Elképesztően tartottam Sara véleményétől.

- Tessék? – kérdezett vissza nevetve, én pedig az alsó ajkamba haraptam, de nem szóltam semmit. Abba hagyta a nevetést, és még mindig vigyorogva nézett rám, amolyan „Aha, gyerünk, nem sikerült átverned, most meg bökd ki mi bajod” tekintettel. – Palm ne már, mind tudjuk, hogy nem hagynád abba csak úgy a modellkedést.

- Oh, szóval a gyerekem neked annyit jelent, hogy csak úgy? – csúsztak fel a szemöldökeim a hajam vonaláig és sértődötten néztem rá.

- Nem, dehogy, Palmer, nem úgy értettem.

- Mindegy hogy értetted, mert tévedtél. De igen, csak úgy abba hagynám a modellkedést és csak úgy feladnám a karrierem – ültem fel. – És fel is fogom. Ami azt illeti, már meg is tettem – mondtam, majd felálltam és Harry lábait átlépve kirobbantam közülük. Felhúzott Sara kijelentése, meg az hogy, nem vesz komolyan és Niall is eléggé bökte a csőrömet. Hogy jön ő ahhoz, hogy azt mondja, még nem vagyunk túl a témán? Ez az én állásom, az én karrierem, amibe rohadtul nincs beleszólása, ergo azt csinálok, amit akarok. Ha felmondani szeretnék, akkor felmondok, és ha beáldozom a karrierem a gyerekünkért, akkor beáldozom. Nem lehet semmi sem fontosabb, mint a kis csöppségem, aki nem is sejti, hogy milyen hírnevű családba születik bele. Ha azt hiszik, hogy azután is falatnyi melltartóban és bugyiban fogok pózolni mindenféle címlapnak, meg hogy aztán épületek oldalán és a Times Square hatalmas képernyőin viszont láthassam magamat, miután megszültem a kisbabámat, rohadt nagyot tévedtek.

A hálószobába mentem, de nem bírtam megülni vagy esetleg feküdni egy helyben. Ideges voltam, amiért a barátaim és a férjem, helyettem akarták eltervezni a jövőmet, meg hogy azt hitték, hogy azután két nappal, hogy kiengedtek a kórházból a kisbabámmal, majd mindent eldobok, csak hogy ledolgozhassam a felesleges kilókat, amik rám jöttek a terhesség alatt, hogy aztán bomba alakom legyen és tovább pózolhassak a magazinokon. Igen, lehet, hogy majd egyszer szeretném, ha eltűnne minden felesleg, ami a terhesség alatt jött rám, és igen, lehet, hogy vissza fogom sírni az az előtti alakomat, de soha sem fogok emiatt panaszkodni. Annál jobb, hogy világra kívánom hozni a kisbabámat, nem is történhetne velem és ezért nem is fogok a címlaphoz való alakom után sóvárogni. Hol máshol fejezzem be mindazt, amit idáig elértem nyolc év alatt, mint a csúcson?