52 - Felültetett

Halihalloo,

oiii idk mit írjak úgy hogy ne adjam el a részt.:D Történnek dolgok, bukkannak fel személyek, but a hangsúly természetesen Nalmeren ÉS baby Horan 2.0 -on van.:3 A végéért ne öljetek meg, köszipuszi.:* Jó olvasást! Xx♥

PALMER TONKIN

Miután lenyugodtam és mindent elmondtam anyának a reggeltől kezdve, kezdtem magamat sokkal jobban érezni. A boldogság méregként terjedt szét a mellkasomban és már most alig vártam, hogy végre megszülessen a kisbabánk és a kezemben tarthassam. Anya lenyugtatott és egyben felkavart. Tudom, hogy kemény menet lesz és komolyan kell vennem az egészet. Anya leszek, Niallel szülők leszünk és születni fog egy gyerekünk. Egy gyerek, akinek rengeteg szeretetre, figyelemre és időre lesz szüksége. És tisztában voltam vele, hogy mi ezt megtudjuk neki adni. Sőt, biztos voltam benne, hogy a kis csöppségünk híre újra közel fog hozni minket egymáshoz Niallel és nem csak, hogy közel, de most már örökké egymáshoz köt minket. A mi kis csöppségünk, a szerelmünk jelképe, egy gyönyörű gyerek, aki egy biztonságos és szerető családba fog bele születni.

Nem tudom mennyi időt töltöttem a szalonban, de hirtelen nagyon éhes lettem, úgy hogy nagy nehezen elköszöntem anyától és megbeszéltük, hogy mindenképpen hívni fogom őt holnap. Láttam a szemében a büszkeséget, ugyanúgy meghatódott, mint én és hirtelen kezdtem érteni, mit is jelent neki az egész. Unokája fog születni, a mi gyerekünk lesz anya és apa első unokája. Nagyszülők lesznek, ahogy mi is szülők. Még most is alig akartam elhinni.

Beugrottam a szalon melletti étterembe és rendeltem egy jókora adag cézársalátát elvitelre. Miután fizettem, visszaindultam a kocsihoz, majd úgy döntöttem, hogy online bevásárolok a vacsorához. De legelőször enni szerettem volna, utána pedig felhívni Niallt. 
Ráncba szaladt a homlokom, mikor megláttam a kocsit a mélygarázsban a helyünkön parkolni. Beparkoltam mellé, aztán a lifttel felmentem az emeletünkre és amint a lakásba értem, és lerúgtam a magas sarkút magamról, be is indultam a nappali felé.

- Niall? – kiáltottam el magam, mikor nem találtam őt, aztán tovább mentem az étkezőasztal felé, ahonnan már beláttam a konyhába.

- Hát te? – kérdezte mögülem, mire leraktam a salátát és megfordultam.

- Szia – mosolyodtam el és visszaindultam felé.

- Nem fotózáson kellene lenned?

- Hazaküldtek, mert nem éreztem jól magam – mondtam lassan, majd megálltam előtte, ő pedig előrehajolt és egy gyors csókot nyomott az ajkaimra.

- Beteg vagy? – fogta meg a kezem.

- Nem, nem hiszem, csak nem reggeliztem és rosszul lettem – rebegtem.

- Legközelebb egyél – korholt finoman, én pedig beszívtam az alsó ajkamat, ahogy felpillantottam rá.

- És te? Te sem szoktál ilyenkor itthon lenni.

- Alexa hívott, hogy nem találja Holly piros dresszét és megkért, hogy nézzek körül itthon, mert a kisasszony ma mindenképpen azt akarja felvenni. De meg van – mutatta fel a kezében lévő piros dresszet.

- Oké – bólintottam.

- De mennem is kell érte a suliba.

- Niall, mikor jössz ma haza? – kérdeztem gyorsan.

- Nem tudom – szaladt ráncba a homloka. – Szerintem a szokásos időben. Miért?

- Nem lehetne, hogy ma egy kicsit hamarabb haza gyere? Főzök vacsorát és tölthetnénk együtt az estét – mondtam reménykedve, mire az arca megenyhült és elmosolyodott, majd hozzám hajolt és újabb puszit nyomott az arcomra.

- Fél hétre megyek Hollsért, utána pedig jövök haza, oké?

- Oké – kúszott egy széles vigyor az arcomra, aztán a kezemet a mellkasára csúsztattam és kabátjába belekapaszkodva közelebb húztam magamhoz, hogy egy újabb csókot tudjak nyomni a szájára. – Köszönöm – motyogtam.

- Este találkozunk. Légy jó – nyomott puszit a homlokomra, én pedig a pillanat erejéig lehunytam a szemeimet.

- Jó – suttogtam. – Mit szeretnél vacsorázni? – kérdeztem gyorsan, miközben ő már kiindult az előszobába.

- Erm, mindegy, lepj meg – mosolygott, míg felhúzta a cipőit. – Később baby – dobott csókot, én pedig vigyorogva figyeltem, ahogy kimegy az ajtón, majd hosszan kifújtam a széndioxidot, mikor újra egyedül voltam. Örültem neki, amiért Niall belement, hogy hamarabb hazajön. Terveim szerint egy nyugodt estét töltünk el kettesben, és eltudom neki mondani, hogy terhes vagyok. Legszívesebben már most megosztottam volna vele, de ez az év legrosszabb ötlete díjat nyerte volna el, ezért muszáj volt tartanom a számat. Rohannia kellett Hollyért, és nem volt idő egy ilyen dolgot közölni vele öt perc alatt.

*

Fél hétre készen voltam mindennel, a teríték és az étel az asztalon volt, elfogadhatóan néztem ki, a néhány üveg sör pedig a hűtőben pihent. Persze én nem ihatok, Niallnek viszont biztosan jól fog esni a vacsora után, úgy hogy rendeltem egy hatos csomaggal. Próbáltam a lehető legjobban a kedvében járni, ezért a kedvencét főztem és a kedvenc desszertjét készítettem be a hűtőbe. Azt akartam, hogy az este a lehető legjobban sikerüljön, úgy hogy mindent meg is tettem, hogy így legyen. Magamnak sem mertem bevallani, de valahol kicsit aggódtam, hogy Niall mégis mit fog szólni, vagy reagálni az kisbaba dologra. Persze, nem féltem a reakciójától, hiszen biztos voltam benne, hogy örülni fog, kételyeim azért mégis akadtak. Mi van, ha azt mondja, hogy mindketten túl fiatalok vagyunk még a gyerekvállaláshoz? Mi van, ha azt mondja, hogy a munkája és Holly mellett nem fér bele még egy gyerek? Persze Hollyval más volt a helyzet, hiszen ő egyre nagyobb volt, iskolába járt és sportolni, és hozzá lehetett igazolni az időnket. Egy csecsemővel viszont nem lehet megtenni, még akkor is, ha egy szempillantás alatt kisgyerekké cseperedik.

Megráztam a fejem, hogy elhessegessem hülye gondolataimat, majd újra végig pillantottam az asztalon, végül úgy döntöttem, hogy meggyújtom a gyertyákat ott és a dohányzó asztalkán is. Lekapcsoltam minden lámpát, csak a tűzhely fölötti égőket hagytam égve, majd leültem a kanapéra és kényelmesen elhelyezkedtem Ladyvel és Tatetel az oldalamon. Bekapcsoltam a tévét, de csak hogy egy kis háttérzajt adjon, a figyelmemet viszont egyáltalán nem irányítottam rá, csakis a telefonomra. Anya érdeklődött sms –ben, hogy minden rendben van –e és, hogy beszéltem –e már Niallel én pedig válaszoltam neki. Már hét óra is elmúlt, de Niall még mindig nem volt sehol. Nem idegesítettem rajta magam, hiszen tudom milyen a forgalom kifelé a belvárosból és időbe telik, míg eljut Alexáékhoz, aztán pedig haza. Viszont mikor egy újabb óra eltelt és még semmi hírt nem kaptam felőle, kezdtem kicsit aggódni. Úgy döntöttem, hogy írok neki egy sms –t, de nem válaszolt rá, ahogy a rákövetkező és rákövetkezőre sem. Mérgemben felálltam, szedtem kaját magamnak, aztán megmelegítettem azt, majd visszaültem a kanapéra és dühösen a tévét bámulva tömtem magamba az ízletes falatokat. Miután teli lettem, elpakoltam a maradékot a hűtőbe, a tányéromat pedig elmostam, majd tusolni indultam. A telefont persze mindenhova vittem magammal, hátha Niall jelentkezne, de semmi hír nem volt felőle. Se bejövő hívás, se egy sms.

Fürdés után eszembe jutott a babavédő vitamin, amire azt mondta az orvos, hogy mindennap be kell vennem egy pohár vízzel, így hát mindent kirámoltam a táskámból és meg is ittam a pezsgőtablettát. A brosúrákkal együtt, amiket a doktornőtől kaptam, ültem vissza a kanapéra, és miután felkapcsoltam az olvasó lámpát, nézegetni kezdtem. Mindent végig olvastam és lapoztam kétszer is, már kilenc óra is elmúlt és Niall még mindig sehol nem volt. Újra elraktam mindent a táskámba, majd elfújtam a gyertyákat és jó éjszakát kívántam a kiskutyáimnak. Befeküdtem az ágyunkba, miközben letöröltem könnyáztatta arcomat és az oldalamra fordulva kibámultam az ablakon. Térdeimet felhúztam, míg a kezem a hasamra csúszott, végül azt simogatva nyomott el az álom.

*

Másnap reggel az ébresztőórám előtt ugyanabban a pózban ébredtem fel, mint amiben elaludtam, annyi különbséggel, hogy ezúttal Niall mögöttem szorosan feküdt és a derekamat ölelte át. Halkan hortyogott a nyakamba, ezért a hátamra fordultam, mire a feje a párnára csúszott. Tátott szájjal hortyogott tovább, ami csak azt jelenthette, hogy igenis megtalálta azt a pár üvegsört a hűtőben, amiket tegnap este szorgosan behűtöttem neki. Hirtelen pattantam ki mellőle az ágyból, majd viharzottam a nappaliba, ahol a dohányzóasztalon csakugyan ott hevertek az üres üvegek, egy piszkos tányérral, amire rászáradt a kajamaradék is. Olyannyira mérges lettem, hogy legszívesebben lesöpörtem volna az egészet a földre, csak hogy az üvegek csattanására felkeljen. Végül mély levegőket véve lenyugtattam magam és csináltam egy zöldteát. Míg a filter ázott a meleg vízben, addig elvégeztem a reggeli teendőimet a fürdőben, majd halkan kivettem pár ruhát a szekrényemből és visszamentem a fürdőbe. Ma magas sarkúmat lecseréltem egy bőr Vansra, hiszen semmi kedvem nem volt tíz centis tűsarkakkal sétálni. Rossz kedvem volt, csalódott voltam és elképesztően dühös. Niallre, aki elfelejtette a randinkat, nem írt vissza még egy bocsánatot sem és ráadásba megitta az összes sört és még jól is lakott a kajával, amit azért készítettem, hogy ketten együk meg. Miután bedobtam egy könnyű reggelit, és szándékosan ott hagytam az üvegeket, valamint a tányért a dohányzó asztalon, halkan kislisszoltam a lakásból és elindultam a stúdió felé, ahol csodálkozva fogadtak. Igaz nem beszéltük meg, hogy mikor folytatjuk a tegnap abbamaradt fotózást, de biztosítottam őket arról, hogy tökéletesen jól vagyok, és ma befejezhetjük, ami tegnap félbemaradt.

Három óra felé értem haza, és újra meglepődve konstantáltam, hogy Niall kocsija a helyén áll. Hűha, csak nem ment be valaki ma dolgozni? Esetleg fejfájásra panaszkodva kihagyta a mai napot, mivel mikor tegnap késve hazaérkezett, már úgyis mindegy alapon benyakalt pár üveg sört? Abban biztos lehet, hogy alapos fejmosást fog tőlem kapni, amitől, ha lehet, még jobban fog fájni a feje. Ahogy felértem a lakásunk elé, meggondoltam magam és hallgatásra változtattam a véleményemet. Nem fogom lekiabálni, amiért nem jött a megbeszél időpontra, és amiért nem válaszolt az sms –eimre. Mert ha még írt, vagy hívott volna, hogy a mai este mégsem fog összejönni, akkor meg is értettem volna. Csalódott lettem volna, de elfogadtam volna. Így viszont eszem ágában sem lesz megértő lenni. Felültetett, mikor így is hetek óta alig látjuk egymást.

Ahogy beléptem az ajtón, nevetés hangja ütötte meg a fülemet, mire összeszűkített szemekkel bámultam a nappali irányába, végül összeszedtem magam és a legtökéletesebb póker arcomat felöltve indultam be. Eredetileg be se akartam menni hozzá a nappaliba, de mikor megláttam Liamet és Sarat a kanapén ülve, az állam kis híján a padlót súrolta. Basszus, remek időzítés!

- Palmer! – ugrott fel vigyorogva Sara, aztán máris előttem termett és átölelt.

- Szia – erőltettem magamra egy hamis vigyort és visszaöleltem neki, és mikor elengedett, átkaroltam Liamet is. – Hát ti? – nyögtem ki.

- Liamnek Niallre van szüksége, nekem meg rád – válaszolta Sara vigyorogva, aztán újra magához ölelt és nyomott egy puszit az arcomra. – Fotózásról jöttél? – kérdezte, én pedig bólintottam és a konyha felé indultam egyetlenegy pillantást sem vetve Niallre. A táskámat leraktam a pultra, majd a hűtőbe álltam és kiszedtem a tegnapról maradékot, amit aztán bedobtam a mikróba melegedni. Természetesen a tegnap készített édességem sem volt már a hűtőben. Basszus, de mérges vagyok rá! – Mi újság? – kérdezte legjobb barátnőm, amint leült egy magasított székre. Én erre a táskám után kaptam, ami mellette pihent, nehogy belelásson és kiszúrja a vitamint, vagy a prospektusokat. Magamhoz húztam és úgy tettem, mintha keresgélnék benne valamit, végül miután „nem találtam”, behúztam a cipzárt és magam mellett hagytam.

- Semmi – válaszoltam Sara kérdésére, és mivel eléggé kemény volt a hangom, próbáltam valamivel könnyedébben hozzáfűzni. – Éhes vagyok. Veled mi történt mostanság? – kérdeztem neki háttal állva, ő pedig egy ideig nem válaszolt, így kivettem a mikróból a tányéromat. – Basszus – ejtettem le a pultra, hiszen forró volt és megégettem az ujjamat.

- Mit csinálsz? Figyelj már oda – dorgált meg, kihallottam a hangjából az aggódást, míg én a kagylóhoz masíroztam és víz alá dugtam a piros ujjamat. Eközben próbáltam felfelé pislogva megakadályozni feltörekvő könnyeimet, amik a forró tányér miatt megjelentek a szemeimben, de igazából Niall viselkedése miatt akartak kitörni.

- Csak forró volt a tányér – motyogtam, miután elzártam a vizet, majd óvatosan megfogtam a tányért és a villát és leültem én is egy magasított székre.

- Mi van veled? – kérdezte valamivel halkabban, mire felemeltem a fejem és teli szájjal megráztam egy kicsit a fejem.

- Semmi – mondtam, miután lenyeltem a falatot.

- Aha, látom – forgatta a szemeit, majd, mint egy végszóra megjelentek a srácok.

- Maradt még kaja? – kérdezte Niall, én pedig akármennyire nem akartam válaszolni neki, muszáj volt valamit reagálnom rá Sara és Liam előtt. Ezért hát jól látványosan megvontam a vállamat, miközben tovább turkáltam a tányéromban. Az étvágyam is elment… - Hát nem. Akkor összedobok valamit. Maradtok kajálni? – kérdezte Niall Liaméktől, én pedig elkerekedett szemekkel meredtem továbbra is a tányéromba. Komolyan? Még marasztalja őket? Na mi van Horan, csak nem félted a farkadat tőlem?

- Erm, nem, izé mennünk kell – állt fel mellőlem Sara, és eközben meglökött a kezével, amiről tudtam, hogy szándékos volt. – De majd ti holnap úgyis találkoztok, mi meg majd beszélünk – intézte nekem utolsó szavaimat, amire én csak egy apró bólintással reagáltam. – Sziasztok – lépett vissza hozzám és nyomott egy puszit az arcomra, majd kézen fogta Liamet és kihúzta a konyhából. Pár perc múlva kettesben maradtunk, így én felálltam és a tányéromat a pulton hagytam, jelezve, megeheti, ha akarja.

- Palmer – sóhajtott fel. – Haragszol? – kérdezte, én pedig egy szó nélkül kidobtam a szalvétámat a kukába, kikerültem őt és kivettem egy ásványvizet a hűtőből. – Figyelj, nagyon sajnálom, hogy nem jöttem tegnap este haza vacsira, de elfelejtettem, hogy megbeszéltük, és mikor eszembe jutott rögtön elindultam – mondta, én pedig visszamentem a táskámért, miközben az üvegből ittam és elindultam kifelé. – Most nem beszélsz velem? Oké, tudom, mostanában kicsit túl sokat voltam a stúdióban, de elképesztően jó dalokat írtunk a srácokkal és az ihletem is megvolt rendesen – mondta utánam koslatva. Ledobtam a táskámat az ágyra, majd leraktam a vizet az éjjeli szekrényre és megfordultam, hogy a szekrényhez megyek, de az utamat állta. – Palmer – nyúlt a kezeim után, de én elrántottam tőle, amint hozzám ért. – Baby, kérlek, ne haragudj. Nagyon sajnálom. Ma direkt nem mentem be, mert tudtam, hogy haragudni fogsz.

- És milyen jól sejtetted – csúszott ki a csípős megjegyzés a számon.

- Baby kérlek, ne haragudj. Sajnálom – nyúlt újra a kezeim felé, de én kicsit hátrébb löktem, mire elvesztette egy pillanatra az egyensúlyát, így kitudtam kerülni. – Mit tegyek még, hogy megbocsájts? – kérdezte.

- Mondjuk, máskor ne felejtkezz el a randinkról – durrogtam, és hallottam, amint felsóhajtott mögöttem. Kiindultam a fürdőbe, majd miután vécéztem, a mosdókagyló elé álltam. Ekkor bejött ő is, majd mögém állt és szorosan átölelt, kezeit összefonta elöl a hasamon, ezzel tudatlanul is átölelve a kis csöppségünket. Könnybe lábadt a szemem, ahogy eszembe jutott a kicsikénk, meg a tegnapi nap, miközben Niall a fejét a nyakamba temette.

- Ígérem, többet nem fog előfordulni. Engedd, hogy kiengeszteljelek. Este elmegyünk valahova? – motyogta a bőrömbe, én pedig a könyökömmel eltoltam magamtól és kibújtam az öleléséből. Felé fordultam, mikor a kezét újra kinyújtotta felém, hangom szinte csattant a szobában.

- Ne érj hozzám! – mondtam felemelt hangerővel, a szavakat jól tagolva. Niall arca egy pillanat alatt változott komollyá, de a kezeit továbbra sem engedte le. – Hagyj békén – mondtam valamivel halkabban.

- Basszus Palmer, most miért kapod fel ezen ennyire a vizet? Mondtam már, hogy elfelejtettem és, hogy többet nem fog előfordulni. Miért volt ilyen fontos neked az az este? Bepótolhatjuk ma is.

- Azért, mert valami rohadtul fontosról akartam veled beszélni, de te egyszerűen felültettél. Ezen kívül már hetek óta alig látlak, alig beszélünk pár perceket, mert folyamatosan dolgozol és bár én is, én mégis normális időben itthon vagyok esténként, sőt már délutánonként, hogy hátha vársz rám itthon, hogy egy kis időt is eltölthess a barátnőddel! – mondtam ingerülten, miközben a könnyeim akaratlanul is utat engedtek maguknak.

- Menyasszonyommal – javított ki suttogva, én pedig egy nagyot nyeltem és letöröltem a könnyeimet, miközben visszamentem a szobánkba. – Ne haragudj, ha tudtam volna… Ma még bepótolhatjuk baby. Vagy akár holnap, vagy holnapután.

- Szeretném, ha minden este időben itthon lennél, hogy lássuk is egymást végre tovább két percnél – vágtam a szavába. – Azt még elfogadom, hogy pár alkalommal nem jön össze, na de hogy minden egyes átkozott nap? Egy kicsit túl sok Niall. Gondolkozz el rajta.

- Tudom, és ne haragudj. Mostantól itthon leszek, miután letudtam Hollyt, és mikor nem nekem kell érte mennem, akkor pedig már hatra hazajövök. Ígérem. Miről akartál beszélni?

- Nem lényeg – suttogtam neki háttal.

- De azt mondtad, hogy fontos dologról van szó.

- Igen, az is, rohadtul az, de nem tudom, hogy egyáltalán szóba hozzam, mikor ilyen dühös vagyok rád.

- Baby, mondd el kérlek. Jól érzed magad? Ugye nem vagy beteg? Tegnap…

- Nem, nem vagyok beteg – suttogtam.

- Akkor meg miről van szó? – kérdezte, én pedig idegesen felsóhajtottam és megálltam. Arcomat tenyereimbe temettem, majd megdörzsöltem azt és megráztam a fejem. Nem akarom így elmondani neki. De nem akarok tovább mérges se lenni rá. Hiányzik, és most már itt van a kisbabánk is a pocakomban, akit ölelgetnie kéne. Hiányzik a kezei a testemről és az ajkai az enyéimről. Oh, Niall…

Felé fordultam és leengedtem a kezeimet az arcom elől, majd felnéztem, világoskék szemeibe. Csak mondd ki Palmer. Meg fogsz könnyebbülni…

Anya szavai jutottak eszembe, amit tegnap mondott Niallről és, hogy ugyanannyira fogja szeretni a közös gyerekünket, mint Hollyt.

- Terhes vagyok – suttogtam végül a szemeibe felpillantva.