53 - Minél hamarabb

Halihalloo,

nalmer, nalmer és nalmer.:3 És persze baby Horan. But legfőképpen Nalmer. Remélem tetszeni fog!^^ Oh és mivel holnap megint elutazom, így a szombati rész megint csak vasárnapra, de az is lehet, hogy vasárnap késő estére várható. Attól függ, mikor érek haza Magyarországról és hát az út nem egy-két, de nem is három órás. Remélem megértitek!:) Jó olvasást! Xx♥

PALMER TONKIN

Egy pillanatig csak meredtünk egymásra, aztán a csend csak nyúlt közöttünk és a szemeimbe újra könnyek gyülekeztek, hiszen Niall nem szólt egy szót sem. Gyakorlatilag lefagyott, abban a pillanatban, ahogy a szavak elhagyták a számat. A szívem eszeveszett gyorsan vert, míg a könnyeim versenyeztek az arcomon, egyik kezem pedig automatikusan a hasamra csúszott.

- T-tessék? – suttogta, én pedig az alsó ajkamba haraptam és oldalra pillantottam két kiskutyánkra, akik az ágyunkon tanyázva figyeltek minket.

- Jól hallottad – bólintottam szipogva.

- Mondd még egyszer – mondta valamivel hangosabb és tett egy lépést felém. Majd még egyet.

- Babát várok – mondtam és remegő ajkakkal néztem rá.

- Palm… oh, te jó ég, ez… istenem! Mondd még egyszer!

- Babát várok, Niall – motyogtam, aztán egy pillanat alatt átszelte a kettőnk között lévő távolságot és a karjai közé kapott. Hangos zokogás csúszott ki a számon, ahogy megkapaszkodtam benne és átöleltem a nyakánál, míg fejemet megtámasztottam a kezemen, ami a vállán pihent.

- Palmer, baby ez csodálatos! – motyogta a fülembe. – Úristenem, el sem hiszem! Annyira szeretlek – szorított magához, én pedig az arcomat a nyakába temettem.

- Én… is sz-szeretlek – zokogtam, és szorítottam magamhoz.

- Oh, istenem – suttogta, és úgy álltunk ott egy ideig, míg végül leült az ágyra és engem pedig az ölébe ültetett. – Baby, nézz rám – kérte remegő hangon, mire elhúzódtam tőle és az arcára néztem, ami szintén könnyáztatott volt. A tekintetem aztán lecsúszott a kezére, ami már a hasamon volt. Az övére csúsztattam az enyémet és visszanéztem rá, majd a másik kezemet az arcára fektettem és a hüvelykujjammal letöröltem a könnyeit. – Annyira örülök neki baby. Fogalmam sem volt… Ha tudtam volna… Istenem, ne haragudj, amiért tegnap megfelejtkeztem rólad. Basszus, annyira hülye voltam, kérlek, ne haragudj. Ne haragudj – ismételte el magát és a homlokát az enyémnek döntötte.

- Hát… rosszul esett – motyogtam. – De talán kicsit túlreagáltam…

- Nem, teljesen igazad volt! Ne haragudj baby, többet nem fordul elő! Sőt, holnap be se megyek, meg azután se, sőt kiveszem az egész hetet, meg a jövő hetet is, rendben? Itthon leszünk és az egész napot együtt töltjük. Ne haragudj baby – suttogta összeszorított szemekkel.

- Nem haragszom Niall – simogattam borostás arcát. – Már nem. De többet ilyet tényleg ne csinálj, oké?

- Soha többet – ígérte meg, én pedig elmosolyodtam, aztán hozzá hajoltam és megcsókoltam. Annyira jó volt vele végre csókolózni, kezével folyamatosan a hasamat simogatta, ami még boldogabbá tett. Ijesztő volt, hogyan fordult a kocka és lett hirtelen jó kedvem egyik pillanatról a másikra. De gondolom, erről is a kis csöppségünk tehet. – Hányadik hétben vagy? – kérdezte rögtön, amint elhúzódtunk egymástól. Elmosolyodtam és tovább cirógattam az arcát, miközben szemeimet a száján tartottam.

- Még csak a harmadikban – suttogtam. – Elég korán vettem észre.

- Észre vetted? – kérdezte a homlokát ráncolva, mire elhúztam onnan a fejemet és kellő távolságból néztünk egymásra.

- Aha – bólintottam. – Tegnap öltözködtem és olyan furcsa érzésem lett, mikor a hasamra néztem. Ráadásul a kockáim is eltűntek – biggyesztettem le a számat, mire Niall szinte rögtön felrántotta a felsőmet, amin muszáj volt kuncognom. Kicsit hátrébb dőltem a lábain, hogy mindketten ránézzünk a hasamra. Talán Niall még nem látott semmit azon kívül, hogy nem voltak meg a kockáim, de én már igenis láttam a különbséget. – Próbáltam magamnak bebeszélni, hogy csak felszedtem pár kilót, de aztán eszembe jutott, hogy mi van, ha terhes vagyok. És aztán a fotózáson rosszul voltam és hánytam is. És onnan meg egyből a nőgyógyászhoz mentem. Azt mondta, hogy anyai ösztönnel éreztem meg – meséltem mosolyogva.

- Hű – mondta, miközben a hasamat tapogatta. – Tényleg kicsit kemény. Anyai ösztön. Hűha – nézett fel rám mosolyogva.

- Aha – bólintottam mosolyogva.

- Annyira örülök Palm. Úgy szeretlek. Basszus, nem tudom elhinni.

- Hát én is elég nehezen.

- És van róla képed? Nem nyomtatott a nőgyógyász? – kérdezte izgatottan, én pedig felkuncogtam.

- Nem, mert még nagyon picike. Még rendes ultrahangon nem is lehetne látni. Csak hüvelyin. Ilyennel nézte meg tegnap is. De ott volt a monitoron. Egy picike ovális csöppség – mondtam, neki pedig csak egyre szélesedett a mosolya.

- Mikor mész megint?

- Egy hónap múlva. Akkor már nagyobb lesz és rajta lesz a normális ultrahangos felvételen is. És akkor végeznek majd csomó vizsgálatot.

- Csak egy hónap múlva? Még egy egész hónapot kell várjak, mire láthatom a kisbabámat? – biggyesztette le a száját.

- És még kilencet, mire igazából láthatod – mondtam mosolyogva.

- Alig várom. Meg hogy nagy hasad legyen. És a terhes nők általában mindig sokat esznek. Meg egy csomó mindent megkívánnak. Szólj bármikor, ha éhes vagy, jó baby?

- Oké – nevettem.

- Most sem etted meg az ebédedet. Nem vagy éhes? – ráncolta a homlokát.

- Hát… - vontam vállat, mire rögtön felállt velem együtt. Kezeit a térdeim alá csúsztatta, míg a másikkal biztosan tartott a hátamnál, így menyasszonyi pózban kezdett kifelé cipelni. Egy kuncogás hagyta el a számat, míg ő csak szélesen vigyorogva kivitt, aztán felültetett a konyhapultra.

- Edd meg ezt a maradékot, én pedig eszek hideget, estére pedig főzök neked valamit, oké? – mondta, majd felvette a tányért mellőlem és újra a mikróba rakta. Aztán a hűtőhöz ment és kivett pár dolgot egy szendvicshez. Lecsusszantam a pultról és átöleltem hátulról, míg az arcomat a hátára fektettem és mélyet szippantottam bódító illatából.

- Szeretlek Niall és nagyon boldog vagyok – motyogtam, mire megállt a tevékenykedésében, aztán kibontakozott az ölelésemből és felém fordult. Kezeivel átölelte a derekam és mosolyogva nézett le rám, míg én a fejemet hátrahajtottam és úgy pillantottam fel rá az ajkaimon egy szégyenlős mosollyal.

- Én is nagyon szeretlek Palm és én is boldog vagyok – nyomott csókokat a számra, aztán hosszan is megcsókolt. Mikor csipogott a mikró, elválltam tőle, aztán kivettem a tányért és visszaültem a korábbi helyemre, míg ő pár perc múlva csatlakozott hozzám. Evés közben mindketten csendben voltunk, szerintem ő is emésztette a dolgokat, ahogy én is. Természetesen már nem haragudtam rá a tegnapi miatt, hiszen biztos voltam benne, hogy többet nem fogja csinálni. Bocsánatot kért ezerszer is és örül a kisbabánknak, szóval értelmetlen lenne tovább haragudni rá. Ráadásul túlságosan is szeretem őt és tudtam, hogy ha nem lennék terhes, akkor sem tudtam volna olyan sokáig haragudni rá.

A délutánt a kanapén töltöttük összebújva, miközben ő elolvasta a doktornőtől kapott újságokat és én pedig elmondtam neki mindent, ami a rendelőben történt.

- Utána pedig anyához mentem a szalonba, mert nem tudtam, mit csináljak – meséltem.

- És elmondtad neki? – kérdezte, én pedig elpirulva bólintottam.

- Muszáj volt valakivel megosztanom, azon kívül váratlanul ért és…

- És? – vonta fel a szemöldökét, én pedig az alsó ajkamba haraptam. – És mi, Palmer?

- És egy kicsit féltem, hogy hogyan fogsz reagálni rá – motyogtam.

- Hát ezen egy percig sem kellett volna a fejedet törnöd – rázta meg a fejét rosszallóan, én pedig még jobban a mellkasához bújtam.

- Tudom. És ne haragudj. Csak mostanában annyira távolságtartó voltál és azt hittem, hogy azt mondod majd, hogy a munka és Holly mellett nem fog még egy gyerek beleférni…

- Basszus Palmer, hogy gondolhatsz ilyet? Nem azért dolgozok, hogy ne kelljen szűkölködnünk, hanem azért, mert szeretem csinálni amit, csinálok és mostanában csak tényleg nagyon belejöttem az ihletbe, amellett pedig jó volt Harryvel dalokat írni meg felvenni. És azt hiszem neki is szüksége volt rá az egész után… tudod.

- Tudom – bólintottam és picit megráztam a fejem, amint Harryre gondoltam. Sajnáltam őt, azért amiért az előző barátnője művelt vele és végül örültem, amiért ott volt neki Niall. Meg persze a többiek is, de Liam csak most érkezett, míg Louis LA –ben volt.

- És Holly pedig nem csak rám számíthat, hanem Alexára és rád is és soha nem mondanék ilyet, hogy miatta…

- Tudom, tudom! – szakítottam félbe, miközben felemeltem a fejemet a mellkasáról. – Tudom, ne haragudj. Butaság volt – nyomtam egy puszit a szájára.

- Hát elég nagy butaság. De megértelek. Sajnos megadtam rá az okot, hogy kételkedj bennem – komolyodott el az arca, miközben az egyik kezével a hátamat simogatta körkörösen, a másikkal pedig a hasamat cirógatta.

- Ne mondd ezt – ráztam meg a fejem egy halvány mosollyal az arcomon. – Anyu nagyon örült neki. És azt mondta, hogy büszke rám. Meg azt is, hogy te is biztos nagyon fogsz neki örülni. És megnyugtatott meg felkavart egyszerre.

- Felkavart? – szaladt ráncba a homloka, én pedig aprót bólintottam, mielőtt válaszoltam volna neki.

- Hát tudod az egész… anyasággal kapcsolatban. Például, hogy jó pár hónapig rosszul leszek reggelente. Meg… tudod. A szüléskor – pirultam el.

- Tudom, de én végig melletted leszek és szoríthatod a kezem – mosolygott Niall, én pedig még jobban elpirultam.

- Azt hiszem, ez egy kicsit még odébb van… - motyogtam. – Te kisfiúnak vagy kislánynak örülnél jobban? – kérdeztem kíváncsian.

- Nekem mindegy milyen nemű lesz, a lényeg, hogy egészséges legyen – nyomott egy puszit a számra, aztán meg a homlokomra.

- Igen, nekem is – bólintottam egyetértően.

- Tudod, mi jutott eszembe? – kérdezte.

- Na, mi? – hajtottam hátra a fejem, hogy jobban rálássak.

- Hogy akkor még az előtt meg kell esküdnünk, mielőtt szülnél.

- Tessék? Miért? – kérdeztem egy kis meglepettséggel a hangomban.

- Hát, mert utána ott lesz a kicsi és csak tolódna az egész. Plusz nem sokára hasad lesz, és akkor nem lehet olyan esküvői ruhád, mint amilyet kislánykorodban elképzeltél – vigyorgott.

- Az lényegtelen – mosolyodtam el én is.

- Nem, nem az. Olyannak kell lennie, mint amilyennek megálmodtad. Szóval, Palmer Olivia Tonkin, hozzám jönnél feleségül?

- De hát egyszer már igent mondtam – nevettem fel.

- Tudom, de szeretnék összeházasodni veled. Még hozzá minél hamarabb.

- Igen, hozzád megyek – nyomtam csókot a szájára.

- Plusz, ha már meglesz a kisbabánk, akkor nem tudunk elmenni nászútra se. Vagyis oké, eltudnánk menni, de nem lenne olyan… érted. Én csak mindent úgy szeretnék, ahogy eltervezted.

- Jaj Niall – kuncogtam fel, míg a homlokomat az övének döntöttem. – Úgy lesz, ne aggódj. És akkor mikor legyen? – kérdeztem némi izgatottsággal a hangomban.

- Minél hamarabb – vágta rá. – Mikor is kezd nőni a hasad?

- A második hónapban.

- Basszus, akkor nagyon kevés időnk van.

- Kis hassal is lehet még olyan menyasszonyi ruhám, amilyet elképzeltem – válaszoltam vigyorogva.

- Igen?

- Igen – bólintottam megerősítés képen.

- Akkor jó. Akkor, mondjuk, augusztus? Augusztus közepe, vége?

- Oké – bólintottam boldogan.

- És, itt szeretnéd, nem?

- Tudod, miután megkérted a kezem már egyáltalán nem itt képzelem el az esküvőnket.

- Hanem? – kérdezte zavartan.

- Hát… - haraptam mosolyogva az alsó ajkamba. – Írországban.

- Tessék? Komolyan mondod? – kérdezte döbbenten.

- Igen! Tudod, hogy mennyire megszerettem. És nagyon örülnék neki, ha ott házasodnánk össze.

- Hű – vigyorodott el. – Most komolyan?

- Igen – nevettem el magam.

- Oké – ment bele rögtön. – Megbeszéltük – vigyorgott. – Anyu ki fog ugrani a bőréből.

- Aw, akkor jó – fektettem a fejemet a vállára és a nyakába fúrtam.

- És akkor gondolom, elmondjuk azt is, hogy kisbabánk lesz? – kérdezte, hangjából kihallottam, ahogyan vigyorog, miközben a kezével még mindig a hasamat cirógatta.

- Hát a tizenkettedik hétig nem szokták még nagyon terjeszteni a terhességet. Tudod, addig még… elvetélhetek.

- Ilyet ne is mondj. Az nem történhet meg. Velünk nem – nyomott puszit a fejemre.

- Velünk nem – ismételtem el mosolyogva a szavait.

- Szóval akkor még két hónapot kell várnom, mire elmondhatjuk anyáéknak? Meg a fiúknak?

- Igen – bólintottam. – Anya se mondja senkinek tovább. Mármint apunak, vagy Loganéknak… Mi lenne, ha az esküvő után mondanánk el?

- Oké. Keresnünk kell egy esküvő szervezőt.

- Mhm – hümmögtem válaszul, de igazából nem nagyon akartam megmozdulni az öléből. Nagyon kényelmes voltam, ráadásul hirtelen rám tört az álmosság és örültem neki, amiért végre így összebújunk a kanapén. Hiányzott.

Niall teljesen belelendült az egész esküvősdi témába, úgyhogy már is találtunk egy céget, ahova bejelentkeztünk holnap. Mesélt a dalokról is, amiken mostanában dolgozott és megígérte, hogy majd egyet megmutat. Ezután főzni kezdett, míg én elterülve a kanapén maradtam és a kutyáimat ölelgettem magamhoz. Niall zenét is kapcsolt, úgy hogy a dalokat dúdolgattam, mikor aztán megrezzent a telefonom és tudtam, hogy ha nem válaszolok Saranak azonnal, hívni fog. Megírtam neki, hogy kibékültünk Niallel meg hogy egy azért kaptunk össze, mert mostanában állandóan csak dolgozott. Végül aztán felhívott és mesélni kezdett, úgy hogy hosszasan beszélgettünk, majd felajánlotta, hogy holnap menjünk át hozzájuk. Belementem, de megmondtam neki, hogy csak délután tudunk, mivel délelőtt dolgunk van. Erre persze rögtön tudni akarta, mit „titkolok” előle, mire azt mondtam, hogy holnap majd elmondom. Eközben Niall nyomott egy csókot a számra és azt suttogta, hogy leugrik a boltba, én pedig bólogattam rá válaszul és addig néztem utána, amíg ki nem fordult a folyosóra. Fél órával később újra megjelent a nappaliban egy hatalmas rózsacsokor társaságában, mire tátott szájjal meredtem rá, majd gyorsan elköszöntem Saratól és leraktam a telefont.

- Ezt miért kapom? – motyogtam szégyenlősen, míg felálltam, ő pedig édesen átnyújtotta a csokrot.

- Mert szeretlek. És mert sajnálom a tegnap estét. És mert megérdemled. Huszonöt fehér és egy vörös, mert az első hónapban vagy – mondta, miközben a szabad kezével átölelte a derekamat.

- Gyönyörűek. Köszönöm – nyomtam csókot a szájára, aztán átvettem tőle a csokrot és vázába raktam a rózsaszálakat.

- És After Eight – tartotta fel az extra hosszú zöld dobozt, mire elvigyorodtam és rögtön kikaptam a kezéből.

- Köszönöm – kuncogtam.

- És gyümölcsök – pakolt tovább a pultra.

- Hűha, Niall, túlzásokba azért ne ess – kuncogtam.

- Mindent az én menyasszonyomnak és a kis csöppségünknek – húzott magára és jókedvűen puszit nyomott az arcomra. – És lehet, hogy most még kinevetsz, de tudom, hogy pár héten belül úgyis kétszer annyit fogsz enni, mint amennyit szoktál. És egész nap nassolni fogsz.

- Duh, de képben van valaki – forgattam meg játékosan a szemeimet.

- Oh, tisztában vagyok én mindennel! Például, hangulatingadozások! Az egyik percben még minden oké, aztán a következőben ki fogsz akadni azon is, hogy a földön hagytam az alsómat.

- De ki ám – vigyorogtam rá.

- És az éhséged… - motyogta a csókba, amit adott.

- Azt hittem azt már listába soroltuk – motyogtam én is.

- Én most nem arra gondoltam – vigyorodott el, mire éreztem, hogy az arcom felmelegszik, ezért a kezemmel a mellkasára csaptam, de hagytam neki, hogy megcsókoljon. Vagyis csak azt hittem, hogy megcsókol, helyette viszont csak súrolta az ajkaimat. – Látod, már most sem bírsz uralkodni magadon – mondta egy elégedett vigyorral az arcán, míg én csak hátrébb húzódtam tőle, miközben ő az alsó felemet a pult és maga közé préselte.

-  Vagy inkább csak te nem. De azt hittem, hogy főzöl – válaszoltam ugyanúgy vigyorogva, mire fújtatva szabadon engedett és a tűzhely felé fordult. Az alsó ajkamba haraptam, aztán a fenekére csaptam, majd felkaptam a mentolos édességet, amit hozott nekem és visszaszaladtam kuncogva a nappaliba.