27 - This Town

Halihalloo,

aww a mai rész roppant édes lett, de nem mondok róla többet, mert még elárulom a tartalmát!:D Remélem nektek is tetszeni fog, írjátok meg kommentben a véleményeiteket! Jó olvasást! Xx♥

PALMER TONKIN

Lady mocorgására ébredtem fel, és amint leesett, hogy ő mozgolódik mellettem, közelebb bújtam hozzá, majd átöleltem a kiskutyámat. Tudom, hogy nem szerette, mert bezártnak érezte így magát, viszont mikor esélyem volt rá, mindig kihasználtam azt és egy pár pillanatig így tartottam őt a karjaimban. Utána persze felugrott és kibújt az ölelésemből, mire egy sóhaj hagyta el a számat és figyeltem, amint leugrott az ágyamról. Végül visszafordultam a hátamra és a plafont kezdtem mustrálni. Hiányzott valaki mellőlem, akit úgy átölelhetnék reggelenként, mint Ladyt tettem pár másodperce. Az a valaki pedig természetesen Niall volt. Hiányzik nekem, mindennél jobban, de nem bírom magam rávenni, hogy felemeljem a telefonomat és felhívjam. A VS fashion show after partija óta nem beszéltünk, ahol részegen rácuppantam és totál hülyét csináltam magam előtte. Ha Sara, akkor nem vesz észre minket, és nem állít le, megcsókoltam volna, amit lehet, még jobban bánnék annál, hogy úgy elengedtem magam és többet ittam a kelleténél. Szükségem volt időre, teljesen komolyan gondoltam az egészet, viszont az, hogy felbukkant a bemutatón, újra felkavarta már- már leülepedett érzéseimet és az alkohol tűnt a legkönnyebb megoldásnak. És hiányzott – már akkor is, attól kezdve pedig csak még jobban. Így hát rá vetettem magam. Szó szoros értelemben.

Azóta pedig egy üzentet váltottunk. Elnézést kértem tőle a viselkedésemért, ő pedig utána folyamatos smsekkel bombázott; mindhiába, egyikre sem válaszoltam. Tudom, hogy mindkettőnkkel a bolondját járatom, de nem tudok csak úgy túllépni azon, hogy az én imádott Hollymnak Niall az apja. Niall Horan, akibe visszavonhatatlanul szerelmes lettem.

Újabbat sóhajtottam, végül megráztam a fejem, majd lelöktem magamról a takarót és felültem. Az ablakok felé fordítottam a fejem, a kissé idegen szobában; rég jártam már itt és őszintén szólva hiányzott ez a hely. Imádtam a telet, és az, hogy igazi fehér karácsonyban lehet részem a családommal, feldobta a kedvemet. Na meg persze, hogy végre évek után összetudtuk hozni a téli kiruccanást, és bár az ünnepeket nem otthon, New Yorkban ünnepeljük, ahogy az lenni szokott, hanem idén Coloradoban nagyinál és papinál. Van egy hatalmas házuk, ahol mindannyian kényelmesen elférünk, így hát nem volt senki sem ellene, mikor anya felvetette az ötletet, hogy jöjjünk a szüleihez karácsonyozni. És hát itt tömérdek hó van, hiszen a hegyekben vagyunk sí és snowboard területen, úgy hogy mióta megjöttünk két napja, mindkét napomat kint töltöttem a nővéreimmel és srácaikkal a sípályákon.

Kiszálltam a meleg vackomból, de csak hogy pisiljek és fogat mossak. Tegnap este megajándékoztam a nővéreimet titokban egyforma pizsamákkal, hogy reggel amint felkelünk, abban menjünk le. Felvettem magamra a szürke pizsit, amin piros és fehér minták voltak, aztán felhúztam egy zokni féleséget, melynek az alján rendes talp volt, így gyakorlatilag egy mamusznak szolgált. Megkaparintottam a pizsamához járó hálómaszkot is, aztán azt a fejemre rakva visszabújtam az ágyba. Ladyt magamhoz édesgettem, és miután újra mellettem feküdt, a szemeimre húztam a maszkot és próbáltam egy kicsikét még pihenni. Karácsony reggel volt, ami azt illeti, izgatott voltam, mint mindig minden karácsony reggelen, de most egyszerűen visszahívogatott az ágy. Talán azért, mert tegnap késő este sokáig web kameráztam Saraval, aki Portugáliában, a szülővárosában tölti a karácsonyt szintén a családjával. Utána pedig még Romeeval is beszéltem, valamint lecsempésztem a sötétben az ajándékaimat a fa alá, úgy hogy eléggé későn feküdtem le.

Visszaaludni persze nem tudtam, de sikerült még egy kicsit ellazulnom és teljesen beképzelnem azt, hogy Niall mögöttem fekszik, lábai az enyéim között vannak, kezeivel átölel, és a nyakamba szuszog. Ezért totál megijedtem, mikor valaki berontott a szobámba. Rögtön felemeltem a fejem és feltoltam a maszkot, majd értetlenül és hunyorogva meredtem Mackre, aki elkerekedett szemekkel bámult rám.

- Mi az? – kérdeztem.

- Nem hallod? – kérdezte döbbenten.

- Mit? – kezdtem fülelni, míg nem egy hangot véltem felfedezni valahonnan lentről. Egy igazán nagyon ismerős hangot. – Ez ki? – kérdeztem fülemben dobogó szívvel és ledobtam magamról a takarót, mert hirtelen nagyon melegem lett.

- Szerintem nézz ki az ablakodon – mondta és láttam rajta, hogy kevés kell neki és mindjárt elvigyorodik. Értetlenül fordultam az ablak felé, aztán csúsztam az ágy szélére, majd álltam fel a matracról. Sejtettem, hogy ki lehet az, de nem akartam elhinni. Biztosan a képzeletem játszik velem. Nem lehet, hogy…

A szám elé kaptam a kezemet, amint megláttam Niallt az ablakom alatt, térdig érő hóban, maga előtt a gitárját tartotta és folyamatosan járt a keze, miközben énekelt. Már akkor homályos volt a látásom, mikor az ablak kilincse felé nyúltam, hogy ki tudjam tárni azt. Rögtön megcsapott a hideg levegő, ami miatt aggódva néztem le Niallre, hiszen egy kék pulóveren kívül nem viselt mást. Rögtön felismertem a dallamot, már énekelte nekem, akkor viszont csak a refrénét, hiszen nem volt még készen a dal. Éreztem, amint legördült az első könnycsepp az orcámon, kezemmel még mindig a számat szorítottam, arcomon viszont már egy széles mosoly ült. Nem akartam elhinni, hogy tényleg ott áll lent és éppen szerenádot ad nekem. A dal gyönyörű volt, Niall és a gitár hangja pedig libabőrbe bújtatta a testem. A srác rendelkezett egy olyan tulajdonsággal, hogy ha énekelt, elhitted, hogy rólad vagy rólatok szól a dal, és ezt újra meg újra megtapasztaltam mellette. Ezúttal is elhittem, hogy a dal rólunk szól, vagy talán így is volt. Végül is nekem énekelt szerenádot, szóval lehet, hogy én ihlettem őt?

Aztán elvetettem az ötletet, vagyis inkább csak nem rágódtam rajta tovább, mert egyre jobban készült feltörni belőlem a zokogás, azt pedig nem akartam. Így is, leginkább úgy festhettem, mint egy zombi. Könnyektől ázott arccal és kócos hajjal.

Mikor Niall újra a refrénbe kezdett, megfordultam és az arcomat letörölve sebesen elhaladtam Mack mellett. Leszaladtam a hatalmas falépcsőkön, aztán rögtön lelassítottam, amint szembe kerültem a terasz ajtóval, hiszen az is nyitva volt és Niall így pontosan velem szemben állt. Láttam a szüleimet az ajtó mellett állni, arcán mindkettejüknek egy vigyor volt, amit próbáltak takarni, míg a nagyiék a konyha és a nappali összekötő ajtóban álltak és Logant is érzékeltem a kandalló előtt állva. Az egész családom jelen volt, amint Niall szerenádot adott nekem, és bár egy pillanatra azt kívántam, hogy egyedül legyek, hogy Niallel kettesben tudjunk lenni, végül örültem, hogy itt vannak, hiszen ki másnak a segítségével sikerült volna Niallnek ezt az egészet összehoznia?

Mozdulni se mertem, csak néztem Niallt, amint könnyedén játszik a gitáron, végül a lábaim önálló életre keltek és lassan elindultam felé. Tudtam, hogy nem sokára a dal végére ér, éppen ezért nem akartam félbe szakítani, pedig legszívesebben azt tettem volna. Azt hiszem patakokban folytak a könnyeim, tényleg nem akartam elhinni, hogy itt van Coloradoban, eljött hozzám, úgy hogy még abban sem volt biztos, vevő leszek –e a kis romantikus karácsonyi ajándékára. Amint befejezte a dalt, ajkaim elnyíltak egymástól, hogy valami levegő is jusson a szervezetembe, ami lehet nem is jött volna olyan rosszul. Hirtelenjében csend volt, csak a tűz pislákolását hallottam, míg nem Lady fel nem ugatott mellettem, aztán már el is indult száz kilométer per órás sebességgel Niall felé. Niall elnevette magát és lenézett Ladyre, aki amint mellé ért ugrálni kezdett és belé kapaszkodott, Niall viszont még mindig nem csinált semmit, csak nézett rám. Ajkairól a mosoly újra eltűnt, de aztán nem bírtam tovább, szóval elnevettem magam, letöröltem a könnyeimet, és Lady példáját utánozva elindultam felé. Amint ezt észrevette, leakasztotta a válláról a gitárt, így probléma nélkül tudtam magam a nyakába vetni. Éreztem amint vizesek lettek a lábaim a hó miatt, habár ez volt, ami most a legkevésbé érdekelt. Lábaimat a dereka köré fontam, míg kezeimmel szorítottam magamhoz és a fejemet a nyakához nyomtam. Egyik kezével tudott csak megtartani, mert a másikban ott volt a gitárja, plusz még Lady is ugrált, így megnehezítettük szegény srác helyzetét, de azt sem bántam volna, ha összerogyott volna a hóban és ott feküdtünk volna. Magam mögül füttyöket, kiáltozásokat valamint tapsot hallottam, mire elmosolyodtam és a fejemet még jobban nyomtam Niall nyakába.

- Szia – suttogta a fülembe, mire kínosan elnevettem magam és picit megráztam a fejemet. – Mi az? – kérdezte.

- Szia – suttogtam vissza mosolyogva. – Mit keresel itt?

- Ez elég kínos, mert éppen anyukádnak adtam szerenádot, te meg itt rám veted magad ugh – motyogta, mire elnevettem magam és felemeltem a fejem a nyakából. Mosolyogva nézett rám, én pedig kuncogva újra megráztam a fejem. Nem akartam elhinni, hogy itt van.

- Azt hittem, nincs ihleted? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Így volt, csak aztán körülbelül egy hónappal táncoltam veled és aztán még aznap éjjel befejeztem a dalt.

- Ugh, ne is emlékeztess rá. Annyira rosszul érzem magam amiatt – hunytam le a szemeimet.

- Tudod eléggé összezavartál, és egy kicsit mérges is voltam, hiszen tudtad, hogyan érzek és játszadoztál velem, de aztán csak úgy beugrott a folytatás, szóval rögtön leültem írni.

- Sajnálom. Nem tudom mi ütött belém. Nem szoktam általában így neki állni, inni – motyogtam még mindig lehunyt szemekkel. – Remélem elég büntetés, hogy iszonyú ciki vagyok.

- Büntetés?

- Igen, hogy ne haragudj rám, mert most mindennél jobban megakarlak csókolni – nyitottam ki újra a szemeimet, utána viszont újra le is hunytam őket, mert Niall megcsókolt, amint kiejtettem a szavakat a számon. Ujjaim hátulról a hajába csusszantak, és éreztem, mennyivel is hosszabbak voltak a tincsek, mióta utoljára túrtam közéjük. Hosszan csókolt, egy picit hevesen, de imádtam és azt akartam, soha ne érjen véget. Azért abban reménykedtem, hogy anyuék már nem állnak mögöttünk az ablakban.

Egy sóhaj csúszott ki a száján, amint elváltam tőle, homlokomat az övének nyomtam, és szemeimet duzzadt alsó ajkán tartottam. Éreztem, amint a hideg levegő beáramlik a testembe, és láttam a leheletünket, ami füstként szállt fel a felhők közé.

- Sajnálom, hogy nem hívtalak – suttogtam.

- Sajnálom, hogy kételkedned kellett az érzéseimben.

- Kellett az idő Niall, még ha nem is igazán gondoltam bele normálisan, hogy mi lenne velünk, ha újra megpróbálnánk, így, hogy most már mindketten tudjuk, hogy Holly a kislányod. Sokkal leginkább lefoglalt a hiányod és annyira örülök, hogy itt vagy. Egy nyuszi voltam és nem bírtam megemelni a telefont, hogy véget vessek a szenvedésemnek.

- Én is rendesen szenvedtem baby, elhiheted. De mondtam, hogy nem fogom feladni a kapcsolatunkat, szóval vettem a bátorságot, és megkerestem a nővéreidet.

- Annyira örülök neki Niall – nyomtam ajkaimat újra az övéi ellen, és erősen megcsókoltam. Haját teljesen feltúrtam, de nem érdekelt, mert nagyon jól esett a szőkés barnás tincsek között turkálni. Végül a csókunkat Lady szakította meg, aki újra letámadt minket, ugatni valamint ugrálni kezdett. – Lady is nagyon örül, hogy lát – suttogtam mosolyogva, mire elkuncogta magát.

- Szerintem menjünk be, mert rohadt hideg van – javasolta mosolyogva, mire bólintottam egyet, de továbbra sem engedtem el a derekát a lábaimmal, vagy a nyakát a kezemmel. Elkuncogta magát, majd velem az ölében indult meg a ház felé. Odabent aztán lerakott, én pedig becsuktam a terasz ajtót, aztán hátulról megint rávetettem magam, mire elnevette magát. – Te is hiányoztál nekem Palm, de Ladyt még nem volt alkalmam üdvözölni, szóval, ha nem haragszol… - mondta, mire felkuncogtam és lecsúsztam a hátáról. Mosolyogva figyeltem amint letérdel kiskutyosom elé és átöleli, valamint vakargatja a fejét, aki vonyító hangokkal adta tudtunkra, hogy nagyon is élvezi Niall szeretetét. Bezzeg, ha én csinálom ezt a kis szőrmókkal, menekül előlem, pft.

- Oké, elég lesz már, kezdek féltékeny lenni – biggyesztettem le az ajkaimat, mire Niall újonnan nevetését hallatta, aztán felemelkedett és felém fordult. Kezeit vigyorogva a derekamra csúsztatta, miközben közelebb húzott magához, én pedig rögtön megcsókoltam őt újra. Élveztem apró csókjait, amit a számon és a szám sarkában hintett el, majd pusmogás ütötte meg a fülemet a konyha felől, így kuncogva elváltam Nialltől és hátra hajtottam a fejem.

- Bejöhettek már – kiáltottam el magam nevetve, mire rögtön felbukkant Mack és apa feje a nappaliban.

- Aw, Niall olyan szépen énekeltél! Örülök, hogy rendben ideértél – indult el felénk, és amint Niall meglátta apát, rögtön elengedte a derekam, én viszont továbbra is a vállain tartottam a karjaimat, így kényszerítve őt, hogy felém fordulva maradjon. Rám nézett egy ijedt pillantással, végül kénytelen voltam őt elengedni, mert Mack mellénk ért, és átvette a karjait mindkettőnk vállán.

- Én mondom nektek, a dalt kettejükről írta – jelent meg nagyi hevesen gesztikulálva anyával és Logannel az oldalán, míg mögöttük papi jött mosolyogva.

- Erm köszönöm Mack, és igen, így van – bólintott udvariasan mosolyogva Niall.

- Látjátok, megmondtam – mosolygott nagyi rám, aztán elindult felénk, megkerült minket és elénk állt. – Palmer nagymamája vagyok, szólíts csak Lizzienek. Örülök, hogy megismerhetlek szépfiú – nyújtotta felé a kezét, én pedig az alsó ajkamba haraptam, amint meghallottam nagyi hogyan becézi Niallt.

- Én is nagyon örülök, Niall vagyok – hallottam meg Niall hangját, mire mosolyogva előrébb hajoltam, hogy rálássak.

- Tyű, ez aztán az akcentus. Brit és…

- Ír – válaszolta gyorsan Niall. – Írországból származom.

- Palmer, kedveském, mit kerestél te Írországban? – fordult felém egy értetlen arckifejezéssel, de tudtam, hogy csak viccel.

- Én semmit nagyi, Los Angelesben találkoztunk – válaszoltam mosolyogva.

- Hát persze. A mai fiatalok minden idejüket Los Angelesben töltik – ingatta meg a fejét, mire mind felnevettünk. – Bobbie, te nem akarsz bemutatkozni Palm udvarlójának? Hát gyere már ide.

- Jövök már. Szervusz, fiam, Bobbie vagyok, és tegeződjünk – fogott Niallel kezet papi, míg mi mosolyogva figyeltük őket.

- Rendben van, ha így szeretnéd – nevetett fel Niall.

- Örülök, hogy itt vagy Niall – ölelte át anya apát. – Ahogy Charlie is, csak egy kicsit még morcos, mert nem kávézott – nyomta anya a könyökét apa oldalába, mire mind felnevettünk.

- Hát persze, a kávé – motyogta apa, miközben megforgatta a szemeit, én pedig egy esdekelő pillantással néztem rá. Nem akartam, hogy itt neki kezdjen problémázni és apáskodni, csak hogy megmutassa Niallnek, hogy legközelebb nem törheti így össze a szívemet, különben vele kell számolnia.

- Ne morogj Charles, mindjárt jön a kávé. Üljetek le gyerekek – mondta nagyi, amint el is indult a konyha felé, minket pedig végre elengedett Mack. Mármint nem bántam, hogy átölelt meg minden, de sokkal inkább ölelgettem volna most Niallt, mint őt. – Jó lesz mindenkinek a kávé? Tudok teával és kakaóval is szolgálni.

- Én kávét kérnék tiramisuval – kiáltottam vissza neki mosolyogva.

- Hát persze, édességet reggelire. Majd ha normálisan reggeliztél.

- Nagyi – nyújtottam el a szót, miközben leültünk a kanapéra.

- Jól van, jól van. Inkább foglalkozz az udvarlóddal, mint a kajával – mindannyian újra felnevettünk és helyet foglaltunk a kanapén, fotelekben és a földön.

- Mikor érkeztél? Vagy itt is aludtál titokban, és csak nekem nem szólt senki? – kérdeztem Niallt, amint körbe pillantottam a szobában.

- Igazából úgy fél órája érkeztem meg – vigyorgott rám.

- Akkor jó.

- Jól utaztál? – kérdezte anya, Niall pedig bólintott. 
- Nagyon tetszik eddig Colorado, még sosem jártam itt – fűzte hozzá.

- Hát, mivel nagyi már az első találkozástokkor szépfiúnak hívott, gyanítom, mostantól többet leszel itt – mondtam, mire elnevette magát és a kezét észrevétlenül a derekamra csúsztatta, miközben hátra dőltünk a kanapén.

- Komolyan kéne venned, Palmer nem viccel – mondta papi a nagy fotelében ülve.

Ezután beszélgetni kezdtünk az időjárásról és úgy általában az országról, meg a síparadicsomról, míg nem anya és nagyi be nem jöttek pár tálcával, ugyanis onnantól kezdve nagyi átvette a kérdezősködést és kisajátította a barátomat. De nem bántam, sőt örültem neki, hogy mindenki ennyire kedveli. Arról meg már ne is beszéljünk, én mennyire kedvelem.