23 - Holly White

Halihalloo,

el sem hiszem, hogy már itt tartunk a történetben! Ugh, remélem tetszeni fog nektek a rész és azért lesznek olyanok, akik meglepődnek a történéseken meg minden.:3 Mindenképpen írjátok meg, hogy mit gondoltok az egészről, nagyon kíváncsi vagyok a véleményeitekre! Nem akarok tovább dumálni, még idő előtt lelövöm a poént. :D Jó olvasást! Xx♥

PALMER TONKIN

Tisztában voltam vele, hogy kínosra fordul, az egész helyzet amint megérkezik majd Alexa, arra viszont nem számítottam, hogy ekkora katasztrófa lesz a hálaadásunkból. Megbántottnak és elárultnak éreztem magamat, könnyeimet pedig alig tudtam visszatartani, amint a nappalinkban ültem a kanapénkon és hallgattam a szócsatát. Anyáék rég elhagyták a szobát, hiszen túl sokan voltunk az egész drámához, ráadásul nem sok közük volt az egészhez, nos, talán annyi, hogy a lányuk egy olyan srácba szerelmes, akinek kiderült, hogy egy két éves kislánya van.

- Nem hiszem el, hogy nem szóltál róla! Miért nem hívtál fel, mikor megtudtad? Hogy tudtad ezt eltitkolni? Hogy lehet egyáltalán egy ilyen dolgot titokban tartani? Hogy gyereket vársz tőlem? – Niall hangja közepes hangerejű volt, megtört és szomorú. Amint Hollyt néztem, aki Isabel, Alexa édesanyja karjai közül nézett minket, olyan volt, mintha egyszeriben tisztán látnék. Minden sötét folt, ami eddig Holly és Alexa körül lappangott egyszeriben világos lett. Már értettem, hogy Alexa miért nem akart Niallről beszélni. Értettem, miért nem tudtunk semmit Holly édesapjáról. Értettem, miért volt Alexa negatív véleménnyel Niallről. Tudtam, miért akart lebeszélni arról, hogy Niallel legyek. És most, hogy minden világos volt, majd kiszúrta a szememet a hasonlóság. Holly haja olyan szőke volt, akárcsak Niallé, szemeit egy az egyben az apjától örökölte.

- Niall titokban léptem le és egy levélen keresztül közöltem veled, hogy nem tudok veled lenni és aztán vissza kellett volna mennem hozzád? Szóba sem jött – rázta meg a fejét Alexa.

- Szóba sem jött? Igen, képzeld, vissza kellett volna jönnöd hozzám! Ha nem is lett volna minden ugyanolyan, mint régen, ott lettem volna neked és segítettem volna bármiben! Mert nem volt jogod eltitkolni előlem, hogy van egy lányom!

- Hát most már tudod, mondjuk nehogy azt hidd, hogy bármi is változni fog. Továbbra is köztünk marad, hogy te vagy az apja és ennyi.

- Megőrültél? Nem kérhetsz arra, hogy felejtsem el, hogy Holly az én lányom!

- Az én lányom is! Én neveltem eddig, és én is fogom ezek után is.

- Hát én meg azt nem fogom hagyni. Mert bár fogalmam sincs, mit jelent apának lenni, megfogom tanulni és ott leszek neki mindig! Nem fogom hagyni, hogy továbbra is úgy tegyél, mintha Holly nem tőlem lenne – nevette el magát idegesen.

- Niall fejezd be a dühöngést. Holly a lányom…

- A lányunk – szakította félbe Alexát.

- Attól még úgy döntöttem, hogy nem fogsz a nevelésében részt venni.

- És mégis megtudhatnám, hogy miért? Elárulnád mit tettem, amiért úgy gondolod, hogy nem vagyok méltó az apaságra?

- Te nem tettél semmit.

- Te viszont annál inkább, szóval inkább te fejezd be ezt az álszentséget, és tegyél le arról, hogy nem fogok Hollyval foglalkozni! Arról meg még inkább, hogy nem fog senki sem tudomást szerezni róla. Nem fogom hagyni, hogy hazugságban nőjön fel.

- Niall szerintem semmi jogod így beszélni Alexával! – szólt közbe Isabel.

- Pontosan. Az ön véleménye, ami engem nem érdekel! Ugyanannyi jogom van Hollyhoz, mint Alexának! Beszélni fogok egy ügyvéddel. Nem akarok még több időt elvesztegetni.

Letöröltem a kezemmel az arcomat, aztán felemeltem a fejemet és felálltam a kanapéról.

- Palmer… - fordult felém Niall, arcát elöntötték az érzelmek és ezért csak még jobban sírhatnékom támadt.

- Semmi baj… Beszéljétek csak meg – suttogtam, aztán elindultam mellette ki a folyosóra, majd kettesével szedve a lépcsőfokokat felmentem a szobámba. Becsuktam magam mögött az ajtót és mély levegőkkel próbáltam magam lenyugtatni. A fürdőszobában megmostam az arcomat, aztán visszamentem a szobámba és meglepődve néztem Niallre aki éppen akkor jött be.

- Palmer én… borzasztóan sajnálom, fogalmam sem volt, hogy…

- Tudom – szakítottam félbe. – Semmi baj. Menj, csak beszélj az ügyvédeddel és intézzétek el a dolgaitokat. Holly egy nagyszerű kislány és örülök neki, amiért szeretnél az élete részévé válni – mondtam mosolyogva, aztán gyorsan letöröltem a kibuggyanó könnycseppjeimet.

- Oh Palmer – jött elém, kezével az arcom után nyúlt és oda is fektette tenyerét. – Úgy sajnálom. Kérlek, ne sírj. Ne haragudj rám – suttogta.

- N- nem haragszom – ráztam meg a fejemet és egy lépéssel távolabb léptem tőle, mire ő fájdalmasan nézett rám.

- Palmer ne mondd ezt – lépett rögtön utánam és újra az arcomhoz nyúlt, viszont elfordítottam a fejem és összeszorítottam a szemeimet.

- Niall kérlek. Én… n- nem tudom ezt… most… így. Kérlek – suttogtam sírva.

- Nem akarlak elveszíteni – suttogta ő is a könnyeivel küszködve, nekem pedig a szívem szakadt meg, hiszen már régen tudtam, hogy úgy is ez lesz. Mégis hogyan lehetnénk együtt, mikor Niall Holly apja? Hollyt úgy imádom, mintha az én lányom is lenne, de ő nem az én gyerekem. Hanem Alexáé, akit szintén nagyon szeretek.

- Sajnálom.

- Ne, Palmer, kérlek. Megoldjuk, oké? Minden rendben lesz, és ez nem változtat semmit sem az érzéseimen irántad.

- Niall, idő kell. Gondolkoznom kell. Nem tudok veled maradni így, hogy mindketten össze vagyunk zavarodva. Majd ha tisztán látok és átgondoltam a dolgokat felhívlak…

- Palmer, ne szakíts velem kérlek – suttogta.

- Nem szakítunk, csak… egy kis szünetet tartunk.

- Nem akarom, hogy elhagyj.

- Niall, nem hagylak el.

- Ígérd meg – suttogta lehunyt szemekkel.

- N- nem tudom megígérni – ráztam meg a fejem, miközben a könnyeim versengve szánkáztak le az arcomon –, idő kell, hogy átgondoljak mindent. Kérlek – kértem erőtlenül. – A legjobb lesz, ha elmész. Maradhatsz, amíg találsz egy hotelt, vagy…

- Oké. Persze, megyek – fordult meg aztán vett egy mély levegőt és megtörölte az arcát. Lesütöttem a szemeimet és elhomályosodott látásomon keresztül alig láttam valamit. Álltam ott a szobában, miközben ő összeszedte a cuccait és mikor végzett megállt, majd elengedte a bőröndjét és visszajött elém. – Palmer, én… sajnálom. Bárcsak visszatekerhetném az időt.

- Ne mondd ezt – ráztam meg a fejem. – Én nagyon szeretem Hollyt.

- Tudom. Nem fogom kettőnket feladni, ezt ne felejtsd el – ujjai közé fogta az államat, aztán fentebb biccentette a fejemet, így összetalálkozunk a tekintetünk. Közelebb hajolt hozzám, mire automatikusa lehunytam a szemeimet. Gyengéden az ajkaimra illesztette az övét és megcsókolt. A csók rövid volt, de annál intenzívebb, a fájdalom összes hullámát végig küldte a testemen. Amint elvált tőlem legszívesebben megragadtam volna és visszarántottam volna magamhoz, de egyszerűen nem tudtam megmozdítani a testemet, ahogy egy hang sem jött ki a torkomon. Tudtam, hogy jól döntöttem akkor, mikor időt kértem tőle. Mindkettőnknek szüksége volt rá, mindketten össze voltunk zavarodva és nem tudtuk, hogy mit akarunk és, hogy ezután mi lesz. Bár kevés esélyt láttam arra, hogy majd tiszta fejjel megoldódik minden és újra együtt tudunk lenni, de azon leszek, hogy ez így legyen. Én sem akarom Niallt elveszíteni, már most eszméletlenül hiányzik, pedig egy perce sincs, hogy kilépett az ajtómon.

Olyan érzésem volt, mintha a mellkasomra tapostak volna. A levegővétel nehézkesen ment, összegörnyedtem a szőnyegen, lábaimat felhúztam és átöleltem a karjaimmal. Könnyeimmel áztatott arcomat a térdeimre hajtottam és előre- hátra dülöngéltem, abban reménykedve, hogy az majd segít megnyugodni.

*

Nem akartam elrontani a hálaadást, nem akartam sajnáltatni magam és nem akartam, hogy bárki is feljárkáljon hozzám egy tányér kajával, hogy megnézze, élek –e még. Mégsem tudtam magam rávenni, hogy lenyugodjak és csatlakozzak a többiekhez. Nem bírtam volna Alexára nézni, és Hollyval sem akartam gonoszkodni – még ha ő az egészből nem is értett, vagy értene semmit – túl sok volt minden egyszerre, és nem akartam megutáltatni magam Alexáékkal. Az ágyamban maradtam és karácsonyi filmeket néztem a laptopomon, közben pedig ettem valamicskét, de étvágyam sem volt ezért szinte az egész tányér étel visszament a konyhába. Este álomba sírtam magam, miközben a Niall illatú párnámat szorongattam és reggel feldagadt szemekkel és kiszáradt szájjal ébredtem; egész éjszaka azon át vettem a levegőt, mivel a sírástól eldugult az orrom. Én magam is jól tudtam, hogy rémesen szánalmas voltam az egész napos ágyban punnyadással és zombi kinézettel, de túlságosan fájt és jól esett ott feküdni és a plafont vagy a laptopom képernyőjét bámulni.

Szombaton aztán kikászálódtam az ágyból, lefürödtem, rendbe tettem a fejem és lányos dolgokat végeztem, hiszen holnap repülök Párizsba a Victoria’s Secret fashion showra. Még mielőtt Sara gépe landolt volna, összeszedtem magam, felöltöztem, autóba ültem és Alexáék felé vettem az irányt. Nem a beszélhetnék hajtott, hiszen semmi kedvem volt hazamenni hozzájuk, de muszáj voltam összepakolni és minden cuccom náluk volt. Mikor aztán megérkeztem az üres házba, csalódottság fogott el, de nem engedtem utat az érzéseimnek, a szobámba mentem és gyorsan összeszedtem a kellhető dolgaimat. Visszazárkoltam mindent, majd a repülőtér felé vettem az irányt, az úton hangosan zenét hallgattam és azt tettem, hogy minden a legnagyobb rendben van. Késve érkeztem meg a repülőtérre tekintve a forgalomra, ezért Sara már a bőröndjeivel várt rám odakint.

- Csajszi – ugrott mosolyogva a nyakamba és szorosan átölelt.

- Szia, Sara – mosolyodtam el és én is átöleltem őt.

- Hiányoztál baby. Milyen volt a hálaadásod? Mesélj! – vált el tőlem és szélesen vigyorogva nézett rám.

- Mesélek otthon, oké? Pakoljuk be a csomagjaidat – mentem el mellette, aztán megfogtam két nagy bőröndöt. Amint a kocsi felé fordultam Sara értetlen arckifejezésével találtam szemben magam, így rámosolyogtam aztán a csomagtartóhoz mentem. Sara cuccait a baloldalra pakoltam be, hogy ne tévesszük össze bőröndjeinket; mindkettőnknek ugyanolyanok voltak. Csendben bepakoltuk a cuccait, aztán beültünk a kocsiba. Elhagytam a parkolót és besoroltam az autópálya kihajtó felé.

- Palmer mi a baj? – kérdezte Sara, majd lentebb halkította a zenét, én pedig az alsó ajkamba haraptam, miközben úgy tettem, mintha a vezetés annyira lekötne.

- Nincs semmi baj – hazudtam, bár én magam sem tudom miért.

- Aha, látom. Mondd el Palm – fordult felém az ülésben.

- Csak egy kicsit… um, összekaptunk Niallel.

- Összekaptatok?

- Aha – nyeltem nagyot, és felfelé pillantgattam, nehogy kicsorduljanak a könnycseppjeim.

- Oh. Mi történt?

- Majd otthon elmesélem – mondtam gyorsan. – Um mi újság veled? – váltottam gyorsan témát, míg ő furán méregetett engem, végül egy sóhajtással megadta magát és másról kezdtünk beszélgetni.

Miután otthon anyáék köszöntötték Sarat, felvittem egy bőröndjét a szobámba ő pedig nem sokkal később követett is.

- Hol van Niall?

- Nem tudom – suttogtam.

- Mi az, hogy nem tudod?

- Elküldtem és nem kötötte az orromra, hogy hova megy – mondtam neki háttal állva, majd letöröltem az arcomról a könnyeket.

- Palmer, mi történt? - hallottam mögülem kissé ideges hangját, mire vettem egy mély levegőt aztán megfordultam.

- Alexa ugye azt mondta, hogy nem tudja ki Holly édesapja, mert egy részeg éjszakán történt az egész…

- Igen, és?

- Ez nem igaz, mert Holly szerelemből fogant. És Niall az apja.

- Csak viccelsz velem! – huppant le ledöbbenve az ágyamra.

- Ilyennel nem viccelnék – suttogtam.

- Palmer… Hogyan, vagy miért… te jó ég – suttogta.

- Hamar kiderült, mikor tegnap előtt bemutattam Hollyt Niallnek. Alexa egész végig hazudott.

- Mert ő tudta, hogy Niall gyereke?

- Hát persze. Miután ott hagyta őt, nem sokkal derült ki és rajta kívül mással nem volt. Egész végig a szemembe hazudott és még akkor sem mondta, mikor látta, hogy érdeklődöm Niall után – nevettem el magam kínosan és megcsóváltam a fejem, majd leültem mellé az ágyra.

- Oh Palmer annyira sajnálom – suttogta és átölelt, én pedig a fejemet a mellkasára fektettem. – Jaj, baby… Ne sírj. Minden rendben lesz. Ez nem jelenti azt, hogy Niall nem szeretne már veled lenni.

- De hogy lehetnénk együtt, mikor az exmenyasszonya az unokanővérem és a lányuk pedig az unokahúgom? – zokogtam fel.

- Várj, várj, lassíts. Woah. Mi az, hogy exmenyasszonya?

- Hát mielőtt szét mentek Niall megkérte a kezét, Alexa meg igent mondott.

- Basszus. És akkor miért szakítottak?

- Mert Alexa Harrybe is szerelmes volt. És aztán elhagyta Niallt.

- Harrybe?

- Igen – vettem mély levegőt.

- Oh, te jó ég! És ez minden tegnapelőtt derült ki?

- Nem – töröltem meg újra az arcomat, aztán kibújtam Sara öleléséből és kifújtam az orromat. – Mikor jöttünk anyuhoz, mert a kórházban volt ott volt Alexa is és találkoztak. Aztán hazajöttünk és Niall elmesélte az egész történetet.

- Csak arról nem tudtatok, hogy Holly… Te jó ég, úgy sajnálom – ölelt át újra. – Palmer ne szomorkodj, miért ne lehetnétek ti attól Niallel együtt?

- Mert csak gondolj bele! Az egész bonyolult és kellemetlen és Hollynak mégis mit mondunk, mikor nagyobb lesz? Az anyja és az apja miért nincsenek együtt és én miért vagyok a képben?

- Ne mondd ezt! És ezen még ráértek gondolkozni Palm! Még csak két éves.

- Mindjárt három – suttogtam.

- Még kicsi, úgy sem érti, mi folyik körülötte. Figyelj, Louisékkal is nem pont ez van? Hiszen ők sincsenek együtt és Louisnak barátnője van, a kicsi meg egyszer itt egyszer ott.

- De én Holly rokona vagyok! A mi helyzetünk sokkal bonyolultabb!

- Jól van, semmi baj. Van időnk kitalálni, hogy mi legyen. Na, ne sírj – simogatta a kezem.

- De hiányzik. És nem akarok vele szakítani, de nincs más választásom – hunytam le erősen a szemeimet.

- Aw Palm. Annyira sajnálom – suttogta, közben pedig szorított magához.

Amint lenyugodtam, lemostam a sminkemet aztán Saraval lementünk anyáékhoz. Hálaadásról maradt maradékokat ebédeltünk, délután pedig Saraval mindketten bealudtunk a kanapén. Miután megébredtünk Sara rávett, hogy kimozduljunk, hiszen Romee -ék is megérkeztek New Yorkba, és ha mi nem megyünk el a megbeszélt találkára, akkor ők jönnek ide. Persze az sem lett volna gond, de nem akartam, hogy mindenki tudomást szerezzen a rossz kedvemről, úgyhogy Sara felöltöztetett és kisminkelt, aztán rám parancsolt, hogy vigyorogjak, így még anyáék is meglepődtek, mikor lelibbentünk az emeletről.

- Elmegyünk találkozni a csajokkal – tájékoztattam őket. – Anyu elvihetem az autódat?

- Hogyne, persze menjetek csak – bólintott anyu. – Érezzétek jól magatokat!

- Meglesz! Sziasztok – intett mosolyogva Sara, utána pedig én is, majd az előszobában felvettük a csizmáinkat, és kiléptünk a csípős hideg levegőre. Beültünk a Mini Morrisba, aztán elindultunk a városközpont felé, ahol a lányok szálltak meg egy hotelben. Nem volt kedvem semmihez, de aztán úgy döntöttem, hogy abba hagyom a nyavalygást és jól fogom érezni magamat. Megiszok talán pár pohár bort is, esetleg koktélt és egy percre sem fogok Niallre, vagy Alexára, esetleg Hollyra gondolni.