07 - Kettőnkről

Halihalloo,

okay guys, az eddigi leghosszabb és legédesebb rész meg is érkezett!:3 Majdnem hat teljesen oldalon keresztül csak Nalmer, Nalmer és Nalmer és gyerekek, imádtam írni! Yeah, yeah, a Little Thingset és az Oliviat muszáj a rész közben hallgatnotok, hiszen én is így tettem végig és aw!:3 Remélem nektek is legalább annyira fog tetszeni a rész, mint nekem tetszik és leírjátok a véleményeteket róla.:) Boldog új évet kívánok mindenkinek!:3 Jó olvasást! Xx♥

PALMER TONKIN

Niallel megcsináltuk a lasagnet, és amíg az sült a sütőben, addig mi kibontottunk egy üveg vörös bort és azt kortyolva beszélgettünk a nappaliban. Körbevezetett a házban is, megmutatta a gitárjait, az eszméletlen szép kertjét és kilátást onnan a városra, és megcsodáltam magamnak a falakon lógó bekeretezett cd –ket, fényképeket, és szekrényekre kiállított szobrokat, melyeket a One Direction nyert az évek során. Persze nem az összes volt nála, hiszen elosztották a fiúkkal, elmondása szerint nála és Zaynnél lapult a legtöbb ilyen nyeremény.

- Na és… mikor is tér vissza a banda? – kérdeztem, majd megfordultam és Niallre néztem, aki éppen az egyik gitárját igazgatta.

- Erm... igazából fogalmam sincs – felelte. – De mindenki azt hiszi, hogy, csak mert szüneten vagyunk, eltávolodunk egymástól vagy nem is tudom, aztán nem fogunk visszajönni többé – ráncolta a homlokát.

- Gondolom ez hatalmas hülyeség, hiszen ti a többiekkel most is beszéltek.

- Persze! Louis ott volt a szülinapi bulimon is, és nem egyszer futottunk már össze LA –ben, mikor ott tartózkodtunk mindannyian. Én nem is félek attól, hogy ez történik. Lehet, kicsit eltűnünk a rajongók és a világ szeme elől, viszont nagyon hosszú idő után most van először ilyen hosszú szabadságunk, szóval én ki szeretném élvezni. Mondjuk a zenélés hiányzik.

- Hát zenélj. Úgy értem, ülj le és kezdj el énekelni meg gitározni.

- Jó, de az nem ugyanaz – mosolygott rám.

- Miért?

- Mert egészen más érzés a színpadon énekelni, több ezer ember előtt, azért hogy boldoggá tedd őket, vagy egyedül otthon az üres lakásban – magyarázta, és egy kis szomorúságot véltem felfedezni a hangjában.

- Ez igaz – értettem vele egyet, hiszen tudtam, hogy igaza van, anélkül is, hogy tapasztaltam már volna, milyen érzés a színpadon állni és énekelni.

- Hiányzik a fiúkkal közös zenélés is. Vagy, hogy menjünk a stúdióba, felvegyük a dalokat. Az az izgatottság, mikor az új albumon dolgozunk, és alig várod, hogy mindenki hallhassa. A kételkedés egyes daloknál, vajon tetszeni fog a rajongóknak, átjön az az érzés, amit kiakartál fejezni a dallal. Vagy a nyafogásunk, hogy kutya fáradtak vagyunk, de még egyszer utoljára beállunk a mikrofon elé. Kiröhögjük a másikat, elküldjük, egymást a búsba aztán mikor végzünk, jön az őrült ötlet valamelyikünktől. Srácok, menjünk már el iszogatni. Szükségem van egy sörre. Kutya fáradtak vagyunk, de azért is bemegyünk valahova. Vagy valamelyikünkhöz, leülünk, sörözgetünk, és a téma persze nem más, mint az új album – mesélte beleéléssel, én pedig mosolyogva hallgattam, miközben az íróasztalnak dőltem. – A munkánk elkísér minket mindenhova. Bárhová velünk jön. Nem kell sem hangszer, se mikrofon. Csak kinyitod a szád és énekelsz. Megadod a ritmust a lábaddal. Ránézel a többiekre és mosolyra görbül a szád, de nem nevethetsz, különben elrontod a dallamot.

- Sosem láttam még senkit ennyire nagy örömmel a munkájáról beszélni – mondtam halkan, Niall pedig elnevette magát, majd felállt és felém nyújtotta a kezét. Ellöktem magamat az asztaltól, majd mosolyogva megfogtam a kezét és újra az alsó szint felé indultunk. A konyhát már belengte az isteni illat, egyszerre szippantottunk mélyet a levegőből, majd néztünk egymásra és nevettük el magunkat. Már igazán nagyon éhes voltam, de Niall elterelte minden figyelmem. Kimentünk a nappaliba, majd visszahuppantunk a kanapéra. A kezembe vettem az üvegpoharat, mely a kisasztalon pihent és belekortyoltam a hűs és ízletes borba. Amíg el nem készült a vacsora, tovább beszélgettünk, most leginkább én meséltem a munkámról. A lasagne nagyon finom lett, lányhoz nem méltó adagot ettem meg, de nem igazán érdekelt. Éhes voltam, és volt bőven, ráadásul nagyon finomra sikeredett, aminek örültem. Niall is imádta és majdnem el is pusztítottuk az egész tepsivel. A divathetek miatt szigorú diétát szabtak ki, e mellett pedig mindennapos edzést természetesen. A mai nap pont egy pihenőnap volt, így edzőterembe sem kellett mennem, a diétával pedig csaltam egy icipicit. Oké, elég nagyot, de az édességet visszafogom utasítani, persze, ha Niall megkínál desszerttel. Miért ne kínálna meg?

Megráztam a fejem ezzel elhessegetve az idióta gondolataimat, majd miután segítettem Niallnek elrámolni a piszkos edényeket – mely miatt természetesen tiltakozott, de nem bírtam volna, ha csak ő csinálná meg, hiszen én is főztem – visszamentünk a nappaliba, és amint belesüppedtem a kényelmes kanapéba, úgy éreztem, kész, végem van, fel nem bírok innen többet kelni. Gondolataimat megosztottam Niallel is, aki felnevetett, és egyetértett velem.

Nem sokkal később, mikor már nem éreztem magam annyira telítődöttnek az étellel, támadt egy remek ötletem.

- Gitározol nekem? – kérdeztem hirtelen Niallt, mire kicsit meglepődve pillantott rám, az arcán viszont máris hatalmas mosoly játszadozott.

- Persze – bólintott, majd felállt és el is ment a gitárjáért, én pedig izgatottan vártam, hogy visszatérjen. Amint visszaért a gitárjával, oldalasan leült mellém a kanapéra, hogy velem szemben legyen, majd egyik lábát felhúzta és combjára fektette a gitárt. – Mit játsszak? – kérdezte szélesen mosolyogva.

- Nekem mindegy mit! Amit szeretnél – mondtam mosolyogva, amint a húrok felett várakozó ujjait figyeltem. Máris úgy tartotta a kezében a hangszert, mintha az egy hozzátartozó rész lenne. És valószínűleg így is van, hiszen a gitár Niall hangszere. Olyan, mintha kiegészítenék egymást. És még csak nem is hallottam élőben és szólóban játszani és énekelni.

- Hát rendben – vett mély levegőt, majd tekintetét levezette a gitárjára aztán elkezdett játszani. A dallama lassú, fülbemászó és elképesztően gyönyörű volt. A lélegzetem is elakadt, mikor bekapcsolódott hozzá a hangja, először nem is figyeltem a szövegére, hanem csak elkerekedett szemekkel és tátott szájjal hallgattam színtiszta hangját és a gitár gyönyörű dallamát. Életemben nem hallottam még ilyen gyönyörű hangot, dallamot, dalt. Habár a szövegre még mindig nem figyeltem oda, és mire feleszméltem Niall már megint nem énekelt. Kezével profin pengette a húrokat, szerintem nem is kellett volna odanéznie, csak zavarban volt, ezért nem nézett fel rám. Mármint ezt csak én gondoltam és nem is tudtam azzal foglalkozni azzal, hogy zavarban van –e vagy nem. Még mindig elnyílt ajkakkal néztem az előttem ülő fiút, akinek az arca egészen komoly volt. Alaposan megfigyeltem minden egyes kis centiméterét, szemeimmel végigkövettem minden vonalát és végeredményként még mindig az jött ki, hogy elképesztő egy helyes és dögös srác, aki minden lány álma. Már az enyém is.

Niall újra énekelni kezdett én pedig próbáltam a szövegre koncentrálni, habár amint a száját néztem, mikor mozgott, megint elfelejtettem, hogy mit szerettem volna megfigyelni. Gondoltam, hogy csak a refrén van meg a dalból, hiszen közte csak gitározott és megint ugyanazt énekelte, mint az előbb. Azért ezt megtudtam állapítani, még ha nem is teljesen figyeltem oda.

- Everything comes back to you – énekelte újra egyszer, majd még egyszer és hirtelenjében csönd lett. Hallottam a saját szapora lélegzetvételem és szívverésem, mely egyáltalán nem volt egyenletes vagy normális gyorsaságú. Niall akkora hatást mért rám a hangjával, hogy nem bírtam semmit sem kinyögni.

Niall felemelte a fejét, majd összetalálkozott a tekintetünk. Még mindig szótlan voltam, fogalmam sem volt, hogy mit kellett volna csinálnom, vagy mondanom. Egyszerre akartam Niall nyakába borulni, visongani és újra kérni őt, hogy játssza el megint és megint és megint. Az örökkévalóságig tudnám hallgatni gyönyörű hangját, amint nekem énekel.

- Um, a dal még nincs, kész igazából csak a refrén van meg. És a dallamán is kell még csiszolgatnom – mondta, miközben elnevette magát, közben éreztem tekintetét az arcomon. – De azért tetszett? – kérdezte reménykedve, én pedig elmosolyodtam és egyre szélesebb mosollyal megráztam a fejem.

- Niall, a dal több, mint tetszett, ez… egyszerűen elképesztő volt! Nem találok szavakat… - suttogtam a végét, ő pedig elnevette magát.

- Hű, tényleg ennyire tetszett? Pedig ez csak egy kis részlet volt, és mint már mondtam, van még mit rajta javítani.

- Niall, ez úgy, ahogy van, gyönyörű – szakítottam félbe, ő pedig felnézett rám és az arcán egy boldog, széles mosoly terült el. – Nem számít, hogy csak a refrén van meg, hogy te úgy gondolod, még nem az igazi a dallama, vagy talán szakmailag gondolod így. Én nem értek hozzá úgy, viszont őszintén mondhatom, hogy elképesztően szép volt.

- Köszönöm Palmer, ez nagyon sokat jelent nekem, és nagyon boldog vagyok, hogy tetszett.

- Te jó ég, eljátszod még egyszer? – kérdeztem, ő pedig elnevette magát és bólintott egyet.

- Persze, ha akarod. Te hallottad egyébként először.

- Tényleg?

- Igen – bólintott, miközben azzal a gyönyörű szép kék szemeivel vizslatott.

- Játszd, megint kérlek – suttogtam mosolyogva, ő pedig mosolyogva lesütötte a szemeit, aztán újra neki kezdett a dalnak.

- Oké, akkor most valami mást. Mit szeretnél hallani? – kérdezte, miután én újra lesokkolódtam a dal után. Elég nehezen találtam meg a hangomat és időbe tellett, mire válaszoltam neki. Niall persze tudta miért, hiszen látta rajtam, hogy eléggé lenyűgözött a dallal.

- N- nekem mindegy, játssz, amit csak akarsz – nyögtem ki halkan.

- Ne már, mondd, mit szeretnél hallani.

- Nekem igazából mindegy mit énekelsz, mert nagyon szívesen hallgatlak – vallottam be, közben pedig éreztem, hogy az arcom felmelegedik, ezáltal Niallre pillantani se mertem. – De ha, ennyire akarod, hogy mondjak valamit, akkor legyen egy dal tőletek. Amit a srácokkal írtatok.

- Mhm, rendben. A dal már régebbi, de én nagyon szeretem.

Rám mosolygott, majd elkezdett játszani a gitárján. Már a dallamról felismertem a számot, hiszen rengeteget hallottam a rádióban. A címére nem emlékeztem, viszont tudtam, hogy ez is egy gyönyörű szerelmes dal. Elvarázsolva hallgattam Niallt, amint énekelt nekem. Az egész annyira különleges volt és nem tudtam volna megmondani, miért. Úgy éreztem, mintha minden, amit énekelne, rólunk szólna. A refrénnél már tudtam, a dal címét, és emlékszem, hányszor hallgattam a rádióban a Little Things –et. Már akkor is nagyon tetszett a dal, a szövege különösen, hiszen elképesztőnek tartottam és tartom is még mindig, hogy képesek voltak egy ennyire igaz dalt megírni. Mert hiszem, hogy ez igaz legalább a rajongóik háromnegyedére. Hiszen, ha megkérdezel egy tinédzsert, majdnem mindegyikőjük azt válaszolná, hogy nem elégedett magával, ha a tükörbe néz. Néha még én is így érzek, pláne, ha meglátok egy fotót, amin tudom, hogy nem így nézek ki, viszont a képen más vagyok, tehát teljesen szét photoshopolták az egész testemet.

A szám végére már egészen különösen éreztem magam. A vérem zubogott az ereimben, az arcom teljesen felvehette egy paradicsom árnyalatát, miközben az alsó ajkamra újra és újra ráharaptam. A hasamba egy furcsa feszítő érzés költözött, és ha Niallre pillantottam újra meg újra görcsbe rándult, miközben nagyon zavarba jöttem. Nem akartam elhinni, hogy beindultam így rá, a semmitől. Hiszen csak énekel nekem! Megijedtem a hülye reakciómtól, és legszívesebben a fürdőbe zárkóztam volna, de akkor túl egyértelmű lett volna Niallnek, hogy valami nem stimmel velem. Ez egyáltalán nem rám vallt, istenem még soha sem indultam be így egy srácra.

Niall befejezte a dalt, én pedig mély levegőket véve próbáltam lenyugtatni magam.

- Hogy tetszett? – kérdezte aranyosan mosolyogva, én pedig újra az ajkamba haraptam.

- Gyönyörű volt. Nagyon tetszett. A hangod… eszméletlen – mondtam halkan.

- Örülök neki, hogy tetszett – mosolygott. – Te tudsz valamilyen hangszeren játszani?

- Ha így lenne, már eldicsekedtem volna vele, csak, hogy ne nézz ilyen zenei analfabétának – nevettem, ő pedig csatlakozott hozzám.

- Egyáltalán nem nézlek zenei analfabétának – kuncogott. – Akkor van kedved kipróbálni a gitárt? Azt mondják, elég jó tanár vagyok.

- Akkor mutasd meg, mennyire jó vagy – vigyorogtam, majd a párnát, mely az ölemben volt kivettem.

- Erm, a legjobb lenne, ha ide ülnél elém – mondta, miközben felemelte a gitárját, én pedig felálltam, majd leültem elé és felhúztam a lábaimat úgy, ahogyan az előbb ő is tette. Az enyémek vékonyabbak voltak, mint az övéi, ezért elfért még az ő lába is körülöttem. Elém helyezte a gitárt, majd megtámasztotta a combomon, közben pedig átkarolt, így teljesen a mellkasának simultam. Ami nem volt jó, mert féltem, hogy elvonja a figyelmem a gitározásról, és ha nem figyelek rá, az tuti feltűnik majd neki. – Így rakd a kezeid – mutatta meg, én pedig átfogtam a gitárt a jobb kezemmel. – Szuper. Fogd le az ujjaiddal ezt a két húrt. Csúsztasd egy kicsit bentebb az ujjaid, mert akkor nem fogsz hozzá több húrt – magyarázta halkan, lehelete nyaldosta a bőrömet. A gyomromban a feszítő érzés mellett egy lepkeraj is volt, a szívem össze vissza vert és féltem, hogy Niall észreveszi, milyen hatást vált ki belőlem.

Megmutatta a Little Things elejét, és mivel állandóan bénáztam, mindig nevettünk, ami miatt újra és újra elrontottam az egészet. A feje közel volt az enyémhez, mellkasa a hátamnak nyomódott, a lábai körbe ölelték az enyémet. Közelebb voltam hozzá, mint bármikor eddig. Nagyon élveztem a közelségét, testmelegét és a leheletét a bőrömön, ezért szomorú voltam, mikor elválltunk egymástól. Ő elment kibontani egy újabb adag bort, én pedig próbáltam uralkodni magamon és az érzéseimen. Természetesen sikertelenül.

Megcsipkedtem néhányszor az arcomat, hátha magamhoz térek, közben pedig ügyeltem az egyenletes légzésre, és lassú számolással magamban, próbáltam lelassítani a szívverésemet. Épp hogy sikerült volna, mikor Niall újra a szobába lépett, a szívem pedig újra összevissza kezdett dübörögni a mellkasomban. Megtöltötte a poharainkat, majd odanyújtotta nekem és leült mögém, ugyanúgy ahogyan az előbb. Rögtön vigyor csúszott az arcomra, ezért egy kis korty után leraktam a poharat az üvegasztalra és a gitár nyakát fogva és azt átkarolva vártam, hogy történjen valami. Lehet, a bor miatt vagyok ennyire szétszórt? Máris megártott volna? Nem kellene akkor többet innom.

- Na, mi az, megint neki akarsz futni? – kérdezte mosolyogva, noha az arcát nem láttam, de a hangjából kihallottam, hogy mosolyog. Poharát lehelyezte az enyém mellé, majd felegyenesedett és közelebb csúszott hozzám, aztán átkarolt erős kezeivel. A fejemet legszívesebben a vállára hajtottam volna és csak csodáltam volna a markáns vonalakkal ellátott arcát.

- Mutatsz egy másik dalt is tőletek? – kérdeztem halkan, ő pedig a kezeit a gitárra csúsztatta.

- Persze. Azt hiszem meg is van. Viszont kelleni fog a kotta – mondta, majd elengedett és felállt, aztán az emelet felé sietett. Vigyorogva meredtem magam elé, miközben pengettem egyet, kettőt a gitáron, viszont amint meghallottam lépteit, abba hagytam. – Itt van – mondta, közben leült mögém, aztán közelebb csúszott hozzám és átölelt újra. A vigyorom levakarhatatlan volt az arcomról. – Szerencséd van, hogy a kupac tetején volt, különben keresgethettem volna órákat érte. Mondjuk akkor eléd raktam volna a telefonon a dalszöveget.

- Miért, már elfelejtetted? – kuncogtam el magam.

- Nem, te viszont nem ismered, és most velem fogsz énekelni – ismertette a tervét velem. – És hé, oké, lehet azt mondtam, hogy lusta vagyok, de dalszöveget még életemben nem felejtettem el – nevetett fel. – Majd én gitározok, te neked csak énekelned kell.

- Azt hittem ketten éneklünk. Egyedül nem fogok – néztem hátra rá, így szembesültem széles vigyorával. Istenem, egyszerűen gyönyörű volt. Gyönyörű mosolya, gyönyörű szemei, az egész arca, a bőre, az orra. Nem bírtam betelni a látványával.

- Oké, ketten éneklünk – mondta halkan, még mindig borzasztóan széles mosollyal, miközben az arcomat vizslatta.

- Nem is tudom a dallamot – suttogtam és kétségkívül zavarba jöttem. Szemeim néhány másodpercre az ajkaira vándoroltak, de aztán gyorsan vissza a szemeibe, vagy legalábbis az arcára, nehogy rajta kapjon, amint sóvárgok a csókja után. Annyira közel van. Mi ez, ha nem egy csókpillanat?

- Mintha azt mondtad volna, tudsz kottát olvasni – suttogta ő is, én pedig elpirultam és lesütöttem a szemeimet. Tudta, hogy lódítottam. Mentségemre mondom, elég egy kiszámítható pillanatban csúszott ki a számon a hülyeség. Még csak észre sem vettem akkor, hogy kimondtam.

- Azt csak azért mondtam, hogy imponáljak neked – motyogtam és tudtam, hogy szörnyen ég az arcom.

Közelebb hajolt hozzám, én pedig már visszatartottam a levegőt. Esküszöm, azt hittem, hogy meg fog csókolni. Ehelyett viszont a fülemhez hajolt, de olyan közel, hogy miközben beszélt, szája érintette a bőrömet.

- Imponáltál vele – suttogta, majd elhúzódott vigyorogva, én pedig visszafordultam előre a gitár felé és mély levegőkkel próbáltam nyugtatni magam. Elképesztően zavarban voltam. – Szóval Olivia – mondta, közben pedig újra átölelt. Kezdtem azt hinni, hogy mentőt kell hozzám hívni az este végére.

- Ki? – nyögtem ki zavartan. Mikor említettem neki a középső nevemet?

- A dal – nevetett fel. – Eléneklem az első két versszakot és a refrént, aztán itt Liam versszakánál bekapcsolódsz te is, oké? – magyarázta, közben pedig hosszú ujjaival mutatta, hogy mit énekel, és hol kell nekem is. Válaszul bólintottam, hiszen nem bíztam a hangomban, ő pedig neki is kezdett. A hangja és a gitár majdnem egyszerre szólalt meg. - Remember the day we were giving up when you told me I didn't give you enough And all of your friends were saying I'll be leaving you – énekelte ritmusosan, nekem pedig rögtön vigyor kúszott az arcomra. Alig énekelt el három sort, és már éreztem, azt a különös érzést, mintha ez a dal is kettőnkről szólna. – She’s lying in bed with my t-shirt on, just thinking how I went about it wrong This isn’t the stain of red wine, I’m bleeding love – miközben énekelt, lehelete a csupasz vállamra csapódott, és éreztem, hogy ha nem gitározna a felsőmre és a borospoharakra mutatna az asztalon. – Please believe me, dont you see The things you mean to me? Oh I love, I love you, I love, I love, I love Olivia – énekelte a refrént, én pedig széles vigyorral és felhevült arccal meredtem a szövegre. Elénekelte Harry részét, vagyis a refrént, de olyan profin, mintha csakis ő énekelte volna egyedül az egész számot már vagy milliószor. El sem akartam hinni, hogy egy bandában van, ahol nem csak ő énekel egyedül. Elképesztően tehetséges volt.

Miután befejezte a refrént, száját egy pillanatra a vállamra nyomta ezzel nekem jelezve, hogy most már én is vele éneklek. Mindez lényegtelen volt, mert amint hozzámért olyan tűz lobbant a testemben, hogy legszívesebben azonnal összezártam volna a lábaimat. Te jó ég, énekelnem kell vele!

- Say what you're feeling and say it now cause I got the feeling you're walking out – vele énekeltem halkan, és bizonytalanul és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érdekelt, milyen volt a hangom, vagy, hogy Niall is velem együtt halkult, csak, hogy engem halljon, mert nem így volt. Viszont ezek a gondolatok valahogy nem sokáig cikáztak a fejemben, mert oda voltam, hogy vele éneklek. Szinte láttam magam előtt magunkat, amint a kanapén ölelkezve énekelünk egy szerelmes dalt.

És mivel a szám gyors volt, szinte észre sem vettem, hogy már újra a refrénnél tartunk. Elkuncogtam magam, amint Niall egyedül befejezte a refrént, és tovább pengette a gitárját.

- Gyerünk Palmer, hallani akarom a hangod – mondta mosolyogva, én pedig vigyorogva neki kezdtem a következő soroknak. Belékönyököltem, mikor ő nem énekelt, mire elnevette magát és csatlakozott hozzám. A végére már- már felszabadultan és sokkal hangosabban énekeltem, persze Niallnek meghagytam a végén a magas hangot. Egyszerre döbbentem le gyönyörű hangján és akartam kántálni, hogy még egyszer énekeljük el.

- Megint – kértem Niallt. – Elénekeljük megint?

Niall egy szó nélkül bele is kezdett, én pedig a vigyorogva a szöveget fixírozva énekeltem vele.

Az Olivia után megkértem Niallt, hogy mutasson még pár dalt, ő pedig mondta, hogy melyiknek keressem a szövegét a telefonomon, így hát együtt énekeltük valamennyit. Mindegyik számnál éreztem azt a különleges vonzást kettőnk között, mely teljesen elvarázsolt. Kicsattantam a boldogságtól Niall miatt és azt akartam, hogy ennek sose legyen vége. Magába bolondított. Kész. Pont.

Tizenegyig énekelgettünk, viszont aztán abba hagytuk, mert kezdtünk mindketten berekedni. Niall elszokott az énekelgetéstől, én meg amúgy is, sosem énekeltem még ilyen sokat egyfolytában. Kínzó álmosság tört rám, miután Niall elrakta a gitárját, legszívesebben lekuporodtam volna a kanapéra és megkértem volna, hogy feküdjön mellém és aludjunk.

- Na, mi az? Álmos vagy? – kérdezte, mikor visszaért hozzám, majd leült közvetlen mellém és a kezét átvetette a vállaim felett. – Oké, persze, hogy az vagy, teljesen elfelejtettem, hogy ma jöttél New Yorkból – mondta halkan, miközben a másik kezével a homlokomhoz nyúlt, és kisimított néhány hajtincset onnan. Elmosolyodtam, lehunytam a szemeim aztán a fejem a karjára raktam és felé fordítottam, majd újra kinyitottam a szemeim.

- Nem éreztem magam egészen idáig fáradtnak, most viszont bármelyik percben eltudnék aludni – mormoltam, ő pedig mosolyogva egy csókot nyomott a homlokomra.

- Hát sanszos, hogy ha autóba ülnék, és elindulnánk, rögtön elaludnál, szóval szerintem maradj itt. És reggel visszaviszlek a hotelhez – mondta halkan, én pedig válaszol felhümmögtem és már arra sem volt erőm, hogy szétvessen az izgatottság belülről amiért felajánlotta, hogy töltsem nála az éjszakát. Habár erősen kétlem, hogy bármi történne kettőnk között. – Adhatok pár ruhát, és átöltözhetsz, hogy kényelmesebb legyen.

- Igen, mhm, az jó lenne – mormogtam még mindig csukott szemekkel.

- Akkor ne aludj el – kuncogott fel. – Gyere fel az emeletre, adok neked ruhát, aztán aludhatsz – mondta, majd megmozdult, mire én is kinyitottam a szemeim és felemeltem a fejem. Felmentünk az emeletre, és miközben én a nem régiben vásárolt fogkefét szorongattam a kezemben, addig Niall a szekrényében turkált. Végül kivett egy szürke pólót és szintén szürke mackónadrágot. – Tessék, kell még valami? – kérdezte aranyosan, én pedig elpirulva elvettem tőle a ruháit.

- Megmutatod a fürdőt? Kiszeretném mosni a fogaim.

- Persze. Rögtön ez az ajtó – nyitott be a szekrény melletti fa ajtón, majd felkapcsolta a lámpát, mire hunyorogva meredtem körbe.

- Köszi – mondtam, ő pedig mosolyogva megfordult és visszament a szekrényéhez, míg én becsuktam az ajtót. Átöltöztem, aztán odaálltam a hatalmas kagyló elé és kimostam a fogamat, miközben magamat néztem a tükörben. Hát persze, hogy össze fogkrémezem Niall pólóját! Bah, miért is öltöztem előbb át?

Lemostam a pólót vízzel, amivel persze csak azt értem el, hogy a folt nagyobbodjon. A fogkefémmel és az összehajtogatott ruháimmal kimentem, és miután lehelyeztem őket a komódra Niall felé fordultam, aki éppen egy pólót húzott át a fején.

- Véletlen össze fogkrémeztem a pólódat, ne haragudj.

- Semmi baj – nevetett fel. – Gyere – nyújtotta ki a kezét felém, mire én megfogtam, majd az ágyhoz vezetett. Felhajtotta a takarót, én pedig leültem rá, majd egy kis hezitálás után ő is így tett. A másik oldalára mászott és elfeküdt, én pedig mosolyogva néztem, végül mély levegőt véve lábaimat felraktam az ágyra, bedugtam a takaró alá és azt megfogva felé fordultam és elfeküdtem, miközben a takarót is húztam magamra. Ő is magára húzta a takaró másik felét, majd a fejét a mosolyogva párnára rakta és közelebb csúszott hozzám. Persze én is ficánkoltam, végül én is közelebb csúsztam hozzá, míg nem felemelte a kezét, és a karjai közé bújtam. Fejemet a nyakához dugtam, közben egyik kezemmel én is átöleltem, úgy ahogy ő engem.

- Bocsánat, hogy nem vittelek el a London Eyehoz. Így legalább garantáltan együtt töltjük a holnap estét is – suttogta a fülembe, én pedig elmosolyodtam, válaszolni viszont már nem volt erőm. – Aludj jól virágszálam – suttogta, aztán puszit nyomott a halántékomra, én pedig hatalmas mosollyal az arcomon hunytam le a szemeimet.