36 - History

Halihalloo,

aww a mai rész szintén édes lett, sok-sok Nalmer pillanattal.:3 Ajánlom, hogy hallagassátok hozzá a fiúk History című dalát, hiszen nekem is az adta az ihletet a fejezethez. Remélem nincs még elegetek ezekből az édes részekből, csak mert még lesz egy pár.:D Nem tehetek róla, imádtam őket írni!:( Jó olvasást! Xx♥
P.S.: Nyugodj békében Robin!♥

NIALL HORAN

Tegnap este miután hazaértünk Hollyéktól, megvacsoráztunk és amíg én az ágyunkon lustálkodtam, addig Palmer a ruháinkat helyezte el és pakolta be a szerkénybe. Utána mindketten letusoltunk, persze külön- külön, hiába győzködtem Palmert, hogy közösen menjünk, nem akart belemenni. Én meg persze nem erőltettem, nem akartam, hogy rosszul érezze magát. Utána szinte rögtön bealudtunk mindketten és csak másnap reggel tíz órakor ébredtünk meg. Újra leszaladtam reggeliért, amint az ágyban fogyasztottunk el, utána viszont Palmer mindenképpen elakarta kezdeni a napját, míg engem az ágy hívogatott vissza.

- Niall, kelj fel – mondta, miközben a beépített szekrény előtt állt és annak kevés tartalmával szemezett, nekem háttal. Egyik keze a csípőjén volt, míg a másikkal a ruhák között turkált. A pólóm volt rajta, a haja pedig egy rendezetlen kontyba volt fogva a feje tetején. Mivel éppen snapchaten voltam, vigyorogva elkezdtem felvenni amint könyörög nekem és már azelőtt ki is posztoltam, mielőtt még rendesen átgondolhattam volna az egészet. – Komolyan mondom Niall, annyi dolgunk van ma, emeld már meg a feneked! – sóhajtott fel, aztán felém fordult, majd összehúzott szemekkel meredt rám. – Mit csinálsz? És miért vigyorogsz?

- Mondd: hello snapchat! – mondtam vigyorogva.

- Fejezd be a filmezést és mozdulj meg. Te is tudod, hogy egy csomó mindent be kell még szerezni és este jönnek anyuék. Ne videózz már! – vigyorodott el, majd felmászott az ágyra, én pedig gyorsan kiposztoltam, mielőtt rám mászhatott volna.

- Még egy kicsit lazítsunk lécci – biggyesztettem le a számat. – Csak fél órát feküdjünk még. Utána te vagy a főnök és megyünk intézkedni! Na, csak fél órát – kérleltem, mire megforgatta a szemeit, aztán bedőlt mellém és a fejét a vállamra rakta. – Ez az – vigyorodtam el és a másik kezemet átdobtam a hasán, majd újra feloldottam a telefonomat, ami így rögtön a snapchatre lépett be.

- Ugye nem posztoltad ki az előbbit? – nézett rám.

- Nem, dehogy – húztam el az e betűt mindkét szóban, mire megforgatta a szemeit és az ő telefonja után nyúlt, ami a mellette lévő ablakpárkányon pihent. – Tudod, megszoktam áldani az internetet egy-egy néhai selfievel snapchaten, szóval, csíz – mondtam, aztán már fel is emeltem a kezemet és azelőtt fotóztam, mielőtt Palmer bármit is reagálhatott volna. – Uh, ez a komoly arc – húztam el a szám, de közben folyamatosan vigyorogtam. – Vajon most mérges kérdőjel – mondtam lassan, amint a betűket pötyögtem be a képre. Lementettem a képet szöveg nélkül és azzal is, majd kiposztoltam azt. – Posztolva – osztottam meg vele, aztán nevetve oldalra néztem rá.

- Volt valami hangulatmódosító a kávédban?

- Nem, csak jó kedvem van – nevettem fel és magamhoz húztam, majd nyomtam egy puszit a fejére.

- Azt hittem, fáradt vagy?

- Oh, az is vagyok. Semmi kedvem kikelni az ágyból. De amellett jó kedvem is van és szeretném megosztani az emberekkel, hogy mit csinálunk éppen. Na, ne durcáskodj, és most tényleg vigyorogj.

- Ah – forgatta meg a szemeit, de közben tudtam, hogy nem bánja, csak próbálja húzni az agyam úgy, mint ahogy én csinálom vele. Boldogabban és őszintébben már nem is vigyoroghatott volna a képen, ami egyébként a „Már nem mérges!!” címet kapta. Az összes megjelenített filterrel posztoltam képeket, vagy videókat, amiken általában én szétröhögtem magam, míg Palmer csak néha nevetett rajtam, de amúgy ő is a telefonjával volt elfoglalva. Aztán mikor az arcom az övére került, és az övé az enyémre, zengett tőlünk a lakás. Természetesen mindenki tudta, hogy mennyire jól szórakozunk a másik arcával, mivel videóra vettem és azt is kiposztoltam. Palmer ezután lerakta a telefonját, és a hasamat átölelve, állát pedig a mellkasomnak támasztva nézte amint snapchatről twitterbe lépek. Lustálkodtunk még fél órát, ahogyan kértem, utána viszont Palmer újra felpattant és elővett egy világos barna kötött pulóvert a szekrényből.

- Te mit veszel fel? – kérdezte nekem háttal, míg én újra felvettem snapchatre és aláírtam, hogy eddig tartott a pihenő.

- Nem tudom. Gondolom farmert. Meg egy pulcsit. Jó lesz az a kék.

- Ez? – kérdezte, míg rámutatott egyre.

- Nem, kettővel felette – válaszoltam, közben pedig folyamatosan posztoltam a videókat snapchatre. Magam sem tudom miért, unatkoztam és igazából csak húzni akartam az időt, mert egyáltalán nem akartam kikelni az ágyból. Meg persze azért egy kicsit dicsekedni is akartam a barátnőmmel. De ezt nem kell tudnia senkinek.

- Jól gondolom, hogy a kamera felveszi az egész napunkat? – sóhajtott fel, amíg a ruhákat a lábamra rakta.

- Yep.

- Oké, de fel legyél öltözve, mire visszaérek – vett ki még egy csomó ruhát a szekrényből, aztán azokkal a kezében elindult kifelé. Gyorsan felöltöztem és megágyaztam, majd én is a fürdőbe indultam.

- Fogkrémet nem hoztam anyutól – fújtatott Palm mérgesen amint kinyitottam az ajtót, míg nekem csak egy halk nevetés hagyta el a számat és mellé álltam, majd a tükörből néztem az arcára.

- Majd ma veszünk – válaszoltam, míg ő félre állt, hogy a kagylóhoz férhessek. Megmostam az arcom, átfésültem a hajam, miközben figyeltem, miként sminkeli magát. – Befonhatom a hajad? – kérdeztem hirtelen, mire elmosolyodott.

- Egy igazi szénaboglya, szóval, ha kínlódni akarsz vele, csak hajrá – mondta, én pedig mosolyogva mögé léptem, aztán kihúztam a hajából a hajgumit. Párszor átfésültem a tetejét fésűvel, majd szétválasztottam a haját három részre és szépen elkezdtem befonni. Miután végeztem hajgumit kötöttem rá, és természetesen büszkélkedve megosztottam a nagyvilággal, hogy milyen profin tudok hajat fonni. Palmer mosolyogva elrendezgette azt a pár tincset elöl, amiket nem tudtam hozzáfogni, aztán visszapakolt mindent a nem éppen

kicsi neszesszeres táskájába. – Köszi – nyomott puszit az arcomra, aztán mindketten kiindultunk. Az előszobában mikor mindketten a csizmáinkat húztuk fel, mértem végig, hogy mégis mit visel. Fekete bőr gatya feszült a lábain, amit legszívesebben végigtapogattam volna. Egy YSL fekete csizmát húzott fel éppen, nem éppen kis sarkakkal, míg felül azt a hosszú halvány barna garbót viselte. Egy hosszú fekete szövetkabátot segítettem rá, miután én is megvoltam az enyémmel és baba kék színű levéltáskát akasztott a vállára. Elképesztően szexi volt, ami megvigyorogtatott, a liftben persze pedig csináltam vagy kismillió tükör-selfiet.

- Ha lemerül a telefonom, a tiéden folytatjuk – közöltem vele, amint kiléptünk a liftből és átvágtunk a kisebb aulán. Mindketten köszöntünk a recepción ülő dolgozónak és megköszöntük a másiknak, aki az ajtót nyitotta ki nekünk. Kezemet az övébe csúsztattam és összekulcsoltam az ujjainkat, míg Brian elénk sietett, aztán két paparazzi előtt támogatva gyorsan beültünk a kocsiba. – Oké, szóval, Palmer ismertesd a mai tervet – kértem, miközben a telefont magunk előtt tartottam.

- Wifi – mondta a kamerába nézve. – El kell intéznünk, hogy legyen wifink és csatornánk a tévén.

- De hát még tévénk sincs – néztem rá, aztán feltartottam az ujjamat, mert a videó közben lejárt és posztolnom kellett.

- Tudod mit, ha már videós kedvedben vagy, csinálj liveot instagramon, mert snapchattel nem sokat tudsz felvenni.

- Ez egy jó ötlet – vigyorodtam el, aztán kiírtam snapchatre, hogy live instagramon és át is léptem az appba. – Hello mindenki! Palmer, mit csinálunk ma? – csusszantam közelebb hozzá, hogy képben legyen.

- Először wifi, meg tévé.

- Igen, habár tévénk még nincs.

- Nyugodj meg, listánk következő pontja egy műszaki áruház lesz. Veszünk tévét, meg mosógépet és egy bot mixert.

- Oksi – vigyorodtam el. – Aztán?

- Aztán kaját veszünk, mert este végre főtt kaját akarunk enni és nem pizzát.

- Tényleg?

- Igen, tényleg – nézett rám.

- Oké, és mit főzöl?

- Te is főzhetsz.

- Ah, nekem nincs kedvem főzni. Majd főzöl te. Mit is?

- Akkor legalább azt találd ki, hogy mit.

- Oké – bólintottam. – Srácok, írjátok meg, mit főzzön Palmer – mondtam a kamerába, mire Palm felnevetett mellettem és megrázta a fejét.

Végig liveoltam a bevásárlást a műszaki boltban és az élelmiszer áruházban, közben találkoztunk rajongókkal, akik az aktívkodásom miatt jöttek el. Otthon aztán a tévét szedtük ki a dobozból Briannel és azt szereltem össze, valamint a wifit, míg Briannel beszélgettünk, Palmer pedig pakolászott, aztán elkezdett főzni. Brian is elment aztán, hogy hazamegy, még mielőtt indul Lilyért és jönnek hozzánk.

- Éhen halok! – kiabáltam, míg a nappaliból becaplattam a konyhába. – Ah, olyan jó illata van – szorítottam a kezeimet a hasamra.

- Jó, nem sokára megérkeznek vissza Brianék, meg anyáék és Alexáék és ehetünk. A kaja mindenesetre készen van – tolta át az edényt Palm egy másik karikára, gondolom, hogy ne főjön tovább. – Befonod újra a hajam? Már totál szétjött – fordult felém, aztán a mellkasomnak dőlt, majd elkezdett visszafelé kitolni. – Wow, megy a tévé?

- Miért, nem hitted volna, hogy összetudok dugni pár kábelt? – vontam fel a szemöldököm, míg lelökött a kanapéra, aztán megfordult és nekem háttal a térdeimre ült.

- De igen, ne izélj már – mosolygott, míg felvette a távirányítót, én pedig kihúztam a hajgumit a szétzilált hajából és újra elkezdtem befonni a barna tincseket. – We could be the greatest team that the world has ever seen You and me got a whole lot of history – Palmer rögtön énekelni kezdett, amint átváltott a zene csatornára és fentebb hangosította a tévét. Elvigyorodtam, aztán rögtön a telefonom után nyúltam és videóra vettem, miközben Palmer csak tovább énekelt és a csípőjét rázta a térdeimen. Totál megvigyorogtatott, hogy tökéletesen tudta a szöveget, hiszen már Liam szólóját énekelte és még a hangja is teljesen passzolt a dalhoz. Végigénekelte újra a refrént, aztán mielőtt annak vége lett volna, az oldalamba könyökölt, mire Louis szólóját már én kezdtem. A refrén első két sorát aztán újra Palmer énekelte, míg én a második két sorát, végül elismételtük a refrént, csak most mindketten együtt.

- So don’t let me go, so don’t let me go – énekeltem, aztán megálltam, Palmer pedig rögtön folytatta.

- We can live forever.

- Baby don’t you know, baby don’t you know.

- We can live forever.

- Whoho, mi voltunk a One Direction egy negyede és háttérénekese – kiabáltam, miközben a telefont magunk előtt tartottam.

- Bolond vagy – nevetett Palmer.

- Jó éjszakát New York! – vigyorogtam, aztán a videót leállítottam és rögtön instára léptem, hogy posztolni tudjam.

- Majd én kirakom, te fond be megint a hajam – mondta, mire a kezébe adtam a telefonomat és visszafordultam a haja felé, ami már teljesen szét jött a kis mini koncertünk miatt. Utána tovább hülyéskedtünk meg énekeltünk a kanapén a tévével.

- Abszolút nem értek egyet a döntéssel, miszerint a tudtunk nélkül veszel fel egy háttérénekest, akire egyébként semmi szükségünk. Palmer, csak egy túlbuzgó rajongó vagy! Ja és Nialler, egy hanggal lentebb voltál az elején, legközelebb figyelj rá haver kacsintós emoji kacsintós emoji – olvastam fel vigyorogva Louis kommentjét, míg Palmer csak tátott szájjal nézett rám.

- Túlbuzgó rajongó? Kikérem magamnak! – háborodott fel, míg én nevetve bepötyögtem, hogy kösz haver. Nem sokkal később kialakult közöttünk a harmadik világháború instán, én hol Palmer, hol Louis pártján álltam – csak, hogy mindkettejük agyát húzhassam –, akik folyamatosan égették a másikat mindenki előtt a videó alatt. Végül onnan áttértünk iMessagera, ahol mi hangüzenettel válaszolgattunk Louisnak, míg végül be nem kapcsolódott Liam is, aki szerint Palmer jobban énekelte a szólóját, mint ő maga. És persze a sok üzenet áradatra megjelent Harry is, aki az egészből nem értett semmit, mert még nem látta a videót. Totál meglepődötten néztünk egymásra Palmerrel, mikor megszólalt a csengő, úgy hogy amíg ő ajtót nyitott, addig én elköszöntem a srácoktól és lehalkítottam a tévét.

- Sziasztok! – hallatszott Palmer hangja az előszobából, szóval mosolyogva felálltam és én is megindultam a folyosó felé. Palmer éppen az anyukáját ölelte át, aztán az apukájának adott két puszit.

- Jó estét, sziasztok – köszöntem én is mosolyogva, míg Palmer anyja csak szélesen vigyorogva egy ölelésbe vont, Palmer apukájával pedig kezet ráztunk. Ezután Brian és Lily következtek, bemutatkoztunk egymásnak, majd Palmer vissza is csukta az ajtót. Alexáék még nem érkeztek meg, engem pedig egy csalódott érzés fogott el, ugyanis persze Hollyt vártam a legjobban. De tudtam, hogy percek kérdése, hogy ők is csengetnek, szóval nem szabad lógatnom az orrom.

- Hűha – mondta Lisa, amint bentebb sétáltak a folyosón, mi meg követtük őket.

- Wow, imádom. Gyönyörű a kilátás – mondta Lily, amint beléptek a nappaliba, aztán az ablakokhoz sétált.

- A legfőbb ok, amiért emellett döntöttünk – nevettem fel.

- Ott a konyha – mutatta Palmer mosolyogva, mire a szülei arra felé indultak meg.

- Mhm, micsoda illatok – szimatolt Charlie, Palmer pedig mellé állt és édesapja kezére csapott, ami már az edény fedője után nyúlt.

- Majd eszünk, ha megérkeztek Alexáék is. Nem leskelődni.

- Jól van – nevetett fel Charlie. Palmer megmutatta még a szüleinek és Lilynek a fürdőt, a hálót és a még üres szobát, míg én a konyhában maradtam és megkínáltam Briant egy pohár vörösborral, amit elutasított, mondván vezetnie kell, és inkább hagyja Lilyt egy picit lazítani.

- Kinek tölthetek vörösbort? – kérdeztem őket mosolyogva, amint visszaértek a konyhába.

- Én kérek egy keveset – mondta Lisa.

- Akkor én gondolom, nem ihatok – mondta Charlie, én pedig halkan felnevettem, miközben már öntöttem is egy pohárba.

- Hazadobnálak titeket, de akkor meg én nem tudnék hazajönni – mondta Palmer.

- Igaz, mindegy is. Mi mást tudsz még adni fiam? – lépett mellém Charlie, amint a kezét a vállamra helyezte, én pedig leraktam a boros üveget és a hűtő felé fordultam. Amint meghallottam a kaputelefon csengését, rögtön kipillantottam a hűtő mögül, de ekkor már Palmer kiindult, hogy felküldesse a recepcióssal Alexáékat. Öntöttem Palmer édesapjának és Briannek kólát, aztán Lilynek bort és még egy pohárba bort Palmernek. Hallottam amint Palmer köszönti őket, nem sokkal később pedig már két kis láb dobogott felénk lassan. Mosolyogva leraktam az üveget, aztán kiindultam a konyhából, majd megláttam Hollyt a nappali közepén, a szőnyegen állva. Éppen maga mögé pillantott, gondolom Alexát vagy Palmert várta, de aztán visszafordította a fejét és észrevett engem.

- Niall! – kiáltott fel aranyos baba hangján, míg az arcára egy vigyor kúszott, aztán elkezdett felém futni. – Ezt neked rajzoltam – fékezett le előttem és felém nyújtotta a rajzlapot.

- Szia Holly – mosolyodtam el. – Na, nézzük – vettem el tőle, aztán megfordítottam és mosolyogva meredtem a pálcika emberekre, akiknek még ruhájuk is volt. Az emberkék felé kusza betűkkel voltak felírva a nevek; először Holly, aztán az én nevem, majd Palmeré és Alexáé. Holly mellett egy nagy hóember volt és mindenki mosolygott a képen. Hó is esett az égre rajzolt felhőkből és egy kicsit a nap is sütött. – Ez nagyon szép. Ez a mi hóemberünk, amit tegnap építettünk, igaz?

- Igen – bólintott. – Ott vagy te, meg én, meg Palm és anya – mutogatta végig. – Én írtam fel – vigyorgott aranyosan.

- Nagyon ügyes vagy – nevettem fel és egy puszit nyomtam a hajára. – Palmnak is rajzoltam, megnézed azt is? – csúsztatta a kezét az enyémbe, míg megfordult és a folyosó felé nézett, majd feltűntek végre Palmerék is.

- Szia, Alexa – köszöntem mosolyogva.

- Palm mutasd meg Niallnek a rajzot – szaladt vissza hozzá Holly, mire Palmer mosolyogva a kezébe adta, Holly pedig visszajött azzal hozzám. Azon a rajzon egy domb volt és mind rajta ültünk valami fekete kriszkraszon, ami biztosan a szánkó lehetett.

- Itt pedig szánkózunk, igaz? – kérdeztem tőle, ő pedig bólintott és megint végigmutogatta, hogy ki kicsoda, míg Alexa köszönt a többieknek is, akik mögöttünk álltak a konyha és a nappalit összekötő széles boltív alatt. Holly egy időre el lett szakítva mellőlem, hiszen Lisaék szétpuszilgatták és Lily is nagyot csodálkozott rajta, hogy mennyit nőtt már. Utána viszont újra visszatalált hozzám és a lábaim közé állt, míg én a kanapén ültem és a kislányomról folytatott beszélgetést figyeltem. Holly felém fordult és rám vigyorgott, mire ránéztem és én is elmosolyodtam. – Na, mi az? – kérdeztem mosolyogva tőle, aztán felültettem a térdeimre, míg ő a vállaimban kapaszkodott.

- Ez a te házad? – kérdezte aranyosan.

- Ez a mi lakásunk Palmmal, igen – bólintottam. – Nem rég vettük, tudod? Az elmúlt napokban állandóan takarítottunk meg mindent össze kellett szerelni.

- Utálok takarítani – húzta fel a kis orrát, mire felnevettem.

- Én is. De Palmer rám parancsolt, szóval muszáj voltam segíteni – súgtam mosolyogva, aztán megkérdeztem, hogy ő ma mi csinált, míg hátradőltem, ő pedig oldalasan az ölemben ülve a mellkasomnak dőlt a vállával, miközben azt mesélte, hogy ma megint csinált hó angyalkákat és egy hóembert otthon.