43 - Egyedül

Halihalloo,

okay veszekedős rész Lanelbe, veszekedős rész Nalmerbe.:D Jól összeidőzítettem a részeket, haha.:3 Egyébként azon kívül, hogy a fejezet nem feltétlenül lett édes-nyálas Nalmer rész, attól még tetszik, ahogy megírtam és ez elég ritka, szóval wow.:D Főleg a rész vége, but többet nem árulok el róla, mert a végén még oda lesz az egész fejezet. Szóval csak jó olvasást kívánok! ^^ Xx♥

PALMER TONKIN

Miután eljöttem a Chaseszel való találkozómról, egyenesen hazafelé vettem az irányt, mondván Briannek, hogy Kimberly írt, és sürgősen facetimeolnunk kell munka miatt. Niallnek írtam egy sms –t, hogy minden rendben van és, hogy hazamentem, meg majd jöjjön, mikor kedve tartja én végül is nem írhatom elő, mikorra érjen haza. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy jól voltam. Vagy, hogy vagyok. Mert az igazság az, hogy rohadtul a földhöz dobott az, hogy apa anno megcsalta anyát és a haragom, valamint csalódottságom egy percre sem akart hagyni levegőhöz jutni, ami azt illeti, egyre csak gyülemlett és gyülemlett fel bennem és ezért szegény Niallen vezettem le a feszültséget, aki nem tudott az egészről semmit. De nem tehettem róla, roppant feszült és nyűgös voltam, és mindenre kitudtam volna akadni. Jelen pillanatban Niallre és a makacsságára, az utazásra, ami előttem áll és a hülye pakolásra, amiből elegem volt.

- Ladyt levisszük anyukádékhoz, nem? – kérdezte Niall amint belépett a hálószobába. Elengedtem a fülem mellett a kérdését, pontosan tudta, hogy nem akartam, hogy velem jöjjön. Nem azért, mert én nem szerettem volna. Hanem mert azért költözött nem régen ide, hogy a lányával tudja tölteni az idejét, az viszont nem fog menni, ha én mindenhova elrángatom magammal a világban. – Ignorálni fogsz egész nap? – ült le az ágyra a bőröndöm mellé, amibe éppen pakoltam.

- Nem ignorállak, csupán csak nem válaszolok a hülye kérdésedre. Megmondtam, hogy nem kell velem jönnöd, jól vagyok, az ujjam sem fáj és senki nem fog nekem támadni az utcán.

- Hát persze. Mert a te szerencsétlenséged miatt törted el az ujjadat, nem igaz? Véletlenül sem azért, mert belesétáltál egyes egyedül egy paparazzi tömegbe.

- Niall – a hangommal próbáltam megütni a higgadtság legfelsőbb szintjét, mikor legszívesebben csak összekuporodtam volna és duzzadtra bőgtem volna a szemeimet – ezúttal velem lesz Brian, és bár kétlem, hogy újra megismétlődne, ha netalántán mégis, ott lesz velem ő. A sofőröm.

- De én meg a barátod vagyok és én akarlak megvédeni.

- Nem kell. Tudok magamra vigyázni – fordultam újra a szekrény felé.

- Palmer nem értem, miért viselkedsz így. Mondtam neked, hogy nincs abból semmi baj, ha elrepülök veled az országból.

- De nekem van vele bajom, mert nem azért költöztél ide, hogy elrángassalak mindenfelé. Hollyval kell töltened az idődet és bepótolni mindazt, amit eddig elpocsékoltál – ahogy kicsúszott a számon, már meg is bántam, hogy kimondtam. Niall letört hangja letört egy darabkát az én szívemből is.

- Te is tudod, hogy nem én pocsékoltam el – mondta halkan.

- Igen tudom, nem is úgy értettem, ne haragudj – vettem mély levegőt sokadára. – Kezd egyre jobban megszeretni, ne törd össze azzal a szívét, hogy nem láthat téged újra hetekig.

- Téged sem lát hetekig.

- Nekem dolgoznom kell, és nem vakációra megyek.

- Palm, kérlek. Értsd meg, hogy nem akarok itt maradni és minden percben azon aggódni, hogy éppen mi történik veled. Túl sok volt nekem ez az egész a paparazzikkal, ráadásul a rajongók is megőrültek, ki tudja mi lesz a következő.

Mikor megfordultam belé ütköztem, éppen ezért zavarodottan pillantottam fel a szemeibe, végül aztán el is néztem. Egy hülye voltam, amiért nem avattam be Niallt abba amit Chase mondott, de akkor ezer százalék, hogy nem tudtam volna lebeszélni az utazásról. És jelenleg, szerettem volna egyedül lenni és nyugodtan átgondolni a dolgokat. Igaz már pár napja, hogy találkoztam Chaseszel, mégis esélytelen volt Niall mellett belemerülnöm a gondolataimba, hiszen rögtön kiszúrta volna, hogy valami nincs rendben.

- Ne csináld ezt baby. Szeretlek, ne makacskodj velem – suttogta, míg a kezét az arcomra csúsztatta és felemelte a fejemet, én a tekintetemet mégis az állán jártattam.

- Nem akarom, hogy velem gyere – mondtam, hangom elcsuklott a végén, ezért gyorsan kikerültem őt és tovább pakoltam a bőröndbe, miközben felfelé pislogtam feltörekvő könnyeim ellen. Összerázkódtam az ajtó csattanására, amit Niall vágott be maga után, mikor kiment a szobából. Tenyeremmel erősen megdörzsöltem az arcomat, nehogy tényleg elbőgjem magam, aztán visszafordultam a szekrényem felé és folytattam a pakolást.

*

A kedvem a béka feneke alatt csücsült és egyáltalán nem akart előbújni és ezért én voltam a felelős, plusz nem is tettem érte semmit, hogy egy kicsit jól érezzem magam. Niallel félig haragban, félig pedig megbocsájtva váltunk el egymástól, amit aztán mindennél jobban megbántam, mikor felszálltam a gépre és ismétlésre állítottam a This Town -ot a telefonomon. Szörnyen éreztem magam, így mikor leszálltam az első dolgom volt őt hívni. Szomorúnak tűnt a telefonban, pedig Hollyval volt akkor. Nem is beszéltünk sokat, inkább leraktam a telefont, mert gyülekeztek a könnyeim és nem akartam, hogy hallja a hangomon azt, hogy elérzékenyültem. Na meg Brian is mellettem volt és előtte sem akartam sírni. Noha borzasztó rendesen viselkedett velem, egész út alatt nem kérdezett semmit sem és ezért hálás voltam neki, még ha ezt nem is mutattam felé. A napok végül hamarabb elteltek, mint számítottam rá, hogy fognak. Mikor dolgoztam, a figyelmem elterelődött Niallről, apáról és anyáról, meg Chaseszről, akinek a társaságát szintén nem kerestem. Nem volt kedvem hallani amint újra meg újra azt ismételgeti, hogy tudja, min megyek keresztül. Mert fogalma sem volt róla.

Hátradőltem a fonott székben, miközben próbáltam újra felvenni a vonalat, hogy miről is beszélgetnek a lányok előttem, de eléggé reménytelen volt minden próbálkozásom. A poharam után nyúltam és ha Josephine nem kapja el, az egészet az ölembe öntöttem volna, csak mert lusta voltam felülni és normálisan érte nyúlni.

- Kösz – sóhajtottam, mikor a kezembe adta. Szám közé vettem a szívószálat és rögtön szívni kezdtem a színes koktélt, ami az üvegben volt.

- Palm, mi lenne, ha mondjuk, egy kicsit leállnál az agyalással és megpróbálnál kikapcsolni?

- Nem agyalok – vágtam rá rögtön.

- Baby, ne nézz hülyének – sóhajtott fel. – Elmondod, mi a baj? – dugta oda a fejét az enyémhez, állát megtámasztotta térdemen, mivel a lábam felvolt húzva magam alá, így a széket tapostam.

- Semmi baj nincs Josie – erőltettem magamra egy mosolyt. – Tényleg. Csak fáradt vagyok.

- Ezt mondtad tegnap is. Meg az előtt is.

- Mert ez az igazság.

- Figyelj Palmer, tudom, hogy mostanában elhanyagoltalak és nagyon keveset lógtunk együtt, de még ugyanolyan jó barátnőd vagyok, és még ugyanúgy ismerlek. Tudom, hogy milyen vagy, mikor valami bánt, szóval hajrá. Segíteni szeretnék, mert engem is elszomorítasz ezzel, hogy csak itt ülsz és üveges tekintettel a távolba meredsz.

- Nem hanyagoltál el, csak sok dolgod volt, ahogyan nekem is – mondtam mosolyogva. – És nem hiszem, hogy tudnál segíteni – pillantottam le a poharamra.

- Talán mégis. Szóval? Elárulod, vagy leitatlak és elcsacsogod nekem részegen minden kis apró titkodat. Mint régen – mondta komolyan, mire elnevettem magam és megráztam a fejem.

- Lehet, az lenne a legjobb.

- Na, akkor ideje valami ütősebb italt kérni. Jössz velem a pulthoz? Belehúzunk – állt fel, én pedig kelletlenül leraktam a poharamat és követtem őt.

- Hová mentek? – kérdezte Martha felkapva a fejét.

- Hozunk még inni, mindjárt jövünk – fogott kézen, aztán elkezdett húzni a homokban. Összekulcsolta az ujjainkat, mire elnevettem magam és neki dőltem, miközben élveztem, ahogy a lábujjaim elmerülnek a meleg homokban.

- Hiányoztál Palm. Megígéred, hogy mostantól többet beszélünk majd? Szeretném vissza az őrült barátnőmet.

- Megígérem – bólintottam mosolyogva. – És az őrült barátnőd éppen pont most andalog veled a csillagos égbolt alatt a tengerparton, mintha csak valamiféle randin lennétek.

- Ez a beszéd – vigyorgott rám. – Két pohár whiskyt kérünk jéggel – mondta a pultosnak, amint a bárhoz értünk és felültünk a magasított székekre.

- Utálom a whiskyt.

- Én is – értett velem együtt, mire egy hihetetlen kuncogás csúszott ki a számon és a kezeimmel megtámaszkodtam a fán előttem. Egy ideig csendben voltunk, aztán kikaptuk az italainkat és a pultos srác odébb állt. Még a hideg is kirázott a whisky erős ízétől, ezért visszaraktam a pultra és tologatni kezdtem, miközben azon gondolkoztam, amit Josephine mondott. Végül felsóhajtottam és felpillantottam rá, ő pedig egy aranyos mosollyal nézett vissza rám és várta, hogy bele kezdjek a mondani valómba.

- Összevesztünk Niallel – csúszott ki a számon, mielőtt kétszer is meggondolhattam volna, hogy mit mondok.

- Aw baby, miért nem mondtad hamarabb? Mi történt?

- Erm… nem akarok róla beszélni, ne haragudj Josie – suttogtam.

- Biztos vagy benne?

Bólintással jeleztem, hogy ezer százalékig biztos vagyok benne. Ha bármit is mondtam volna, akkor el kellett volna azt is mondanom, hogy miért nem akartam, hogy Niall velem jöjjön. Hollyról pedig Saran kívül más nem tud.

- Jól van, ha nem akarod, nem erőltetem. Beszéltetek azóta, hogy összevesztetek?

- Igen, de nem sokat. Mármint nem békültünk ki, ha erre gondolsz. Azt hiszem. Igazából fogalmam sincs, hogy mi van – sóhajtottam fel, aztán megfogtam a poharat és lehúztam a maradék barna löttyöt a pohárból.

- De semmi komoly, nem igaz? Vagy? Aggódsz a kapcsolatotok miatt?

- Nem, amiatt nem aggódok. Mármint szeretem és ő is engem és nem hiszem, hogy egy ilyen kis félreértés miatt szakítana velem, noha elég csúnyán viselkedtem vele, mielőtt eljöttem volna New Yorkból.

- Palmer és a csúnya viselkedés? Ugyan már csajszi – mosolyodott el. – Te még a légynek sem tudsz ártani, nem hogy veszekedni. Szerintem csak te fújod fel ennyire a dolgot.

- Nem, tényleg csúnya… dolgokat mondtam neki és már annyira megbántam. De nem tudok tőle bocsánatot kérni, telefonon legalábbis nem. Meg… egy kicsit igazam is volt, még ha nem is úgy közöltem vele, ahogy kellett volna.

- A fenébe, olyan kíváncsivá tettél!

- Ne haragudj Jo, erről nem beszélhetek. Miatta is. Megérted, ugye? – pillantottam rá.

- Persze! – bólintott. – De hiszem, hogy már most kicsit könnyebben érzed magad. Mert végre megosztottad valakivel, hogy mi bánt. És tudom, hogy nem beszéltél róla Jasminenel sem.

- Nem, neki sem mondtam. És igazad van, tényleg megkönnyebbültem… egy kicstit.

- Na, hát csak ennyit akartam elérni – mosolyodott el. – Tudod mit? A fenébe Niallel! Jasmine szülinapja van az ég szerelmére, buliznunk kéne! Mit szólsz még egy körhöz?

- Oké, jöhet – bólintottam mosolyogva.

- Nem hagyom, hogy egy srác miatt ilyen elkenődött legyél. Gyere, menjünk vissza a többiekhez és aztán kirúgunk a hámból. Ah, tudtam, hogy táncos pasikat kellett volna rendelni Jasnek – sóhajtott fel, míg a kezeibe fogta a poharakat és elindultunk vissza.

- Csak nem lebeszélt róla? – nevettem el magam.

- Nem, de Alex viszont igen – sóhajtott fel. – Mindegy is, elég pasikból! Csajok, táncolni akarok – mondta, ahogy visszaértünk az asztalunkhoz. – Szólok a dj –nek, hogy egy kicsit pörgesse fel a zenét – nyomott egy puszit az arcomra, aztán már ott is hagyott, én pedig sóhajtva huppantam le a székre.

- Na, erre vártam már. Josie beindult – vigyorodott el Jasmine, aztán felállt, hogy követi a szőke hajú barátnőnket, mi pedig összenevettünk a lányokkal.

*

Fogalmam sem volt róla, hány óra van, de nem is nagyon érdekelt, mikor kiválasztottam Niall nevét a híváslistában és rányomtam a telefon ikonra. Két-három csörgés után fel is vette, éppen mikor ledobtam magam Josephinenal megosztott ágyunkra.

- Szia Niall – szóltam bele vigyorogva, hangom elmosódott és egy érthetetlen nyögés félévé változott, miközben az arcom erősen a matracba volt passzírozva, azzal nem törődve, hogy az összes sminkem a fehér takarón fog végződni. – Hiányzol – sóhajtottam fel és ásítottam egyet.

- Palmer, jól vagy? Olyan fura a hangod. Részeg vagy?

- Eltaláltad – kuncogtam fel, végül az egy csuklásba fuldoklott.

- Baby, hol vagy most?

- Az ágyamban és nagyon hiányzol. Bárcsak itt lennél mellettem. Vagy rajtam.

- Uhuhh, sok információ – vihogott fel Josie, mire én is elkuncogtam magamat és fentebb nyomtam az ágyon. – Au – vihogtam fel, mikor Josie keze hangosan csattant a fenekemen. – Niall, Josie molesztál – nevettem és nyöszörögtem egyszerre a telefonomba.

- Úgy emlékszem, te nem akartad, hogy veled menjek.

- Igen, de azért jó lenne, ha most itt lennél – sóhajtottam fel.

- Te is hiányzol nekem Palm – sóhajtott fel.

- Ugh forog a világ – motyogtam.

- Feküdj le aludni. Majd ha kialudtad magad beszélünk, oké?

- Ne! Ne rakj le! Niall lécci – nyüszítettem.

- Jól van, jól van, nem raktam le!

- Olyan kénylem… kénylent… k-é-ny-e-l-m-e-t-l-e-n már ez a nadrág – nyögtem fel morcosan, miközben próbáltam kibújni belőle, persze semmi eséllyel. – Viszket az arcom, ajh, még mű szempilla is van rajtam – nyöszörögtem.

- Baby, nagyon szenvedsz – sóhajtott fel Niall a vonalban. – Szedd össze magad, vetkőzz le és bújj ágyba.

- Ha most itt lennél, hagynám, hogy levetkőztess – vigyorodtam el és izgatottan vártam válaszát.

- Palmer Tonkin ne próbálj meg velem részegen telefonon keresztül flörtölni – hallottam a hangján, hogy vigyorog, így muszáj volt nekem is kuncognom.

- Ah, gyerünk Niall, valld be, hogy szívesen levetkőztetnél. Közben pedig megbámulnál azzal a gyönyörű szemeiddel, de annyira, hogy majd kiesnének – nevettem.

- Jól szórakozol?

- Jelenleg? Igen – nevettem. – De, csak mert elképzeltem, hogyan guvasztod a szemeidet – kuncogtam.

- Oh, istenem annyira részeg vagy – ő is nevetni kezdett, mire könnyek gyülekeztek a szemeimbe és egyik percről a másikra sírnom kellett.

- N-Niall… - zokogtam a telefonba, fejemet a párnába fúrtam és erősen összeszorítottam a szemeimet, közben pedig azt kívántam, hogy ha kinyitom őket, New Yorkban legyek, mellette, az ágyunkban. Hát nem jött össze.

- Palmer? Mi a baj? Miért sírsz?

- Úgy s-s- sajnálom – sisteregtem a telefonba. – Hi-hiányzol és átakarlak ölelni. Most.

- Aw baby, te is nagyon hiányzol nekem. Ne sírj, kérlek.

- Nem a-akartalak… elszakítani Hollstól – mély levegőket véve próbáltam lenyugtatni magam, több kevesebb sikerrel. Nem tudtam elképzelni, Niall hogyan értheti, amit magyarázok neki.

- Tudom baby. Tudom, hogy nem akartál, de attól még nem dől össze a világ, ha elutazok veled. Louis sem látja folyamatosan Freddiet.

- T-tudom, cccsak olyan k-keveset voltál együtt v-vele – zokogtam, közben pedig a takarót markolásztam.

- Jól van Palmer, semmi baj, ne sírj. Nem sokára jössz haza és együtt leszünk, oké?

- D-de haz-hazudtam neked.

- Tessék?

- Hazudtam neked Chaseszről. Úgy sajnálom – hunytam le erősen a szemeimet és hagytam, hogy a könnyek végig gördüljenek az arcomon.

- E-ezt nem értem Palmer… Jól van, tudod mit? Majd holnap beszélünk, ha megnyugodtál és józan vagy.

- Én teljesen józan vagyok! – háborodtam fel. – Nem hiszed el nekem, amit mondok?

- De, de elhiszem Palmer. Na, nyugodj le és vedd át a pizsamád. Itt maradok addig a vonalban, oké?

- Jó – motyogtam, aztán erőt vettem magamon és felültem. Lelöktem magamról a kék Denim farmer inget, aztán kikapcsoltam a lila csipkés melltartó és lecsusszantam az ágyról. A bőröndömhöz támolyogtam, aztán kihúztam belőle a fehér pólót a tetejéről, ami Niallhez tartozott, és amiben eddig is aludtam, majd gyorsan kigomboltam a shortomat és letoltam a lábaimon. Magamra kaptam a pólót, aztán az arcomat dörzsölve mentem vissza az ágyba és dőltem be a takaró alá. – Itt vagyok – szipogtam a telefonba és szorosan lehunytam a szemeim, hiszen a könnyek megint ki kívánkoztak a szemeimen.

- Levetkőztél? – Niall bársonyos hangja még jobban rám hozta a sírást, ezért vettem egy mély levegőt és letöröltem a kezemmel az arcomat.

- Igen. Alszok. Majd holnap hívlak. Szeretlek, szia.

- Én is szeretlek – válaszolta, én pedig az alsó ajkamba harapva kinyomtam és a telefont magam mellé ejtve fúrtam a fejemet a párnába. Hangosan felzokogtam, miközben megmarkoltam a párnát mellettem és olyan erősen nyomtam a fejemet az anyagba, amennyire csak tudtam. Észre sem vettem, hogy Josephine kijött a fürdőből és befeküdt mellém. Karjai közé vett és a hátamat simogatva pisszegett, noha a könnyeim nem apadtak el, a levegővételem valamennyire megváltozott és lenyugodtam. Niall mosolygós arcát magam elé képzelve ringatott el a sírás.