Halihalloo,
oiii új szereplő a láthatáron. Okay, idk mennyire számítottak erre, but úgy gondoltam kell valami, amivel megint megtörhetem a cute nalmer részek láncát.:D Remélem tetszeni fog a rész, és hogy az új szereplőnket is szimpatikusnak találjátok majd!^^ Jó olvasást! Xx♥
PALMER TONKIN
- Niall, átmegyünk
Hollyékhoz? Alexa most üzent, hogy várnak ebédre – mondtam, miközben bekötöttem
magamat az övvel.
- Persze baby.
- Brian, akkor
mehetnénk Alexáék felé?
- Hogyne – bólintott,
és már indított is.
- Képzeld, kaptam
egy üzenetet egy ismeretlen számról. Egy modell írt, Chase Mitchell, hogy
szeretne velem találkozni, mert egy fontos dologról akar velem beszélni.
- Nem is ismered őt?
- Hát… nem.
- És találkozni akar
veled? – vonta fel a szemöldökét.
- Igen.
- A srác vagy nem
használ internetet, vagy nagyon hülye.
- Miért?
- Mert randira hív,
mikor barátod van – mondta komolyan a szemeimbe nézve, az én arcomon pedig egy
vigyor terült el.
- Nem randira
hívott. És különben is, Sara adta meg a számomat neki, mert ő ismeri Chaset.
Azt mondta, hogy rendes srác és elvileg barátja van.
- Oh. Nos, azért
elkísérlek arra a találkozóra.
- Niall – nyújtottam
el a nevét nevetve. – Nem kell jönnöd, eltalálok egyedül is.
- Mikor mész?
- Délután. Kíváncsi
vagyok, miről szeretne velem beszélni.
- Szerintem beakar
nálad próbálkozni.
- Mondom, hogy
barátja van! – kuncogtam.
- Attól még simán
bukhat nőkre is.
- Már mondtam neked,
nem kell féltékenykedned – nyomtam egy puszit az arcára, míg a kezeimet az
övéire raktam az ölében.
- Alapjáraton, nem
is vagyok az, de mikor nyíltan randira hívnak, úgy hogy közben tudják, hogy
barátod van. Na, azt már nem engedhetem!
- Ez nem egy randi!
Fogadjunk, hogy munkáról akar velem beszélni!
- Jól van már, csak
ugratlak – vigyorodott el ő is. – De azért megkönnyebbülés tudni, hogy nem vagy
az esete.
- Pft – forgattam
meg a szemeimet, ő pedig vigyorogva hozzám hajolt és megcsókolt.
Holly a kertben
játszva várt minket, és mikor észrevett visongva kezdett futni felénk, de
szinte csak maga alá lépegetett a duci overállban, ami rajta volt.
- Szia Holly –
guggoltam le elé és átöleltem a kis testét.
- Palm! Nézd, hó
angyalka! – fordult meg és arra mutatott ahol a kevéske megmaradt hóban
fetrengett.
- Látom – kuncogtam,
aztán nyomtam egy puszit az arcocskájára és felálltam.
- Héj, nekem már nem
is köszönsz?
- Niall! – kiáltott
fel boldogan Holly és édesen vigyorogva nézett fel rá, míg kinyújtott kezekkel
lépkedett felé, aztán a lábainak dőlt, mire Niall lehajolt és megsimogatta a
hátát.
- Szia Holls. Régóta
vagy kint?
- Nem tudom –
húzódott el Holly és aztán felém fordult.
- Menjünk be –
mondtam neki.
- Még egy hó
angyalkát! – kérte.
- Na, jó, még egyet,
de aztán gyertek be – mondtam neki, ő pedig elvigyorodott, megfogta Niall kezét
és a megmaradt hó felé indult a füvön. Én bementem a házba, és miután levettem
a csizmámat és a kabátomat felakasztottam a fogasra a konyha felé indultam,
ahol Alexa sürgött-forgott. – Hali Alexa – nyújtottam el a nevét, majd mellé
mentem és átöleltem őt, nem foglalkozva azzal, hogy tiszta vizesek a kezei.
- Szia Palm. Én is
szeretlek, te is hiányoztál nekem, de most jó lenne, ha elengednél, mivel
ebédet csinálok, ha nem látnád.
- Jó-jó, útban
vagyok, megyek már – engedtem el, aztán megkerültem a pultot és felültem egy
magasított székre. – Mi újság?
- Nem sok minden,
veletek? Holly még mindig kint van?
- Mindjárt jönnek be
Niallel.
- Mit csináltatok
ma?
- Hm, voltunk apunál
az étteremben, aztán anyunál a fodrász szalonban, Niall új frizurát kapott
anyától, én pedig kihoztam az új iPhonet.
- Új frizurát? Csak
úgy? Vagy Niall is akarta? – nézett hátra mosolyogva a válla fölött rám.
- Igen, persze –
nevettem fel. – Igazából ő kérdezett rá anyánál, szóval…
- Na és melyik színű
iPhonet hoztad ki?
- A feketét – húztam
elő a zsebemből. – Olyan szép.
- Ah, tudom, én is
szemezgettem vele – sóhajtott fel.
- Na és ti mit
csináltatok délelőtt?
- Mhm, nem sok
mindent. Holly mesés könyvet nézegetett meg rajzolt, én rendet raktam az
emeleten, meg mostam, aztán az ebédnek kezdtem neki, ő pedig kiment még egy
kicsit a maradék hóval játszani.
- Mutatta a még
utolsó percekben készült hó angyalkáját – kuncogtam fel.
- Remélem lesz még
hó, mert eléggé tetszik neki és jó lenne megint szánkózni, vinni őt.
- Lehet esni fog még
februárban.
Megütötte a fülemet
Holly és Niall hangja, nem sokkal később pedig meg is jelentek a küszöbön.
Mindkettejük arca, valamint orra piros volt a csípős hidegtől odakint és
annyira hasonlítottak egymásra, hogy muszáj voltam egy fotót készíteni róluk.
- Na, mi az?
Megfagytatok már odakint, igaz? – kérdezte Alexa, aztán meg fordult és
mosolyogva a pultnak támaszkodott. – Szia Niall.
- Hello Alexa –
mosolygott vissza Niall.
- Menjetek, mossátok
meg a kezeteket, és aztán ehetünk is meleg levest.
- Oké – válaszolt
aranyosan Holly, aztán megfordult és felnézett Niallre, mire ő is irányt
változtatott és elindultak a fürdő felé. Mosolyogva lepillantottam a
telefonomra, aztán gondolkodás nélkül állítottam be háttérképnek a képet.
Ebéd után harcoltunk
egy ideig Hollyval, hiszen neki délutáni pihenőre kellett volna mennie, viszont esze ágában sem volt, pláne, hogy én és Niall is itt voltunk. Végül
Niall megtudta őt győzni azzal, hogy itt lesz, még mikor felébred, és majd
aztán játszanak együtt. Holly végül belement és közölte édesanyjával, hogy majd
Niallel felmegy aludni. Nem tudtam elrejteni a vigyoromat, amint figyeltem
őket, ahogy a lépcsők felé indultak. Annyira boldog voltam, amiért Holly így
megszerette Niallt annak ellenére, hogy bármiről bármilyen fogalma lenne.
Szerintem azt sem érti még, hogy Niall a barátom, de persze neki nem is kell,
hiszen még kicsi hozzá. Örültem Niallnek, amiért végre tudta az igazságot és,
hogy minden rendben volt közte meg Alexa között. Szemeinek csillogása és széles
mosolya, amivel mindig Hollyra néz, megdobogtatja a szívem és tudom, hogy ennél
tökéletesebb már nem is lehetne semmi sem.
Háromkor aztán
feltápászkodtam a kanapéról és készülődni kezdtem, hiszen Chasszel négyre
beszéltük meg a találkozót és időbe telik, mire bejutok a belvárosba. Niall
természetesen maradt, hiszen megígérte Hollynak, hogy itt lesz, mikor felébred.
Brian értem jött, aztán már el is indultunk a kis találkámra az idegen sráccal.
Kíváncsi voltam, hogy miről akar velem beszélni, ugyanakkor izgultam is, noha
fogalmam sincs miért. A fejemet kapkodtam amint beértem a kávézóba, persze
fogalmam sem volt, hogy kit keresek. Volt még tíz perc négy óra előtt, ezért
simán beálltam a sorba és rendeltem magamnak egy chai teát. A nagy vastag
bögrével a kezemben fordultam meg és néztem körbe újra, mikor a tekintetem
megakadt egy srácon, akinek az arcán egy széles mosoly volt és éppen felállt a
fotelből, ahol helyet foglalt. A tekintetünk összeakadt, barátságos mosolya
engem is mosolyra késztetett, így hát elindultam felé.
- Chase? – kérdeztem
amint, hozzáértem, ő pedig egy bólintással válaszolt.
- Szia Palmer,
örülök, hogy eljöttél – szólalt meg kellemes bársonyos hangján, majd mindketten
leültünk.
- Hát eléggé
kíváncsivá tettél, szóval nehéz volt, ignorálni téged – mondtam, míg levettem a
kabátomat és magam mellé fektettem a fekete bőr fotelban.
- Feltett
szándékomban állt, hogy nehogy az üzenet a kukában landoljon – vigyorgott, míg
kortyolt egyet a kávés poharából. – Remélem nem haragszol, amiért elkértem
Saratól a számodat és rád írtam.
- Persze, hogy nem.
Különben is, ha Sara nem lenne azon a véleményen, hogy rendes srác vagy, akkor
meg sem adta volna a számomat.
- Akkor mindent jól
csináltam, azt hiszem – kuncogott. – És szerintem ő is vagány csaj, de még
mielőtt félre értenéd, barátom van.
- Oké – bólintottam
mosolyogva. – Milyen projekten dolgoztatok amúgy együtt?
- Magazin címlap.
Elég hamar összebarátkoztunk. Őt az én öltözőmbe irányították, engem pedig az
övébe.
- Gondolom, nem
azokra a ruhákra számítottál – dőltem hátra én is a fotelben, miközben a kezeim
között a meleg bögre pihent.
- Hát nem.
Egy ideig
kerülgettük a forró kását azzal, hogy a munkáról beszélgettünk, végül mikor
mindkettőnkre csend telepedett és összetalálkozott a tekintetünk, sóhajtott
egyet és elmosolyodott.
- Mi az? – kérdeztem
vissza én is mosolyogva.
- Egy kicsit kínos
lesz a dolog, amiről szeretnék veled beszélni és fogalmam sincsen, hogyan
kezdjek hozzá.
- Hidd el, nem tudsz
semmi kínos dologgal elijeszteni – nevettem el magam, közben pedig akaratlanul
is Niallre, Hollyra és Alexára gondoltam. A mi négyesünknél kínosabb dolog nem
hiszem, hogy létezik.
- Hát rendben – dőlt
előre, könyökeivel megtámaszkodott a térdén és ujjaival a halántékát kezdte
masszírozni. – Nem olyan régen megtudtam a szüleimtől, hogy az apám nem a
vérszerinti apám.
- Oh. Jól vagy?
- Igen, mármint, az
elején nagyon mérges voltam anyára, meg amiért eltitkolták, de mostanra egészen
megváltozott a véleményem. Oké, tényleg elég szar, hogy huszonhét év után most
tudom meg, hogy igazából nem is apám vére csörgedezik az ereimben, de azt
hiszem, ez nem sokat számít, hiszen így is az apám és az is marad, bármi is
történik. Plusz megláttam a dolog jó oldalát is – mosolygott.
- Mégpedig?
- Végre vannak
testvéreim. Vagyis csak féltestvéreim. És talán még nem ismerjük egymást, jó
tudni róluk, valamint az igazi apámtól – elfordult a táskájához, aztán rövides
matatás után előhúzott egy fényképet, majd elém csúsztatta az asztalon.
Csodálkozva meredtem a fotóra, ahol anyu és apu volt, nagyon-nagyon fiatalon.
Mindketten nevettek a képen, mellettük egy másik férfi és nő állt. – Ők itt a
szüleim, az anyám Ally és az apám, Joseph.
- Ezek itt az én
szüleim – mutattam csodálkozva rájuk. – Nahát, a szüleink ismerik egymást? –
kérdeztem, miközben a kezembe vettem a képet és közelebbről is tanulmányoztam
őket. – Lefotózhatom esetleg? – húztam elő a telefonomat, ő pedig bólintott.
- Az anyám elmondta,
hogy ki a vérszerinti apám – mondta, én pedig még mindig a fotóval voltam
elfoglalva, noha aztán furcsán néztem fel rá, hiszen nem értettem, miért mondja
ezt. – Palmer, rokonok vagyunk. Te vagy az egyik féltestvérem, akiről
beszéltem. Az édesapád pedig az én vérszerinti apám – mondta, én pedig
elkerekedett szemekkel meredtem rá.
- Ugye, csak
viccelsz velem? – mosolyodtam el. – Chase, ez teljességgel lehetetlen.
- Anyám a fotóval
támasztotta alá a történetet. Régen jó barátok voltak a szüleink, aztán
egyszer, mikor anya összeveszett apával, részeg volt, ahogyan a te apukád is
és…
- Tessék? Nem,
Chase, ez nem lehet, apa sosem tenne ilyet anyával – ráztam a fejem. – Ez… csak
nem lehet igaz. Talán ismerik a szüleink egymást, de ez nem lehet, apa nem…
- Tudom, hogy ez
sokkoló és egyszerre sok, teljesen megértelek. Hiszen én is ezt gondoltam
először. Nem lehet, hogy anya ilyet tett volna apával. De be kellett látnom,
hogy igaz. Pláne, mikor elővette ezt a fotót. Aztán mikor elárulta apukád nevét
és megtaláltalak titeket az interneten és a képek csak úgy jöttek velem
szemben. Ahogy ránéztem a monitoron keresztül, olyan volt, mintha valami
kattant volna nálam. Hirtelen úgy tekintettem az előttem lévő idegen férfire,
mint az apámra.
- Chase…
- Nézd Palmer,
tudom, hogy ez sok neked és teljesen össze vagy zavarodva. De muszáj volt
kapcsolatba lépnem veled, muszáj volt, hogy megismerjelek és megismerjem őt is.
Nem tudtam csak úgy tovább élni az életem, mintha semmiről sem tudnék. És mivel
akkor már együtt dolgoztam Saraval, cselekednem kellett.
Nem tudtam, hogy mit mondjak. Nem akartam elhinni, hogy amit mesél nekem, az igaz. Hogy lehetne ő a féltestvérem? Apa soha sem tenne ilyet anyával! Ez teljességgel lehetetlen, az én szüleim… Mindig is feltekintettem rájuk, ők annyira tökéletesek, ahogy vannak. Annyi mindent elértek az életben egymás mellett, egymást támogatva, felneveltek engem és a nővéreimet és egy csodálatos gyerekkort biztosítottak nekünk. Soha az életben nem merült fel bennem, hogy bármelyikük is ilyet tenne. Nekem mindig olyan volt, mintha mindig is szerették volna egymást. Aztán jön egy srác, aki a féltestvéremnek vallja magát és tönkre tesz mindent.
Éreztem amint az
arcom felmelegedett, hirtelen nagyon meleg volt idebent és sürgősen friss
levegőre volt szükségem. A szemeimbe könnyek gyülekeztek, és mikor Chaszre
pillantottam, ugyanolyan szomorú arckifejezéssel nézett vissza rám.
- Sajnálom Palmer,
amiért tőlem kell megtudnod, és így. Tisztában vagyok vele, hogy ez milyen
nagydolog és nagyon-nagyon remélem, hogy a kíváncsiságommal nem rontottam el
semmit közted és a szüleid között. Nem szeretnék egy családot sem tönkre tenni,
de mint már említettem, nem tudtam tovább élni az életem, mintha mi sem történt
volna.
- Igen… megértem –
préseltem ki magamból. – Ne haragudj, sosem gondoltam volna, hogy apa… képes
lenne ilyet tenni anyával.
- Hidd el, nekem is
rendesen le lett rombolva a tökéletes illúzióm a szüleimről. De héj, mind a
négyen kitartottak egymás mellett. A te anyukád megbocsájtott az apukádnak, az
én apum pedig anyumnak. Ettől még ugyanúgy szeretik egymást és ugyanannyira
boldogok együtt, mint voltak. És tényleg van jó oldala ennek. Mert én tényleg
örülök, amiért megismerhettelek – mosolyodott el.
- Igen, én is. Ne
haragudj, ez nagyon váratlanul ért és fogalmam sincs, hogy mit mondjak –
szipogtam, végül elővettem egy zsebkendőt és kifújtam az orrom. Nagyon kicsi
kellett hozzá, hogy nehogy elsírjam magam.
- Nem kell mondanod
semmit. Tudom milyen érzés, és tudom, hogy fel kell ezt előbb dolgoznod
egyedül. De ne felejtsd el, hogy a szüleid ugyanúgy szeretik egymást, mint
eddig.
- Lehetne, hogy ne
beszélj még egy kicsit erről senkinek? Tudom, hogy sokat kérek, de pár nap
múlva repülnöm kell Párizsba, aztán Miamibe és nem tudom, mikor lesz időm
beszélni a szüleimmel.
- Persze. Ebbe a pár
hétbe most már igazán nem rokkanok bele.
- Nagyon köszönöm,
hogy megérted – szipogtam újra. – Ha visszaértem LA –ből, mindenképpen írok
majd, oké? És majd kitaláljuk… mi legyen. Vagyis, elviszlek majd a szüleimhez.
- Oké – bólintott. –
Palmer kérlek, ne haragudj, amiért…
- Chase, nem kell
bocsánatot kérned, nem tettél semmi rosszat és nem haragszom rád – erőltettem
magamra egy mosolyt, hogy megnyugtassam a srácot. – Most viszont mennék, ha nem
haragszol…
- Persze – állt fel.
– Ne felejtsd el, amit mondtam, jó? És, ha bármire szükséged van, csak hívj.
Vagy ha csak beszélgetni szeretnél. Szívesen meghallgatlak. Tudom milyen érzés.
- Nagyon köszönöm,
azt hiszem, élni fogok vele – mosolyogtam, aztán átöleltem őt. – Én is nagyon
örülök, amiért megismertelek – mondtam, miután elhúzódtam tőle. – Majd hívlak.
- Rendben – nyomta
kezeit a zsebeibe. – Szia Palmer.
- Szia Chase –
köszöntem el tőle, majd a kabátomat magamra kapva indultam kifelé a kávézóból.
Pechemre Brian még mindig ott állt a helyén, pedig most mindennél jobban
vágytam arra, hogy egyedül legyek. Szükségem volt a friss levegőre és szívesen
sétáltam volna egyet, azzal viszont rögtön magamra hívtam volna a figyelmet és
tudom, hogy Brian addig nem engedett volna el, amíg el nem mondtam volna neki,
hogy miről is akart valójában Chase beszélni. Erre pedig nem volt szükségem,
ezért magamra erőltettem egy mosolyt, szippantottam egy mélyet a hideg
levegőből és elindultam a kocsi felé.
😳😳☺️ sejtettem, yippy ^^ btw nagyon tetszett, total hihetoen irtad le es olyan aranyos volt, kivancsi vagyok Niall es Palm anyukajanak a reakciojara :) es awwwww annyira varom mar, amikor mindegy, mikor, de Holls apanak hivja majd Niallert :333 varom a fojtatast <3
VálaszTörlésDe azért remélem nem okoztam csalódást! Aw, örülök, hogy tetszett és, hogy szerinted hihetően írtam le!! A reakciókra is kíváncsi lehetsz, mert lesz belőlük bőven. ;) Aw, na igen, arra a pillanatra még egy kicsikét várnotok kell. :3 Xx♥
Törlés